2024. augusztus 5. hétfő

aug. 5
11:45
Fájó vereség után vehet revansot a Ferencváros (Demokrata)
A BL-főtáblára jutáshoz még két párharcot kell nyerni, a győztes viszont legrosszabb esetben is az Európa-liga főtábláján szerepelhet.
aug. 5
11:51
Milák Kristóf edzője otthhagyja az olimpiai bajnokot, mert szerinte új edzőre van szüksége (SzMo)
Virth Balázs hálás azért, hogy eddig együtt tudtak dolgozni, de szerinte most a sportolónak új impulzusokra van szüksége. Az elmúlt év során a kapcsolatuk megváltozott.
aug. 5
11:51
Már nem Virth Balázzsal edz Milák Kristóf (Demokrata)
Kapcsolatukban az utóbbi időben már egyikük sem érezte jól magát – árulta el Virth.
aug. 5
11:57
Három éve még kockázati tőkebefektető volt, most olimpiai bajnok (Telex)
A női kerékpáros mezőnyversenyt megnyerő amerikai Kristen Faulkner eredetileg ott sem lett volna az olimpiai csapatban. Alaszkából a Harvardon és a Szilícium-völgyön át vezetett az útja a párizsi dobogó tetejére.
aug. 5
11:59
A szervátültetettek Európa-bajnokságán is remekelt a magyar csapat (Telex)
Az 56 magyar induló 55 arany-, 46 ezüst- és 28 bronzérmet szerzett.
aug. 5
12:03
Már az éremtáblázat 12. helyét foglalja el hazánk a párizsi olimpián (HírTV)
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint minden elismerést megérdemel, hogy Magyarország jelenleg az éremtáblázat 12. helyét foglalja el a párizsi olimpián.
aug. 5
12:03
Djokovic: Nagyon nehéz leírni, mi is jár ilyenkor az ember fejében (Demokrata)
A szerb teniszező szerint az olimpiai arany a legnagyobb sportsiker, amit pályafutása során elért.
aug. 5
12:09
Lyles mellbedobásán múlt a győztes öt ezredmásodperc, Thompsonnak csak a lábfeje volt előrébb (Telex)
Az atlétikát nem követő nézők közül voltak, akik a célfotót látva nem értették, miért nem a jamaicai nyerte a 100 méteres síkfutást.
aug. 5
12:21
Erődemonstráció: magabiztosan verte a szerbeket a pólóválogatott (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatott már biztosan továbbjutott, és a szerbek elleni 17-13-as győzelemmel zárta a csoportkört a párizsi olimpián.
aug. 5
12:27
Molnár Attila lecsúszott a 400 méter elődöntőjéről (Demokrata)
Molnár a harmadik futamban kapott helyet, melyet a harmadik helyen zárt 45.45 másodperces eredménnyel.
aug. 5
12:27
“Senkinek nem jutott eszébe elvinni azt a követ az útról?’ – kérdezte a szurkolókat Halttunen (Racing)
A Finn Rally utolsó előtti szakaszán 600 méterrel a cél előtt egy szikla miatt balesetet szenvedett az élen álló Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen. A kiesés után a finn navigátor visszament a szikla helyére, és kérdőre vonta a szurkolókat.
aug. 5
12:29
Schmidt Ádám: Nagyon kemény küzdelem folyik minden egyes éremért és helyezésért (Demokrata)
A sportért felelős államtitkár szerint a magyar küldöttség minden elismerést megérdemel.
aug. 5
12:33
A Slovannal vagy az APOEL-lel játszana a Ferencváros a BL-főtábláért (Infostart)
A Ferencváros, ha túl jut a dán Midtjylland csapatán a labdarúgó Bajnokok ligája 3. selejtezőkörében, a playoffban, a főtáblára jutásért, szlovák vagy ciprusi ellenfelet kap.
aug. 5
12:45
Schmidt Ádám elárulta, melyik volt a számára a legmeghatóbb pillanat (Infostart)
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint minden elismerést megérdemel, hogy Magyarország az éremtáblázat 12. helyét foglalja el a párizsi olimpián.
aug. 5
12:45
Pozitív lett a doppingtesztje, de bizonyítani tudta, hogy a kutyája miatt került a szervezetébe a tiltott anyag (Telex)
A világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok lengyel kenus, Dorota Borowska így indulhat a párizsi olimpián.
aug. 5
13:03
Nem jutott döntőbe a rúdugró Klekner Hanga (Demokrata)
A debreceni atléta 4,40 métert ért el a női rúdugrás selejtezőjében, így nem jutott fináléba hétfőn a párizsi olimpián.
aug. 5
13:15
Kiderült, kik lehetnek a Ferencváros ellenfelei az utolsó selejtezőkörben (Demokrata)
A Fradinak előtte persze a Midtjylland csapatán is tovább kell még jutnia jövő kedden.
aug. 5
13:15
Már gyűlöl enni, de kötelező a napi 5-6000 kalória a valaha volt legjobb súlylökőnek (Telex)
Ryan Crouser havi 360 ezer forintnyi pénzt költ ételre, de már nem sok élvezete van az evésben.
aug. 5
13:27
A Mercedesnél nincs egyetértés abban, miért hagyja el őket Hamilton (Racing)
George Russell nemrég kijelentette, szerinte Lewis Hamiltont a Mercedes elmúlt évekbeli gyenge teljesítménye taszította a Ferrarihoz, és versenyképesebb autó esetén nem gondolkodott volna a csapatváltáson.
aug. 5
13:33
Lelépte a magyar csapat a szerbeket férfi vízilabdában, 17-13 lett az eredmény (SzMo)
Nem forgott veszélyben a magyar győzelem. A szerb csapat ezen az olimpián harmatgyenge teljesítményt nyújtott.
aug. 5
13:33
Takács Boglárka nem jutott elődöntőbe 200 méteren (Demokrata)
Ebből a körből csak a futamgyőztesek és a további két legjobb idő birtokosa lépett az esti elődöntőbe.
aug. 5
13:39
Olimpia: Győzelem a szerbek ellen, csoportharmadikként nyolc között a férfi vízilabda-válogatott (HírTV)
A már biztos negyeddöntős magyar férfi vízilabda-válogatott fölényes, 17-13-as győzelmet aratott a címvédő szerb csapat felett a párizsi olimpiai csoportküzdelmeinek hétfői zárófordulójában.
aug. 5
13:39
Tizenhét gólt lőttek a férfi pólósok, magabiztos játékkal verték a címvédő szerbeket (Telex)
A csapat az első negyed után fordított, és biztos különbséget épített ki, harmadik helyen jutott tovább a csoportból az olimpián.
aug. 5
13:45
A legjobb nyolc között a férfi vízilabda-válogatott (Demokrata)
A már biztos negyeddöntős magyar férfi vízilabda-válogatott magabiztos győzelemmel, harmadik helyen jutott tovább a csoportjából.
aug. 5
13:51
Hosszú Katinka lemondásra szólította fel a Magyar Úszó Szövetség vezetőségét (HírTV)
Nem volt még olyan Músz vezetés aki ennyire károsította volna a legjobb versenyzője felkészülését – írja a háromszoros magyar olimpiai bajnok Hosszú Katinka a közösségi oldalán közzétett nyílt levelében, amelyet változtatás nélkül közlünk.
aug. 5
14:03
Hosszú Katinka beszólt az úszószövetségnek: Ilyen alattomos, gerinctelen viselkedés után az egyetlen tisztességes lépés a teljes vezérkar lemondása lenne (SzMo)
Az úszónő szerint Milák csak a jéghegy csúcsa. Gondoljunk bele, ha a világcsúcstartó olimpiai címvédővel ezt csinálják, mi a jussa a többi versenyzőnek - írja többek között a nyílt levélben, amelyben lemondásra szólítja fel a vezetést.
aug. 5
14:03
Varga Dénes a magyar térfélről vágott be hatalmas gólt a szerbek üres kapujába (Telex)
A második negyed végén lecsapott a lehetőségre. A férfi pólósok végül 17-13-ra győztek a címvédő ellen az olimpián.
aug. 5
14:27
Hosszú Katinka: nem volt még olyan MÚSZ-vezetés, amely ennyire károsította volna a legjobb versenyzője felkészülését (Infostart)
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka – aki már az elmúlt napokban többször is bírálta a magyar úszósport vezetői, edzőit – hosszú bejegyzésben írt súlyos kritikát az érintettekről.
aug. 5
14:27
Egy brit sportoló lett az első olimpikon, aki férfi és női versenyszámban is érmet nyert (SzMo)
Egy új szabály hatálybalépésével Fieldman elvállalhatta a 2024-es párizsi női nyolcasok munkáját. Ezzel Fieldman lett az első olimpikon, aki férfi és női versenyszámban is érmet nyert. Mindezt nemváltás nélkül!
aug. 5
14:27
Feljavuló játék, erődemonstráció a szerbek ellen (Demokrata)
Pólóválogatottunk megtalálta önmagát az olimpia csoportkörének utolsó fordulójára. Helyszíni tudósításunk.
aug. 5
14:27
Pajari nem gondolta volna, hogy ő lesz a legjobb hazai versenyző a Finn Rallyn (Racing)
Sami Pajari debütálása a Rally1-es Toyotával bár nem indult a legjobban, azonban a Finn Rally végén a negyedik helyet szerezte meg és a legjobb hazai eredményt érte el.
aug. 5
14:33
Egy nappal korábban játsszák a ZTE-Paks mérkőzést (Demokrata)
A paksiak jövő kedden játsszák visszavágójukat a Konferencia-liga selejtezőjében játszik a montenegrói FK Mornar Bar vendégeként.
aug. 5
14:33
A rúdugró Klekner Hanga kiesett a selejtezőben, a vigaszág nem hozott sikert a futóinknak – a hétfői magyar eredmények (Telex)
A férfi pólósok magabiztos játékkal verték a szerbeket.
aug. 5
14:57
Manhercz Krisztián: két nap múlva jön egy döntő (Infostart)
A szerbek elleni négygólos diadal után is a földön kell maradni és dolgozni tovább – mondta a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Varga Zsolt.
aug. 5
14:57
Hölvényi György: versenyzők szomorújátékának voltunk tanúi a hétvégén (HírTV)
Civilizációs szomorújáték nemes sportversengés helyett - írta a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) európai parlamenti képviselője hétfőn a Facebook-oldalán.
aug. 5
15:03
Alattomos, gerinctelen viselkedés – Hosszú Katinka nekiment az úszószövetség vezetésének (Telex)
A háromszoros olimpiai bajnok úszónő állítja, a hazai szövetségtől kapott információkat Milák legnagyobb ellenfelének edzője.
aug. 5
15:15
Gyors egymásutánban kétszer döntötte meg a saját világcsúcsát, hihetetlen időt ment a lengyel mászó (Telex)
Aleksandra Mirosław egészen közel került a hat másodperchez, 6,06 alatt ért fel a 15 méteres falra a gyorsasági mászásban az olimpián.
aug. 5
15:21
Sleisz Gabriella: annyian kérdezték, hogy most már izgulok (Infostart)
Bár a magyar birkózóválogatott versenyzői csak kedden kezdik meg szereplésüket a párizsi olimpián, de hétfőtől Sleisz Gabriella révén – az ötkarikás játékok történetében először – magyar női bíró lép szőnyegre a Mars-mező Arénában.
aug. 5
15:45
Varga Zsolt: Két lábbal a földön kell maradni (Demokrata)
A szövetségi kapitány mellett Fekete Gergő értékelt honlapunknak.
aug. 5
15:51
Alonso szenvedő csapatánál bármikor lecsaphat a főnök haragja (Racing)
A 2023-as szezon váratlan felívelését szerette volna meglovagolni idén az Aston Martin, ehelyett viszont visszazuhant a középmezőnybe a csapat. De mit szól ehhez a brit gyártó erőskezű vezetője, Lawrence Stroll?
aug. 5
16:03
A Fiorentina várhat a Puskás Akadémiára (Demokrata)
A Fiorentina csapatával találkozik a Puskás Akadémia a Konferencia-liga utolsó selejtezőkörében, amennyiben a harmadik fordulóban továbbjut az Ararat ellen.
aug. 5
16:09
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint hibásak voltak az Imane Helifen végzett tesztek (Telex)
A NOB megvédte az algériai bokszolót, szerintük a Nemzetközi Bokszszövetség önkényesen és indok nélkül vetette alá vizsgálatoknak.
aug. 5
16:15
Biles rontott, lecsúszott a gerendáról, de aztán talajon ezüstérmet szerzett (Telex)
A 27 éves amerikai tornász így három arannyal, egy ezüsttel zárta a párizsi olimpiát.
aug. 5
16:27
Latvala WRC2-es második helyét beárnyékolta a Toyota katasztrófája (Racing)
Jari-Matti Latvala ugyan elégedetten nyilatkozott a WRC2-ben elért második helyezés után a Finn Rallyn, azonban jó kedvét elvette a Toyota csapatának katasztrófája.
aug. 5
16:33
Érdi Mária újabb etapot nyert, 14. a zárófutam előtt (Infostart)
Érdi Mária megnyerte a kilencedik futamot a párizsi olimpia vitorlásversenyeiben, az ILCA-6-os kategóriában.
aug. 5
16:45
Itt a nagy lehetősége a Ferencvárosnak a revansra (Infostart)
A Ferencváros visszavághat a Midtjyllandnak a hét évvel ezelőtti kettős vereségért a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, melynek első felvonását kedden rendezik Herningben.
aug. 5
16:45
Egy parkban leterített törülközőn aludt a friss bajnok úszó, annyira utálja az olimpiai falu körülményeit (SzMo)
Thomas Ceccon különösen a kartonágyakra és a légkondi nélküli szobákra panaszkodott, amik miatt extrán fáradt volt a versenyeken.
aug. 5
16:57
Chema Rodriguez: ha jól dolgoztál, de mégis üres kézzel távozol, az nehéz (Infostart)
A férfi kézilabda-válogatott számára véget ért a párizsi olimpia a franciák elleni 24-20-as vereséggel. A játékosok úgy érzik, leginkább az első körben, Egyiptom ellen ment el a továbbjutás.
aug. 5
17:09
Faragó Tamás: a szerbek ellen nyerni mindig dicsőség, az majd kiderül, mit ér ez a győzelem (Infostart)
Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzet Sportolója az InfoRádióban azt mondta, igazából az ötkarikás játékok a kieséses szakasszal kezdődnek és kiváló támadójátékkal érmes lehet Varga Zsolt együttese.
aug. 5
17:15
Videó: Varga Dénes olyan gólt dobott a szerbeknek, ami szökőévente, ha megesik, az egész világ ezt bámulja (SzMo)
Ilyen gólt is csak ritkán látni, még a kommentátor is azon csodálkozott, hogy hogyan hibázhatott ekkorát egy szerb válogatott.

Keresés