Az izraeli hadsereg hétfő hajnalban megkezdte a palesztin civilek evakuálását a Gázai övezet legdélibb, még el nem foglalt városából, Rafahból. Szalai Máté Közel-Kelet-szakértő, az olaszországi Ca' Foscari Egyetem kutatója az InfoRádióban árult el részleteket.
A Nemzeti Egység párt parlamenti frakciójának vezetője, Marine Le Pen a BFMTV tévécsatorna műsorában azt mondta, hogy Emmanuel Macron francia elnök saját egója és imázsának javítása érdekében rendszeresen felveti a nyugati csapatok Ukrajnába küldésének témáját.
Dmitrij Peszkov kommentálta a védelmi minisztérium bejelentését, miszerint a közeljövőben olyan gyakorlatokat készülnek tartani, amelyek "tesztelik" a nem stratégiai nukleáris fegyverek használatát. Az utasítást Vlagyimir Putyin, orosz elnök adta ki.
Újabban a térfigyelő kamerák lettek a szabályszegő autósok legnagyobb ellenségei, ugyanis azokon keresztül a mesterséges intelligencia képes "belesni" a járművükbe.
Amerika korábban Vietnamban, a Szovjetunió Afganisztánban emelte sokszorosára tanácsadói létszámát a harcok kezdete előtt. Vajon mi a szándéka most Washingtonnak?
Évekkel ezelőtt vonult vissza nyilvánosság elől a Magyarországon is működő német üzletlánc, a Müller alapítója. A "drogériabáró" Erwin Müller most ismét a reflektorfénybe került: örökbefogadott vadásztársai fogták perbe.
Nem sokkal azután, hogy a Hamász elfogadta a gázai tűzszüneti javaslatot, izraeli tankok hatoltak be Rafah keleti részébe hétfőn este palesztin szemtanúk beszámolói szerint.
Öt hónap alatt több mint félmilliárd font (mintegy 230 milliárd forint) értékű kokaint foglalt le kábítószercsempészektől egy brit hadihajó a Karib-tengeren.
Az IDF közlése szerint az izraeli egységek több mint százötven célpontot támadtak meg, megöltek mintegy húsz terroristát, és találtak három alagútlejáratot a Rafah elleni eddigi hadjáratban.
Jen Hszüe-tung elmondta, hogy bár Kínát második legnagyobb hatalomként tartjuk számon, a következő évtizedben még mindig csak kisebb hatással lesz a globális rend alakítására, mint az Amerikai Egyesült Államok.
Erwin Müller vér szerinti fia és három fogadott gyermeke is lemondott korábban a részéről. Utóbbiak azonban perben szereznék meg a nekik járó pénzt, amihez csak azért van joguk, mert Müller korábban örökbefogadásukat használta eszközként vér szerinti fiával szemben.
Lehallgatásra alkalmas készüléket talált a lengyel államvédelmi szolgálat (SOP) és a belbiztonsági ügynökség (ABW) Katowicében abban a teremben, ahol a kormány keddi kihelyezett ülését tartja - közölte Jacek Dobrzynski, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője.
Lehallgatásra alkalmas készüléket talált a lengyel államvédelmi szolgálat (SOP) és a belbiztonsági ügynökség (ABW) Katowicében abban a teremben, ahol a kormány keddi kihelyezett ülését tartja.
Magyarország az ukrajnai háború kitörése óta az ország történetének legnagyobb humanitárius akciójával segíti a menekülő embereket, Gázában pedig humanitárius és karitatív tevékenységeket támogat.
Senki sem vádolhatja Magyarországot a szolidaritás hiányával, hiszen az ország történetének legnagyobb humanitárius akciójával segítünk – tette hozzá az államtitkár.
Szerdán érkezik Magyarországra a kínai elnök, ezzel együtt pedig a legmagasabb biztonsági protokoll lép életbe. Hszi Csin-pinget és a delegációját a kínai őrezred védi majd hazánkban.