Jasper Philipsen harmadik idei etapgyőzelmét ünnepelhette a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen, amelynek 16. szakaszán az összetett élcsoportja nem változott.
Egységes, jó kosárlabdát játszó csapattá szeretnénk válni - hangsúlyozta a magyar női kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya az együttes székesfehérvári edzőtáborában rendezett keddi sajtótájékoztatón.
Csak úgy tódulnak föl az emlékek a magyar labdarúgást szerető szurkolók fejében Mészöly Kálmán neve hallatán, aki július 16-án, azaz kedden ünnepelte volna a 83. születésnapját.
Diplomáciai botrányt okozott az Európa-bajnok spanyol válogatott hétfő esti éneke a Cibeles téren. Morata, Rodri és a többi játékos azt énekelte: "Gibraltár spanyol".
Egységes, jó kosárlabdát játszó csapattá szeretnénk válni - hangsúlyozta a magyar női kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya az együttes székesfehérvári edzőtáborában rendezett keddi sajtótájékoztatón.
Füzi-Tóvizi Petra bízik benne, hogy a magyar női kézilabda-válogatott elindult egy úton felfelé és tovább tud jutni a párizsi olimpia számukra jövő csütörtökön rajtoló csoportköréből.
Kós Hubert világ- és Európa-bajnok úszó nem árulta el pontos céljait, de a tavalyi, fukuokai teljesítményénél egyértelműen jobbat szeretne elérni a párizsi olimpián.
A párizsi olimpikon Marozsán Fábián a nyitókörben búcsúzott az 1 millió 891 ezer euró (mintegy 740,5 millió forint) összdíjazású hamburgi salakpályás tenisztornán.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hétgólos hátrányból felállva 26-25-re nyert Szerbia ellen kedden a korosztályos Európa-bajnokság alsóházában, Celjében.
A magyar női labdarúgó-válogatott 4–1-re kikapott a törököktől az Európai-bajnoki selejtezősorozatban, ezzel csoportharmadikként zárt, s a rájátszásban folytathatja.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hétgólos hátrányból felállva 26-25-re nyert Szerbia ellen kedden a korosztályos Európa-bajnokság alsóházában, Celjében.
A magyar női labdarúgó-válogatott 4-1-re kikapott a törököktől az Európa-bajnoki selejtező B ligájának hatodik fordulójában, így harmadikként jutott tovább csoportjából.
A magyar női labdarúgó-válogatott 4-1-re kikapott a törököktől az Európa-bajnoki selejtező B-ligájának hatodik fordulójában, így harmadikként jutott tovább csoportjából.
Az olimpiai kvótával rendelkező öt magyar sportlövő egyformán azt a célt jelölte meg a jövő héten szerdán kezdődő párizsi nyári játékokra, hogy a versenynapokon a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa és elégedetten hagyhassa el saját lőállását.
Kovács Zsófia háromszoros Európa-bajnok tornász bízik benne, hogy jól kivitelezett gyakorlata és új leugrása döntőt érhet felemáskorláton a párizsi olimpián.
Füzi-Tóvizi Petra bízik benne, hogy a magyar női kézilabda-válogatott elindult egy úton felfelé és tovább tud jutni a párizsi olimpia számukra jövő csütörtökön rajtoló csoportköréből.
A Tns 1-1-et játszott a montenegrói Decsics otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában, így 4-1-es összesítéssel jutott a következő körbe.