Könnyen lehet, hogy Pablo Sarrazin nem indul a Finn Rallyn, miután egy finnországi tesztversenyen rommá törte a Citroën C3 Rally2-t. Veretes mezőny állt rajthoz a Tampere környékén megrendezett HYAcenter Rallyn, több párosnak ugyanis ez volt a tesztversenye a csütörtökön kezdődő WRC-futam, a Finn Rally előtt. A hat gyorsasági szakaszból álló megmér
Szingapúrban, a vizes-világbajnokság helyszínén találkozott Kirsty Coventryvel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke. A sportág aktuális kérdései mellett szóba került Egerszegi Krisztina és az Úszó Nemzet Program is.
Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató a felvezető sajtótájékoztatón közölte: a felújításokat követően Silverstone után a Hungaroringé lett a második legnagyobb boxkapacitás a Forma–1-ben. A vasárnapi futam előtt különleges szurkolói programok, játékok lesznek, a pilótákat pedig az olimpiai bajnok magyar férfi párbajtőrcsapat tagjai oktatják majd a sport
Luis Diaz most már tényleg nagyon közel áll ahhoz, hogy a Bayern Münchenhez igazoljon. Csak egy sikeres orvosi vizsgálat van már hátra! A Bayern az előzetes megállapodás szerint 75 millió eurót (65,5 millió fontot) fizet majd a kolumbiai csatárért.
Roope Korhonen szerint Oliver Solberg észtországi győzelme egyértelműen megmutatja, milyen magas a WRC2 színvonala. Azt Észt Rally megnyerésével mindenkit lenyűgöző Oliver Solberg a csütörtökön kezdődő Finn Rallyn visszaül a Toyota Rally2-es autójába, és tovább folytatja a küzdelmet a WRC2-es világbajnoki cím megnyerésével. Ezzel alaposan megnehezí
Virgil van Dijk biztos pont hátul, Ibrahima Konaté is rendelkezésre áll, de utóbbi szerződése a következő idény végén lejár. Quansah távozott, Gomez a hongkongi túrán megsérült, így a belső védő posztra még a nyáron igazolnia kell a Poolnak, ha biztosra akar menni.
A Real Madrid és Vinícius Junior közötti kapcsolat az utóbbi időben egyre feszültebbé válik. Az előző idényben a klub látványosan és akár az UEFA-val vagy éppen a France Football Aranylabda-díjátadóra gondolva az európai futballközvéleménnyel is szembement a játékos érdekében, most akár már a szakítás sem tűnik elképzelhetetlennek.
Négy ellenfele legyőzése után a döntőben kikapott az olaszoktól, így ezüstéremmel zárta a tbiliszi vívó-világbajnokságot - Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Rabb Krisztián, Iliász Nikolász összeállításban - a magyar férfi kardcsapat.
A következő vizes-világbajnokság végleges helyszíneiről és a költségvetéséről a héten dönthet a kormány – mondta az InfoRádióban Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. A tervek szerint a vízilabdatorna záró szakaszát és az úszóversenyeket 18 ezren követhetik majd figyelemmel a legnagyobb hazai sportcsarnokban.
Négy ellenfele legyőzése után a döntőben kikapott az olaszoktól, így ezüstéremmel zárta a tbiliszi vívó-világbajnokságot - Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Rabb Krisztián, Iliász Nikolász összeállításban - a magyar férfi kardcsapat.
Tuukka Kauppinen a Finn Rally után még indul néhány versenyen, aztán kisebb szünetet tart, mert megkezdi a kötelező sorkatonai szolgálatát. A Finn ralibajnokság abszolút második helyén álló Tuukka Kauppinen nagyon sűrű programot vállalt, hiszen a hazája bajnoksága mellett a WRC2-ben és az ERC-ben is versenyzett, amellett különböző több országban ki
Bemutatták a 40. Forma–1-es Magyar Nagydíj dobogósainak járó trófeákat. A győztesnek járó mintegy fél méter magas, négy kilogrammos vázát, ahogy 2006 óta egy-két kivételtől eltekintve, ezúttal is a Herendi Porcelánmanufaktúra készítette el. Idén először azonban nemcsak a versenyzőkre, hanem a rajongókra is gondolt a 2002-től a Magyar Örökség részét
Még az eredményhirdetés után, azaz két órával az utolsó mérkőzésüket követően is csalódottan nyilatkoztak a magyar férfi kardozók, akik a döntőben vereséget szenvedtek az olaszoktól a tbiliszi vívó-világbajnokságon.
Szeptember 4-én New Yorkban játszik egymással bemutatómérkőzést a Bajnokok Ligája-címvédő Ferencváros és az Eurokupa-győztes olasz Pro Recco férfi vízilabdacsapata.
A labdarúgó-NB I új szezonjának pénteki nyitómeccsén az Újpest odahaza 3-1-re legyőzte a DVTK-t, a mérkőzés azonban nem (csak) a lila-fehérek sikeréről marad emlékezetes, hanem a kommentátor, ifjabb Knézy Jenő kemény kijelentéseiről is, amelyekkel a volt diósgyőri sportigazgatót, Horváth Csengert illette. A sportriporter szavai annyira kiverték a b
Elhunyt Dwight Muhammad Qawi, a korábbi világbajnok ökölvívó, aki fénykorában két súlycsoport trónját is elfoglalta. A börtönből indult, majd legendává váló sportoló 72 éves volt, hosszú betegség után halt meg. Quawi nemcsak a ringben, hanem azon kívül is példamutató volt, így a bokszvilág egyik legkülönlegesebb története ért most véget.
Nagy port kavart a magyar futball berkeiben az ún. "magyarszabály", amelyet májusban fogadott el a honi szövetség (MLSZ). Néhány nappal az új szezon kezdete előtt kiderült ráadásul, hogy a kiemelt akadémiával rendelkező kluboknak még szigorúbb feltételeket kell teljesíteniük, ám ezzel kapcsolatban továbbra sem tisztázott minden részlet. Legalábbis
Tim Fowler, a Toyota technikai igazgatója egyre jobban fél attól, mire képes a WRC új éllovasa a Hyundai volánjánál. Ott Tänak csúcsformában van – közel három éve nem volt olyan eredménysora a WRC-ben, mint amilyet március óta produkál. A Hyundai versenyzője a legutóbbi hat versenyéből ötször dobogóra állt, továbbá az előző három versenyén a megsze
Elfyn Evans visszacsúszott a második helyre a világbajnokságban, ám nem görcsöl különösebben a következő futam előtt. Elfyn Evans a szezon második WRC-futama óta először kezd meg úgy versenyt, hogy nem ő a világbajnokság éllovasa. Miután az Észt Rallyn csak hatodikként zárt, a Hyundai csúcsformába kerülő versenyzője, Ott Tänak egyetlen ponttal mege
Lárult a Gyökeres-saga, a svéd válogatott – nagyapja révén – magyar felmenővel is rendelkező csatára az Arsenalhoz igazolt. Ő a londoni klub harmadik ötvenmillió eurónál drágább nyári szerzeménye az Európa-bajnok Martín Zubimendi és Noni Madueke után.
Adrien Fourmaux ugyan tetőt dobott a Finn Rally előtti tesztelés alatt, de a versenyen szeretné megismételni a tavalyi teljesesítményét. Túlzás lenne azt állítani, hogy zökkenőmentes volt Adrien Fourmaux felkészülése a csütörtökön kezdődő Finn Rallyra, hiszen a tesztelés során tetőre tette a Hyundait. A szerelők azonban helyrehozták az autót, és fo
Molnár Martin újabb győzelmet szerzett a brit Forma–4-ben, amikor elsőként ért célba a zandvoorti hétvége nyitófutamán. A Virtuosi Racing magyar pilótája ezzel idei második győzelmét aratta, és visszavette a vezetést az összetett pontversenyben. A hétvége további része viszont már nem alakult ilyen fényesen, de értékes tapasztalatokat hozott a fiat
A szinte az egész évben szenvedő Kalle Rovanperä megpróbálja élvezni a hazai versenyét, amelyből igyekszik a legtöbbet kihozni. Egy sziklán múlt, hogy Kalle Rovanperä még mindig nem tudott nyerni a hazai versenyén, a Finn Rallyn. Tavaly éllovasként, az utolsó előtti szakaszon borult fel a szikla miatt egy balkanyarban, a győzelem így az addig másod
Thierry Neuville lendületet kapott az észtországi dobogós helyezésétől, és a Finn Rallyn is szeretne az első háromban végezni. Thierry Neuville végre dobogóra állhatott, az Észt Rallyn elért harmadik helyezése hosszú szünetet tört meg, legutóbb ugyanis a március végi Szafary Rallyn léphetett fel a pódiumra. Ugyan Neuville még nem tett le a címvédés
A rendszeres autómosás az állagmegóvás egyik alapja – de nem mindegy, hogyan csináljuk. Sokan elkövetnek egy banális, mégis súlyos következményekkel járó hibát, ami hosszú távon fakóvá, karcossá és értéktelenné teszi az autó fényezését. Mutatjuk, mit ne tegyél!
Sérülések, távozások és váratlan fordulatok nehezítik a Liverpool ázsiai túráját. A sok kieső miatt most akár a 19 éves magyar kapus, Pécsi Ármin is újra lehetőséget kaphat. Vajon ő áll majd a kapuban a Yokohama ellen?
Juha Kankkunen a csapatfőnöki feladatok ellátása mellett maga is autóba ül Finnországban, és a Toyota hidrogénhajtású autóját teszteli. A Toyota WRC-csapata az egyik hazai versenyére készül, hiszen a japán gyártó európai központja Finnországban van. A csapat hagyományosan jól szerepel a Finn Rallyn, a legutóbbi hét versenyből hatot megnyert, és az