Dokumentumokat küld a csapatának és mindent megtesz azért, hogy ő ne a Maranellóban kudarcot valló bajnokok egyike legyen. Lewis Hamilton igyekszik a Ferrari vezérének szerepébe helyezkedni.
A magyar válogatott ezüstérmet szerzett a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján, miután a csütörtöki döntőben óriási csatában 15–13-ra kikapott Spanyolországtól.
A magyar férfi vízilabda-válogatott ezüstérmes lett a szingapúri világbajnokságon, amelynek csütörtöki döntőjében 15-13-as vereséget szenvedett az Európa-bajnok spanyol együttestől.
Idén már a III. WHB Győr Rallyt rendezik meg, a szervezők a közönségsikert arató hagyományok megtartása mellett újdonságokkal is készülnek a szurkolóknak és a versenyzőknek egyaránt. A szeptember 12–14-ei rendezvényre ingyenes lesz a belépés. Több mint harmincéves csendet tört meg 2023-ban az I. WHB Győr Rally, amely visszahozta az Országos Rally B
A Tour de France 17. szakaszán egy amatőr kerékpáros próbált meg becsúszni a valence-i célba, azt a látszatot keltve, mintha a mezőny egyik versenyzője lenne.
Először beszélt Max Verstappen Christian Horner leváltásáról és a Red Bullnál végbement változásokról. Előrebocsátotta, hálás a britnek, a jövője pedig nem a főnökcserétől függ.
A magyar szövetség elnöke, szövetségi kapitánya és döntőbeli egyik legjobbja egyaránt az ellenfél rutinját, tapasztalatát emelte ki, döntő faktorként a spanyolok ellen 15-13-ra elveszített szingapúri vb-döntő után.
A meghallgatások történhetnek személyesen vagy elektronikus úton is, és a testület garantálja a jelentkezők anonimitását, ha ezt igénylik – közölte a Magyar Úszó Szövetség.
Nem akartam elhinni, hogy ez megtörténhet velünk megint – mondta a Spanyolország ellen 15-13-ra elveszített férfi vízilabda-világbajnoki döntő után a Nemzet Sportolója. A pólólegenda szerint aranyérmet érdemelt volna Varga zsolt együttese is, és úgy látta, a fináléban kijött a kapusok minősége közötti különbség.
Ott Tanak a hazai versenyén elért második helyezés után átvette a vezetést a WRC-ben, azonban az észt versenyző szerint nem most javult fel a teljesítménye.
Szomorú hír rázta meg a sport- és szórakoztatóipart: 71 éves korában meghalt Hulk Hogan, minden idők egyik legismertebb pankrátora. A TMZ információi szerint csütörtök reggel holtan találták Clearwater-i otthonában, Floridában. A helyszínre kiérkező mentősök már nem tudtak segíteni rajta – feltehetően szívroham végzett vele.
Toto Wolff szerint George Russell és Andrea Kimi Antonelli további alkalmazása jelenti a Mercedes elsődleges célját – brit versenyzője viszont ezt így nem hallotta még az osztrák szájából… Szerződése még nincs – elmondta, miért nem aggódik.
Szakály Péterrel kapcsolatban két váratlan bejelentés érkezett a közelmúltban. Először az, hogy az Újpest nem foglalkoztatta tovább, mint vezető játékosmegfigyelőt, majd az, hogy a Diósgyőr alkalmazta őt ugyanebben a pozícióban. Az m4sport.hu Kettő:Egy podcastjének különkiadásában beszélt a váltás körülményeiről és a miskolci feladatairól is.
A csapatkapitány Manhercz Krisztián szerint mindent kiadott magából a magyar férfi vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon, amelyen végül ezüstérmesként zárt.
Elbeszélgetett a McLaren Oscar Piastri silverstone-i büntetéséről az FIA-val, de közben a versenyzőjük is levonta a tanulságokat. Elmondta, miért nem aggasztja Lando Norris nyerő szériája.
Lewis Hamilton jelezte, borítaná a status quót a Ferrarinál, és ő akarja diadalra vezetni a többet érdemlő csapatot. De mit szól mindehhez Charles Leclerc?
Mind a négy magyar férfi versenyző, Koleszár Mihály, Gáll András, Szép Balázs és Tamás Botond is döntőbe jutott a madridi öttusa Európa-bajnokság csütörtöki elődöntőjéből.
Ha a magyar válogatott középpályást foglalkoztató svéd AIK továbbjut, az ETO FC-vel vagy a Pjunyik Jerevánnal találkozik a selejtező harmadik fordulójában.
A Puskás Akadémia 3-2-re kikapott a ciprusi Arisz Limasszol vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulójának csütörtöki, első mérkőzésén.
Egy lépéssel talán közelebb került a bajnok álmához Lando Norris a ponthátrányának csökkentésével, de elismerte, még mindig távol áll a duzzadó magabiztosságtól
A bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémia kétgólos hátrányból egyenlített ugyan, de végül 3-2-re kikapott a ciprusi Arisz Limasszol otthonában a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén, csütörtökön.