Nem hosszabbítja meg Clarence Seedorf vezetőedző június végéig szóló szerződését a Deportivo La Coruna labdarúgócsapata, miután az együttes kiesett a spanyol élvonalból.
A selejtezőből főtáblára került Stollár Fanny bejutott a negyeddöntőbe a 250 ezer dollár (67,5 millió forint) összdíjazású nürnbergi salakpályás női tenisztornán.
Nincs edzőkérdés a Veszprémnél, a következő idényben is a svéd Ljubomir Vranjes (44) irányítja a legsikeresebb magyar férfikézilabda-csapatot – amely idén ezüstérmes lett az NB I-ben, míg a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőig sem jutott el.
Rózsahegyen ünnepelhette a DAC 1904 a bravúros bajnoki szereplést, amely jogot biztosít a csallóközi csapatnak az indulásra az Európa-liga selejtezőjében.
A múlt hét végén a Szegeddel a rivális Veszprém otthonában bajnoki címet nyerő kézis egyhetes pihenőjét tölti, majd hétfőtől már a válogatottal készül a június 9-én és 13-án, Szlovénia ellen vívandó világbajnoki pótselejtezős párharcra.
A Győri Audi ETO KC megvédte címét a női kézilabda NB I-ben, miután a Ferencváros csapatával azonos pontszámmal, de eggyel jobb gólkülönbséggel (plusz 292-291) zárta a szerdán véget ért idényt.
A Szolnok 8-7-re legyőzte a vendég Ferencvárost a férfi vízilabda ob I három győzelemig tartó fináléjának negyedik mérkőzésén, így kiegyenlítette a párharcot.
A Győri Audi ETO KC megvédte címét a női kézilabda NB I-ben, miután a Ferencváros csapatával azonos pontszámmal, de eggyel jobb gólkülönbséggel zárta a szerdán véget ért idényt.
A Győri Audi ETO KC megvédte címét a női kézilabda NB I-ben, miután a Ferencváros csapatával azonos pontszámmal, de eggyel jobb gólkülönbséggel (plusz 292, illetve 291) zárta a szerdán véget ért idényt.
A Szolnok 8-7-re legyőzte a vendég Ferencvárost a férfi vízilabda ob I három győzelemig tartó fináléjának negyedik mérkőzésén, így kiegyenlítette a párharcot.
A japán élvonalban szereplő Vissel Kobe labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Andrés Iniesta, az FC Barcelonától távozó világ- és Európa-bajnok középpályás.
A japán élvonalban szereplő Vissel Kobe labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Andrés Iniesta, az FC Barcelonától távozó világ- és Európa-bajnok középpályás.
Az Újpest FC győzött a labdarúgó Magyar Kupa szerdai döntőjében, miután 2-2-es rendes játékidőt és hosszabbítást követően tizenegyesekkel 5-4-re jobbnak bizonyult a Puskás Akadémia csapatánál.
Története tizedik kupagyőzelmét aratta az Újpest FC labdarúgócsapata, amely a sorozat 78. fináléjában szerda este a 2-2-es döntetlent követően tizenegyesekkel legyőzte a Puskás Akadémia együttesét.

Az Újpest FC labdarúgócsapata a sorozat 78. fináléjában szerda este a 2-2-es döntetlent követően tizenegyesekkel legyőzte a Puskás Akadémia együttesét.