2019. december 1. vasárnap

dec. 1
0:06
Bruce Willis és fia leamortizálják az orosz fővárost, ami maradt Csernobilból és a Vörösmarty utcát (Blikk)
John McClane megint gondban van. A fia, Jack bajba került Moszkvában, és bár kissé elhidegültek egymástól, habozás nélkül a segítségére siet. Az eredmény nem marad el. A két generáció összefog, és együtt leamortizálják az orosz fővárost, ami még maradt Csernobilból, no és a Vörösmarty utcát. Itt a Die Hard 5, avagy a Drágább, mint az életed (vasárn
dec. 1
7:54
Az írónak ördöge van, történeteinek pedig súlya (autopro)
Kő Pál tanítványa, szobrászművész, több köztéri szobor alkotója, emellett kőrestaurátor, leginkább templomi szobrokat ment meg az enyészettől.
dec. 1
9:27
Renátó esett ki az X-Faktor harmadik élő showjának végén - már csak négyen maradtak (SzMo)
Burai Renátó azt mondta, utólag másképp csinálná, nem taktikázna ennyire, azt énekelné, ami jólesik.
dec. 1
9:39
A Vén Európával Vanek Andor hozta el az X-Faktor egyik legnagyobb pillanatát (SzMo)
Úgy énekelt, hogy az még Varga Miklósnak is nagyon tetszett, aki maga is megnézte az egyik próbáját.
dec. 1
10:06
Itáliai utazás az Urániában (autopro)
Hétfőtől tizennégy exkluzív vetítéssel folytatódik az Uránia és a Budapesti Olasz Kultúrintézet két éve kezdődött közös programsorozata.
dec. 1
12:57
X-Faktor, 3. élő show: Vanek Andor szuggesztív volt, mint egy hagymás rostélyos (SzMo)
Gáspár Laci színészi vénát villantott, megvan az év női hangja, és amúgy is bővelkedett meglepetésekben az adás.
dec. 1
15:36
Igor Levit zongoraművész kapja a Nemzetközi Beethoven-díjat (Spa Trend Online)
A díjat egy ünnepi koncert keretében pénteken Bonnban adják át az orosz-német sztárzongoristának.
dec. 1
17:12
Meghalt Mariss Jansons lett sztárkarmester (Infostart)
A Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának (Symphonieorchester des Bayerischen Rundfunks) vezető dirigense 76 éves korában, szentpétervári otthonában hunyt el szívbetegségben.
dec. 1
18:24
Kiosztották a 17. Anilogue fesztivál díjait (autopro)
A nemzetközi animációs filmfesztiválon öt egészestés animáció versenyzett, a nyertes a Kabul fecskéi lett. Buñuel a teknősök labirintusában közönségdíjat kapott.

2019. december 2. hétfő

dec. 2
0:06
Előre megjósolták, hogy a szerencsejáték teszi őket dúsgazdaggá (Blikk)
Reggel tettre készen ébredtünk. Tegnap megjósolták, hogy valamilyen szerencsejátékon dúsgazdagra nyerjük magunkat, mára pedig már egy további fontos kellékkel is rendelkeztünk, nevezetesen egy négylevelű lóherével.
dec. 2
0:10
Sunyulás, gerinctelenség – Beszólt a magyar focistáknak a rapper (Blikk)
Egy őszinte, kamumentes, ütős rappel tért vissza Ferkó Csabi. A focistából lett rapper mindenkinek megmondja a magáét: nem tűri többet a sunyulást és a gerinctelenséget.
dec. 2
0:14
Biztosan megbotránkozna az egykori terrorvezér: punkzenész lett Osama unokahúga (Blikk)
Valószínűleg forogna a sírjában Osama bin Laden, az al Kaida egykori terrorvezére ha látná, milyen messze esett a fájától unokahúga, Wafah Dufour (44).
dec. 2
6:27
Fifty-fifty: Kaláka 50! (Spa Trend Online)
A kétrészes nagy jubileumi koncert első felében az együttes dalainak egyéni feldolgozásait hallhattuk a Müpában, a második részben azok léptek színpadra, akik az elmúlt ötven év meghatározó alakjai voltak az együttesben.
dec. 2
7:36
Gitárral lép színpadra a MOMkultban az amerikai-magyar Microsoft-ügyvezető (Infostart)
Chris Mattheisen a Time After Time című jótékonysági koncerten lép fel Budapesten rangos előadók társaságában, énekelni is fog.
dec. 2
12:30
A zeneművészet fiatal tehetségeit díjazta az MVM Csoport (Spa Trend Online)
A zeneművészet legtehetségesebb fiatal képviselői immáron tizenkettedik alkalommal vehették át a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategóriájának elismeréseit. A 2019. november 21-én a MÜPA Üvegtermében megrendezett díjátadón tíz hazai tehetségnek adta át elismerését az MVM Zrt.
dec. 2
16:09
A térbűbáj - avagy hogyan varázsolj kis térből nagyot (SzMo)
Az ingatlan és az albérlet piac is tele van pici, huszonpár négyzetméteres lakásokkal. Bár elsőnek kicsinek hangzik, okos berendezéssel igazi kis ékszerdobozt lehet varázsolni az ilyen otthonokból.
dec. 2
16:33
Így keltek új életre a legendás magyar termékek (SzMo)
Az Európai Unió számtalan komoly és nagyszabású projektet finanszíroz hazánkban autópályák létrejöttétől hidak vagy kórházak megépüléséig, de azt tudtad, hogy a Márka, a Pécsi kesztyű vagy épp a Manna szappan is az EU-nak köszönhetően fejlesztette termékeit?
dec. 2
17:09
Itt az új James Bond-film rövid előzetese (SzMo)
A 007 Nincs idő meghalni című filmből 14 másodpercnyi izgalom jut most, de szerdán jön egy hosszabb verzió is.

2019. december 3. kedd

dec. 3
0:06
Közel 10 évvel az első Avatar-film megjelenése után megjelent egy eddig sosem látott fotó a második rész forgatásáról (Blikk)
Pár nap híján 10 évvel az első Avatar-film bemutatója után végre kaptunk egy új infót a második részről. Bár igaz, ez sem valami sokatmondó: csupán egy fotó a film díszleteiről – írja az Index.
dec. 3
7:00
Jean-Paul Belmondo dedikált nyakkendőjét is elárverezik (autopro)
Jean-Paul Belmondo, a 86 esztendős francia legenda nemrég a Francia Köztársaság Becsületrendjének legmagasabb fokozatát vette át. A töretlen népszerűségű színész magyar gyermekeken segít.
dec. 3
11:06
Három mázsa fotó egy kiállításon (autopro)
Vékás Magdolna New York és Budapest világát a fotográfia történetében egészen egyedi megjelenési formában mutatja be: képeit fém- és kőlapokra nagyította.
dec. 3
12:09
Hofi a maszk mögött (Spa Trend Online)
Naplónak nem napló, de arra tökéletes apropót szolgáltat, hogy elgondolkodjunk Hofi Géza titkán.
dec. 3
12:45
„Az ünnepvárás intimitását teremti meg a lemez” – Szabó T. Anna versei Molnár Emese dallamaival (SzMo)
Vannak olyan pillanatok, amiért az év vége rohanó, hangos forgatagában is érdemes megállni, és hallgatni. Erre emlékeztet Szabó T. Anna és a JaMese Adventi kalendáriuma.
dec. 3
13:15
Szerelembe esések Woody Allen-módra (Spa Trend Online)
Egy esős nap New Yorkban: Woody Allen új művében kínos képet fest Hollywoodról.
dec. 3
13:18
Nem hámoznak, hímeznek! (autopro)
A Hagyományok Háza 2019-ben is meghirdette az országos Kisjankó Bori hímzőpályázatot. A díjnyertes alkotások a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum tárlatán tekinthetők meg január közepéig.
dec. 3
14:54
Új tagokat választott az MMA közgyűlése (Spa Trend Online)
Tizenhét rendes taggal és szintén tizenhét új levelező taggal bővült a Magyar Művészeti Akadémia tagsága.
dec. 3
15:09
Klippremier: az együtt töltött idő fontosságáról énekel a Jazztelen (SzMo)
A Vasárnap klipjében Törőcsik Franciska szerepel.
dec. 3
15:54
Nem holnapig akarunk élni (autopro)
Ma is találkozhatunk Jeromosokkal, akik hangzatos frázisokkal közösségeket bomlasztanak, egyenboldogsággal kecsegtetnek és akár pénzt is osztanak.
dec. 3
17:39
Elhunyt Meizl Ferenc (Spa Trend Online)
A klarinétművész életének 96. évében halt meg.
dec. 3
18:09
Drake és Ed Sheeran zenéi a legnépszerűbbek Spotifyon (SzMo)
A Spotify összeállította az évtized legtöbbet streamelt előadóinak listáját.
dec. 3
18:45
Tiltakoznak konzervatív művészek Mága Zoltán túlzott állami támogatása miatt (SzMo)
'Népzenének nem autentikus, világzenének nem elég színvonalas, komolyzenének komolytalan' - véli egyikük.
dec. 3
20:18
Énekkarokkal, forralt borral és dupla jegyárral várják a Diótörő nézőit (Infostart)
Megkezdődött az Erkel Színház előtt a jótékonysági Diótörő Fesztivál, énekkarokkal, forralt borral várják a közönséget. A Csajkovszkij-balettet január 6-ig 30 alkalommal adják elő az Erkel Színházban, de az előadások többségére a megszokott kétszeresénél is többe kerülnek a jegyek.

2019. december 4. szerda

dec. 4
0:06
Büszkeség! Budapesti képpel nyit a "Fekete özvegy" előzetese (Blikk)
– Fél éve még forgattak, és már meg is érkezett a Bosszúállók mellékfilmjének előzetese, amelyben egymást érik a fővárosi képkockák.
dec. 4
0:10
„Sohase mondd!” – Bátor kísérlet Hernádi Judit legendás dalának új feldolgozása – Ezt nézze! (Blikk)
Hernádi Judit legendássá vált dalát a „Sohase mondd”-ot dolgozta fel 113 Music, azaz Harót Balázs és Gem-B. A Hernádi Judit búgó hangjára készült szerzeményt most modern és újragondolt köntösben ismerheti meg a közönség.
dec. 4
0:14
Halált hoz a völgybe a tél: skandináv krimi magyar módra (Blikk)
A jó skandináv krimihez csend kell, hó, hideg és halál. Ez utóbbival még egy magyar krimi is szolgálhat, ám az előbbiekért leginkább Erdélyig kell menni. Ott játszódik Bagota Béla filmje, a Valan – Az angyalok völgye, amely ügyesen elegyíti a hamisítatlan északi stílust a kelet-európai valósággal.
dec. 4
7:00
Az emberség fénye a sötétben (autopro)
Maszelka János erdélyi festő alkotásaiból kiállítás nyílt a Kárpát-haza Galériában, melyen ünnepi beszédet mondott Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a kiállítás fővédnöke.
dec. 4
10:42
Virágcsokorral várták Gera Marinát a reptéren (autopro)
Az első Emmy-díjas magyar színésznő meghatódott a fogadtatáson, a terminálban elővette és megmutatta az atomot tartó szárnyas nőt ábrázoló Emmy-szobrocskáját is.
dec. 4
12:21
A kalap kiválaszt (Spa Trend Online)
Nem sok, hanem jó tárgyra van szükség, vallja Fazekas Valéria kalap dizájner, akinek munkáival a Ráth György-villában ismerkedhetünk.
dec. 4
12:23
Ördögidézés - Az év egyik legjobb koncertjét adta a Ghost Budapesten (Spa Trend Online)
Közelről nézve nincs benne semmi ördögi – bár jógafixációval küzdő lelkészeknek azért nem ajánlanám.
dec. 4
16:00
Új tagokat választott soraiba a Magyar Művészeti Akadémia (Infostart)
Egy kezdeményezést is a kormány elé terjesztenek, miszerint akár 70 fővel növekedne a MMA rendes tagjainak létszáma, ám ebbe a csoportba csak a Nemzet Művészeit emelheti be a köztestület.
dec. 4
17:54
A lányával énekel Ákos az idei Aréna-koncerteken (Infostart)
December 13-án és 14-én dupla koncertet ad Ákos a Budapest Arénában. A koncerten fellép vele 17 éves lánya is, aki dalszerzőként is szerepel az októberben megjelent Idősziget című albumon.
dec. 4
18:21
Sohase mondd – egy nagy sláger modern köntösben (SzMo)
A szerzők most először engedélyezték, hogy a legendás dalt újragondolják. A klipben Hernádi Judit is feltűnik.
dec. 4
18:24
Így szüntetné meg a kormány az NKA-t (Spa Trend Online)
A Népszava birtokába került az a törvénytervezet, amellyel az 1993 óta működő Nemzeti Kulturális Alapot
dec. 4
20:24
Megvannak 2019 legnagyobb slágerei (Infostart)
Drake és Ed Sheeran vezeti az évtized legtöbbet streamelt előadóinak listáját a Spotify-nál.
dec. 4
22:06
Hihetetlen összegért kelt el egy Gauguin-festmény (Infostart)
A becsült ár majdnem kétszereséért, 9,5 millió euróért (3,2 milliárd forintért) kelt el Paul Gauguin (1848-1903) francia posztimpresszionista festő egy műve egy párizsi árverésen.

2019. december 5. csütörtök

dec. 5
0:06
Skót mámor: boldogít a siker és a pénz? (Blikk)
Nagysikerű kortárs francia darab kerül színpadra december 7-én az UP Rendezvénytérben! A párizsi színházi évad legnagyobb meglepetése és érthető közönségsikere két éve érkezett Magyarországra. Nem véletlenül, itthon is sikeres ez a hibátlanul megrendezett előadás.
dec. 5
0:10
Harmadik alkalommal varázsolja el a gyerekeket Bendegúz és a Gyermekvasút (Blikk)
Bendegúz és Bandi, a két híres Mk45-ös dízelmozdony, Pajti, a motoros hajtány, Oszi, a kék nosztalgia motorkocsi, Panni, a gőzös, Cimbi, a C50-es és Piroska, az Mk49-es mozdony izgalmas kalandokba keverednek.
dec. 5
0:14
„Ha emiatt támadnak, örömmel vállalom” – Megszólalt Mága Zoltán az őt ért vádakról (Blikk)
A hegedűművész közleményben válaszolt az őt krititzálóknak.
dec. 5
7:00
Száz éve is zöld volt a fű (autopro)
A gyűrűk ura trilógia producere, forgatókönyvíró-rendezője, Peter Jackson I. világháborúról szóló dokumentumfilmjét vetítik mától a magyar mozikban.
dec. 5
9:42
Gothár-ügy: zaklatástól térfoglalásig (Spa Trend Online)
A Gothár Péter nevével fémjelzett történet a kormányoldal számára jó apropó kulturális intézmények bekebelezésére.

Keresés