Végül egy drámai büntetővel biztosította helyét az Európa-liga főtábláján a Ferencváros a Borac Banja Luka ellen, akik még vezettek is a hosszabbításban.
A 2024-es idény legizgalmasabb szakaszához érkeztünk, hiszen ha a McLaren meg tudná lovagolni a Hollandiában látott fölényét, akár az egyéni világbajnoki küzdelem is szoros lehet a végén. Emellett pedig figyelni kell a hazai pályán győzni akaró ferrarisokra, és a Williamsnél debütáló Colapintóra is. Irány Monza!
A világranglistán 3. helyen álló Carlos Alcaraz óriási meglepetésre három szettben kikapott a holland Botic van de Zandschulp (74.) ellen az amerikai nyílt teniszbajnokság második fordulójában.
Marozsán Fábián kikapott a második fordulóban a 2021-ben győztes orosz Danyiil Medvegyevtől az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A világranglistán 3. helyen álló Carlos Alcaraz hatalmas meglepetésre, három szettben kapott ki a holland Botic van de Zandschulp ellen New Yorkban.
Felemás napok vannak Vas Gábor mögött, a tehetséges védő előbb hétfőn meglepődött Marco Rossi válogatott meghívóján, majd csütörtökön klubcsapatával egy félidőnyire volt a történelmi főtáblára jutástól. A Paks odahaza kapott ki 3-0-ra a Konferencia Liga playoffjában.
A világranglista 51. helyén álló Marozsán az amerikai nyílt teniszbajnokság 2021-es győztesétől kapott ki, a 84. helyezett Bondár számára pedig a páros verseny első fordulója jelentette a befejezést.
Turán Frigyes tavaly Farnadi Ágnessel ötödik lett az I. WHB Győr Rallyn. Ebben az évben már Zsiros Gábor diktálja Fricinek az itinert, és a bajnokság második helyén érkeznek Győrbe, így a cél nem is lehet más mint a győzelem. „Nagyon jó volt a tavalyi verseny, emiatt örömmel érkezünk most is Győrbe. A város közel áll
A Konferencialiga-selejtező-rájátszás visszavágón a Puskás Akadémia 1-1-es döntetlen után 5-4-re kapott ki tizenegyespárbajban az előző két szezon döntősétől, a Fiorentinától, amelyet az olasz lapok nem kíméltek az elemzésekben.
A magyar élvonalban szereplő Ferencváros keretében újabb változások lehetnek, a védelembe érkezhet a svájci Lausanne-Sport hátvédje, Szalai Gábor, emellett a tunéziai Mohammed Ben Romdan Egyiptomba távozhat - írja az Nso.
A Konferencialiga-selejtező-rájátszás visszavágón a Puskás Akadémia 1-1-es döntetlen után 5-4-re kapott ki tizenegyespárbajban az előző két szezon döntősétől, a Fiorentinától, amely így ott lesz a főtáblán. A meccset követően a firenzei gólszerző, Moise Kean, valamint a hazaiak csapatkapitánya, Szolnoki Roland értékelt.
A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) közleményében tisztázta, hogy a szövetségi kapitányi posztokra nem azért írt ki pályázatokat, mert menesztené a jelenlegi vezetőket.
A Marca nevű sportnapilap nincs megelégedve a Real Madrid francia sztárjának, Kylian Mbappénak a teljesítményével, aki az Atalanta elleni Európai Szuperkupa-győzelem óta nem talált a hálóba.
Az utolsó F1-es hétvégéje lesz Carlos Sainznak a monzai Ferrari-versenyzőként Ferrari-földön. Érzelmes napokra számít, és igyekszik kiélvezni és megélni minden pillanatát.
Ahogy arról beszámoltunk, a Konferencialiga-rájátszás visszavágóján a Puskás Akadémia nagyon közel állt a csodához, de végül 1-1-es döntetlen után 5-4-re kapott ki tizenegyespárbajban az előző két idény döntősétől, a Fiorentinától, amely így ott lesz a főtáblán. A mérkőzés után Hornyák Zsolt, a hazaiak vezetőedzője elmondta, a jobb csapat esett ki,
A Magyar Birkózók Szövetsége (Mbsz) közleményében tisztázta, hogy a szövetségi kapitányi posztokra nem azért írt ki pályázatokat, mert menesztené a jelenlegi vezetőket.
Briliánsan kezdte az idényt a liverpooli Luis Díaz, esetében persze mondhatjuk, csak a szokásos. Merthogy rendre igen eredményesen indítja szezonjait, hogy aztán kevésbé hatékonyan folytassa. A vasárnapi szuperrangadón, a Manchester United otthonában jelezheti, idén nem akar lassítani – az Old Trafford persze nem csak neki, az Arne Slot-féle Liverp
Jos Verstappen éles kritikájára reagálva Helmut Marko is növelte a nyomást a Red Bull csapatfőnökén. Itt a lehetőség, hogy Christian Horner bizonyítson!
Tóth Balázs egyre közelebb ahhoz, hogy Blackburn Rovers kapusa legyen. Angol sajtóhírek szerint sikeresen átment az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon.
A Banja Luka szurkolói 1-0-s állásnál köveket, flakonokat dobáltak a vendégszektorban tartózkodó ferencvárosiakra, akik válaszul szétszedték a kordonokat.
Iván Bence 10. helyen zárt a párizsi paralimpia 200 méteres vegyesúszásában, SM6-os kategóriában. A nők között Száraz Evelint kizárták az előfutamából.
Tanácstalanságot látott a Ferencvároson Bozsik Péter az M4 Sport állandó szakértője a Banja Luka elleni meccsen. A korábbi szövetségi kapitány szerint a Puskás Akadémia előtt kalapot kell emelni, míg a Paks kiesése miatt csalódott.
A Forma-1 háromszoros világbajnoka, Max Verstappen a Red Bull drasztikus visszaesésének okairól, valamint a sikerkovács mérnök, Adrian Newey távozásáról is beszélt az Olasz Nagydíj előtt a Racingnews365.com-nak.
Bemutatta hét új játékosát pénteken a Moyra-Budaörs női kézilabdacsapata, melynek az NB I jövő héten induló új szezonjában az a célja, hogy megismételje vagy túlszárnyalja a legutóbb elért hetedik helyet.