Februártól társügyvezetőként irányítja a junior szoftverfejlesztők és tesztelők képzésével foglalkozó PROGmasters-t, a Codecool programozóiskola volt marketingigazgatója — tudta meg a DigiTrendi. Bonyhádi Gábor 15 év szakmai tapasztalattal rendelkezik. A 37 éves marketingszakember tanulmányait követően két társával reklámügynökséget alapított, amel
A G DATA kibervédelmi szakemberei több mint 4,9 milliónyi kártevőmintát azonosítottak 2019-ben. Tavaly a G DATA naponta 13,5 ezer új változatát fedezte fel az ismert kártevőcsaládoknak. A legaktívabb ezek közül a GrandCrab zsarolóvírus volt, ennek naponta több mint 1100, összesen pedig 408 ezer variánsát azonosították a szakemberek. Ráadásul a kárt
Tavaly 22 százalékkal, 4,3 milliárd euróra nőtt az elektronikus kereskedelem Romániában az előző évhez mérten – közölte a romániai online üzletek egyesülete. A becsült adatok szerint tavaly a románok naponta átlagban 12 millió euró értékben vásároltak elektronikus úton. 2018-ban a napi elektronikus vásárlások átlagértéke 9,86 millió euró volt. 2018
A kínai TCL Communication augusztus végén a licenc lejártával végleg beszünteti a Blackberry okostelefonok gyártását – jelentette be a BlackBerry Mobile. A TCL 2016 óta gyártja a Blackberry márkájú okostelefonokat. A még használatban lévő készülékek ügyfélszolgálati feladatait 2022 augusztus végéig látja el a cég. A saját operációs rendszerrel rend
Pár napja a Google végre konkrét számokkal állt elő arról, mennyit kaszál videomegosztó oldalával. Ez alapján pedig biztosan kijelenthető, amit eddig is tudtunk: a tévét megette az internet.