A kanadai Arfa 15-8-cal ejtette ki. Szatmári András is a 32-es táblán búcsúzott, Gémesi Csanád pedig egy bravúr, az amerikai Dershwitz kiejtése után egy tussal kapott ki a 16 között.
A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron nem kertelt, miután meglepetésre már az első asszóban kikapott a kanadai Fares Arfától, így nem jutott nyolcaddöntőbe férfi kardban szombaton a párizsi olimpia vívóversenyén.
Vereséggel kezdte szereplését a párizsi olimpián a magyar női vízilabda-válogatott: Mihók Attila és Cseh Sándor világbajnoki ezüstérmes együttese a csoportkör első fordulójában, szombaton 10-8-ra kikapott az Európa-bajnok hollandoktól.
A csapattól egyelőre kevés konkrétum érkezett, azonban a kommunikáció jellege és a sajtóinformációk szerint a Renault az F1-es projektjének drasztikus leépítését tervezi, ami könnyen eladással végződhet.
Ha a szabályok engednék, talán kinyomta volna Max Verstappen rádióját a Red Bull a Magyar Nagydíj alatt, ám Christian Horner csapatfőnök szerint sikerült mindent tisztázniuk a bajnokukkal és versenymérnökével.
Major Veronika az első helyen zárta a női légpisztolyosok alapversenyét, ezzel bejutott a vasárnapi nyolcas döntőbe a párizsi olimpia első, szombati versenynapján, melyen Fábián Sára Ráhel a 33. helyen zárta a számot.
Olyan érzés volt, mintha ő lenne a háromszoros olimpiai bajnok és én az újonc olimpikon - fogalmazott Szilágyi Áron azt követően, hogy váratlan vereséget szenvedett a 32 között a férfi kardozók szombati egyéni versenyében a párizsi olimpián.
Az olimpiáról az első körben kiesett címvédő kardvívó azt mondta, olyan érzés volt, mintha az ellenfele lenne a háromszoros olimpiai bajnok és ő az újonc olimpikon. Hogy min ment el a mérkőzés? Gyakorlatilag mindenen.
Nem alakult jól az első hivatalos versenynap eddig a párizsi olimpián versenyzőinknek. Pozitívumként Major Veronika teljesítményét említhetjük, aki a légpisztolyos alapverseny megnyerésével az 1. helyen döntős, de már búcsúzott kard egyéniben Szilágyi Áron és Szatmári András is.
A szakág egyetlen magyar indulója a kínai Tang Csün-jao elleni sikerrel kezdett, ezt követően a 2022-ben világbajnok dél-koreai Szong Szeránál is jobbnak bizonyult.
Bár Max Verstappen nagy fölénnyel megnyerte a Belga Nagydíj időmérőjét, 10 rajthelyes büntetése miatt a második helyezett Charles Leclerc örökölte meg tőle a rajtelsőséget a vasárnapi futamra.
Bár Max Verstappen nagy fölénnyel megnyerte a Belga Nagydíj időmérőjét, 10 rajthelyes büntetése miatt a második helyezett Charles Leclerc örökölte meg tőle a rajtelsőséget a vasárnapi futamra. A harmadik szabadedzésen tapasztalt körülmények nem sokat módosultak, az időmérő is esős pályaviszonyok között startolt el Spa-Francorchamps-ban, az intermed