Az elmúlt hetekben már igazolt remek futballistákat az Újpest, de a következő napokban tovább erősödhet. A Sportal úgy tudja, jó esély van arra, hogy a magyar válogatott két játékosa, Fiola Attila és Callum Styles a lila-fehéreknél folytatja.
Hosszú Katinka az Eurosport YouTube-csatornáján adott hosszabb interjút a párizsi olimpiára való felkészüléséről, az ötkarikás játékok tanulságairól, a magyar úszósport helyzetéről, valamint szót ejtett Milák Kristófról és az esetleges visszavonulásáról is.
A Holland Nagydíj első edzésének csak a második felét tudták valamennyire értelmesen kihasználni az F1 csapatai, addig ugyanis túlságosan vizes volt a pálya. Bár előzetesen inkább szombatra várt esőt a meteorológia, a Holland Nagydíj már az első edzésnapon vizes pályával fogadta az F1 mezőnyét, amihez erős szél és párás, borús idő is társult. Emiat
Tízezer dollár értékben támogatja Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tornász rehabilitációját Békéscsaba városa - közölte Varga Tamás (Hajrá Békéscsaba Egyesület) alpolgármester.
A WRC-történetében több nagy fordításra is sor került a bajnoki pontversenyben, ilyen volt az 1991-es szezon is, amikor Juha Kankkunen 40 pontos hátrányt dolgozott le Carlos Sainz ellen.
A magyar női válogatott első csoportmérkőzésén egy utolsó másodperces kosárral 16-14-re kikapott Lettországtól pénteken a bécsi 3x3-as kosárlabda Európa-bajnokságon.
Hetvenhat esztendős korában rövid lefolyású, súlyos betegség után elhunyt Barabás Zsolt, a magyar női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.
Az Aranycsapat balszélsőjére, a 95 évvel ezelőtt ezen a napon született Czibor Zoltánra emlékeztek pénteken a kiváló labdarúgó sírhelyénél, a komáromi temetőben.
Időszerű volt már Lando Norris szerint a McLarentől fejlesztéseket hozni. Miami óta nem újult meg olyan mértékben az autójuk, mint most. Szakemberük nagy előrelépést vár a zandvoorti csomagtól.
Hetvenhat esztendős korában rövid lefolyású, súlyos betegség után elhunyt Barabás Zsolt, a magyar női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.
A háromszoros világbajnok Max Verstappen tömören reagált Kyle Larson kijelentésére, míg Fernando Alonso azzal tréfálkozott, hogy az F1-hez képest másfajta versenyautókhoz neki jobbak a képességei. A nyári szünetben a NASCAR Cup egyszeres bajnoka, Kyle Larson hangzatos kijelentése úgy szólt, hogy jobbnak tartja magát Verstappennél. Az amerikai szeri
Sérülés miatt több meccset is kihagyni kényszerül Jude Bellingham, aki vélhetően az angol válogatott közelgő Nemzetek Ligája mérkőzésein sem lép pályára.
A délutáni elő- és középfutamokból további négy magyar hajó biztosította a helyét a hétvégi döntőkben az üzbegisztáni Szamarkandban, az olimpia műsorán nem szereplő számok kajak-kenu világbajnokságán.
A WRC-történetében több nagy fordításra is sor került a bajnoki pontversenyben, ilyen volt az 1992-es szezon, amikor Carlos Sainz visszatudott vágni Juha Kankkunennek az előző évi vereségért.
Mindhárom nemzetközi kupában szereplő csapat döntetlent játszott csütörtökön. Miközben a Paks csehországi 2–2-jére senki sem kapta fel a fejét, a Puskás Akadémia firenzei 3–3-át igazi meglepetésként értékelhetjük, a Ferencváros Banja Luka elleni hazai 0–0-s eredménye inkább csalódást jelentett.
A Sportal információi szerint "jó esély van rá", hogy hamarosan két magyar válogatott játékos, Fiola Attila és Styles Callum is az Újpestnél folytatja a pályafutását.
Szinte hihetetlen a hír, amit a Krone című bécsi lap pénteken délután közölt. A hamarosan induló alpesi sí világkupa-szezonban magyar színenben indul majd az osztrák Richard Leitgeb. Ez körülbelül olyan, mint ha egy magyar pólós szerződne az osztrák vízilabda-bajnokságba.
Igaznak bizonyultak a sajtóhírek, a Hamburg kölcsönadta Németh Andrást a szintén német másodosztályban szereplő Preuben Münsternek - jelentette be utóbbi a hivatalos oldalán.