A Premier League klubjai minden eddiginél többet költöttek egy átigazolási időszakban, a mostani időszak kiadásainak összértéke meghaladja a 3 milliárd fontot.
Adrien Fourmaux a Paraguay Rally utolsó szakaszáig a második helyen állt, végül lecsúszott a dobogóról, majd a versenyből is kiállt. Szombat este még úgy tűnt, hogy Adrien Fourmaux öles léptekkel menetel pályafutása legjobb eredménye felé, hiszen a második helyen állt a Paraguay Rallyn, 26.3 másodperccel megelőzve a harmadik pozíciót elfoglaló Elfy
Minden jel arra utal, hogy a Lancia éppen az Ypsilin Rally2-es változatát fejleszti, és nagyban készül a világbajnoki visszatérésre. Az interneten terjedő képek és videók tanúsága szerint a Lancia új raliautót fejleszt. A rekordot jelentő tíz alkalommal konstruktőri világbajnoki címet nyerő olasz gyártó az idén tért vissza a ralipályákra az Ypsilon
A stáb több tagja végrehajtást indított a Sportos Aramis Média Zrt. ellen, de a számlán mindössze 200 ezer forint alatti összeg volt. Héder Barna elismerte a tartozást, és ígéretet tett arra, hogy három héten, de legfeljebb egy hónapon belül kifizeti az elmaradásokat.
A kilencedik világbajnoki címéért harcba szálló Sébastien Ogier még sosem volt képes olyan sorozatra, mint az idén. Sébastien Ogier a Paraguay Rally némiképp keserédes megnyerésével folytatta a dobogós sorozatát, az idén mind a hét eddigi futamán felállhatott a pódiumra. Hasonlóra még sosem volt képes a nyolcszoros világbajnok legenda. Korábban két
Hatalmas rekordokkal ért véget a labdarúgók nyári átigazolási időszaka. Idén is az angol klubok költöttek a legtöbbet új játékosokra, több pénzt, mint a spanyol, olasz és német klubok együttvéve. A részletekről Szabados Gábor sportközgazdász beszélt az InfoRádióban.
Az NB III-ban dolgozik a jövőben Horváth Ferenc. A Blikk információi szerint szerdán már a korábbi válogatott játékost tartja az edzést a Bányásznál. A szakember két év ciprusi munkavállalás után tér vissza a magyar labdarúgásba az egykor szebb napokat is megélt Tatabányánál.
Kihirdette keretét a labdarúgó-Európa-liga főtáblájára a Ferencváros. A névsorba bekerült a visszatérése óta még egyetlen percet sem játszó ifjabb Lisztes Krisztián, valamint a frissen igazolt nigéria Bamidele Yusuf, több korábbi alapember kimaradt viszont.
A nyári transzferidőszak utolsó óráiban robbantotta az újabb átigazolási bombát a Liverpool labdarúgócsapata, amely rekordösszegért szerezte meg a svéd gólvágó Alexander Isakot a Newcastle-től. Szoboszlainak azonban ennek ellenére sem kell attól tartania, hogy mellőzné a csapat.
Fájdalmas hírt osztott meg a Facebook-oldalán a Magyar Asztalitenisz Szövetség: hetvenéves korában elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező, a sportág egyik kiemelkedő magyar alakja. A legendás játékos az 1979-es phenjani vb-n tagja volt az aranyérmet szerző magyar csapatnak.
Zagyva Dorka bejelentette, hogy új navigátorral versenyez a III. WHB Győr Rallyn, akitől rengeteget tanulhat a jövő heti versenyen. Nuygodt szívvel mondhatjuk, hogy legendás navigátor ül be Zagyva Dorka mellé a szeptember 12–14-ei III. WHB Győr Rallyn a Peugeot 204 Rally4-be, ugyanis a 147 WRC-futamon induló Ilka Minor lesz a társa. Az osztrák navi
Folytatódik a női kézilabda NB I, a Ferencváros a Mosonmagyaróvárt fogadja. Kosárlabda Eb, US Open, német kézilabda, baseball, országúti kerékpár és lósport látható élőben szerdán a sportcsatornákon.
A legfrissebb adatok szerint Szoboszlai Dominik a fizetése alapján csak a középmezőnyben foglal helyet házon belül a Liverpoolnál. Persze még így is magasan ő a legjobban kereső magyar labdarúgó.
Sajtóértesülés szerint a Lancia a jövő évi Monte-Carlo Rallyra homologizálja az Ypsilon Rally2-t, így a márka 1992 után visszatér a WRC-be. A mértékadó DirtFish szakportál értesülése szerint a Lancia már jövő év elejére homologizálja az Ypsilon Rally2-t, így a 2026-os Monte-Carlo Rallyn már ott lehet a WRC mezőnyében. A Lancia korábban tíz világbaj
A Premier League címvédője, Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Pécsi Ármin csapata szinte tökéletes nyarat tudhat maga mögött, s ezt nem a Community Shield elvesztése csorbítja. Az egyetlen negatívum, hogy nem sikerült megszerezni az angol válogatott elefántcsontparti születésű középhátvédjét, Marc Guéhit. A történet különös és különleges.
Jamie Carragher, a Liverpool legendája, a Sky Sport szakértőjeként mond véleményt a Premier League meccseiről. Szinte már megszokhattuk, hogy Szboszlai Dominikot kritizálja, de most új célpontot talált. A vörösök Bajnokok Ligája-győztes védője szerint Kerkez Milos túl agresszív.
Az idei Rallylegend egyik legnagyobb sztárja a kétszeres világbajnok Kalle Rovanperä lesz, aki újra Toyota Starletet vezet. Kalle Rovanperä újra visszatér a gyerekkori autójához, és egy Toyota Starlettel áll rajthoz az október 2–5-ei Rallylegenden San Marinóban. A kétszeres világbajnok nyolcévesen egy ilyen autóval tanult meg vezetni édesapja melle
Annak, aki követte a hét végi Forma–1-es Holland Nagydíjat, vélhetően még mindig élénken él a fejében a kép, ahogy Charles Leclerc kiesését követően egy pálya széli homokbucka tetején, magányosan ücsörögve telefonon követi a futam történéseit. Na de honnan jutott mobilhoz? – merülhetett fel sokakban a kérdés. Most erre is választ kaptunk.
Befejezi válogatott-pályafutását Lékai Máté kézilabdázó. A magyar nemzeti együttesben 2009-es debütálása óta 198 mérkőzésen 592 gólt jegyző irányító a honi szövetség hivatalos honlapján, egy hosszabb nyilatkozattal mondott köszönetet az elmúlt tizenhat évért.
Hétvégén a Donington Park adott otthont a brit Forma-4 nyolcadik fordulójának, ahol Molnár Martin újra dobogóra állhatott. A magyar tehetség azonban többször hibázott, és büntetésözönnel zárta a versenyeket, így hátrébb csúszott az összetettben. A szezon hajrájában most különösen fontos lesz, hogy gyorsan tanuljon a történtekből.
Adrien Fourmaux-t egyetlen szakasz választotta el pályafutása legjobb eredményétől a Paraguay Rallyn, végül be sem fejezte a versenyt. Adrien Fourmaux nehezen dolgozta fel, hogy a Paraguay Rally utolsó szakaszán elbukta a második helyet, ami pályafutása legjobb eredménye lett volna a WRC-ben. „Csalódást keltő vége lett a versenynek, szinte végig a
A csütörtöki labdarúgó-világbajnoki selejtezők közül a holland–lengyel ütközet (ARENA4, 20.45) tűnik az egyik legizgalmasabbnak. A hazaiak két meccs után százszázalékosak a G csoportban, míg a vendégeknek három találkozót követően hat pontjuk van, ráadásul Rotterdamban ismét bevethetik gólerős támadójukat, Robert Lewandowskit.
Az angol labdarúgó-élvonal (Premier League) szurkolói figyelmét sem kerülte el Szoboszlai Dominik szokatlan, jobbhátvéd szerepkörben mutatott játéka. A Liverpool magyar középpályása ugyanis a káprázatos szabadrúgásgóljával 1-0-ra megnyert, Arsenal elleni rangadón nyújtott teljesítményével kiérdemelte a forduló legjobb játékosának járó díjat.