A címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma–1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat az első helyről.
Az idei válogatóig nem is volt tagja a felnőtt gyorsasági válogatottnak, azóta viszont sikert sikerre halmoz a 24 éves szolnoki kajakos. Csikós Zsóka az InfoRádióban elmondta: a három Eb-arany után már kevésbé fókuszál a maratoni távokra, inkább a gyorsasági szakágban szeretne minél erdeményesebb lenni.
A világbajnoki címvédő Max Verstappen indulhat az élről a Forma–1-es Brit Nagydíj vasárnapi futamán, mivel az utolsó pillanatban olyan kört produkált, amire senki nem számított és ezzel övé lett a pole pozíció, megelőzve a McLaren duóját.
A legutóbbi két futamot megnyerő Andrea Crugnola vezet a Róma Rally első napja után, Herczig Norbert a 12. helyen áll, Hadik András kiesett. Hiába állt három olasz versenyző az első három helyen szombat délben a Róma Rallyn, az egyik hős mégis a negyedik helyre visszacsúszó Miko Marczyk volt. A lengyel pilóta a két kisebb hibája
A Bajnokok Ligája-címvédő Paris Saint-Germain kétgólos győzelmet aratott a Bayern München felett az Egyesült Államokban zajló labdarúgó-klubvilágbajnokság szombati negyeddöntőjében.
Lehet-e boldog pillanatokat megélni teljesen kiszolgáltatva, kerekesszékbe kényszerülve? Találhat-e az ember afféle boldogságmorzsákat, ha tudja, hogy gyógyíthatatlan beteg? Szalai Dezső mindkét kérdésre bólintana – hiszen beszélni, szavakat formálni már csak nehezen tud. De az 50 esztendős népszerű vendéglős, a Kispest-tábor egykori vezéralakja az
Lehet-e boldog pillanatokat megélni teljesen kiszolgáltatva, kerekesszékbe kényszerülve? Találhat-e az ember afféle boldogságmorzsákat, ha tudja, hogy gyógyíthatatlan beteg? Szalai Dezső mindkét kérdésre bólintana – hiszen beszélni, szavakat formálni már csak nehezen tud. De az 50 esztendős népszerű vendéglős, a Kispest-tábor egykori vezéralakja az
Orbán nagyon erős függőségi viszonyt alakított ki a klubok, az állam és az állami cégek között, ami rendkívül sérülékennyé tette a csapatok gazdálkodását. Most ezt használhatja fegyverként.
Miroslav Zapletal a Riverside Baja után az Italian Baja magyar értékelésében is első lett, egymás után két győzelemnél tart a tereprali ob-n. Olaszországban folytatódott a tereprali országos bajnokság, az Italian Baja már második éve szerepel a hazai programban is, amellett a Világ- és az Európa-kupa, valamint természetesen az olasz bajnokság egyik
Ott Tänak sűrű hete egy kétnapos észtországi versennyel zárult, és a tavalyi évvel ellentétben ezúttal problémamentesen. Nem sült el a legjobban, amikor Ott Tänak legutóbb hazai környezetben készült egy WRC-futamra. Tavaly az ERC-programban szereplő Észt Rallyn indult a nemzeti kategóriában, hogy felkészüljön a Lett Rallyra, de már az első szakaszo
Hrutka János helyszíni beszámolója a klubvilágbajnokság negyeddöntőiről. A PSG 2-0-ra verte a Bayern Münchent, a Real Madrid 3-2-re a Dortmundot, de az egészet beárnyékolta egy súlyos sérülés.
Elképesztő végjáték után jutott a Real Madrid a klubvilágbajnokság elődöntőjébe. Xabi Alonso csapata az első félidőben kétgólos előnybe került a Borussia Dortmund ellen, de az utolsó pillanatban Thibaut Courtois bravúrja mentette meg a hosszabbítástól.
Óriási médiafigyelmet kapott a Liverpool portugál sztárjának, Diogo Jotának és testvérének tragikus autóbalesete, valamint a szombaton megtartott temetése.
A vasárnap délelőtti hosszú szakaszon Basso az élre állt, de Crugnola rögtön visszavágott a Róma Rallyn, Herczig a 12. helyen áll, Hadik szuperralizik. Már csak egy kör van hátra a Róma Rallyn, a csata pedig az első és a harmadik helyért is kiélezett. A vasárnap délelőtti első gyorsaságin nem történt változás az élmezőnyben, az állatot
A faluban a 2021-es adatok szerint 504-en élnek. A csapat most jutott fel a harmadosztályba, de már UEFA-szintű létesítményt kap. Az összeg másik felét a horvátok fizetik.
Drámai pillanatok játszódtak le a labdarúgó-klubvilágbajnokságon, a Paris Saint-Germain–Bayern München negyeddöntőn (2-0), ahol a bajorok német válogatott támadója, Jamal Musiala nagyon súlyos sérülést szenvedett.
Sébastien Ogier ugyan júliusban szünetet tart a WRC-ben, ám ez nem azt jelenti, hogy közben egyáltalán ne versenyezne. A Toyota WRC-csapatában részmunkaidőben versenyző Sébastien Ogier kihagyja a július 17–20-án esedékes Észt Rallyt, ám a július utolsó napján kezdődő Finn Rallyn újra versenyez, ezzel is felerősítve azoka a hangokat, hogy a kiváló i