2024. szeptember 6. péntek

szept. 6
0:15
Pálos Péter bronzérmet nyert a párizsi paralimpián (Infostart)
Az asztaliteniszező Pálos Péter bronzérmet szerzett csütörtökön az MS11-es kategóriában a párizsi paralimpián.
szept. 6
0:15
Konkoly Zsófia 200 méteres vegyesúszásban is paralimpiai aranyat szerzett (444.hu)
Az úszó Pap Bianka és az asztaliteniszező Pálos Péter pedig egy-egy bronzérmet szerzett.
szept. 6
0:19
A vb-re kijutást is segítheti a jó Nemzetek Ligája-szereplés – indul az új sorozat (Infostart)
Némileg megváltoztatott lebonyolítási rend szerint rajtol csütörtökön a férfi labdarúgó Nemzetek Ligája 2024–2025-ös idénye. A továbbra is az A-divízióban szereplő magyar válogatott szombaton Düsseldorfban játssza első mérkőzését.
szept. 6
0:23
Bartha Csaba: egy picit sem lehet hátradőlni, mert akkor pillanatok alatt megelőznek (Infostart)
Vissza kell térnie a Veszprémnek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe – hangsúlyozta az InfoRádióban a klub új vezérigazgatója. Az elmúlt időszakban Debrecenben, Győrben és a Magyar Olimpiai Bizottságnál is dolgozó Bartha Csaba arról is beszélt, hogy a bajnoki szezon pénteki kezdésekor még nem lesznek fizikailag csúcsformában a játéko
szept. 6
0:27
Pap Bianka bronzérmes 400 méteres gyorsúszásban (Infostart)
Újabb érem a paralimpián.
szept. 6
0:31
Konkoly Zsófia aranyérmes 200 méteres vegyesúszásban (Infostart)
A 22 éves pécsi versenyző pályafutása hatodik paralimpiai érmét szerezte.
szept. 6
0:35
Szinte hihetetlen, mennyit néztük összesen a párizsi olimpiát a YouTube-on (Infostart)
Az olimpiai közvetítések egyik legfontosabb felülete a YouTube volt. A videómegosztó most közölte róla a statisztikát, valójában mennyire érdekelte az embereket a nyár legfontosabb sporteseménye.
szept. 6
0:39
Pintér Attila 18 év után visszatért Angyalföldre (Infostart)
Nem ígért semmit az 58 éves szakvezető.
szept. 6
0:43
Ezüstérmes a magyar női kerekesszékes tőrcsapat (Infostart)
A tőrcsapat a párizsi magyar küldöttség nyolcadik érmét szerezte meg.
szept. 6
4:39
Halálosan megfenyegette újságírónkat a csaló focista: "3 órán belül megtalálnak az arab és cigány embereim, és eltemetnek" (Blikk)
Halálos fenyegetésig fajult annak a csaló futballistának az ügye, akiről tegnap írtunk. Az NB I-ben is pályára lépett szélhámos férfi már hosszabb ideje húz le embereket, a tartozásai több millió forintra rúgnak. Sok megkárosított áldozattal léptünk kapcsolatba, és kiderült, közülük csak kevesek kapták vissza a pénzüket.
szept. 6
6:15
Minden másképp alakulhatott volna – kész volt a szerződés, mégis lecsúszott Norrisról a Red Bull (Racing)
Helmut Marko felidézte, hogy Lando Norrisszal még az F1-es debütálása előtt tárgyaltak, de a McLaren időben közbelépett.
szept. 6
7:09
Cristiano Ronaldo meglőtte pályafutása 900. gólját - nagyon fontos volt (Infostart)
Ez kellett Horvátország legyőzéséhez a Nemzetek Ligájában.
szept. 6
7:51
Ebből mi lesz? Megújult német keret próbál ráijeszteni Szoboszlaiékra (Ripost)
Veteránjai nélkül indul harcba az együttes.
szept. 6
8:15
Drámákkal kezdődött az Akropolisz Rally! Neuville és Evans is bajban (Racing)
Sébastien Ogier nyerte az Akropolisz Rally első szakaszát, ahol Thierry Neuville motorhibával, míg Elfyn Evans defektes kerékcsere után ért célba.
szept. 6
8:57
Francia-olasz slágermeccs a Nemzetek Ligájában - sport a tévében (Infostart)
Lassan bealkonyul a paralimpiának, de indul a nemzetközi fociélet, válogatottszünet van.
szept. 6
9:15
"Ha elég jó benyomást tesz" - újabb esélyt kap a Los Angeles Lakersnél a magyar sztár (BorsOnline)
Újra esélyt kapott a Lakerstől a magyar kosárlabdázó.
szept. 6
9:15
Losonczy Levente Brnóban száll csatába – hétvégi autósport-ajánló (Racing)
Az autósport hétvégi kínálatában lesz magyar versenyző, akiért szurkolhatunk, méghozzá Losconczy Leventének.
szept. 6
9:51
Tanak vette át a vezetést az Akropolisz Rallyn, Neuville és Evans továbbra is bajban (Racing)
Takamoto Katsuta volt a leggyorsabb az Akropolisz Rally második szakaszán, azonban a verseny élére Ott Tanak állt a japán versenyzőt megelőzve, míg Sébastien Ogier harmadik helyre szorult. Thierry Neuville és Elfyn Evans autójának problémája folytatódott.
szept. 6
9:57
Húsz év után meccset nyert San Marino fociválogatottja (Telex)
Liechtensteint verték meg, 140 meccs után most először sikerült győzniük.
szept. 6
10:15
Ronaldót tenné ten Hag helyére a legendás focista (Metropol)
A korábbi legendás támadó, Michael Owen a vezetőedző, Erik ten Hag kirúgását javasolja, szerinte pedig simán lehetne Cristiano Ronaldo is a klub edzője.
szept. 6
10:15
A Red Bull nagyon közel járt ahhoz, hogy a Mercedestől kapjon motort (Racing)
Helmut Marko elárulta, hogy szóbeli egyezséget kötött Niki Laudával arról, hogy a Red Bull motort vásároljon a Mercedestől.
szept. 6
11:21
Úszó-vb - A szupersztárok kétharmada jöhet Budapestre (Infostart)
Számos olimpiai érmes is Budapestre érkezik majd a december 10-én kezdődő rövidpályás úszó-világbajnokságra. A fiatalabbak részvétele nagyobb arányban várható - jelezte az InfoRádióban Szántó Dávid, a szervezőbizottságának ügyvezetője. Arról is beszélt, hogy a Párizsban 200 méter háton aranyérmes Kós Hubert lesz az esemény egyik arca.
szept. 6
12:03
Luterán Petra ezüstérmet nyert távolugrásban a párizsi paralimpián (Telex)
A magyar sportoló néhány napja még 400 méteres síkfutásban indult, ahol negyedik lett.
szept. 6
12:09
Luterán Petra ezüstérmes távolugrásban (HírTV)
Luterán Petra nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet szerzett a T47-es kategória távolugró számában pénteken a párizsi paralimpián.
szept. 6
12:15
Nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet szerzett Luterán Petra Párizsban (Demokrata)
Luterán Petra ezüstérmes a T47-es kategória távolugró számában a párizsi paralimpián.
szept. 6
12:21
Atipikus focisérülés: tüsszentés miatt kell kihagynia egy meccset, mert fájnak a bordái (444.hu)
Még nem tudni, törés vagy repedés-e.
szept. 6
12:21
Most jött: balesetet szenvedett és meghalt a vezető edző, gyászol Lisztesék klubja (BorsOnline)
Elhunyt az U19-es csapat vezetőedzője, Helge Rasche.
szept. 6
12:27
Ogier vezető helye enyhít a Toyota katasztrófáján az Akropolisz Rallyn péntek délben (Racing)
A toyotás Sébastien Ogier vezetésével zárult az Akropolisz Rally péntek délelőtti versenye, mely során alig akadt versenyző, akinek ne lett volna valamilyen problémája. A gyártók versenyében azonban a Hyundai áll jobban.
szept. 6
12:51
Magyar döntősök úszásban és kajak-kenuban (Demokrata)
Pap Bianka és Konkoly Zsófia is magabiztosan jutott be pénteken az esti úszódöntőbe.
szept. 6
12:57
Luterán Petra paralimpiai ezüstérmes távolugrásban (Infostart)
T47-es kategóriában.
szept. 6
13:21
Gulyás Michelle olimpiai bajnokként a megújult öttusa népszerűsítésén dolgozik (Demokrata)
DO60 LaserFun néven országos roadshowt indít útjára a Magyar Diáksport Szövetség.
szept. 6
13:57
Neuville cáfolta az Akropolisz Rally előtt megjelent sajtóinformációt (Racing)
Thierry Neuville az Akropolisz Rally előtt reagált arra a felvetésre, miszerint 2026-tól átvenni a Hyundai WRC-programjának irányítását.
szept. 6
14:15
Csodálatos győzelme után Leclerc mértékletességre intette a Ferrari rajongóit (Racing)
Leclerc azt szeretné, hogy mindenki két lábbal a földön járjon a Ferrarival kapcsolatos elvárásokkal.
szept. 6
14:27
Szvitacs Alexa bejutott a legjobb négy közé a párizsi paralimpián (Demokrata)
Szvitacs Alexa asztaliteniszező már biztosan dobogós Párizsban.
szept. 6
15:03
Luterán Petra ezüstérmes lett távolugrásban a párizsi paralimpián (SzMo)
Kiara Rodriguez paralimpiai rekorddal, 6,05 méteres ugrással nyerte a versenyt, de Petra második helye így is óriási siker. Kétszer is megjavította az egyéni legjobbját.
szept. 6
15:03
Adrien Fourmaux is bajba került, Ogier növelte előnyét az Akropolisz Rallyn (Racing)
Sébastien Ogier újabb szakaszt nyert az Akropolisz Rallyn, míg Adrien Fourmaux eltalált egy sziklát és kiesett, így a nyolcszoros világbajnok előnye tovább nőtt a görög verseny élén.
szept. 6
15:27
Gyászolnak Lisztes Krisztiánék, végzetes erejű autóbaleset történt (Ripost)
Gyászol a Lisztest is foglalkoztató Eintracht Frankfurt.
szept. 6
16:03
Ogier is problémába ütközött, ismét Tanak az Akropolisz Rally élén (Racing)
A második szakasz után ismét Ott Tanak vette át a vezetést az Akropolisz Rallyn, miután Sébastien Ogier autója az ötödik gyorsasági végén műszaki hibás lett.
szept. 6
16:15
F2-es pilóta ugrik be a Haas kizárt versenyzője helyett (Infostart)
Oliver Bearman helyettesíti a jövő hétvégi Forma-1-es Azeri Nagydíjon a Haas eltiltott pilótáját, Kevin Magnussent.
szept. 6
16:33
Szoboszlai Dominik nincs az élmezőnyben, sőt (Infostart)
Formája és teljesítménye alapján Szoboszlai Dominik a csúcson van, de a fizetési listán - Liverpoolban - még távolabb van az élbolytól.
szept. 6
16:39
Veres Amarilla párbajtőröző ötödik lett a párizsi paralimpián (Infostart)
Veres Amarilla két tussal alulmaradt az elődöntőben, majd simán kikapott a vigaszágon, így ötödik lett a női párbajtőrözők A sérültségi kategóriájában a párizsi paralimpián.
szept. 6
17:15
Magyar focistát igazol a Tottenham Hotspur női futballklubja (Telex)
Csiki Anna már 16 évesen a felnőttek között játszott, most 2028-ig szóló szerződést írt alá.
szept. 6
17:57
Megint óriásit trollkodott a botrányhős argentin focikapus: itt a videó (Blikk)
Lassan Emiliano Martínez védjegyévé válik az a bizonyos obszcén mozdulat, amivel a világbajnoki címvédő argentin válogatott futballsztárja ünnepelte szűk két éve Katarban, hogy a torna legjobb kapusának választották. Most a Copa América hatalmas serlege is a vb Aranykesztyűjének sorsára jutott...
szept. 6
18:09
"Világbajnokok akarunk lenni" - a magyarok elleni meccs előtt üzent a németek kapitánya (Ripost)
Rengeteg játékos visszavonult a német fociválogatottól, de a célok nem változtak.
szept. 6
18:15
Deák Bill Gyula: "A paralimpia a lelkem mélyéig megérint" (Blikk)
Anyai nagyapja gyakran énekelhette otthon, hogy "Száz kisleány egy gólra vár". Csoda-e, ha Deák Bill Gyula megszerette a Ferencvárost? Bill kapitány a zene mellett a Fradi iránti rajongását tekinti a legfontosabbnak, énekli is, hogy "Csapat csak egy van, a Ferencváros". Ha teheti, ott van a lelátón és szurkol kedvenc csapatának. A 75 esztendős blue
szept. 6
18:15
Fellebez a Lipcse Willi Orbán ügyében (Demokrata)
A magyar válogatott hátvéd a múlt kedden kétmeccses eltiltást kapott a német labdarúgó Bundesligában
szept. 6
18:15
Még egy alapvető dilemmára sem látja a megoldást Binotto az Audinál (Racing)
Az Audi F1-es projektjét átvevő Binotto nem tudja, hogy Hülkenberg csapattársának egy fiatal vagy egy tapasztaltabb pilótát válasszon.
szept. 6
18:45
Magyar címvédés Párizsban, megvan a negyedik aranyérmünk a paralimpián (Ripost)
Pap Bianka aranyérmes 100 méteres hátúszásban.
szept. 6
18:45
Hármas Hyundai vezetés, Toyota katasztrófa az Akropolisz Rally első napján (Racing)
Hatalmas drámák játszódtak le a görög Akropolisz Rally első napján, melyet a Hyundai hármas vezetéssel zárt Ott Tanak, Dani Sordo, Thierry Neuville sorrendben. A problémák a WRC2-es mezőnyt sem kerülték el.
szept. 6
18:51
Szoboszlai labda nélkül is boldog, nem hiszed el mivel játszott a stadion közepén a csapatkapitány (BorsOnline)
Edzés nem volt, labda nem volt, de a focista így is elfoglalta magát.

Keresés