A kupagyőztes Paksi FC 3-0-ra kikapott a román CFR Cluj vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, így 3-0-s összesítéssel búcsúzott a sorozattól és a Konferencia-ligában folytatja szereplését.
Lamine Yamal, a Barcelona támadója még csak vasárnap ünnepelte a születésnapját (eléggé emlékezetesen), de máris megkapta a klub ikonikus 10-es mezét; ez egy újabb mérföldkő az amúgy is üstökösként ívelő karrierjében. Lamine Yamal 18 évesen vette át a Barcelona legendás 10-es mezét. Messi nyomdokaiba lépni áldás is lehet – de a teher óriási. Vajon
Az Észt Rally vezető sportbírója szigorú figyelmeztetést küldött minden versenyzőnek a helyi rendőrség nevében. A helyi rendőrség az előző években is szigorúan figyelte az Észt Rally résztvevőinek vezetési módját és sebességét, és ebbe a szurkolók mellett a versenyzők is beletartoznak. Na nem a gyorsasági szakaszokon, hanem kizárólag az etapokon. E
A három év után újra Rally1-es autót vezető Oliver Solberg elsírta magát, miután megnyerte az Észt Rally első pénteki gyorsasági szakaszát. Nagyon messze van még az Észt Rally vége, hiszen csak három gyorsasági szakaszon van túl a mezőny a húszból, de akármi is történik a folytatásban, ez a verseny Oliver Solberg miatt lesz emlékezetes. A
Bejött a papírforma, a kolozsvári CFR együttese a paksi 0-0- után hazai pályán 3-0-ra legyőzte magyar ellenfelét, így továbbjutott az Európa-liga-selejtezőjében. A csütörtöki focimeccs sokáig nem tűnt ilyen lefutottnak. Igaz, 1-0-ra vezetett a hazai csapat, ekkor azonban büntetőhöz jutott a Paks. Vécsei Bálint állt a labda mögé, de kihagyta a 11-es
Egyértelműen Oliver Solbergé volt a péntek délelőtt az Észt Rallyn, két szakaszt is megnyert a Rally1-es Toyotát először vezető versenyző. A gyorsasági szakaszok végén adott nyilatkozatok alapján minden élversenyző küszködik az autójával az Észt Rallyn, a Rally1-es Toyotát először vezető Oliver Solberg eközben minden nehézség nélkül vezet a verseny
Nem kellett volna ötöt kapni öt perc alatt! Hogy ez mit jelent? Pontosan annyit, hogyha a magyar férfi vízilabda-válogatott nem kap az utolsó világbajnoki csoportmeccsén az utolsó negyedben öt gólt a spanyoloktól (egy dobottal szemben), akkor péntek Varga Zsolt legénysége pihenhetett volna.
A Blikk is meghívást kapott a nemzetközi Eurosport és a TNT Sports összefogásával rendezett internetes sajtóbeszélgetésre, amelyen újságírók kísérhették el munkába a pályafutása során a világ leggyorsabb kerékpárosaként számon tartott Robbie McEwent. A Tour de France sprinterek pontversenyének háromszoros győztese kérdésünkre elárulta, lát-e lehető
A hétvégén Nyirádon, a Vörös Katlanban folytatódik a WRX- és ERX-szezon, az Európa-bajnoki mezőnyben népes magyar kontingens indul. Két héttel a svédországi WRX-futam után máris folytatódik a sorozat, ezen a hétvégén a Nyirád Racing Centerbe érkezik a világbajnoki és Európa-bajnoki mezőny. A szezon harmadik állomásán a WRX-ben nyolc versenyző áll r
Papp Norbert véletlenül lett Szoboszlai Dominik-mezgyűjtő, mára mégis az ország legkülönlegesebb kollekciójával büszkélkedhet. Az első mezét ajándékba kapta, majd eldöntötte: megszerzi az összes klubcsapat mezét, amelyben a válogatott csapatkapitány játszott. A 38 darabos gyűjteményben akad Liefering-mez is – ezek különösen ritkák, hiszen a klub ne
A párbajtőröző Somody Soma ezüst-, a ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni pedig bronzérmet nyert pénteken a Németországban zajló Egyetemi Világjátékokon.
Példás összefogással támogatják a csak 16 éves, de élete legnagyobb kihívásával küzdő Kovács Csillát. A Győri Atlétikai Club evezős tehetsége éveken keresztül fáradtságot nem ismerve dolgozott, hogy országos bajnoknak és korosztályos válogatottnak mondhassa magát, ám – sajnos – drámai fordulat következett be. Egy januári reggelen agyvérzést kapott,
Betlehem Dávid ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók szombati 3 km-es kieséses sprintversenyében a szingapúri világbajnokságon. S számos megpróbáltatáson keresztül túljutva pénteken megszerezte pályafutása első egyéni világbajnoki érmét Fábián Bettina, aki holtversenyben harmadikként csapott célba a nőknél.
Oliver Solberg erősen kezdett szombaton, megnyerte az első két szakaszt, miközben a támadást indító Ott Tänak elrontott egy sikánt. Oliver Solberg napja volt a péntek az Észt Rallyn, a Rally1-es autóba három év után visszaülő 23 éves svéd versenyző három szakaszt is megnyert, és 16.1 másodperces előnnyel zárt az élen. Ha valaki arra volt kíváncsi,
Scottie Scheffler golfozó csütörtökön csodás ütést mutatott be a British Open első napján – az eseményre azonban mégsem emiatt fognak emlékezni az emberek. Egy néző egészen más módon hívta fel magára a figyelmet, a hanghatás miatt pedig a kommentátorok alig tudták abbahagyni a nevetést.
Oliver Solberg továbbra is elképesztően autózik az Észt Rallyn, az előnye nemhogy csökkenne, hanem még picivel nőtt is. Szombat délre eljutott oda a Toyota Gazoo Racing WRT, hogy a Rally1-es autójukat versenyen először vezető Oliver Solberg a legjobb és nagyon úy tűnik, hogy egyben az egyetlen esélyük az Észt Rally megnyerésére. A 23 éves svéd
Későbbre halasztották a spanyol labdarúgó-bajnokságban címvédő FC Barcelona visszatérését a Camp Nou Stadionba, erre az eredeti tervek szerint augusztus 10-én került volna sor.
Oliver Solberg kicsit elragadtatta magát a pénteki esti pódiumbeszélgetésen, a kétezer eurós büntetést egyelőre felfüggesztették. Az Észt Rally éllovasa, Oliver Solberg kétezer eurós (mintegy 780 ezer forintos) pénzbüntetést kapott felfüggesztve, mert elragadtatta magát a péntek esti pódiumbeszélgetésen, és nem megfelelő nyelvezetet használt. Solbe
A szingapúri világbajnokságon Cseh Sándor csapata kiváló játékkal, magabiztosan győzte le Olaszországot a női pólótorna negyeddöntőjében (12-9), a legjobb négy között a spanyol-holland párharc győztesével néz szembe. Keszthelyi Rita a "hátán vitte" a csapatot, Neszmélyi Boglárka a kapuban pedig hosszú percekre "lehúzta a rolót".
A világbajnokság legfontosabb meccsét játszotta szombaton közép-európai idő szerint kora délután a magyar női vízilabda-válogatott. Ugyanis ha kikap, kudarc, ha nyer, akkor a hátralévő két meccs bármelyikét megnyerve biztos érmes. Mondjuk ehhez persze az olaszoknak is volt néhány szavuk, de csak néhány...
Az Olaszország elleni vb-negyeddöntőt követően a szövetségi kapitány részleteket is elárult a siker mögötti munkáról. A csapatkapitány Keszthelyi Rita szerint a csapat bátor lett.
A finomhangolásra és a formába hozásra fókuszáltak a versenyzők és az edzők a kedden kezdődő tbiliszi vívó-világbajnokság előtt. A szövetségi kapitány az InfoRádióban elmondta: nehéz dolguk lesz a magyaroknak, ugyanis nagyon megerősödött a nemzetközi mezőny, ezért nincs könnyű mérkőzés, nem lankadhat a figyelem egy pillanatra sem, mert az bármikor
A szombat délutáni első két szakaszon csak tizedmásodperceket tudtak hozni a Hyundai világbajnokai az éllovas Oliver Solbergen. Az Észt Rally szombat délutáni két szakaszán az éllovas Oliver Solberg „csak” harmadik, majd második lett, de továbbra is hatalmas tempót diktál, és mindössze tizedmásodperceket veszített az őt üldöző Ott Tänakkal és Thier