Szeptember 1-jén, vasárnap este az izraeli bajnokság 2. fordulójában a Hapoel Beer Sheva hazai pályán fogadta a Sakhnint. A mérkőzést azonban nem rendezték meg, miután a mérkőzés kezdete előtt a szurkolók a pályára rohantak, és hatalmas tömegverekedés alakult ki - videón mutatjuk az esetet.
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Napoli tárgyalásokat folytat Victor Osimhen kölcsönadásáról - írja az olasz újságíró, Gianluca Di Marzio.
A Liverpool – amelyben Szoboszlai Dominik a pályán töltötte az első három bajnoki forduló minden játékpercét – százszázalékos teljesítménnyel rajtolt a Premier League 2024–2025-ös idényében. A magyar válogatott csapatkapitányának értékelése sokkal inkább hasonlít a tavaly őszihez, mint a tavaszihoz.
Újabb részletek derültek ki Ónodi Henrietta állapotáról. Az évtizedek óta az Egyesült Államokban élő, márciusban szívinfarktuson átesett és agysérülést szenvedett olimpiai bajnok tornásznő gyógyulása hosszú évekig eltarthat.
A Győr Rallyval egyidőben rendezik a horvát Kumrovec Rallyt is, mely a Horvát Rally Bajnokság mellett Mitropa Kupa, a CEZ és az Alpok-Adria Kupa versenye is lesz. Az aszfaltos rendezvényre pedig 13 magyar páros nevezett.
A triatlonos Mocsári Bence ötödik helyen zárt a paralimpián, ez pedig minden idők legjobb magyar eredménye, amely úgy jött össze, hogy a kerékpárban az élen álló magyar sportoló hatalmasat bukott és még a kulacsát is elveszítette, amely azt jelentette, hogy a továbbiakban nem igazán tudott frissíteni. A verseny után a Szajna partján nyilatkozott a
A darts sport vagy nem? Ha előbbi, akkor szerepelnie kellene az olimpián? Utóbbi felvetésről már értekeztünk. Ez egy részben szubjektív vélemény, ami a kommentszekció alapján az olvasókat is megosztotta. Ám az a fentebb feltett kérdésekkel szemben objektív, elvitathatatlan, hogy a darts dinamikusan fejlődik, amit a koronavírus-járvány csak lassítot
Cseh László a magyar úszósport közelmúltjának kiválósága a decemberi budapesti rövid pályás úszó-világbajnokság nagykövete lett. De azért más is történik az életében, ha nem is olyasmi - szerencsére, tehetnénk hozzá - ami a bulvárlapok címlapjairól "üvöltene". Interjú.
A magyar labdarúgó-válogatott megkezdte felkészülését a Nemzetek Ligája-nyitányra. Marco Rossi csapata szombaton Németország vendége lesz, majd jövő kedden Bosznia-Hercegovinát fogadja. A hétfő délutáni edzés előtt egy rutinos és egy újonc védőt lehetett faggatni: Nagy Zsolt és Gergényi Bence állt az újságírók rendelkezésére.
Megtartotta első sajtótájékoztatóját a szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzések előtt a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Julian Nagelsmann.
Nagy Zsolt, a németek ellen szombaton sorra kerülő Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott játékosa szerint a csapat előzetesen kiegyezne azzal, ha ugyanannyi ponttal és ugyanolyan gólkülönbséggel zárná az A-divízió 3. csoportját, mint legutóbb.
Elképesztő teljesítménye miatt csodálja a világ Sheetal Devit. A mindössze 17 esztendős indiai íjásznő ritka betegséggel, a phocomeliával született, amely végtagok hiányát vagy súlyos lerövidülését eredményezi. Minden az ellen szólt, hogy belőle egyszer még remek íjász lehet, de ő elérte azt, ami lehetetlennek tűnt. Ott van Párizsban a paralimpián,
A Tasi Tamás, Boros László, Sike József magyar hármas 1727 körrel a harmadik helyen végzett az 50 méteres 30+30 lövéses normál szám csapatversenyében, a csehországi Plzenben zajló futócéllövő Európa-bajnokságon.
Hosszú várakozás után elkezdődött az Egyesült Államokban az egyetemi amerikaifutball-bajnokság érdemi része is, és az eddig látottak alapján megérte várni. Jó néhány fantasztikus teljesítmény mellé ezúttal is jutott a szokásos őrültségekből.
Egy nap csúszással, de végül napsütéses időben és az eredetileg tervezett útvonalon, vagyis a Szajnában, illetve Párizs belvárosának legszebb részein rendezték a triatlonosok versenyét a paralimpián, ahol a bukása ellenére Mocsári Bence a sportág eddigi legjobb magyar eredményét összehozva az ötödik helyen zárt. A verseny után edzője Tóth Szilárd é
Alig néhány nappal azután, hogy Didier Deschamps kijelölte a francia válogatott legfrissebb keretét, máris változtatásokra kényszerült: Ferland Mendyt a Premier League-ből pótolja a Les Bleus.
A Ferrari monacói versenyzője, Charles Leclerc nyerte a Forma– 1-es Olasz Nagydíjat a McLaren két pilótája, Oscar Piastri és Lando Norris előtt. A háromszoros világbajnok Max Verstappen a gyengélkedő Red Bull-lal a hatodik lett, így lassan, de tovább olvad az előnye az összetettben a monzai dobogósokhoz képest.
Ebedli-vér csörgedezik az ereiben. Olykor nagyon is finoman, érzéssel ér a labdához, máskor meg sistergős löketet küld az ellenfél kapujára. Kovácsréti Márk, a Nyíregyháza labdarúgója "beköszönt" vasárnap este a Fradi-pályán is, igaz, ez a pontszerzéshez nem volt elegendő (2-1).
Csalódásként élte meg a vízilabda-válogatott párizsi szereplését Manhercz Krisztián, akit még az sem vigasztalt, hogy beválasztották a torna legjobb csapatába. Az m4sport.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, hogy nem adta fel az álmait olimpiai bajnok akar lenni.
A Bundesliga topcsapatait vizsgáló szezonbeharangozóban a Bayer Leverkusennél azt tartottuk a legfontosabb kérdésnek, hogy meddig tartható a veretlenségi szériája. A két korai kulcsmeccsnek az RB Leipzig elleni hazai, valamint a Bayern München otthonában vívott rangadó számított. Végül már az előbbi találkozón választ kaptunk a kérdésre: eddig.
Négy kontinens 13 országát képviselve 58 játékossal a nyár utolsó hétvégéjén elrajtolt a Nemzetközi Teqball Szövetség (Fiteq) legújabb versenysorozata, a Challenger Teqball League, ahol a magyarok a legjobb nemzetként végeztek.
Toni Kroos örökébe lépett a Real Madridnál Federico Valverde, aki a nyáron visszavonult német futballsztár 8-as számú mezét is megörökölte a királyi gárdánál.
Az OTP Bank Liga 2024–2025-ös szezonjában is a szurkolók választhatják ki a hónap legszebb találatát és legnagyobb bravúrját az M4 Sport és a Magyar Labdarúgó Szövetség közös szavazásán. Cikkünkben ezúttal az augusztusi jelöltekre voksolhatnak.
Három árván maradt kisgyerek, akik közül egyikük még meg sem született, két özvegy, esküdő helyett temető testvér, és számos, példakép nélkül maradt fiatal. Az Nhl egyik legszerethetőbb alakjával, a 31 éves Johnny Gaudreau-val, valamint öccsével, a 29 éves Matthew-val amerikai idő szerint csütörtök este végzett egy ittas vezető, ők pedig pótolhatat