Az angol másodosztályban (Championship) szereplő Blackburn Rovers megvásárolta a Fehérvártól Tóth Balázst - jelentette be mindkét klub a hivatalos oldalán.
Nehéz lehetett Fradi-szurkolónak lenni a tegnapi Európa-liga selejtező utolsó meccse alatt. Nyögvenyelős, szívtelen játékkal hosszabbítás után 1-1-re álltak a bosnyák Borac Banja Luka vendégeként, amelyet aztán tizenegyesekkel múltak felül, így mehetnek tovább a kupában. Egész nap azt hallani, hogy menyire rosszul játszottak, bezzeg a Puskás Akadém
Csütörtökön a Ferencváros tizenegyespárbajban legyőzte a bosnyák bajnoki címvédőt a második számú európai kupasorozat rájátszásának visszavágó mérkőzésén. Azt néztük meg, hogy értékeli a bosnyák sajtó a maratoni hosszúságú találkozón történteket.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Ferencváros az Európa-liga-playoff visszavágóján tizenegyesekkel múlta felül a Borac Banja Lukát. A hazaiak vezetőedzője, Mladen Zizovic büszkén értékelt, de a Fradinak is kicsit odaszúrt.
A walesi Ceredigion Rallyval tér vissza az Egyesült Királyság a rallysport nemzetközi térképére, az aszfaltos ERC-futam kvalifikációja magyar idő szerint 12 órától élőben lesz követhető az alábbi videóban.
Bemutatta hét új játékosát pénteken a Moyra-Budaörs női kézilabdacsapata, melynek az Nb I jövő héten induló új szezonjában az a célja, hogy megismételje vagy túlszárnyalja a legutóbb elért hetedik helyet.
4.31 millió eurót keresett a Ferencváros azzal, hogy csütörtök este tizenegyesekkel továbbjutott a bosnyák Banja Luka vendégeként az Európa-liga-rájátszás visszavágóján, ezzel pedig 2022 után újra ott vannak az El-főtáblán.
Csütörtökön, az ilyenkor megszokott módon a Nemzetközi Automobil Szövetség (Fia) pár kör erejéig kiküldi az adott F1-es pályára a biztonsági autót, hogy felmérje a pálya állapotát és ellenőrizze az esetleges rendellenességeket. Azonban nem várt eseménnyel zárult ez, mivel Bernd Maylander, a biztonsági autó vezetője a monzai pálya utolsó kanyarjában
A kerékpáros Wermeser Zsombor nem jutott be pénteken a hatos döntőbe a C4 és C5 kategória összevont 1000 méteres időfutam versenyében a párizsi paralimpián, a selejtezőben a tizedik helyen végzett.
Eldőlhetett a Napoli szupersztárjának sorsa, aki végül meglehetősen fiatalon szerződik a szaúdi bajnokságba, de nem ő az egyetlen gólerős támadó, akit leigazolhat Cristiano Ronaldo riválisa.
Egyéni csúcsot teljesítve, a tizedik helyen végzett Wermeser Zsombor, a Kecskeméti Első Sor Kerékpáros, Futó és Triatlon Se parasportolója a pályakerékpárosok C4-C5-ös kategóriájának 1000 méteres időfutamának selejtezőjében, így nem lesz ott a délutáni hatos döntőben.
Cristiano Ronaldo is meghívót kapott Roberto Martínez szövetségi kapitánytól a labdarúgó Nemzetek Ligájára készülő portugál válogatott 25 fős keretébe.
Az új idényre teljesen átalakított Európa-liga sorsolásán kézzel és géppel határozták meg az alapszakasz beosztását. A magyar szurkolók számára a legfontosabb esemény, hogy a Ferencváros, a Hoffenheim és a Frankfurt is ellenfeleket kapott.
Az olimpiai érmesek helyzete egyértelmű: aki nyert, az nyert, övé az állam által garantál olimpiai jutalom, és 35 éves kora után a olimpiai járadék. Nem kevés pénzről van szó! Persze azok az edzők is nagyon jól járnak, akik az olimpiai bajnokokat felkészítették a versenyre. De - ismerve a zűrös előzményeket - jogos a kérdés: Milák Kristóf vajon kit
A Ferencváros nyolc ellenfele a szeptembertől január végéig tartó főtáblás sorozatban, az Európa-ligában: Tottenham, Eintracht Frankfurt, AZ Alkmaar, PAOK, Malmö FF, Dinamo Kijev, OGC Nice, Anderlecht.
Megerősítette védelmét a Nyíregyháza Spartacus FC, Keresztes Krisztián a DAC csapatától igazolt a Szparihoz – jelentette be a klub hivatalos honlapján.
A Ferencvárosi TC férfi kézilabdacsapata megkezdi szereplését az Európa-liga selejtezőjében, szombaton a dán Silkeborg csapatához látogat a párharc első mérkőzésére. Lékai Máté és a csapat vezetőedzője, Pásztor István a hétvégi találkozó mellett értékelték az előző szezont, beszéltek az új szerzeményekről, illetve kitértek arra is, mit várnak az új
A jelenleg az Arsenalban futballozó Declan Rice korábban 8 éven keresztül erősítette a West Hamet. Most 2,3 millió forintnak megfelelő összeggel támogatta a GoFundMe-kampányt, amelyet az agydaganattal diagnosztizált fiatal West Ham-akademista kezelésének támogatására hoztak létre.
Cristiano Ronaldo is meghívót kapott Roberto Martínez szövetségi kapitánytól a labdarúgó Nemzetek Ligájára készülő portugál válogatott 25 fős keretébe.
Hétvégén rendezik az Alpok-Adria Kupa második olasz versenyét, a Piancavallo Rallyn Gutai Marcell és Hajdina Martin akár a győzelemért is harcban lehet.
Hiába volt európai szinten is sokra taksált csapatok edzője, Peter Bosz egészen az előző idényig csak egy másodosztályú bajnoki címet tudott felmutatni két évtizedes munkássága során. A holland szakember nagy lendülettel és komoly ambícióval látott munkához Eindhovenben, ahol kihasználva az adódó esély bajnokságot nyert, jól teljesített a BL-ben és