Két olyan bokszoló szerepelt a párizsi olimpián a női bokszolók mezőnyében, akiket a tavalyi világbajnokságról kizártak, mert megbuktak a nemi teszten a normálisnál magasabb tesztoszteronszintjük, és a férfiakra jellemző XY kromoszómájuk miatt, bár ezek tisztázása nem egyértelmű.
A Körmendi Járási Ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint idén áprilisban a Vas vármegyei Iii. osztályú labdarúgó bajnokság egyik meccsén megütötte a bírót, aki ennek következtében a földre esett - írja a vaol.hu.
A nemzetközi sajtó szerint a vasárnapi záróünnepség nem volt olyan látványos, mint a megnyitó, a párizsi olimpia azonban a koronavírus-járvány okozta üresség után visszahozta a sportba a lelkesedést, a szenvedélyt és utat mutatott Los Angelesnek, egyben mércét állított a következő helyszíneknek.
Az Egyesült Államok olimpiai bajnokcsapatának kiválósága, Joel Embiid nem sokkal a franciák ellen megnyert döntő után arról beszélt, hogy a következő olimpián már talán inkább szülőhazájának, Kamerunnak válogatottjában játszana.
Több legendás sportoló is a párizsi olimpián jelentette be a visszavonulását, sokaknak sikerült a csúcson befejezni aktív pályafutásukat, néhányuknak viszont nem a tervek szerint alakult az utolsó megméretés.
Noha vasárnap véget ért a párizsi olimpia, sokakat, még a Liverpool labdarúgóit is megmozgatta az ötkarikás játékok. Az egyik csapattárs szerint Szoboszlai Dominiknak jó eséllyel indulhatna 1500 méteres síkfutásban.
Nem szerepelt a Craiova elleni mérkőzés keretében Kecskés Ákos és Varga Kevin, sajtóinformációk szerint egy illegális buli, majd az azt követő késés miatt.
Az olimpiai bajnok öttusázó a júniusi gyenge vb-szerepléséről is beszélt az olimpia után. Sokan egyet sem értettek az olimpián való indulásával, csak egy kiégett versenyzőnek tartották.
Több legendás sportoló is a párizsi olimpián jelentette be a visszavonulását, sokaknak sikerült a csúcson befejezni aktív pályafutásukat, néhányuknak viszont nem a tervek szerint alakult az utolsó megméretés.
A nemzetközi sajtó szerint a vasárnapi záróünnepség nem volt olyan látványos, mint a megnyitó, a párizsi olimpia azonban a koronavírus-járvány okozta üresség után visszahozta a sportba a lelkesedést, a szenvedélyt és utat mutatott Los Angelesnek, egyben mércét állított a következő helyszíneknek.
Valtteri Bottas kevésbé biztos abban, hogy az Audi a Sauber feletti hatalomátvétel után is számít a szolgálataira, miután a gyártó Mattia Binottót nevezte ki új vezetőjének.
Múlt hétfőn, 55 évesen öngyilkos lett Graham Thorpe, az egykori angol krikettjátékos, aki évekig küzdött szorongással és depresszióval - erősítette meg családja a The Timesnak adott hétfői interjúban.
Dánia a fináléban nem adott esélyt az ötkarikás torna meglepetéscsapatának, Németországnak (39–26), így a döntő alatt már azon gondolkodhattunk, hogy volt-e valaha ennyire komplex csapat férfi kézilabdában. Mert bár arattak sikereket olyan legendás együttesek, mint például a svéd aranygeneráció, az a támadóhatékonyság, amely Nikolaj Jacobsen csapat
Kecskés Ákos és Varga Kevin sem szerepelt a Sepsi Craiova elleni keretében. Sajtóinformációk szerint a székely klub vezetőedzője, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Bernd Storck egy illegális buli, majd az azt követő késés miatt nem számolt a két futballistával.
Chukwuebuka Enekwechi, nigériai súlylökő 2020-ban egy mezzel indult az olimpiára, 2024-ben pedig a záróceremóniára nem kapott ruhát. Egy nigériai kerékpáros a német csapattól kapott biciklit, hogy versenyezhessen.
Rövid idő alatt bejárta a világot az a videó, amelyben a Tottenham Hotspur védekező középpályása, Yves Bissouma egy luxus limuzinban illegális szer hatása alatt szórakozik a barátaival.
Az öttusázó Gulyás Michelle szerezte meg a magyar olimpiai csapat hatodik aranyérmét a párizsi ötkarikás játékokon. Az olimpiai faluba Petur András és a MOB médiacsapata kíséretében utazott vissza, ahol egy interjú keretében amellett, hogy megosztotta érzéseit győzelme kapcsán, betekintést engedett az elmúlt hónapokban megvívott küzdelmeibe is.
Kovács "Kokó" István előbb közösségi oldalán, majd egy rádióműsorban kelt ki Imane Khelif ellen. Számára az algériai bokszolónő "egy csaló". Kicsit árnyalja a képet, hogy az orosz vezetésű bokszszövetségnek másfél évig ő volt a főtitkára.
Mindhárom, Konferencia Liga-selejtezőben induló Nb I-es csapat vezetőedzője kritizálta a Magyar Labdarúgó Szövetséget (Mlsz), amiért nem halaszthatta el a nemzetközi mérkőzésük közötti bajnokit.
Mint fogalmazott, csalónak tartja "azt a férfias genetikával rendelkező nőt, aki elmegy egy olimpiára, hogy ott nőket verjen és utána ezzel dicsőséget szerezzen".
Kris Meeke bár négy győzelemmel kezdte a Portugál Rally Bajnokságot, azonban két rosszul sikerült verseny elég volt ahhoz, hogy legfőbb riválisa, Armindo Araújo vegye át a vezetést a bajnokságban.
Világszinten ismert sportolóként minden Forma-1-es versenyző lemondhat a magánéletéről, ám alighanem Charles Leclerc-nek van a legkevesebb nyugta a rajongóktól. Nosztalgikusan gondol vissza az F1 előtti életére.