Simone Tempestini vette át a tempó diktálását a Róma Rally szombat délutáni szakaszain, amivel a vezetést is megszerezte Andrea Crugnolát megelőzve. Az Eb-címért folytatott csata szempontjából lényeges, hogy Mathieu Franceschi is meg tudta előzni Hayden Paddont.
Háromszoros olimpiai bajnok kardvívónk azt mondta, ellenfele minden tekintetben fölé nőtt, és úgy tűnt számára, mintha tusról tusra előre tudta volna, hogy mi fog történni.
Nem volt hajlandó reagálni a McLaren a szombati esőre, és bár ezzel el is bukta a pole-esélyét, a versenyzők és csapatfőnökük is úgy érzi, a vasárnapi győzelmi esélyüket nem rontották, hanem növelték ezzel.
Max Verstappen büntetése miatt csak a 11. helyről rajtol a Belga Nagydíjon, de a Red Bull ezen a hétvégén mutatott formája alapján nem kizárható, hogy onnan is az élre tud majd törni. Mit gondolnak erről a riválisok, és maga a holland?
A Róma Rally nagyon szoros és fordulatos első napjának végén Andrea Crugnola csupán tizedekkel vezet Simone Tempestini előtt, míg a győzelemre még mindig esélyesek lehetnek a második napon.
Zimbabwénak is adott már olimpiai bajnokot az amerikai egyetemi sportrendszer, Kós Hubert lehet az első magyar, akit a csúcsig repíthet: a kapitány szerint egy másodperccel is jobb lehet, mint mikor vb-t nyert. Milák unortodox felkészülése is érmet hozhat. A 15 éves Jackl Vivien már most színfolt.
A Grand Palais des Champs-Élysées, melyet röviden Grand Palais néven szoktak emlegetni, az 1900-ban Párizsban rendezett világkiállítás alkalmából épült kiállítóhely, 124 évvel később pedig a 33. olimpiai játékok vívóversenyeit bonyolítják le benne. Az épület "civilben" is elég szép, de amikor megtelik szurkolókkal, még látványosabb.
A nehéz péntek után a visszalépés hozott előrelépést a Mercedesnél. Lewis Hamilton jobb taktikával a pole pozícióért is harcba szállhatott volna. De reálisnak tartja-e az újabb dobogót?
Utolsó mérkőzését végletekig kiélezett küzdelemben, ráadásban esett találattal megnyerte, ezzel bronzérmet szerzett szombaton a párbajtőröző Muhari Eszter a párizsi olimpián.
Charles Leclerc hasonló körülmények között szerzett rajtelsőséget Spában, mint egy évvel ezelőtt – s okkal tart tőle, hogy a versenye is hasonlóan alakul majd, mint 2023-ban.
Letaglózó fölénnyel nyerte meg Max Verstappen a Belga Nagydíj esős időmérő edzését, ám így sem számít az előző két évben látotthoz hasonló nagy felzárkózásra. A McLarenek legyőzését csak szerencsével tartja lehetségesnek.
A Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Jászó Ádám, Kós Hubert összeállítású 4x100 méteres magyar férfi gyorsváltó a nyolcadik helyen végzett a párizsi olimpia medencés úszóversenyeinek szombati nyitónapján.
A Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Jászó Ádám, Kós Hubert összeállítású 4x100 méteres magyar férfi gyorsváltó a nyolcadik helyen végzett a párizsi olimpián.
Nehéz, érzelemdús napon van túl Boczkó Gábor, a vívók szövetségi kapitánya, aki megszenvedte a háromszoros olimpiai bajnok kardozó Szilágyi Áron korai búcsúját, ugyanakkor örült, hogy az általa titkos esélyesnek tartott párbajtőröző Muhari Eszter érett vívással bronzérmet nyert.
Póta Georgina 3:1-es hátrányból 4:3-ra legyőzte a német Shant a női asztaliteniszezők egyes versenyének első fordulójában, így bejutott a legjobb 32 közé.