Édes a pezsgő és hangos az éljenzés, de Lando Norris számára a legszebb a versenyzőtársaktól kapott őszinte elismerés volt a Miami Nagydíj vasárnapján.
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Girona vezetőedzője, Míchel elmondta, hogy szerinte miért nem sikeres a Xavi Hernández által irányított Fc Barcelona.
Kora nyárias időben, igen színvonalas mezőny jelelétével került megrendezésre az V. Rally Hungary. A Veszprémbe költöző verseny drámai fordulatokban gazdag, nagyszerű hangulatban zajlott, a végén pedig meglepetés eredmények születtek. Elkészült a verseny visszatekintő videója.
A Miami Nagydíjon a biztonsági autó érkezése nélkül Lando Norrisnak nehéz lett volna legyőznie Max Verstappent, de a holland egy egészen bizarr viccel söpörte le a találgatásokat.
Lőw Zsolt a PSG másodedzőjeként vesztett a BL-döntőben, a Chelsea-vel nyert, most pedig a Bayern Münchennel áll a döntő kapujában – ehhez viszont le kell még győzniük a Real Madridot. Miért taposták meg itthon, a világsztár játékosai közül kivel került a legjobb viszonyba, mit őriz a vitrinjében? Ezekre is válaszolt interjúnkban, és azt is elmondta
Véget értek a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntői, kialakult a Final Four mezőnye. Négyből csupán egy csapat bejutása nevezhető meglepetésnek, épp ezért nagyon kiegyenlített végjátékra számíthatunk. A Bietigheim, a Metz és az Esbjerg mellett a Győr is ott lesz a Final Fourban, a Ferencváros viszont most nem tudott fordítani.
Ki tudja, hol tart Erling Haaland, ha nincs a téli majd kéthónapos kihagyása, a Wolverhampton ellen mindenesetre jelezte, újra a régi. Pedig kritikát is kapott az idén eleget, de mintha minden gúnyos megjegyzés leperegne róla: ő csak teszi a dolgát, és immár újra halálos fegyver. Élete első PL-négyesével szép kis társaságba került, de lesz-e még n
Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt. Jelenleg 156 kvótával rendelkezik Magyarország.
Általában nem könnyű rekonstruálni egy görbe estét, de Zak Brown McLaren-főnök nyilatkozata és néhány videó alapján megpróbáljuk végigkövetni Lando Norris útját az első futamgyőzelme utáni éjszakán Miamiban.
A magyar férfi jégkorong-válogatott az olaszországi Bolzanóban rendezett Divízió 1/A-s világbajnokságon ugyan meglepő vereséget szenvedett a román csapattól, de az olaszokat és a nagy mumus Szlovénia ellen is nyert, így a feljutás mellett a vb-t is megnyerte. A sorsdöntő utolsó találkozón a győztes gólt az Amerikában légióskodó Papp Kristóf szerezt
Néhány nappal ezelőtt megtörtént az alapkőletétel, elkezdődhetett az új szerb nemzeti stadion építése. Az 52 000 néző befogadására képes arénát a tervek szerint 2026 decemberében adják majd át, és az a spanyol Fenwick Iribarren Architects tervezte, amelynek egyik legemlékezetesebb munkája a katari világbajnokságra épült konténerstadion volt.
Nagyjából 20 méteren múlt, hogy Lando Norrisnak meghozta és nem elvette a győzelmi esélyét a biztonsági autó a Miami Nagydíjon. Így segített be neki egy "tévedés".
Max Verstappen nem tulajdonított nagy jelentőséget az esetnek, ám a Red Bull szerint erősen közrejátszhatott a vasárnapi vereségükben a bójadöntés. Így keletkezhetett a sérülés!
Műtéten esett át Fiola Attila, a Fehérvár FC és a magyar labdarúgó-válogatott védője, ám felépülési ideje egyelőre ismeretlen, így bizonytalan, hogy részt vehet-e a közelgő Európa-bajnokságon.
Egy hónappal hatalmas bukása után újra edzésbe állt Jonas Vingegaard, a Valter Attilát is foglalkoztató Visma-Lease a Bike dán kerékpározója, abban a reményben, hogy rajthoz állhat a június 29-én rajtoló francia országúti körversenyen.
A lengyel labdarúgó-bajnokságban szereplő Rakőw Czechostowka a saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy elválnak az útjai Dawid Szwarga vezetőedzővel.
Cristiano Ronaldo, Lionel Messi és Robert Lewandowski után Luis Suárez az aktív éljátékosok közül negyedikként érte el az ötszázas határt futballpályafutása során a szerzett gólok tekintetében - írta kedden a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (Iffhs).
Egybehangzó sajtóinformációk szerint Kálnoki-Kis Dávid azért került ki a labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd FC keretéből, mert edzésen verekedett össze fiatal csapattársával, Krajcsovics Ábellel.
A labdarúgó Nb Ii-ben szereplő Haladás vezetősége bejelentette, hogy a szezon hátralévő meccsein a korábbi egyszeres magyar válogatott védő, Bosnjak Predrag irányítja az együttest.
A Liverpool kiszállt a bajnoki címért zajló versenyfutásból, míg az Arsenalt és a Manchester Cityt továbbra is csak egy pont választja el egymástól az élen, utóbbinak azonban még egy meccsel többet kell játszania. A Sportál Premier League magazinjának vendégei ezúttal Márkus Ádám, a Spíler kommentátora és Babják Bence, a Sportál főmunkatársa voltak