A K&H Bank elindította információbiztonsági programjának második részét, amely többek között segít felismerni a megbízható webáruházakat, az adathalász kísérleteket, illetve a biztonságos fizetési módokat. A K&H e-dukáció program célja, hogy mindenki biztonságosan és gyorsan tudjon elektronikusan fizetni, illetve otthonról a banki ügyeit intézni. A
Duplájára nőhet a következő években a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) jelenleg száz fős adatbázisa, miután a testület tagjainak többsége jóváhagyta 113, 1949 után elhunyt magyarországi, határon túli és emigráns író, költő, irodalomtudós akadémiai taggá jelölését. A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által működtetett DIA posztumusz tagjelöltjeit a mind
A Budapest Bank a Budapest Pénzügyi Asszisztens bevezetésével a bankszektorban az elsők között nyújt a kisvállalatok számára online számlázási szolgáltatást. A hazai kkv-k és mikrovállalkozások életében 2020 júliusa valódi fordulópontot jelenthet: ezután a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden belföldi adóalany, tehát már a legkisebb vállalatok r
Az ázsai városállam eddig is a technológiára támaszkodott a járvány elleni küzdelemben, most pedig a világ eddigi legszélesebb körű kontaktkövető megoldását vezetheti be.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/06/06/661/
A Kingston Digital bemutatta adatközponti meghajtóinak 7,68 TB kapacitású változatát, melyek közül a Data Center 500R (DC500R) és 450R (DC450R) SATA modellek szállítását már meg is kezdte. A DC1000M 7,68TB U.2 NVMe szállítása pedig júniusban indul. A nagyobb tárkapacitású SSD-k szigorú szolgáltatásminőségi követelményeket teljesítve, alacsony késle
Az NMHH Médiatanácsa megvizsgálta a tematikus gyerekcsatornák reklámozási gyakorlatát, amely öt televízió 2011-es és 2019-es adatait hasonlítja össze. A dokumentum rávilágít arra, hogy egyre több reklámot tesznek közzé ezeken a tematikus csatornákon. A gyerekcsatornák ártalmatlan “villanypásztor” szerepe már a múlté, hiszen egyre komolyabb marketin
A Zyxel bemutatta új, a kisvállalkozásokra szabott és távoli munkavégzés kihívásaira is választ adó tűzfal eszköztárát. A Zyxel új USG FLEX 100/200/500 tűzfal megnövelt teljesítményének köszönhetően a biztonságot 125 százalékkal, az egységesített fenyegetés menedzsment (UTM) szolgáltatás teljesítményát pedig további 500 százalékkal növelték. Támoga
Szinte valamennyi fiatal vásárolt már az internetet, de sokféleképpen egyenlítették ki a számlát és bőven akadtak rossz tapasztalataik is – derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amely még a koronavírus-járvány előtt, 2019 végén vizsgálta a 19-29 éves korosztály online vásárlási szokásait. A bank kutatása szerint a fiatalok 96 százaléka túl van az első
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/06/07/670/
A Magyar Public Relations Szövetség ajánlást készített, amellyel szakmai párbeszédet kezdeményez. 2016-ban egy 18 éves ausztrál nő beperelte a szüleit, mivel nem voltak hajlandók törölni a róla megosztott gyerekkori képeket. Elmondta, hogy számos kép felnőttként kínos számára, például ahol a bilin ül, vagy ruha nélkül fekszik a rácsos ágyában. A gy
Az önvezető autózáshoz kapcsolódó közös kutatás-fejlesztést valósít meg a Robert Bosch Kft. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból támogatott projekt összköltsége több mint 1,66 milliárd forint, a támogatás meghaladja a 993 millió forintot. A projekt indulása kapcsán kiadott
Mark Zuckerberg alapítványától ösztöndíjat kapó kutatók aláírásgyűjtést kezdeményeztek, amelyben azt kérték a Facebook alapítójától, hogy tartsa féken a gyűlöletkeltő bejegyzéseket, köztük az amerikai elnök bejegyzéseit is. A levelet eddig aláíró, egyetemi és kutatóintézetekben dolgozó mintegy hatvan tudós – a levél tanúsága szerint – úgy véli, hog
A Telenor extra adatkerettel promóciózik. A meglévő számlás és kártyás előfizetők duplázott adatkeretet, az újonnan érkező számlások pedig 100 GB extra Hipernetet kaphatnak. Extra 100 GB Hipernetet kapnak azok, akik június 2. és augusztus 19. között új számlás Hiper tarifa előfizetést kötnek hűségidő vállalásával. Az extra 100 GB egyszeri, harminc
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/06/08/676/
A közösségi hálózat egyre nehezebb helyzetbe manőverezi magát a politikai megnyilvánulásokkal kapcsolatos maszatolással, amit már a saját alkalmazottai is nyilvánosan kritizálnak.
A CISO-knak kevesebb mint tizede tudja például, hogy mit jelent a megosztott felelősségen alapuló biztonsági modell, amit a felhőszolgáltatók alkalmaznak.
A cég június elején kapta meg a szabadalmi hivatal áldását egy megoldásra, amelyet mintha a koronavírus miatt kialakult kényszerhelyzetre találtak volna ki.
Negyvenöt ember bankkártyaadatait csalta ki egy büntetés-végrehajtási intézetben lévő férfi 2017 áprilisa és júniusa között – közölte a Győr-Moson-Sopron megyei főügyész. Takács Péter közleménye szerint a férfit ezért a Győri Járási Ügyészség negyvenöt rendbeli információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével vádolja. A férfi elv
Hat nap alatt 61 programlehetőség, 12 ezer óra tanulás, 16 ezer aktivitás, kétezer kolléga részvételével – ez csak néhány adat a Magyar Telekom belső rendezésű tudásfesztiválja, a SmartFestről, amely idén fogta a cókmókját és a digitális térbe költözött. A vállalat dolgozói a Digital SmartFesten tréningeken, workshopokon, előadásokon és egyénileg t
A márciusban rekordidő alatt bevezetett digitális ügyfélhívó rendszer sikerének köszönhetően további hét bankfiókkal bővül azon MKB fiókok listája, ahol elérhetővé válik a digitális időpontfoglalás és sorban állás. A koronavírus-járvány miatt az MKB Bank működése során a megszokottnál is nagyobb figyelmet kap a személyes biztonság garantálása és az
Ágazati vizsgálatot indít a műsorszolgáltatás és -terjesztés piacán a versenyhivatal. A közleményben kifejtették, ez esetben a kisebb műsorterjesztő szolgáltatóknak magasabb költségeik keletkeznek, ami versenyhátrányt jelenthet számukra, torzulhat a verseny, a hazai fogyasztók választási lehetősége kevesebb szolgáltatóra, rosszabb ár-érték arányú p
Bár a hagyományos irodai környezet részben felszívódik, a helyben végzett munka sem tűnik el nyomtalanul. A kényelmi szempontokat azonban háttérbe szorítja a biztonság.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/06/09/685/
Egy angol fogyasztóvédelmi szervezet jelentése meglehetősen lesújtó képet fest a normál készülékekhez képest jelentős felárral kínált felokosított háztatási eszközökről.
A vállalat bejelentette, hogy a jövőben nem fejleszt és nem is árul majd ilyen termékeket, az amerikai törvényhozást pedig a megfelelő szabályozás megalkotására szólította fel.
A Microsoft is elindította a 32 bites operációs rendszereinek kivezetését a piacról. Ezzel a lépéssel sokadikként állt be a szoftvergyártók sorába. Girardi Kornél (IPR-Insights) írása.
A tervek szerint nagyjából egy év múlva kerülhet sor a történelmi hadgyakorlatra, amelyben egy profi pilótát próbál lepucolni az égről a mesterséges intelligencia vezérelte autonóm drón.
Új operatív vezetőt neveztek ki az SAP magyar fejlesztőközpontjának, a SAP Labs Hungary élére. Nyers Balázs 2007 óta dolgozik az SAP-nál, vezetői tapasztalata mellett szerteágazó technológiai ismereteire fog támaszkodni új megbízatása során. Új pozíciójában COO-ként (Chief Operating Officer) a fejlesztőközpont operatív és stratégiai ügyeit menedzse
Az elmúlt napokban az App Store-ban is elérhetővé vált a járványügyi kontaktkutatást támogató applikáció, így az már iOS rendszereket futtató készülékeken is használható. Az alkalmazást május közepe óta több mint 30 ezer felhasználó töltötte le androidos eszközökre. A VírusRadar a Nemzeti Népegészségügyi Központ kontaktkutatását segíti, használatáv
Az idei első negyedévben 299 millió 138 ezer okostelefont értékesítettek világszerte, 20,2 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál – áll a Gartner Strategy piackutató honlapján. A március végével záródott idei első három hónapban a Samsung 55 millió 333 ezer készüléket értékesített, 22,7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Ennek
Új applikációval fedezhető fel a Fiumei úti sírkert, a FiumeiGuide nevet viselő, androidos okoseszközökre készült alkalmazás a Nemzeti Emlékhely száz nevezetességét mutatja be. Állítólag az alkalmazás segítségével a temető hatvan hektáros ligetével, szoborparkjával nemzetközi szinten is kiemelkedő kulturális látványossággá válhat, amivel hasonlóvá
A kiemelkedően teljesítő vállalatok a technológia segítségével szereznek versenyelőnyt, melyhez dinamikus, változás-orientált technológiai vezetőkre van szükség - állapítja meg a Deloitte frissen publikált tanulmánya.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/06/10/699/
Redmondban májusban lapátra tettek egy csomó hírszerkesztőt, hogy munkájukat szoftveres megoldással váltsák ki. Nem indult túl jól a mesterséges intelligencia karrierje.
Egyértelműen több pénz szükséges a kínai dezinformációs kampányok elleni harchoz, az Európai Unió országainak nem csak prédikálniuk kellene, hanem forrásokkal is támogatni a félretájékoztatás és álhírek elleni küzdelmet – jelentette ki az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a kínai külügyminiszterrel, Vang Jivel folytatott keddi tárgyalását
Új cég lépett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közepes méretű vállalkozásokra létrehozott Xtend piacára: elindult a kereskedés a nagytarcsai székhelyű Gloster Infokommunikációs Nyrt. részvényeivel. A tőzsdei bevezetést megelőzően a Gloster sikeres zártkörű tőkeemelést hajtott végre. A túljegyzéssel záruló tranzakció keretében végül 100 forintos névért
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő “erőteljesen visszautasította” azt az “abszurd” és “alaptalan” vádat, miszerint Oroszországnak köze lenne a német parlament alsóháza ellen 2015-ben intézett kibertámadáshoz. Felszólította a német felet, hogy terjessze elő a – szerinte az Egyesült Államoktól kapott – bizonyítékait. Mint mondta, Moszkva ebben az
A Telenor kínálatában elérhető az új Huawei P40 széria két tagja, a P40 Pro és a P40 Lite. A szolgáltató promóciójában most ajándék Huawei Watch GT2 okosóra jár azoknak, akik a P40 Pro készüléket két év tarifahűséggel vásárolják meg Telenor vagy Hiper tarifacsomaggal. A promóció július 8-ig tart, és a készlet erejéig érvényes a telenor.hu-n,
A G Suite Enterprise és Education változatának előfizetői hamarosan használhatják. A magyar zajokkal egyelőre valószínűleg kevésbé boldogul, mint az amerikaiakkal.
A Deloitte friss felmérése szerint két hónap alatt hidaltunk át másfél évre való fejlődést ezen a területen, már csak az emberek ötöde akarja kizárólag a fiókokban intézni a banki ügyeit.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/06/11/710/