Két meccs után 0-5-ös gólaránnyal áll a magyar válogatott a csoportja utolsó helyén a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi már az Eb egy pillanatát sem élvezte, és most sem akadt sok öröme, sorsa október-novemberben vélhetően eldől. Öt plusz egy tanulság a németek elleni siralmas vereség és a bosnyákok elleni sovány döntetlen után.
A portugál klasszis azon akadt ki, hogy Erik Ten Hag azt mondta, a Manchester United nem esélyes arra, hogy megnyerje a Premier League-et vagy a Bajnokok Ligáját.
Jelenleg főállású apukaként éli a napjait Lőw Zsolt, aki legutóbb a Bayern Münchennél dolgozott Thomas Tuchel segítőjeként, de korábban a PSG másodedzője is volt, de a legnagyobb sikerét a Chelsea kispadján érte el, hiszen a londoniakkal Bajnokok Ligája-győzelemig jutott.
A Magyar Jégkorong Szövetség (Mjsz) komolyan fontolóra vette a 2029-es férfi elit-világbajnokság megrendezését Magyarországon. A 2023-as világbajnokságra benyújtott pályázat sajnálatos módon nem járt sikerrel, de a hazai és a nemzetközi jégkorong közösség reakciói egyértelműen jelezték az igényt egy magyarországi rendezés iránt.
A Magyar Jégkorong Szövetség (Mjsz) komolyan fontolóra vette a 2029-es férfi elit-világbajnokság megrendezését Magyarországon. A 2023-as világbajnokságra benyújtott pályázat sajnálatos módon nem járt sikerrel, de a hazai és a nemzetközi jégkorong közösség reakciói egyértelműen jelezték az igényt egy magyarországi rendezés iránt.
A Magyar Jégkorong Szövetség (Mjsz) komolyan fontolóra vette a 2029-es férfi elit-világbajnokság megrendezését Magyarországon, és az erre vonatkozó szándéknyilatkozatot határidőre benyújtotta.
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott Bosznia-Hercegovina ellen a Nemzetek Ligájában kedden. Bozsik Péter, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya és az M4 Sport állandó szakértője a mérkőzés másnapján értékelte a találkozót, valamint kitért a válogatott további esélyeire is.
Deshaun Watson megszerzése már akkor rendkívül kockázatos lépésnek tűnt, amikor a Cleveland Browns cserélt érte a 2022-es holtszezonban. Azóta eltelt két év, és kijelenthetjük, hogy az üzlettel mindenki jól járt, kivéve a Browns. Nézzük, mit tanultunk az NFL-ben az első héten.
Nagy meglepetést keltett Boszniában, hogy egyetlen percet sem játszott a válogatott elmúlt két Nemzetek Ligája-mérkőzésén (a hollandok és a mieink ellen) a török Kasimpasában légióskodó Haris Hajradinovic. A középpályás felesége, Belma nem is hagyta szó nélkül a történteket, az Instagram-oldalán adott hangot elégedetlenségének.
Meglepő helyen folytatja pályafutását az U21-es labdarúgó-válogatott szélsője, Komáromi György. Az élvonal egyik legígéretesebb szélsője néhány nappal ezelőtt klubot váltott és busás átigazolási díj fejében a szlovén rekordbajnok NK Mariborhoz szerződött, ahol csapattársa lesz az Atalanta korábbi sztárja, Josip Ilicic is.
Hiába telt el az egész nyár Victor Moses moszkvai szerződésének lejárta után, csak az első őszi válogatott szünet után talált magának csapatot – a Championshipben szereplő Luton Townnal írt alá az idény végéig. Az élvonalból kiesett, borzasztó szezonkezdetet maga mögött tudó együttes egy rutinos játékost keresett, aki nem csak a pályán, hanem mento
Ahogyan arra számítani lehetett, Adrian Newey Aston Martinhoz való távozása után máris felmerültek azok a pletykák, amelyek szerint Max Verstappen követheti a tervezőzseni útját.
Hosszú évtizedek után megszakad az észak-londoni derbi, az Arsenal-Tottenham összecsapások hagyománya a Premier League-ben: a Pgmol döntése miatt a vasárnapi összecsapáson az "ágyúsok" az idegenbeli szerelésükben lépnek pályára a Tottenham Hotspur Stadionban.
Sokak által félreértett személyiség Max Verstappen, és ebben nagy szerepe van a véleményeket formáló, de nem éppen objektív brit médiának – véli Adrian Newey.
Sokakat meglepett a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi, amikor a kedd esti Bosznia-Hercegovina elleni találkozón a Ferencváros labdarúgójának, Dibusz Dénesnek szavazott bizalmat a kapuban. A válogatott kapuskérdéséről korábbi két kiváló kapuvédőt, Hajdu Attilát és Katzirz Bélát kérdeztük.
A legutóbb a Bayern Münchennél Thomas Tuchel segítőjeként dolgozó Lőw Zsolt nagyinterjút adott az m4sport.hu-nak, amelyben többek között az Újpest és a válogatott kispadjáról is beszélt.
A 2024-es párizsi paralimpiai legeredményesebb magyar sportolója Konkoly Zsófia lett, akinek a címvédés ugyan nem jött össze, de így is három éremmel - két arany és egy ezüst - zárt a francia fővárosban. A La Défense Arénában elért sikerekről a pécsi úszó edzőjét, Jancsik Árpádot is megkérdeztük, aki az uszodai szurkolást csak füldugóval tudta elvi
Sosem érezte magát még annyira gyorsnak és erősnek a Lewis Hamiltont az időmérőkön sakkban tartó George Russell, mint idén. Örül, hogy a hétszeres világbajnok ellen bizonyítva megmutathatta, mire képes, és készen áll rá, hogy bajnoki címekért harcoljon.
Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott Spanyolországtól az Eb-selejtező keddi, kecskeméti összecsapásán, ezzel eldőlt, hogy Szélesi Zoltán együttese nem jut ki a kontinensviadalra. A lefújás után Lisztes Krisztián beszélt a jelenlegi helyzetéről, valamint a frankfurti jövőjéről.
Éles kritikát fogalmazott meg Jamal Musialával kapcsolatban a német labdarúgó-válogatott játékosa, Robert Andrich. A középpályás szerint fiatal csapattársa hatalmasat hibázott Hollandia ellen...
Sajtóhírek szerint az Audinál nemrég munkába állt új vezető, Mattia Binotto megpróbálta átcsábítani volt csapata, a Ferrari motorrészlegének vezetőjét.
Ismét korcsolyázik, de még nem tudja, mikor térhet vissza Garát-Gasparics Fanni, a jelenlegi legjobb magyar női jégkorongozó, aki márciusban szenvedett súlyos térdsérülést. Reményei szerint a februári sorsdöntő olimpiai selejtezőn már pályára léphet.
Az Ftc-Rail Cargo Hungaria 29-23-ra legyőzte a Motherson Mosonmagyaróvári Kc-t a női kézilabda Nb I 2. fordulójának rangadóján, így két meccset követően százszázalékos mérleggel vezeti a bajnokságot a szintén hibátlanul rajtoló Győr előtt.