Nem kímélte Lewis Hamilton a múlt hétvége után Max Verstappent. A Mercedes spái sajtótájékoztatóján többször is odaszúrt a címvédőnek, és azt is elmondta, miért lepte meg az ütközésükben hozott FIA-ítéletben.
Borzasztóra sikeredett Bolla Bendegúz bemutatkozása a Rapid Wien színeiben. A magyar válogatott szárnyvédő a Wisla Krakow elleni El-selejtező első félidejében nyújtott lábbal csúszott ellenfele lábára, s noha a játékvezető először csak sárga lapot mutatott fel, később a Var hatására korrigált, és kiállította a játékost.
Ahogy arról beszámoltunk, az Újpest elnöke, Ratatics Péter az erdélyi Tusnádfürdőn volt a Buzányszky Jenő Sportterasz vendége, és többek között azt is bejelentette, hogy három év múlva új stadiont kaphat a klubja. Ratatics arról sem feledkezett meg, hogy odaszúrjon a Ferencváros elnökének, Kubatov Gábornak.
A Corvinul Hunedoara elleni Európa-liga-búcsút követően a Konferencialigában folytatja nemzetközi kupaszereplését a Paksi Fc, amely a 2. fordulóban a ciprusi Aek Larnacát fogadja. Kísérje figyelemmel a találkozó eredményének alakulását folyamatosan frissülő cikkünk segítségével!
Bolla Bendegúz kiállítása ellenére csapata, a Rapid Wien 2-1-re nyert a Wisla Kraków otthonában a labdarúgó Európa-liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén, csütörtökön.
Az Európa-liga második selejtezőkörében a Bolla Bendegúzt is foglalkoztató Rapid Wien is pályára lépett. Az osztrák csapat annak ellenére is nyert 2-1-re a lengyel Wisla Kraków vendégeként, hogy egy félidőt emberhátrányban játszott, miután a magyar válogatott védő piros lapot kapott az első játékrész hosszabbításában.
A magyar válogatott 31-28-as vereséget szenvedett csütörtökön a címvédő és világbajnok franciáktól a párizsi olimpia női kézilabdatornájának első fordulójában.
Papírforma vereséggel kezdte a párizsi olimpiát a magyar női kézilabda-válogatott: bár a mieink jól kezdték az első csoportmeccset, a feljavuló francia együttes végül 31-28-ra
Garantáltan nem a mostani lesz Sergio Pérez utolsó versenye a Red Bull csapatával – állítja maga a versenyző. Elmondta, miért olyan biztos ebben, és Helmut Marko nyilatkozataira is reagált.
Elkészítették a párizsi olimpia boksztornájának sorsolását, mely szerint Hámori Luca már az első körben ringbe lép, míg Kovács Richárd és Akilov Pylyp a nyolcaddöntőben kezdi meg szereplését.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a jobb csapat győzött, de mindenki büszke lehet a magyar női kézilabda-válogatott játékosaira a címvédő és világbajnok, házigazda franciáktól elszenvedett 31-28-as vereség után, a párizsi olimpia nyitófordulójában.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a jobb csapat győzött, de mindenki büszke lehet a magyar női kézilabda-válogatott játékosaira a címvédő és világbajnok, házigazda franciáktól elszenvedett 31-28-as vereség után, a párizsi olimpia nyitófordulójában.
A párizsi olimpikon Marozsán Fábián három játszmában kikapott az első helyen kiemelt orosz Andrej Rubljovtól az 579 320 euró (225 millió forint) összdíjazású umagi salakpályás tenisztorna csütörtöki negyeddöntőjében.
A Konferencialiga-selejtező 2. fordulójában a Puskás Akadémia játék nélkül ment tovább, ellenfele a kétgólos előnybe kerülő örmény Ararat-Armenia lehet. A Lang Ádámot foglalkoztató ciprusi Omonia Nicosia hazai pályán 3-1-re nyert, így a Fehérvárral találkozhat a következő körben - amennyiben a visszavágón mindkét együttes megőrzi az előnyét.
A párizsi olimpikon Marozsán Fábián három játszmában kikapott az első helyen kiemelt orosz Andrej Rubljovtól az 579 320 euró (225 millió forint) összdíjazású umagi salakpályás tenisztorna csütörtöki negyeddöntőjében.
A Konferencialiga második selejtezőkörében a Paksi Fc az Aek Larnacát fogadta, és remek játékost nyújtva 3-0-ra verte a párharc favoritjának kikiáltott ellenfelét. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Cipruson - van miért reménykedni a továbbjutásban, annyi bizonyos.
A három éve negyedik helyezett ausztrál válogatott 3-0-ra kikapott a német együttestől a párizsi olimpia női labdarúgótornájának első játéknapján, csütörtökön.
Azok után, hogy a Paksi Fc 3-0-ra legyőzte az Aek Larnacát a Konferencialiga második selejtezőkörének "odavágóján", Bognár György elégedett értékelt, ugyanakkor jelezte, a jövő csütörtöki visszavágón nem lesz könnyű dolga a csapatának.
Mint ismert, Fucsovics Márton az olimpiai tenisztorna első fordulójában Rafael Nadalt kapta ellenfélül, aki a hírek szerint combsérülést szenvedett, és a vasárnapi játéka is kérdésessé vált.
A Paks vezetőedzője szerint a csapat a megfelelő módon reagált a két héttel ezelőtt hazai pályán elszenvedett súlyos vereségre, ennek köszönhető, hogy a Konferencia-liga-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén három góllal nyertek a ciprusi AEK Larnaca ellen.
Az előző négy olimpián kivétel nélkül érmes Norvégia meglepetésre 32-28-ra kikapott Svédországtól a párizsi ötkarikás játékok női kézilabdatornájának csütörtöki nyitónapján.