A Fiorentinát pedig már Firenzében majdnem megtréfálta a Puskás Akadémia a Konferencialiga-rájátszás odavágóján. A gondok pedig Felcsútra sem múltak el.
Édesapja révén épült birkózóterem egykori pesterzsébeti iskolájában, ott cseperedett fel a világbajnok, a párizsi olimpián kötöttfogásban (87 kilogramm) ötödik helyezett Losonczi Dávid. Kérdeztük a kezdetekről, és arról, mitől eshetett szét annyira mentálisan, mitől kapott sírógörcsöt a vesztes olimpiai elődöntő után, annak ellenére, hogy még sport
Bár nyílt vízi úszás nem szerepel a paralimpia programjában, a paratriatlonosok úszóversenyét ugyanúgy a Szajnára tervezték, mint néhány héttel korábban az olimpia esetében. A folyam ugyanakkor most is számtalan kérdőjel hullámát veri fel, ráadásul nemcsak a vízminőség, de a sodrás erőssége miatt is. A szervezők egy napra összevonták az összes tria
Hétfőn még a Forma–2-es hétvégéjére készült, ma már Forma–1-es versenyzőként adta az interjúkat a Williams újonca, Franco Colapinto. Így zajlott a mozgalmas hete Logan Sargeant utódjának.
A jelen labdarúgásával kapcsolatban már-már unalomig ismételt frázis, hogy játékosuralom jellemzi, illetve hiába a lefektetett szabályok, azért minden keretben a legjobb, legbefolyásosabb játékosok egyenlőbbek az egyenlőknél. Ez az állítás jórészt igaz, ám a múltban sem volt másként, éppen ezért izgalmas minden olyan történet, amikor egy klub egy k
Nem tagadja Lewis Hamilton, különlegesnek érzi a monzai hétvégét annak tudatában, hogy jövőre már a Ferrari versenyzőjeként fog visszatérni. Charles Leclerc kicsit fel is készítette, mire számítson.
Életében először törte össze a biztonsági autót a 24 éve szolgáló Bernd Mayländer. Kiderült, technikai probléma állt a háttérben. Az Aston Martin vizsgálódik.
Nem hétköznapi figura – ez a legkevesebb, ami elmondható Jackson Irvine-ról. A német FC St. Pauli és az ausztrál válogatott csapatkapitányáról első látásra is kiderül, hogy nem egy átlagos labdarúgó, és nemcsak játékával igyekszik magára vonni az emberek figyelmét.
Konkoly Zsófia aranyérmet szerzett csütörtökön 400 méteres gyorsúszásban, az S9-es kategóriában a párizsi paralimpián. Ez a magyar küldöttség első dobogós helyezése a francia fővárosban.
Spanyol meglepetésgyőzelem született a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 12. szakaszán, az olimpiai negyedik Valter Attila a 45. helyen ért célba, az összetett élcsoportja pedig nem változott.
Nem esik jól Max Verstappennek a Red Bull helyzete, de nem esik nehezére elfogadni azt. A címvédőt arról faggatták Monzában, véletlen egybeesés-e csupán, hogy azóta gyengélkednek, amióta Adrian Newey a távozás mellett döntött, és apja és főnöke konfliktusa is szóba került.
A 30 éves, kétszeres Universiade-győztes Richard Leitgeb több éves kényszerpihenő után, osztrák helyett már magyar színekben gyűjti a pontokat argentin versenyeken.