Jeff Dodds, az elektromos Formula E versenysorozat ügyvezető igazgatója negyedmillió dollárt ajánl fel jótékony célra, ha nem Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lesz az idén a Forma-1 világbajnoka.
A második napon már el is érkezünk a bahreini kollektív előszezoni tesztelés derekához. Kövessétek a csütörtöki történéseket a nap során rendszeresen frissülő szöveges tudósításunkban!
Dejan Stankovic vezetőedző szerint az Olimpiakosz elleni visszavágó maga lesz a nagybetűs meccs a Ferencváros labdarúgócsapata számára a Konferencia-ligában.
A Svéd Rallyn bebizonyosodott az előzetes félelem, nem a verseny győztese kapta a legtöbb pontot. Az új rendszer Elfyn Evansnek kedvezett, a walesi versenyző azonban továbbra sem ért egyet az újítással.
A navigátorként nyolcszoros világbajnok Julien Ingrassia ezen a hétvégén ismét visszatér a Mexikó Rally helyszínére, és ezúttal pilótaként célozza meg hetedik győzelmét.
Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke nem volt jelen a Svéd Rallyn mivel második gyermekének születését várja, így csak otthonról követte, ahogy Adrien Fourmaux megszerezte első dobogós eredményét. Millener azonban megígérte, ott lesz a francia versenyző első győzelménél.
Azt követően, hogy kétszer fél napot eltölthetett a Ferrari SF-24-es volánja mögött, Charles Leclerc biztos benne, hogy a csapat idei autója jobb kiindulópontot jelent, mint a tavalyi, amellyel a versenyeken gyakran szenvedtek.
Az ép gyermekek szemléletformálása mellett az is nagyon fontos, hogy a fogyatékkal élők még jobban megismerkedhessenek a különböző sportolási lehetőségekkel – mondta az InfoRádióban a magyar parasport napja alkalmából Kiss Péter Pál paralimpiai aranyérmes kajakozó.
Egy fennakadás átformálta az F1-es mezőny második bahreini tesztnapjának programját, amelyen Carlos Sainz jelentősen faragott a szerdán Max Verstappen által felállított idei legjobb köridőből.
Bár csapatánál hagyott néhány lelkesítő szót az új autóról azt követően, hogy idén először tesztelhette a W15-ös modellt, Lewis Hamilton nem állt a sajtó rendelkezésére a bahreini csütörtökön.