Látni a Montagne Magique-ot, a mágikus hegyet. És ettől én vagyok az Univerzum legboldogabb piciny Tündére. Pár perc, és már parkolok. Tíz centivel a föld fölött úszom be a kapuház alatt. – Gergely Edit naplója Cazeneuve-Montaut-ből.
A Kossuth-díjas író szellemes volt, szűkszavú és szerény. A frissen megjelent kötetéről szóló esten megtudtuk, mire költötte az első honoráriumát, de szó esett diólikőrről és hátrafelé repülő varjakról is.
Dobó Kata ma már az ország egyik legismertebb színésznője, ám csupán egy véletlennek köszönheti, hogy a színészi pályára lépett. A pályafutása modellkedéssel indult, ám később nemcsak hazai, de hollywoodi produkciókban is feltűnt. Az 52. születésnapja alkalmából most felidézzük a karrierje legemlékezetesebb állomásait.
Stohl András és Kiss Kriszta kapcsolata a TV2 népszerű műsorában, A Nagy Ő-ben kezdődött, ahol a színész húsz nő közül választotta ki azt, akivel el tudja képzelni a jövőjét. Bár a műsor forgatása már több mint négy hónapja véget ért, a pár most először mesélt nyíltan a kapcsolatuk alakulásáról és az elmúlt időszak kihívásairól. A kezdeti vonzalom
Lovas Rozi a legutóbbi független filmjéért nem kapott hivatalos gázsit, Molnár Áronnal együtt legfeljebb executive producerként remélhetnek némi pénzt a bevételek után. A filmszemlén a legjobb műfaji filmnek választott Itt érzem magam otthon nem az egyetlen produkció, amely a filmalap támogatása nélkül jött létre. Ám a színésznő szerint nem az a me
Magyarországon eddig sosem látott koncertre készül az Illés együttes. Ez a kijelentés nem több évtizede hangzott el, hanem teljesen friss, 2027 áprilisában ugyanis valóban fellép a beatkorszak legendás zenekara – virtuális formában.
Az Exatlon Hungary 2026-ban visszatér a TV2-re – jelentette be a csatorna a Sztárban Sztár All Stars fináléjában tavaly év végén. A népszerű extrém sportvetélkedő az ikonikus párossal, Palik Lászlóval és Gelencsér Timivel érkezik idén év elején. Kiderült, hogyan győzte meg a csatorna a műsorból korábban már egyszer távozó Palikot, hogy elvállalja a
Vajon egy végtelennek tűnő, steril metróaluljáró és néhány bizarr részlet elég lehet egy egész estés mozihoz? A TikToknak is köszönhetően virálissá vált japán videójáték, az Exit 8 most a "vászonra" költözött, hogy az üres, nyomasztó terekből egy húsba vágó lélektani drámát faragjon. Aki egy sablonoktól mentes, elgondolkodtató élményre vágyik, anna
A tiltott szerelmek, az erkölcsi dilemmák és a múlt bűnei egyre veszélyesebb konfliktusokat szülnek a Sansalan család zárt világában. Ami igazán különlegessé teszi a Fekete szív – A Sansalan család titka című sorozatot, hogy a cselekményét a rajongók nyomásának megfelelően alakították a tévések.
Azok a művészek, akik a nyolcvanas évek elejétől egy országos művészeti hálózat, a 35-ös Műhely tagjai voltak, valahogy képesek voltak a kisebbségi diskurzusok keretein kívül, egy olyan mikrovilág alternatívájában működni, ahol sem a magyar, sem a román etnicizmus szabályai nem voltak érvényesek. – Kürti Emese 2flekken.
Feliza Bursztyn egy titokzatos alkotó volt, különleges szobraiban ott tükröződött a bánata, az álma és a politikai véleménye is – mégis ott próbálta félrevezetni az embereket, ahol tudta. De ki volt ez a kolumbiai szobrász, akit végül a saját bánata ölt meg? Olvass bele Juan Gabriel Vásquez regényébe!
A Retro Rádió Bochkor-műsorában árulta el a Tankcsapda, hogy Vörös Attila az új gitáros. A zenekar hivatalos, új felállása március 28-án debütál a Papp László Arénában.
Szél Dávid pszichológussal az apává válásról és a gyereknevelésről beszélgettünk a Könyves Magazin 2025 őszén megjelent különszámában, a szülőségről szóló Ezt senki nem mondta! bookazine-ban. Mutatunk 10 fontos mondatot az interjúból!
70 éves lett a "reménytelenség professzora", az egyik legmegosztóbb kortárs író, akinek neve egyet jelent a provokatív, depresszív, kiégett és végtelenül cinikus értelmiségivel. Tótfalusi Ágnes, Michel Houellebecq regényeinek fordítója segített árnyalni a francia íróról kialakult képet: kedves és érzékeny embernek tartja, és úgy véli, az író nőgyűl
Anyám, ő nem a feleségem, egy szellem, ártó lélek, / erről beszélek, fiam, csak nem hallasz, alszol. – A Jelenkor 2026. februári számát Wirth Imre versével ajánljuk.
Hogyan lehet irodalmi formába önteni a hétköznapjaink kisebb-nagyobb történéseit? És mi különbözteti meg az önáltatást a bölcs belátástól? Grecsó Krisztián kötetbemutatóján jártunk.
A TV2 Csoport tartozásra hivatkozva függesztette fel a jeltovábbítást az EuroCable felé Budapesten és több vidéki településen. A szolgáltató a lépést ellehetetlenítésnek tartja és bírósághoz fordul.
Az idén már 3300 fészek várja a gólyákat az E.ON áramhálózatán. A vállalat 70 új gólyafészek telepítésével, 80 meglévő fészek újjáépítésével, 250 villanyoszlop madárbaráttá alakításával és Győr környékén 8,5 kilométeres madárvédelmi beruházással teszi biztonságosabbá a madarak fészkelését – közölte az E.ON Hungária Csoport.
A Ha tudnék, beléd rúgnék nyomasztó, de bravúros módon ábrázolja az anyaságot, egyszerre lenyűgözően és gyomorforgatóan mutatja be, milyen az, ha egy anyát magára hagynak a beteg gyerekével.
Az idén 80 éves Bródy János a Telexnek mesélt a közelgő utolsó nagykoncertjéről, a kommunizmus és az Orbán-rendszer közti hasonlóságokról és arról, milyen kapcsolatban vannak Szörényi Leventével.
A Netflix új dokumentumfilmjében megszólalnak a világhírű műsor résztvevői, akik elmondják, miért hagyták éveken át megalázni a divatvilágba vágyó fiatal lányokat.
A rendszer nem fix fizetést garantál, hanem időszakos védelmet: azt a célt szolgálja, hogy a projektalapú művészeti munka ne váljon azonnali egzisztenciális kockázattá. Akkor is, ha már sokkal kevesebb a fellépésed. Annyira bizarr ezt nekem a magam kizárólagos román állampolgárságú erdélyiségemmel fölfognom, mint hogyha párhuzamos valóságokban léte
Cory Doctorow sci-fi szerző, internetaktivista és az elszaródás jelenségének krónikása egy új, jó internetet akar létrehozni. Interjú arról, hogy miért sanyargatnak minket az online gigacégek, hogyan lesz rosszabb minden a mesterséges intelligenciától, és miért segít neki, ha folyamatosan ír az egyre nyomasztóbb világról.
A Gólkirályság harmadik évadának kilencedik részének forgatásán csak úgy záporoztak a bakik: Szinetár Dóra elfelejtette a szöveget, Hevér Gábornak pedig teljesen összeakadt a nyelve. Ha nevetnél egy jót, kattints a videóra!
Egy nő, akit addig manipulálnak, amíg el nem fogadja, hogy nem az, akinek hiszi magát. Az "Itt érzem magam otthon" című független thriller hatalmas érdeklődést váltott ki, mégis elutasították az állami támogatását – a bizottság indoklása sokakat meglepett. Molnár Áron szerint a film ma aktuálisabb, mint valaha.
A Határtalan szerelem című párkereső reality második évadában hat egyedülálló, külföldön élő magyar szingli párkeresését követhetjük nyomon, akik között van egy várandós kismama és olyan is, akinek PUA Coach segít az ismerkedésben.
"Halkan mondom… éppen magyar filmtörténelmet írunk… miattatok!" – így ünnepelte Molnár Áron a közösségi oldalán az Itt érzem magam otthon elképesztő mozis premierjét. A színész szerint a film a hétvége legnézettebb alkotása lett, a Kontroll óta nem volt ilyen sikeres magyar thriller a mozikban.
Tóth Szabolcs, zenész Ruandában él egy vidéki városkában, és állandóan énekel az ott élő gyerekekkel. Egy napon kipattant a fejéből az ötlet, hogy megtanítja nekik a KFT zenekar ikonikus Afrika című szerzeményét. A dalt rögzítették, majd leforgatták a klipet is, amit a szerző, Laár András is megnézett. "Ennél édesebbet még életemben nem láttam" – l
A konyha ma már nem csupán a főzés helyszíne, hanem az otthon valódi központja, ahol design, technológia és közösségi élmény találkozik. Február 27. és március 1. között a Konyhakiállítás 8000 négyzetméteren, több mint 100 kiállítóval mutatja meg, hogyan válik a konyha inspiráló, személyes és jövőbe mutató élettérré.
Hónapok találgatásai után végre kiderült, ki veszi át Sidlovics Sidi Gábor helyét a Tankcsapda gitárosaként: Vörös Attila, az Éjjel-nappal Budapest egykori sztárja és a Leander Rising alapító tagja. A zenekar hivatalosan is bejelentette az új felállást, amelyet a hazai közönség március 28-án a Papp László Budapest Sportaréna színpadán láthat majd.
A mi kis falunk rajongói nagy ünnepre készülhetnek: a sorozat 10. évadának indulását országos mozifesztivál kíséri, ahol a legnépszerűbb karakterek és ikonikus helyszínek elevenednek meg a vásznon. A színészek visszaemlékeznek a kezdetekre, és a nézők személyesen is találkozhatnak velük.
Egészen a Szaharáig utazott a Tankcsapda, hogy első afrikai, sivatagi koncertjén hivatalosan is bemutassa új gitárosát, Vörös Attilát. A marokkói oázisban tartott fellépést sáskajárás, technikai nehézségek és ramadáni bizonytalanság előzte meg, de estére megtelt a sátor, és rocktörténeti pillanat született a homokdűnék között.