Amerikai lapok szerint komoly jogi lépés van készülőben a közösségi órás ellen. A hatóságok heteken belül megtilthatják a cégnek, hogy végigvigye alkalmazásai tervezett integrációját.
Az okostelefonok és a hozzájuk kapcsolódó termékek vagy szolgáltatások összes forgalma nemsokára eléri az 1000 milliárd dollárt, aminek a nagyobbik része már nem a készülékek értékesítéséből származik majd.
A Microsoft DigiGirlz kezdeményezésének az a célja, hogy a digitális világ kapui a lányok előtt is kinyíljanak. Az olyan alkalmakon keresztül, mint a DigiGirlz AI Challenge, a lányok személyesen is megtapasztalhatják, milyen perspektívák tárulnak föl előttük, ha közelebb kerülnek az informatika világához. A DigiGirlz program keretében a lányok két
A mobiltelefon-használat az egyik legidegesítőbb szokások az utakon. A magyar autósok kétharmada, 67 százaléka szerint idegesítő, ha valaki használja a mobilját vezetés közben. – derül ki egy friss internetes felméréséből. A felmérésből kiderül, az autósok több mint fele, 57 százaléka nem használ kihangosítót vezetés közben. A legtöbben navigáció m
Agrárinformatikai Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központot (AgIT FIEK) hozott létre a Szent István Egyetem vállalati partnerei együttműködésével és a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap mintegy 1,5 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatással — jelentette be a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) inno
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilpiaci jelentése szerint a mobiltelefon-szolgáltatás piaca 2015 vége óta folyamatosan telített, a hívásforgalmat bonyolított sim-kártyák száma 9,79 millió darabbal érdemben nem változott, ahogy az sem, hogy az utólag fizető, számlás ügyfelek esetében az egy előfizetésre jutó átlagos havi forgalom tí
Sajátosan állt bosszút egy 21 éves pápai fiatalember a szakítás után volt barátnőjén. A sértett arra lett figyelmes, hogy idén augusztustól heteken át ömleni kezdtek hozzá a nevére rendelt, utánvétes csomagok. Női cipők, női cipőket követtek. Kiderült, hogy látszólag mégis ő rendelte meg, ugyanis az e-mail fiókjából adták le a rendelést. A sértett
Az Oracle 2020-as pénzügyi évének második negyedéves árbevétele 9,6 milliárd dollár volt, ami alig egy százalékos növekedés az elmúlt év azonos időszakához képest. A felhőszolgáltatásokból és licenctámogatásból származó árbevétel 6,8 milliárd dollár volt, míg a felhő és on-premise (helyszínen telepített) licenceladásokból származó bevétel 1,1 milli
A Magyar Posta összesen 5500 négyzetméterrel bővítette újabb két vidéki logisztikai feldolgozási területét, hogy megfeleljen a folyamatosan bővülő csomagküldési igényeknek – közölte a posta. A napokban átadott nyíregyházi és füzesabonyi bővítést megelőzően hat logisztikai telephelyen biztosítottak nagyobb területet a csomagfeldolgozáshoz. A posta v
A Videoton idei árbevétele elérheti a 190 milliárd forintot – mondta a vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója. Széles Gábor elmondása szerint az idei növekedés néhány százalékkal haladja meg a tavalyit. Jelezte, hogy kilenc-tízezer fő közötti munkavállalót foglalkoztató cégcsoport saját tőkéje tovább emelkedett, miközben a beruházások jelentősen vis
A technológiai újdonságok átvételében élen járó fogyasztók várakozásait és előrejelzéseit egybegyűjtő tanulmány szerint 2030-ra mind az öt érzékszervünkkel kapcsolatban álló hálózat segít majd minket.
Az új ipari forradalmat az IoT eszközök gyártási környezetben való elterjedése hozza magával. A Lenovo kompakt, a helyszínen könnyen üzembe helyezhető és biztonságos szervere minden igényt kielégít, ami az adatok begyűjtése és feldolgozása során felmerülhet.
Az elmúlt időszak néhány látványos fiaskója után úgy fest, hogy a több mint 100 milliárd dolláros Vision Fund alap egyelőre Kínában sem fog sokat kaszálni a túlárazott befektetésein.
Csökkent a készpénzes finanszírozás népszerűsége, és újra nő a vállalkozások érdeklődése a tartós bérleti konstrukció iránt – derül ki a Rentasystem Kft. hatodszor elvégzett felméréséből. A megkérdezett vállalatvezetők 63 százaléka úgy gondolja, hogy stagnálni fog 2020-ban it-beruházásuk, 36 százalékuk szeretne kisebb vagy jelentős fejlesztéseket.
Az elektronikus kézbesítő rendszer bevezetése új korszakot jelent a postai szolgáltatások körében – hangsúlyozta Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter. Kiemelte, a postai elektronikus kézbesítési rendszer kiépítése az elmúlt évek legnagyobb magyarországi vállalati digitalizációs projektje, amely még így is
Indikatív vételi szándéknyilatkozatot tett az Est Media Nyrt. a biztonságtechnológiai és kriminalisztikai megoldásokkal foglalkozó, az évet várhatóan 4,5 milliárd forintos árbevétellel és egymilliárd forintos EBITDA-val záró Communication Technologies Kft. többségi üzletrészére. (2018-ban 3,5 milliárd forintos árbevételt ért el a társaság.) A tőzsd
A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a húszas éveiben járó férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom egyik szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek – közölte a Szolnoki Törvényszék. A Szolnoki Törvényszék 2019. december 6-án me
Azt hiszi, jól vezet? Most kiderül: a Telenor Drivey feketén-fehéren megmutatja, mit csinált jól és mint nem, merre található az autó, akár parkol, akár menet közben van. (x)
A fiatal amerikaiak már majdnem fele vásárolt valamit közvetlenül egyik vagy másik közösségi csatornán keresztül, sőt a legidősebb felhasználók ötöde is igénybe vette a közösségi vásárlás lehetőségét.
Nemcsak a gyerekeket és a fiatalokat veszélyezteti a digitális eszközök állandósult használata, a felnőttek is függővé válhatnak – hívta fel a figyelmet Steigervald Krisztián generációkutató. A kutató elmondta, elindított egy “kihívást”, azt kéri a csatlakozóktól, hogy hetente legalább két órára függesszék fel a digitális eszközök használatát. A he
Magyarországon az önkormányzati választások, globálisan pedig az India-Dél-Afrika krikettmérkőzések vezetik a legfelkapottabb Google-keresések 2019-es listáját. A Google a napokban hozta nyilvánosságra a 2019-es keresési trendeket, amelyek egyedi betekintést engednek abba, mi érdekelte leginkább a világot és Magyarországot idén – olvasható a cég kö
Ismétlődő jogsértés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,176 milliárd forintra büntette a Vodafone-t – közölte a versenyhivatal. A Vodafone közölte: nem ért egyet a döntéssel és bírósághoz fordul. A GVH közleménye szerint a Vodafone Magyarország Zrt. 2015 szeptembere és 2016 augusztusa között a “Csatlakozz Európa legnagyobb 4G partnerhálózatáho
Lezárult a Delta Csoport és az Est Media július 30-án bejelentett tranzakciója, amellyel a tőzsdei társaság tulajdonába kerül a közel 16 milliárd forintos árbevételű Delta Systems Kft. informatikai vállalat, a Delta Csoport holdingcége pedig a tőzsdei vállalat több mint harminc százalékos tulajdonosává válik. A tőzsdei vállalat új, stabil tulajdono
Az egyik legfejlettebb gyártástechnológiával rendelkező hazai vállalatnál már éles gyártási körülmények között tesztelik az első helyi mobilhálózatot – egyelőre 4G/LTE-n.
A Világgazdaság a Huawei magyarországi leányvállalatának vezetőjét idézve arról ír, hogy Magyarország is versenyben van egy európai gyártóüzem építéséért.
A Facebook jegyzetek funkció segítségével készítenek hitelesnek tűnő szerzői jogi figyelmeztetéseket, hogy aztán innen lőjék át a felhasználókat az adathalász oldalakra.
Könnyebb lesz a hozzátartozók receptjeinek kiváltása jövőre az elektronikus meghatalmazás lehetőségével. A meghatalmazást és a törvényes képviseletet bármely kormányablakban és a lakossági portálon online is lehet rögzíteni – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A tárca közleménye szerint jövőre jóval könnyebb lesz kiváltani a kiskor
A Microsoft Magyarország támogatásával fél év alatt öt Mesterséges Intelligencia (MI) Tudásközpontban indult el a munka, a központok egészségügyi, mérnök-informatikus és gazdasági területeket fednek le – közölte a társaság. A MI Tudásközpontok az egyetemeken mesterséges intelligenciára épülő, nagy társadalmi hasznosságú alkalmazásokat fejlesztenek
A betegek többsége a hagyományos orvosi megoldásokat részesíti előnyben a digitális egészségügyi technológiákkal szemben – derül ki a Baker McKenzie friss felméréséből. Az e-egészségügy iránti távolságtartás fő oka a páciensek adatbiztonsággal kapcsolatos aggodalma, miközben sokan az alapvető szabályozási kérdésekkel sincsenek tisztában. A megszoko
Mondjuk amilyen hátszele van a cégnek, nem nagyon csodálkoznánk. A 4iG Nyrt. előrejelzése szerint a 2019. éves eredménye várhatóan nagyságrendekkel (sic) meghaladja a 2018. évi beszámolóban közölt adatokat, valamint az első három negyedévben elért teljesítménye alapján számolt időarányos eredményt. A társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapj
Az Apple vezére igyekszik cégét a személyes adatok nagy védelmezőjeként beállítani. Egy friss amerikai kutatás szerint azonban a fogyasztóknál ez "nem ment át".
Olyan technológiát dolgozott ki az IBM Research, amely radikálisan és nagyon zölden oldaná meg az akkumulátorkérdést. Egy év múlva már kész lehet a prototípus is.
Ismét korlátlanul hozzáférhetők Oroszországban az egyik legnépszerűbb online fotóbank, az amerikai Shutterstock szolgáltatásai, miután a cég rendezte a problémát egy “kifogásolható kép” ügyében. Ezt a Shutterstock jelentette be és egyúttal sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az ügyet nem kezelték a kellő időben. Az orosz távközlési és médiafelügy
A köznevelés és a felsőoktatás közötti átmenetet, a pályaválasztást, valamint a pályaorientációt segíti a diplomantul.hu honlapon elérhető Diplomás Pályakövetési Rendszer, az online felület objektív, számszerű adatokat mutat arról, hogyan alakult a felsőoktatásban végzettek helyzete a munka világában – jelentette ki Schanda Tamás, az Innovációs és
A Google a napokban jelentette be, hogy hetven országban köztük Magyarországon is útjára indult: „a keresés történelmének egyik legnagyobb hatású változtatása”. Ez a mesterséges intelligencián alapuló BERT-algoritmus. A Bidirectional Encoder Representations (BERT) algoritmus egy gépi tanuláson és a neurális hálózatok módszerén alapuló algoritmus, a
Csak néhány vázlat maradt fenn Ludwig van Beethoven feljegyzései között a tervezett X. szimfóniájáról, amelynek komponálását meghiúsította a német zeneszerző 1827-ben bekövetkezett halála, most zenetörténészek és számítógépes szakemberek versenyt futnak az idővel, hogy befejezzék a zeneművet mesterséges intelligencia segítségével Beethoven születés
Kitiltanak a G Suite-ból minden olyan harmadik felek által fejlesztett alkalmazást, amely nem támogatja a biztonságos azonosítást. Egyéni felhasználót és vállalatot is érint.