Morteza Mehrzadselakjani iráni röplabdázó nem mindennapi méreteire nem voltak felkészülve a szervezők, nem számoltak ekkora ággyal az olimpiai faluba. A szövetség azonban kiharcolta neki a megfelelő fekhelyet.
Pókerarccal játszotta végig az elődöntőjét az asztaliteniszező Major Endre, s bár 3:1-re kikapott, a vegyes zónába már fülig érő szájjal érkezett. Nem csoda: megszerezte pályafutása első paralimpiai érmét!
Magyar idő szerint csütörtökön reggel 8 órától rendezik a görög Akropolisz Rally hivatalos tesztjét egy 3.62 km-es szakaszon. A teszt elejét az alábbi videóban lehet élőben nézni.
Cora Schumacher kijelentette, 9 évvel a válás után is megtartja a Schumacher vezetéknevet. Volt férje, Ralf Schumacher nemrégiben nyilvánosan bevallotta, hogy meleg, Cora pedig azt állítja, ezt az információt ő is csak a közösségi médiából tudta meg. Szerinte "elvesztegette a legjobb éveit" az autóversenyzőre, ezért esze ágában sincs feladnia a saj
Négy nappal azután, hogy barátja leöntötte benzinnel és meggyújtotta, elhunyt Rebecca Cheptegei ugandai olimpikon maratonfutó - közölte a helyi olimpiai bizottság (UGA) csütörtökön.
Négy nappal azután, hogy barátja leöntötte benzinnel és meggyújtotta, elhunyt Rebecca Cheptegei ugandai olimpikon maratonfutó - közölte a helyi olimpiai bizottság (UGA) csütörtökön.
Thierry Neuville szerdán egy évvel meghosszabbította szerződését a Hyundai Motorsporttal, így a belga versenyző 2025-ben is Ott Tanak csapattársa lesz.
Négy nappal azután, hogy barátja leöntötte benzinnel és meggyújtotta, elhunyt Rebecca Cheptegei ugandai olimpikon maratonfutó – közölte a helyi olimpiai bizottság (UGA) csütörtökön.
Szélesi Zoltán, az U21-es magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az együttes csütörtöki, szlovákok elleni felkészülési mérkőzése előtt elmondta, a hangsúly a stabilitáson és a védekezésen lesz.
A Red Bull és a Ferrari mellett a Mercedes is elbizonytalanodott az autója fejlesztése kapcsán. Amióta az új padlólemezüket használják, nincs esélyük a győzelemre. Most fontos kérdésre keresik a választ.
A Hawk Thua-hölgyhöz hasonlóan Raygun is inkább anyagi hasznot és közismertséget szerzett sajátságos előadásmódjával. A merész hölgy ezúttal Jimmy Fallon showműsorában válaszolt a kérdésekre és ha már ott volt, breakelt is egyet.
Sajtóhírek szerint már kész tény, hogy Adrian Newey az Aston Martin csapatánál folytatja a pályafutását. Részletek is kiszivárogtak a megállapodásról, amit hivatalosan a jövő hét elején jelentenek be.
Az eddigi technikai igazgatójának elvesztésére reagálva fontos átszervezések történtek a Ferrari Forma–1-es csapatánál. Csütörtökön bejelentették az technikai vezetőjüket.
Ekler Luca Tokió után Párizsban is felülhetett a távolugrás trónjára: a 25 esztendős magyar atléta megvédve címét a 2024-es paralimpián is aranyérmet nyert.