Négy és fél év börtönre ítélték Dani Alvest, a Barcelona egykori játékosát. A brazil focista a vád szerint 2022 decemberében egy barcelonai szórakozóhelyen bántalmazott és megerőszakolt egy 23 éves nőt. Alves tagadja bűnösségét, vallomását azonban többször is megváltoztatta a per alatt. Az ítélet nem jogerős, mert a focista fellebbezni fog.
Enerváltan, ötlettelenül játszott a magyar csapat a Konferencia-ligában, és csak egyszer sikerült eltalálnia a kaput. Kiábrándító hibák sorát láthattuk, jóval többre számítottak ennél a szurkolók.
A napokban még mindig csak a 24. születésnapját ünnepelő olimpiai bajnok magyar úszó, Milák Kristóf hosszú kihagyás után újra edzésbe állt. A lapunknak nyilatkozó újdonsült vb-bronzérmes Németh Nándor szerint a következő időszakot fejben is bírnia kell.
Dejan Stankovic vezetőedző elismerte, hogy az Olimpiakosz jobban játszott a Ferencvárosnál, ezért két 1-0-s sikerével megérdemelten jutott tovább a labdarúgó Konferencia-ligában a 16 közé jutásért rendezett párharcból.
Elsősorban Sallai Rolandot és csapata küzdőszellemét dicsérte Christian Streich, a Freiburg labdarúgócsapatának vezetőedzője, miután a német együttes kétgólos hátrányból 3–2-re nyert és továbbjutott az Európa-liga nyolcaddöntőjébe a Lens ellen.
A Skoda Motorsport 2024-ben komoly bónuszprogramot indít a Rally Európa-bajnokságon induló ügyfelei számára, ami még inkább felértékeli a dobogós eredmények értékét.
Érkezhet dobogóesélyesként az F1-es szezonnyitóra Daniel Ricciardo? A riválisok nem nézik jó szemmel, hogy a faenzai csapat szorosabbra fűzte a szálakat a Red Bull-lal.
Esapekka Lappi a Svéd Rallyn zárta le hat és fél éve tartó nyeretlenségi szériáját. A Hyundai Motorsport filmet készített a a finn versenyző sikeréről.
A Liverpool a cseh Sparta Prahával, Sallai Roland együttese, a Freiburg pedig a tavaly a Konferencia-ligában győztes angol West Ham Uniteddel találkozik a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében.
Nem sokon múlt, hogy Adrien Fourmaux és Ott Tanak ütközzenek a Svéd Rallyn péntek reggel, amikor az észt versenyzőt előzni próbálta a francia fordos pilóta.
A magyar sportoló megnyerte a vitorlázó ILCA (korábbi Laser) hajóosztály athéni Európa-bajnokságát. A férfiaknál Vadnai Benjamin a hatodik, öccse, Jonatán a nyolcadik helyen végzett, ezzel eldőlt, hogy a fiatalabbik Vadnai testvér indul a párizsi olimpián.
Először beszélt a sajtó előtt Lewis Hamilton a hónap elején bejelentett ferraris szerződéséről, ami azóta is a Forma-1 legfőbb beszédtémáját szolgáltatja. A brit nagy kihívást lát abban, hogy visszajuttassa a maranellói csapatot a csúcsra.
Thomas Tuchel vezetőedző szerint nem csak ő felelős a Bayern München labdarúgócsapatának rossz formájáért, de abban bízik, saját magát és a játékosokat is felszabadítja az a döntés, hogy az idény végén távozik a posztjáról.
Georg Linnamae beírta magát a Svéd Rally történelem könyvébe, hiszen a hibrid Rally1-es autók 2022 óta tartó korszakában először tudott Rally2-es autó szakaszt nyerni a havas versenyen. Az elmúlt 10 év során azonban nem számít egyedülállónak az észt versenyző eredménye.
Eseménydús utolsó tesztnapot zárt a Forma-1 mezőnye Bahreinben, a Bahrein International Circuiten. A Ferrari ismét tartolt, de mellettük számos olyan csapat van, akik nagy reményekkel várhatják majd az egy hét múlva esedékes szezonnyitó hétvégét.