Pofon, karmolás, testszégyenítés – az egykori Európa-bajnokból lett edző Sebestyén Júliára sok szülő panaszkodott, beadványt írtak, fegyelmi tárgyalás és rendőrségi ügy lett belőle, a tanúk kihallgatása most is zajlik. Közben Sebestyént a fegyelmi eljárás alatt szerződtette a Fradi, ahol Kubatov Gábor az elnök; a korcsolyaszövetség vezetője pedig K
A CEE Rotax Max Challenge DD2-es bajnoka, Vida Benedek az idei szezonban a Toma Motorsporttal, és ebből adódóan egy másik gyártóval, a Formula K-val képviseli hazánkat a nemzetközi sorozatban, ami az elmúlt hétvégén kezdődött meg a Bonus Cuppal.
Fernando Alonso bízik abban, hogy az Aston Martin idén felkészültebben vág neki idén az F1-es fegyverkezési versenynek. Ahhoz viszont, hogy 2024 után is a sportban maradjon, szüksége lesz valamiféle meggyőzőerőre, ami ellensúlyozná az általa felsorolt negatívumokat.
2018 óta van minden évben egyedi főcíme a Forma-1-es szezonnak, amelyben az év összes versenyzője feltűnik a Brian Tyler által komponált zenére. Azóta az F1-es versenyhétvégék minden esemény közvetítése ezzel a videóval indul.
Az RB futotta a legjobb időt a Bahreini Nagydíj első szabadedzésén - ez azonban a tavalyi évvel ellentétben már nem a Red Bull rövidítését, hanem az energiaitalosok második csapatát jelenti. Daniel Ricciardo mögött a két McLaren végzett.
Némi meglepetésre az RB pilótája, Daniel Ricciardo érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es szezonnyitó Bahreini Nagydíj első szabadedzésén. Mögötte a két McLaren és saját csapattársa végzett, ám nem mindenki használta a lágy gumikat. Három hónappal a 2023-as szezonzáró után visszatért a pályára a Forma-1 mezőnye, hogy Szahírban megkezdje a sport 75
Doppingolásért négy évre szóló eltiltást kapott Paul Pogba, a Juventus francia válogatott labdarúgója. Az ítéletet csütörtökön tette közzé az illetékes olasz sportbíróság.
Bár a Williams friss technikai igazgatója, Pat Fry az abszolút sereghajtó Manort is megjárta, elmondása szerint sehol nem találkozott még olyan zűrzavaros gyártási folyamattal, mint új csapatánál. Az autó csak az utolsó pillanatban állt össze.
Mészöly Géza, az Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzője csütörtökön egy plusz két hónapos eltiltást kapott a debütáló mérkőzése utáni sajtótájékoztatón tett "rasszista tartalmú nyilatkozatáért".
"Nem szerettem én se játszani ilyen nagydarab feka ellen, aki megtartja a labdát és megcsúsztatja" - mondta az Újpest vezetőedzője a Diósgyőr elleni meccs után.
A tréner dicsérte játékosát, ám közben megjegyzést tett bőrszínére. A klub nem törődik bele az ítéletbe, fellebbeznek, és a végsőkig hajlandóak elmenni.