2026. április 2. csütörtök

ápr. 2
12:03
Arne Dahl és Erlend Loe a tavaszi PesText programjában (Litera)
A skandináv irodalom sztárjai mellett Budapestre látogat Wojciech Tochman Lengyelországból és a népszerű olasz szerző, Matteo Strukul is május 8–9-én.
ápr. 2
12:15
Bödőccsel és Mundruczóval tart ötnapos Tarr Béla-retrospektívet a Cirko-Gejzír (Telex)
A mozi műsorra tűzi az utóbbi évtizedek legismertebb magyar filmrendezőjének összes nagyjátékfilmjét és két ritkán látható rövidfilmjét is.
ápr. 2
12:33
Szeretted az első Super Mario-filmet? Akkor van egy rossz hírem: erre a folytatásra nem biztos, hogy készen állsz (SzMo)
Vizuális orgia vagy totális mellényúlás? Az új Super Mario Galaxis-film ellenben elődjével, sokkal inkább a fiatalabb korosztályt célozza … A film folyamatosan pörög, villog és robban, mégsem áll össze egésszé, hiába van tele cukisággal. De vajon ez tényleg fejlődés, vagy inkább visszalépés?
ápr. 2
13:21
Írósulik / Kukorelly Endre íróiskolája 7. – Böröczki Csaba, Mái Attila és Magyar László Róbert (Litera)
Negyedévenként jelentkező Írósulik sorozatunkban íróiskolák hallgatói mutatkoznak be, ez alkalommal Kukorelly Endre íróiskolájának egykori növendékei, azóta jórészt több kötetes, elismert szerzők. A hetedik, záró részben Böröczki Csaba, Mái Attila és Magyar László Róbert prózáját olvashatják.
ápr. 2
13:45
Április 16-án lesz Nádasdy Ádám temetése (Telex)
A nyelvésztől és sokoldalú alkotótól a Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút.
ápr. 2
14:15
Már az első része kultikus lett, most mindhármat meg lehet nézni a Telexen (Telex)
Tóth Barna és Simonyi Balázs három különböző évtizedben készítették el a mai magyar filmkészítés legviccesebb alkotásait, a pökhendi művészekből viccet csináló Terepszemle-sorozatot, aminek harmadik részét először nálunk lehet megnézni, mellé az alkotók sztorijaival.
ápr. 2
14:57
Csukás Istvánnal megőrizhetjük magunkban a játékos embert, az örök gyereket (Könyves Magazin)
Gyerekszemmel a világ sokkal szórakoztatóbb – a 90 éve született Csukás István költőre, legendás meseíróra emlékezünk.
ápr. 2
15:09
A több lábon álló zenekar (Demokrata)
Európai turnéja során az amerikai A Perfect Circle a Budapest Parkban is bemutatkozik.
ápr. 2
15:45
Ekkor temetik Nádasdy Ádámot (Könyves Magazin)
Nádasdy Ádámot a Farkasréti temetőben kísérik utolsó útjára.
ápr. 2
16:09
Április 16-án lesz Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordtó temetése (hirado.hu)
Nádasdy Ádám temetésével kapcsolatban a család azt kérte, hogy a megemlékezők virág helyett a Greenpeace Magyarország Egyesületnek vagy a Magyar Műfordítók Egyesületenek utaljanak adományt az emlékére.
ápr. 2
16:21
Könnyen érthető magyar nyelvű változat készült Jókai Mór műveiből (Telex)
A Petőfi Irodalmi Múzeum gondozásában megjelent kiadvány az alacsonyabb nyelvi kompetenciával élőknek teszi élményszerűvé Az arany ember szerzőjének prózáját.
ápr. 2
17:03
Pécs pont annyira pörget fel és annyira nyugtat le, amennyire kell (Telex)
A Bróker Marcsiban vagy A Királyban szereplő Herczeg Adrienn Pécset választotta otthonának, ahol színészképzést is tart. Az oda járóknak félig viccből azt mondja, azért tartja az órákat, hogy normális kollégái legyenek.
ápr. 2
17:45
Pálfi György: El kell takarítani azt, ami most van, és akkor egy ideális filmes rendszer is felállhat (Telex)
Miért lesz egy film főszereplője egy tyúk? Pálfi György filmrendező és Ruttkay Zsófia forgatókönyvíró mesélnek a Görögországban forgatott filmjükről, arról, miért nincs szüksége az országnak filmügyi kormánybiztosra, és miért tartják röhejesnek, hogy Káel Csaba filmet készített.
ápr. 2
17:47
"Káel Csaba 3 milliárdos filmje semmi a 600 milliárd forintos MNB-botrányhoz képest" – erős gondolatok Pálfi György és Ruttkay Zsófia interjújából (Telex)
Pálfi György rendező és Ruttkay Zsófia forgatókönyvíró videós interjúban meséltek arról, miért nincs szüksége az országnak filmügyi kormánybiztosra, és arról miért szemét a rendszer a fiatal, szenvedélyes filmes alkotókkal.
ápr. 2
19:33
Újra képernyőn a Heti Hetes: a műsor régi és új epizódokkal várja a nézőket (Blikk)
Hosszabb szünet után áprilisban visszatér a hazai televíziózás egyik legismertebb beszélgetős műsora. A Heti Hetes nemcsak egy vadonatúj, aktuális évaddal jelentkezik a választások estéjén, hanem a nosztalgiázni vágyóknak is kedvez: a csatorna digitális felületein a legnépszerűbb régi adások is újra elérhetővé válnak, felújított minőségben.
ápr. 2
21:39
Új arc a Heti Hetesben: ő lesz a műsor első női szereplője (rtl.hu)
Megújulva tér vissza a Heti Hetes, amelyhez új szereplők is csatlakoznak, köztük Fancsikai Eszter. Az influenszer elárulta, hogy gyerekkora óta követi a műsort, és egyszerre izgalmasnak és kockázatosnak tartja az újraindítást. A csapaton belüli első benyomásairól is őszintén beszélt, sőt egy meglepő megjegyzést is tett Majkáról. Hajós András szerin
ápr. 2
21:45
Végleges a Sziget éjszakai programja, 100 fellépővel jönnek a hajnali bulik (SzMo)
Az idei Sziget Fesztivál elektronikus zenei helyszínén, a Delta Districtben véglegesedett a fellépők névsora. A kínálatban Peggy Gou, Richie Hawtin, Dimension és a Pan-Pot is szerepel.
ápr. 2
22:21
Kanye West elfelejtette, hogyan kell zenét csinálni (Telex)
A botrányok majd bocsánatkérései után a részben rehabilitált Ye új albummal tért vissza. A Bully című lemezen minden ott van, amitől a korábbi anyagai jók voltak, mégis összecsapott lett, amin a mesterséges intelligencia használata inkább csak javít.

2026. április 3. péntek

ápr. 3
0:09
A Séfek séfe sztárjai étellel megpakolt táskával indultak az Ázsia Expresszre: "A kutya is hülyének nézett, hogy hova megyek ilyen korán reggel" (Blikk)
A Séfek séfe két ismert zsűritagja, Vomberg Frigyes és Tischler Petra nemcsak keresi a kihívásokat, hanem rá is talál az embert próbáló feladatokra. A TV2 sztárjai elvállalták a szereplést az Ázsia Expressz hetedik évadában, sőt, már útra is keltek Dél-Amerikába. A páros tagjai már az indulás előtt is jó hangulatban, izgatottan meséltek a rájuk vár
ápr. 3
0:09
Mágneses kezelések: Mi a különbség a divat és a terápia között? (Librarius)
A mágnesesség gyógyító erejéről szóló történetek évezredek óta foglalkoztatják az embert A modern orvostechnika megjelenésével azonban ma már éles különbséget tudunk tenni a dekoratív kiegészítők és a szervezetben valódi élettani változást elindító módszerek között. Érdemes tisztában lenni a technológiai különbségekkel, hogy reális elvárásaink legy
ápr. 3
0:13
Egy éjszaka a mandalák kertjében 7. rész – Az asztalom (Librarius)
Egy éjszaka a mandalák kertjében - ez a címe András legújabb ebookjának, amiben a saját lélektani mandalafestményeit teszi közzé.
ápr. 3
0:17
Radnóti Zsuzsa nevét veszi fel a Kortárs Magyar Dráma-díj (Librarius)
A döntés egyszerre reflektál a kortárs drámairodalom sokszínűségére és arra az alkotói bátorságra, amely Radnóti Zsuzsa szellemiségét is jellemezte.
ápr. 3
0:21
Gryllus Dorka: Magyarországon eljutottam arra a pontra, hogy ne tovább! (Librarius)
Gryllus Dorka szerint a nemzetközi gyakorlat már Magyarországon is megjelenik: sok színész nem tud kizárólag a hivatásából megélni.
ápr. 3
0:25
Céline Dion visszatér a színpadra (Librarius)
Céline Dion szeptember 12-től kezdődően tíz koncertet ad öt hét alatt a Paris La Défense Arena színpadán sokak örömére.
ápr. 3
0:29
3 perc alatt rabolták el a 9 millió eurós Renoir-, Cézanne- és Matisse-festményeket (Librarius)
Három perc alatt eltűnt mesterművek: Renoir, Cézanne és Matisse festményeit lopták el Észak-Olaszországban.
ápr. 3
0:33
Feloszlik a népszerű magyar zenekar, a Subtones (Librarius)
A Subtones története így egy utolsó, nagyszabású fejezettel zárul – egy új lemezzel és egy méltó búcsúval.
ápr. 3
5:09
Vásáry André hollywoodi filmben szerepelt- kulisszatitkok és ritka szerep (rtl.hu)
Vásáry André Luxemburgban töltődött: kastélyok, várromok és zöld dombok nyugalma mellett egy barátja állampolgárságát ünnepelték. Ezután egy különleges szakmai élményben is része volt:  egy amerikai filmben is szerepet kapott, ritka férfi szopránként, ahol Golden Globe-díjas zeneszerző és Oscar-díjas színész mellett dolgozhatott. André a Reggeliben
ápr. 3
5:27
A húsvéti szent háromnap (Demokrata)
Nagypéntek Jézus kereszthalálának emléknapja, a legszigorúbb böjt és gyász ideje.
ápr. 3
6:18
Nagypéntek: a nap, amikor Jézus feláldozta magát értünk a kereszten (hirado.hu)
Péter, kit kősziklának is neveztek a szilárd jelleme miatt, ezen a napon háromszor is megtagadta mesterét, Jézus mégis vállalta a keresztfát, nem csak érte, mindannyiunkért, és megváltotta a világot.
ápr. 3
7:30
Pipás Pista: a magyar sorozatgyilkos, akiről kiderült, hogy nő volt (rtl.hu)
Dokumentumfilm készült Pipás Pistáról, Magyarország egyik leghírhedtebb bűnözőjéről, akinek története körül máig legendák sokasága kering. A szegedi tanyavilág bérgyilkosáról a tárgyaláson derült ki, hogy valójában nő volt, ami még nagyobb visszhangot keltett. A film nemcsak a gyilkosságokat, hanem a mögöttük húzódó traumákat és társadalmi viszonyo
ápr. 3
7:48
Húsvéti tévéműsor: ezek lesznek a legizgalmasabb tartalmak a Tv2-n és az Rtl-en a hosszú hétvégén (Blikk)
Az ünnepi hétvégén a TV2 és az RTL csatornái bőséges filmkínálattal és saját gyártású műsorokkal várják a nézőket, így minden korosztály találhat kedvére való szórakozást. Nem lesz hiány akcióban, mesékben és vígjátékokban sem. Mutatjuk, mivel készülnek a nagyobb csatornák!
ápr. 3
8:06
Nyugdíjas korba lépett Eddie Murphy - döbbenetes élet: első emléke, hogy veszekszenek a szülei, apját megölték, végül hatalmas mozaikcsaládja lett (Blikk)
Eddie Murphy azon világsztárok közé tartozik, akiknek hangja, nevetése, és puszta jelenléte garancia arra, hogy az emberek beüljenek a mozikba. A 65. születésnapját ünneplő sztár több generációt nevettetett meg olyan filmjeivel, mint a Beverly Hills-i zsaru, az Amerikába jöttem, a Bölcsek kövére, vagy a Dr. Dolittle. Murphynek azonban koránt sem vo
ápr. 3
8:12
Az Rtl bemutatta a visszatérő Heti Hetes első női szereplőjét (Blikk)
Az RTL bejelentette, hogy április 12-én, a magyar országgyűlési választások napján visszatér a képernyőkre a legendás Heti Hetes. A csatorna az Instagramon jelentette be a műsor első női szereplőjét. Most összegyűjtöttük, eddig mit tudunk a visszatérő műsorról!
ápr. 3
8:30
Ezekre kattantak rá a magyarok márciusban: itt van a hónap streaming toplistája (Blikk)
Márciusban is durván pörgött a streaming: a magyar nézők egyszerre kattantak rá friss premierekre és régi ismerős címekre. A toplisták alapján egyértelmű, hogy a krimi, az akció és a látványos sztorik most is viszik a prímet.
ápr. 3
8:54
Csordás Gábor: A történelmi lét abszurditása (Litera)
Kétségtelenül van egy mag, amit lényegében az Osztrák–Magyar Monarchia hajdani tartományai alkotnak. De aszerint, hogy melyik meghatározást választjuk, Közép-Európa más és más irányban, más és más mélységben „nyúlik túl” ezen, van jelen a szomszédos kerületek kultúrájában. – A Regényszótár a 20. századi közép-európai irodalomból című kézikönyvről a
ápr. 3
8:56
Az Élet és Irodalom 2026/14. számából (Litera)
Az ÉS idei 14. számában Nádasdy Ádám búcsúztatása. Spiró György köszöntése 80. születésnapja alkalmából. Kritika Szajbély Mihály könyvéről, ÉS-kvartett Mátyus Melinda novelláskötetéről. Krusovszky Dénes verse, Hartay Csaba prózája. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
ápr. 3
9:42
Kiderült, ki lesz a visszatérő Heti Hetes első női szereplője (SzMo)
Az RTL bejelentette, hogy Fancsikai Eszter tartalomkészítő csatlakozik a megújuló talkshow csapatához. A legendás műsor a magyar országgyűlési választások napján, április 12-én tér vissza a képernyőre.
ápr. 3
9:54
Cannes: John Travolta rendezőként mutatkozik be a fesztiválon (Infostart)
A 79. Nemzetközi Cannes-i Filmfesztiválon tartják az amerikai filmsztár első nagyjátékfilmjének díszbemutatóját – közölték a szervezők.
ápr. 3
10:12
Az emberiség történetének talán legnagyobb hatású eseménye – nagypéntek a vallásban és a kultúrában (Infostart)
Volt már a keresztút 43 stációs is, de ma már csak 14 vagy 15. A nagypénteki tudnivalókat mutatjuk be a szigorú büjti nap pontos szabályától kezdve Jézus kereszthalálának mai helyén át a filmtörténet jövőjéig; elmondjuk, hogyan lesz a kereszthalált halt Jézusból Heródes. A végtelen számú műalkotás okán pedig adódik a kérdés: volt-e nagyobb hatású e
ápr. 3
10:12
Ezekért érdemes moziba menni április 3-tól április 10-ig (Telex)
Itt a következő hét napra szóló Telex Diszpó.
ápr. 3
10:54
Lerántotta a leplet az Rtl! Ő a Heti Hetes első női műsorvezetője (Blikk)
Hosszú idő után tér vissza a képernyőre a legendás Heti Hetes: a műsor történetében először női szereplő is helyet kap a csapatban.
ápr. 3
11:30
Újabb névvel bővült a Heti Hetes csapata: Parti Nóra is csatlakozik a csapathoz (rtl.hu)
Parti Nóra nem mondott rögtön igent a Heti Hetes felkérésére, először gondolkodási időt kért, de a casting során annyira jó volt a társaság, hogy teljesen magával ragadta a lehetőség. A színésznő a Szűz jegyében született, ráadásul az aszcendense is Szűz, ami rendkívül kritikus jellemet kölcsönöz neki. Mindig is tűzrőlpattant személyiségnek tartott
ápr. 3
11:42
Keresztút György Alfréd kamilliánus szerzetessel (Demokrata)
Nagypéntek csendjében gyógyul a lélek, gyógyulnak kapcsolataink is. Fotógaléria!
ápr. 3
12:54
Ingyen lehet megnézni húsvétkor a Magyar Péterről szóló dokumentumfilmet (SzMo)
Az alkotók egy társadalmi igényre hivatkozva döntöttek a film ingyenes közzététele mellett. Céljuk, hogy az üzenet eljusson oda is, ahol a mozik az ország felében nem adtak vetítési lehetőséget a filmnek.
ápr. 3
13:48
Kívánság – országos tévépremier húsvéthétfőn az RTL-en (rtl.hu)
Húsvét hétfőn mesemaratonnal jelentkezik az RTL, így a locsolkodás mellett a legkedveltebb Disney filmek tarthatják majd lázban a családokat. A Kívánság elvezeti a nézőt Rosas királyságába, ahol Asha és Star együtt szállnak szembe félelmetes ellenfelükkel, Rosas uralkodójával, Magnifico királlyal, hogy megmentsék a lány népét, és bebizonyítsák, mek
ápr. 3
13:54
Eddie Murphy: Sokan már leírták, de 65 évesen nagyobb sztár, mint valaha (SzMo)
Több évnyi csendesebb időszak után a ma 65 éves Eddie Murphy A nevem Dolemite című filmmel tért vissza a kritikusok kedvencei közé. Pályafutását 2023-ban Cecil B. DeMille-életműdíjjal ismerték el.
ápr. 3
14:18
A licit lényege tényleg az, hogy győztesként jöjj ki belőle? (rtl.hu)
A licitálás világa nem csupán pénzről, hanem erős érzelmekről és pszichológiai játszmákról szól. Az árveréseken gyakran a versengés és a győzni akarás hajtja a résztvevőket, akik így könnyen túllépik saját határaikat. Szakértők szerint ilyenkor az adrenalin és a pillanat heve felülírja a racionalitást. A műtárgyak értékét nemcsak a piac, hanem az ú
ápr. 3
14:36
Booker-rövidlista, Tóth Krisztina regénye a rangos brit díj esélyesei közt, gyerekkönyveseink Bolognában (Litera)
Kehlmann és mások a Nemzetközi Booker rövidlistáján, Tóth Krisztina regénye angol fordításban, négy magyar gyerekkönyves az egyik legfontosabb szakmai szemlén, valamint J. D. Vance emlékei. – Heti külföldi híreket mondunk.
ápr. 3
18:36
Pénzt és titoktartást kérnek a statisztáktól Friderikusz Sándor vadiúj műsorában: mutatjuk a jegyárakat (Blikk)
Kiderült a napokban, hogy igazak a hírek, miszerint Friderikusz Sándor visszatér az RTL-re egy vadonatúj, Friderikusz TalkShow című műsorral. Friderikusz munkáját három ismert női műsorvezető segíti majd, akik nem egyszerre, hanem egymást váltva szerepelnek mellette a képernyőn április 18-ától. Most kiderült, mennyiért lehet jegyeket vásárolni a fo
ápr. 3
18:36
"Krisztusért meghalni annyi, mint örökké élni!" (Demokrata)
Különleges játékfilm készült egy egészen különleges emberről. Boldog Romzsa Tódor vértanú görögkatolikus püspök élete a soknemzetiségű Kárpátalja hányatott sorsát is példázza, és megmutatja, hogy vérzivataros időkben is ki lehet és ki kell állni az igazságért.

Keresés