2020. június 23. kedd

jún. 23
12:51
Dobja az Intelt az Apple (Bitport)
Tegnap megtörtént a már régóta pletykált hír bejelentése: az Apple saját kezébe veszi az irányítást a Macek processzorainál is.
jún. 23
15:09
Készül az új roamingszabályozásra az EU. Megkezdődött a konzultáció (Bitport)
Jövőre veszíti hatályát az EU-s romamingrendelet. Az Európai Bizottság nyilvános konzultációt indított a folytatásról.
jún. 23
17:15
Elkészült a kézmosást felügyelő mesterséges intelligencia (Bitport)
A Fujitsu által fejlesztett MI-rendszer az egészségügyben, az élelmiszeriparban vagy a hotelekben ellenőrizné a helyes kézmosást, ami a járványhelyzetben életmentő dolog lehet.

2020. június 24. szerda

jún. 24
4:39
Milliárdos összeg kompetenciaközpontra (Mínuszos)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból bő egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a “Kompetencia központok létrehozása –Kutatási infrastruktúra fejlesztése” című felhívásra benyújtott pályázatával. Az ELTE vezetésével megvalósítandó ipari-akadémiai kompetenciaközpont célja, hog
jún. 24
5:39
A közösségi oldalak az álhírek melegágyai (Mínuszos)
A közösségi oldalakon találkozhatnak az internetezők leginkább álhírekkel – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása alapján a hatóság kommunikációs igazgatósága. A kutatás szerint a legalább 16 éves magyar internetezők 53 százaléka saját bevallása szerint találkozott már álhírrel, 47 százalékuk elsősorban közösségi oldalakon,
jún. 24
6:39
Trianon: nem vált be a kontaktkövető alkalmazás (Mínuszos)
Franciaországban nem vált be eddig a koronavírus terjedésének követésére kifejlesztett szoftver, miután négy héttel a bevezetése után csak 14 fertőzésgyanús esetet jelzett – közölte a francia kormány. A franciáknak alig két százaléka töltötte le a mobiltelefonjára a StopCovid elnevezésű alkalmazást, amelyen keresztül egy fertőzött felhasználó névte
jún. 24
7:39
A Honor új okostelefont jelentett be (Mínuszos)
A Honor okostelefon és okoszeszköz márka a mai napon bejelentette új okostelefonját, a Honor 9A-t, amely App Gallery-vel érkezik. A Honor új okostelefonja 5000 mAh-s akkumulátorral érkezik, így 4G hálózaton akár 33 óra beszélgetési időt, akár 35 óra videolejátszást és akár 37 óra FM rádió hallgatást tesz lehetővé. A karcsú készülékház 9,04 millimét
jún. 24
8:21
Az informatikai szektor milliárdosait csak hízlalta a világjárvány (Bitport)
Az Egyesült Államok öt leggazdagabb embere átlagosan több mint negyedével növelte vagyonát a koronavírus elszabadulását követő három hónapban. Közülük négy az IT-szektorban érdekelt.
jún. 24
10:30
Ki lesz 2020-ban az év informatikai vezetője? (Bitport)
A Vezető Informatikusok Szövetsége legfontosabb díjára szakmai szervezetek és cégek is ajánlhatnak jelölteket.
jún. 24
12:42
Koreában megjelent a telefonon hordható digitális jogosítvány (Bitport)
A mobilszolgáltatók és a hatóságok együttműködésében induló projekt egyelőre csak korlátozottan felhasználható okmányokat biztosít, de az alkalmazások körét folyamatosan kiszélesítenék majd.
jún. 24
14:12
A Honor új okostelefont jelentett be - Tech hírek 2020. június 24. 14:08 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/06/24/838/
jún. 24
15:09
Lábon lőtte a Facebookot egy német ítélet (Bitport)
A céget azért marasztalták el, mert monopolhelyzetét kihasználva porszívózta fel felhasználói személyes adatait. A kikényszerített módosítások ronthatják a közösségi óriás üzletét.
jún. 24
17:09
Dollármilliomos lett a robot ügyvédből (Bitport)
Nagy rakás befektetői pénzhez jutott az ingyenes, online jogi szolgáltatásokat nyújtó DoNotPay, amely technológiailag és piacait tekintve is komoly fejlesztési terveket lengetett be.

2020. június 25. csütörtök

jún. 25
4:39
A GDPR jó, rugalmas, harmonikus vagyis csodás (Mínuszos)
Az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) fokozta az átláthatóságot, a személyes adatok védelmét, érvényesíthető jogokat biztosított az embereknek, és új európai irányítási és jogérvényesítési rendszert hozott létre – közölte az Európai Bizottság az általános adatvédelmi rendeletről kiadott jelentésében. Két évvel az GDPR hatálybalépése után közzéte
jún. 25
5:39
Megnövelt mobilhálózati kapacitással készül a Telekom a nyárra (Mínuszos)
A Magyar Telekom kapacitásbővítéssel készül a hazai nagy tavak környékén a nyári csúcsszezonban várhatóan megnövekedő mobilforgalomra. A fejlesztések célja, hogy az egyidejű nagy terhelés ellenére se tapasztaljanak az ügyfelek lassulást, akadozást telefonálás, netezés vagy a különböző mobilalkalmazások használata közben. A szolgáltató hozzávetőleg
jún. 25
6:39
BGH: a Facebook visszaél piaci fölényével (Mínuszos)
Visszaél piaci fölényével a Facebookot üzemeltető társaság Németországban – mondta ki a német szövetségi legfelső bíróság (BGH). A testület megerősítette a szövetségi versenyhivatal (Bundeskartellamt) egy 2019 februárjában hozott döntését, amely szerint a Facebook – illetve a portált és egyéb szolgáltatásokat, például az Instragram közösségi portál
jún. 25
7:39
A Twitter faragatlannak minősítette Trump egyik bejegyzését (Mínuszos)
A Twitter ismét megjelölte, ezúttal gorombaságnak minősítette az amerikai elnök egyik bejegyzését. Donald Trump azt írta a mikroblogon: “Soha nem lesz autonóm övezet Washington DC-ben, amíg én vagyok az elnök. Ha megpróbálkoznak ezzel, komoly erővel találják szemben magukat.” Ezzel az amerikai fővárosban keddre virradóra kitört zavargásokra reagált
jún. 25
8:15
A Unió szerint a legtöbb célját elérte a GDPR (Bitport)
Az Európai Bizottság szerint az érdemben két éve működő adatvédelmi rendelet eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket, bár vannak még olyan területei, ahol az eddiginél mlyebb elköteleződésre lenne szükség.
jún. 25
10:39
Leállítják az Oculus Go gyártását. Még két évig lesz hozzá támogatása (Bitport)
Az alkalmazásfejlesztők kaptak egy kis haladékot: az Oculus alkalmazásboltja év végig befogadja az új Go-alkalmazásokat.
jún. 25
11:57
A mosogatógépet is nő találta fel, és még sok minden mást - Tech hírek 2020. június 25. 11:52 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/06/25/850/
jún. 25
12:39
No-code alkalmazásfejlesztő szolgáltatást indított az AWS (Bitport)
A Honeycode segítségével bárki összedobhat egyszerűbb vagy akár összetettebb alkalmazásokat is. Ráadásul a legszerényebb csomag teljesen ingyenes.
jún. 25
15:21
Együtt próbál Teslává változni a Mercedes és az Nvidia (Bitport)
Miután már a versenytársak is elismerik, hogy a Tesla a maga területén egy jó évtizeddel előttük jár, a rövidebb úton próbálják meg behozni a lemaradást.
jún. 25
17:12
A hét kérdésére Néz Péter, a MOL Csoport főinformatikusa válaszol (Bitport)
Egymásnak dobálják a kérdéseket a CIO-k: kinek milyen problémát okozott a járvány, és azon hogyan sikerült úrrá lenni. A sort a MOL Csoport CIO-ja, Néz Péter folytatja.

2020. június 26. péntek

jún. 26
4:39
A digitális tanítás nem vált be, a jövőben mégis része lehet az oktatásnak (Mínuszos)
A veszélyhelyzetben már alkalmazott digitális munkarend a jövőben is része lehet az iskolai oktatásnak. Ezt egy az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága által elfogadott módosítás tartalmazza. A nemzeti köznevelési törvény változtatása értelmében a tanév bizonyos időszakában vagy valamilyen speciális esetben miniszteri rendelet tenné lehetővé a d
jún. 26
5:39
Never ending story: még mindig csak az első fázisa fejeződött be a GSM-R hálózat kiépítésének (Mínuszos)
Befejeződött a magyarországi GSM-R hálózat kiépítésének első fázisa, ezzel megvalósul a vasúti biztosítóberendezések és a vasúti járművek közötti folyamatos adatkommunikáció, ami jelentősen növeli a rendszer megbízhatóságát, új lehetőségeket teremt a vasúti forgalom irányítására – közölte az európai uniós projektet megvalósító NISZ Nemzeti Infokomm
jún. 26
6:39
Műsorkvóta-kötelezettség: nincs gond a magyar joghatóság alá tartozó online tévékkel (Mínuszos)
Mindegyik vizsgált online televízió szolgáltatója eleget tett tavaly a törvényben meghatározott műsorkvóta-kötelezettségeinek — közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az NMHH Kommunikációs Igazgatósága azt közölte, hogy elvégezték a tavalyi éves műsorkvóták teljesítésének vizsgálatát azoknál a magyar joghatóság alá tartozó, lekérhet
jún. 26
7:39
Assange: szorul a hurok (Mínuszos)
Az amerikai kormányzat bővítette a vádpontokat a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója, Julian Assange ellen – jelentette be az amerikai igazságügyi minisztérium. A 48 éves, ausztrál állampolgárságú Assange ellen Washington eddig 18 pontban emelt vádat, azt róják az újságíró terhére, hogy az amerikai hadsereg egyik volt hírszerzési elemzőjével,
jún. 26
8:15
Elszaporodtak az apró Szilícium-völgyek (Bitport)
Már nyolcvan olyan régió akad világszerte, ahol legalább egymilliárd dollárt érő technológiai vállalkozások születtek, de a világjárvány a startupokat is alaposan megnyirbálja.
jún. 26
10:39
A hazai HR-esek elégedettek a távmunkásokkal (Bitport)
Egy friss felmérésből az is kiderült, hogy sok cégnél hosszabb távon is számolnak a rugalmas munkavégzés jelentette előnyökkel.
jún. 26
12:33
A BME kutatói oldanák meg a vegyes közlekedést (Bitport)
Nagyszabású kísérleti mérésekkel indították el a munkát egy lezárt autópálya-szakaszon.
jún. 26
14:15
Roppant furcsa eseményt észleltek a gravitációshullám-detektorok - Tech hírek 2020. június 26. 14:08 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/06/26/864/
jún. 26
15:15
Újabb felvásárlással bővül a Amazon robothadserege (Bitport)
Az új szerzemény ezúttal a Zoox és a cég önvezető technológiája, amiért az Amazon közel 1,5 milliárd dollárt fizet, de még így is jó áron szerzi meg magának.
jún. 26
17:15
Automatikusan törli netes tevékenységünk előzményeit a Google (Bitport)
A beállítás azonban csak az újonnan létrehozott Google-fiókoknál lesz alapértelmezett, és a törlés másfél vagy három év után történik meg.

2020. június 27. szombat

jún. 27
4:42
A sorrend: Apple, Alphabet, Amazon, a Huawei az élbolyba ugrott (Mínuszos)
Egyetlen nagy ugrással szinte a teljes mezőnyt megelőzte a Huawei Technologies mobil távközlési konszern a Boston Consulting Group leginnovatívabb vállalatokat rangsoroló listáján. Az 50-es innovációs ranglistáján a Huawei az idén 42 helyezést ugrott előre, a tavalyi 48. helyről a hatodikra – közölte a Huawei Technologies Hungary Kft. Az idei listá
jún. 27
5:42
A Vodafone is csatlakozott a Global Citizen és az Európai Bizottság kezdeményezéséhez (Mínuszos)
A Global Citizen nevű jótékonysági mozgalom és az Európai Bizottság nagyszabású online koncertet szervez Global Goal: Unite for our Future címmel június 27-én, szombaton, melynek célja a koronavírussal összefüggő gyógyszer- és vakcinakutatások finanszírozása. A kezdeményezéshez olyan vállalatok csatlakozhattak – köztük a Vodafone Csoport –, akik pé
jún. 27
6:30
Az Acer bemutatta a Chromebook Spin 713-at (Mínuszos)
Az Acer kibővítette konzumer- és üzleti Chromebook-portfólióját az új Chromebook Spin 713 modellel. Az Intel Project Athena innovációs program részeként az új Acer Chromebook Spin 713 akár tizedik generációs Intel Core i7 vPro processzorral is elérhető. A készülék beépített, 2K felbontású, 13,5 coll képátlós, 3:2 képarányú VeriView kijelzővel rende
jún. 27
7:42
Magyar-nyelvű mesterséges intelligencia és robotikai képzési rendszer készült (Mínuszos)
A legújabb digitális tudások, a mesterséges intelligencia és robotika oktatásához szükséges tananyag és módszertan készült, amely ráadásul több nyelven (magyarul, angolul és németül) is elérhető a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) részvételével sikeresen zárult projektben. Az Európai Unió finanszírozásával, a határokon átnyúló kap
jún. 27
10:51
A világon mindenhol megszünteti üzleteit a Microsoft (Bitport)
A fertőzésveszély miatt bezárt Microsoft Store-ok már nem nyitnak újra, a cég stratégiát váltana a kiskereskedelmi értékesítésben. A járvány hatásait mutatja, hogy sokkal kisebb lépésekkel haladva, de maga az Apple is hasonló irányváltásra készülhet.
jún. 27
12:18
Leszerepelt az Oppo Find X2 Pro - Tech hírek 2020. június 27. 12:11 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/06/27/876/

2020. június 28. vasárnap

jún. 28
4:42
A jósok szerint a száloptika elér majd minden felhasználóig (Mínuszos)
Az Analysys Mason azt jósolja, világszerte a távközlési cégek az FTTP-fejlesztésekbe fognak a legtöbbet invesztálni. Az Analysys Mason elemzőcég májusban azt vizsgálta, hogyan tervezik a távközlési szolgáltatók a jövőbeni beruházási költéseiket. A felmérés szerint az optikai kábel a végfelhasználóig (FTTP) fejlesztése lesz a leginkább jellemző, ami
jún. 28
5:36
Rács mögött a fintech “guru” (Mínuszos)
A vállalati pénzügyi jelentés meghamisításának gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték az egyik legnagyobb német tőzsdei cég, a digitális fizetési megoldásokkal foglalkozó Wirecard frissen távozott vezetőjét – közölte a müncheni ügyészség. A frankfurti tőzsde DAX-30 indexében jegyzett társaság pénteken lemondott igazgatótanácsi elnöke a gy
jún. 28
6:42
Felhagy a Telegram blokkolásával az orosz távközlési hatóság (Mínuszos)
Felhagy a Telegram üzenetküldő szolgáltató oroszországi hozzáférhetőségének blokkolásával az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság, a Roszkomnadzor. “Pozitívan értékeljük a Telegram alapítója
jún. 28
7:42
Tízezer dollárt nyert a Virsli Csapat (Mínuszos)
Első helyen végzett a TMIT HSN Lab Felhő robotika csoportja az NIST által szervezett nemzetközi ARIAC versenyen, és ezzel elnyerte a tízezer dolláros fődíjat is. Az Amerikai Kereskedelmi Minisztériumhoz (Department of Commerce) tartozó Nemzeti Szabványügyi és Technológiai Intézet (National Institute of Standards and Technology – NIST) 2017-ben indí
jún. 28
16:18
A Nikola lett az új Tesla, már többet ér mint a Ford, pedig egyetlen járművet sem adott el - Tech hírek 2020. június 28. 16:12 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/06/28/882/

2020. június 29. hétfő

jún. 29
4:42
Elkészült az EDIH-hé válás szempontrendszere (Mínuszos)
Elkészült az Európai Digitális Innovációs Központok létrehozásáról szóló előzetes jelentkezési felhívás tervezete Az Európai Bizottság a Digitális Európa Program keretében kiadta az Európai Digitális Innovációs Hubok (EDIH) létrehozásáról szóló munkaanyagát, amelyben új finanszírozási programmal, 26,8 millió eurós keretösszeggel fejleszti a 2021 és
jún. 29
5:42
Tíz év alatt akár nyolezerszeresére növekedhet a vezetéknélküli hálózatok sebessége (Mínuszos)
Tíz év múlva már a 6G-t is használunk a ComputerWeekly szerint. 2030 környékére elterjedhetnek az 5G-nél akár nyolcezerszer gyorsabb hatodik generációs, azaz 6G-hálózatok. A hálózat teljes mértékben megalapozhatja az önvezető autók szinte kizárólagos térhódítását, megjelenhetnek a levegőben közlekedő, “önrepülő szállítógépek” is. Elterjedhetnek a t
jún. 29
6:42
Duraisamy a Quadront erősíti (Mínuszos)
Operatív igazgatót szerződtetett a Quadron Kibervédelmi Kft., Nandhini Duraisamy június elsejétől tölti be a vállalat új pozícióját — számolt be a digitrendi.hu. A több mint húsz éves informatikai és kiberbiztonsági tapasztalattal rendelkező szakember két, Indiában megszerzett, matematikai és számítástechnikai diploma után itthon, a CEU-n is elvége
jún. 29
6:42
Hírszerkesztő-robot olvasta fel a híreket egy rádióadásban az MTI munkatársai helyett (Hírstart Robot podcast)
Fontos médiatörténeti eseménynek lehettek fültanúi június 22-én (hétfőn) este a Spirit FM 87,6 MHz-en a hallgatók. Kísérleti jelleggel 19 órától Magyarországon először debütált a Hírstart hírszerkesztő-robotja élő rádióadásban. Az adás és az ezt követő riport utólag is visszahallgatható, keresse a lejátszási lehetőséget a cikkünk végén. A Magyar Távirati Irodától származó hírek helyett, 4 perc…
jún. 29
7:42
Sikeresnek ítéli a vészhelyzet alatt indított kezdeményezéseit a Vodafone (Mínuszos)
A Vodafone szerint sikerrel debütált a társaság alapítványának három új kezdeményezése, amelyekkel a COVID vészhelyzet alatt startoltak el. A három új program a pedagógusok digitális kompetenciafejlesztését célozza meg, és bár mindhárom programot jóval a vészhelyzet előtt elkezdték már kidolgozni, a távoktatásra való hirtelen átállás miatt a vártná
jún. 29
8:06
Egy hely, ahol már a bűnözés negyede is az interneten zajlik (Bitport)
A technológia fejlettségéről ismert Szingapúr a kiberbűnözés tekintetében is a világ élvonalába tartozik.

Keresés