2021. július 16. péntek

júl. 16
4:45
Két hónapja alakultak és hipp-hopp, már elnöksége is van a Magyarországi Drón Koalíciónak (Mínuszos)
A kilencvenhat tagú Magyarországi Drón Koalíció (MDK) az első plenáris ülésén megválasztotta a kilenc tagú elnökségét. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), és a HungaroControl Zrt kezdeményezésére létrejött MDK célja, hogy a pilóta nélküli légijárművek
júl. 16
5:45
Gyenge a magyar cégek innovációs teljesítménye (Mínuszos)
A K&H újonnan elindított innovációs indexe első alkalommal a közepesnél gyengébb teljesítményt mutat, az idei első fél évben 31 ponton zárt. A legjobb eredményt, 38 ponttal a tízmilliárd forintot meghaladó árbevételű nagyvállalatok érték el. A leginnovatívabb ágazatok közé az ipar és a szolgáltató szektor tartozik, miközben a mezőgazdaság az ágazat
júl. 16
6:12
Ütésálló, 5G képes mobiltelefonnal készül a Nokia (GSMring)
Az utóbbi időszakban a Nokia belelendült és sorra adja ki az újabbnál újabb termékeket. Pletykák szerint most egy ütésálló telefonnal készülnek. A Nokia portfóliójában már szerepel strapa telefon, viszont az a hagyományos nyomógombos szegmensben próbál szerencsét. Pletykák szerint most viszont egy olyan ütésálló okostelefonnal készülnek, ami 5G kép
júl. 16
6:42
Nukleáris energiával is működtethető a Game Boy? (PCWorld)
Ez nem a következő Fallout játék egyik küldetése, egy YouTuber tényleg megpróbálkozott vele.
júl. 16
6:42
Brutális lesz a Xiaomi Mi 12 (GSMring)
Év elején mutatták be a teljes Xiaomi Mi 11 sorozatot, ami sikeresnek mondható. Viszont már a következő kiadásról a Mi 12 készülékről is érkeztek pletykák. A Xiaomi az utóbbi időszakban nagyot fejlődött eladások tekintetében. A Mi 11 sorozat szinte minden régióban megvásárolható, persze előfordulhat, hogy csak korlátozott számban. A cég már készülh
júl. 16
6:45
Annyi a papír fuvarokmányoknak (Mínuszos)
A fuvarokmányokat a gépkocsivezetők a jövőben egy okoseszközön követhetik nyomon “vaskos dossziék és papírhalmok helyett” az e-CMR rendszer kifejlesztésének köszönhetően – mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Az elektronikus rendszer kifejlesztését szolgáló projekttársaság lét
júl. 16
6:54
Hamarosan már Jurassic Park témájú cipőkben is járkálhatunk majd (GameStar)
Videón is megcsodálhatjuk a Reebok és az InGen együttműködéséből született surranókat.
júl. 16
7:30
15 év fejlesztés után jelenhet meg az eredeti Mafia Titanic modja (GameStar)
2006 óta készül a rajongói kiegészítő, melyben Tommy Angelóként járhatjuk be az ikonikus hajót.
júl. 16
7:45
Ingyenes informatikai képzések várják az álláskeresőket (Mínuszos)
Álláskeresők és karrierváltás előtt állók számára kínál ingyenes, alapszintű programozó kurzust a Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda Alapítvány (HTTP). A virtuális nyári tábor résztvevői teljesen kezdőként is első saját weboldaluk önálló létrehozásáig juthatnak el. “A digitalizáció során egyre több olyan munkahely jön létre, ahol elvárás a
júl. 16
7:48
Páratlan páros akció a Samsungnál (GSMring)
A Samsung rengetegszer kínál olyan ajánlatokat a felhasználók számára, amik jó választásnak tűnnek. Most egy újabb promócióval készültek. A magyarországi Samsung Experience Store üzletekben egy szuper akció várja azokat, akik a Samsung Galaxy S21 termékcsaládban gondolkodnak. A jelenleg futó promóció időtartama: 2021. július 12-2021. július 18. A k
júl. 16
8:06
Játékok készültek a botrányosan megbukott startupok termékeiből (Bitport)
A sátáni tornacipőiről elhíresült MSCHF csapata ezúttal sokáig sztárolt, majd hatalmasat égő startup cégek termékeit adta ki majdnem annyira gagyi formában, mint amennyit azok valójában értek.
júl. 16
8:12
Megjelenés előtt lőtt le egy célzássegítő csalást az Activision (GameStar)
A User Vision mesterséges intelligenciával kínált tisztességtelen előnyt, bármely játékban, akár konzolokon is.
júl. 16
8:30
Beépített szintetizátort és mobilos appot kínál a Boss gyönyörű gitárja (PCWorld)
Klasszikus és modern technológia találkozik a japán cég hangszerében.
júl. 16
8:48
3-D nyomtatással készült Amszterdam új acélhídja, amelyet egy robot adott át (hirado.hu)
Átadták a világ első háromdimenziós nyomtatással készült acélhídját a holland fővárosban.
júl. 16
9:06
Éveken belül kapni fogunk egy új IndyCar videojátékot (GameStar)
A Motorsport Games bejelentette a nagy terveit, amelyek között az e-sport is szerepel.
júl. 16
9:42
TrueCam M9 GPS 2.5K teszt - felső kategóriás fedélzeti kamera (PCWorld)
Apró, mégis meglepő trükkökre képes a TrueCam menetrögzítője, amely modulárisan tovább is bővíthető.
júl. 16
10:00
A Steam Deckkel akár az Epic Games Store-ban is vásárolgathatsz (GameStar)
A Valve egy új irányból akarja megközelíteni a handheld gaminget, és ez a szoftveres oldalon is megmutatkozik.
júl. 16
10:36
Eddigi legnagyobb felvásárlására készülhet az Intel (Bitport)
Legalábbis a The Wall Street Journal értesülései szerint. A tét 30 milliárd dollár, a célpont a GlobalFoundries.
júl. 16
10:48
A Star Wars-rajongók csalódni fognak az idei EA Play Live-ban (GameStar)
Szomorú hírt közölt az Electronic Arts, de azért némi remény is felcsillant.
júl. 16
10:54
Mire képes a Valve Steam Deck hordozható PC a konzolokkal összemérve? (PCWorld)
Remekül hangzik mindaz, amit a Valve a Steam Deck kapcsán ígér, de mit mutatnak a számok?
júl. 16
11:12
Xbox játékokkal is játszhatunk majd a Steam Decken (GameStar)
A Valve hordozható PC-jén nem csak a Steames alkalmazások futnak majd, ami azt jelenti, hogy az Xbox asztali kliense is elérhető lesz.
júl. 16
12:00
Tovább bénáznak az EA forráskódokkal visszaélő hackerek, senki nem akar fizetni nekik (GameStar)
A FIFA 21 és a Frostbite Engine forráskódját eltulajdonító hackerek egyre kétségbeesettebben próbálnak pénzt csinálni az egészből, de csak nem akar összejönni.
júl. 16
12:18
Leolvadó arc, troll, terhes férfi - ezek az emojik érkezhetnek hamarosan (PCWorld)
Többtucatnyi tételről mesél a őszi emoji bővítés jelöltjeinek listája.
júl. 16
12:18
Kémprogramügybe keveredett Magyarország is (Bitport)
A kanadai Citizen Lab szerint Magyarországon is üzemeltethették azt az izraeli fejlesztésű kémprogramot, amellyel többek között újságírókat és politikusokat figyeltek meg.
júl. 16
12:54
Viking háború és banángyűjtés lesz a program a hétvégi ingyen Xbox játékokkal (GameStar)
Melegítsétek a kontrollereket, mert ismét lesz három, ingyen pörgethető játék a hétvégén.
júl. 16
13:36
Ömlenek a Steam Deck mémek, és szakértői vélemények: nincs mindenki elájulva (GameStar)
Miközben a közösségi oldalakon pörög a megállíthatatlan mémgyár, addig az ipar nagyjai vitáznak arról, hogy mennyire kell is nekünk Steam Deck.
júl. 16
14:00
Nagyon rossz napot választott az Elgato, hogy bemutassa az új termékét (PCWorld)
Ki figyel szegény Stream Deckre, ha mindenki a Steam Deckkel van elfoglalva?
júl. 16
14:06
Ezért a Loki az eddig legjobb Marvel sorozat (GameStar)
Elmondjuk, milyen lett szerintünk a Marvel's Loki 1. szezonja.
júl. 16
14:42
Célba vesszük a Zónát a Chernobylite-ban (GameStar)
A mai livestreamben Kaci a The Farm 51 hamarosan megjelenő játékát, a Chernobylite-ot próbálja ki.
júl. 16
15:06
Ledobta magáról a féket az infokom szektor (Bitport)
Lassan csak ceruzával érdemes dolgozni a Gartnernél: a piackutatónál menetrendszerűen kell módosítani az infokommunikációs szektor idénre várt forgalmát.
júl. 16
15:18
Óriási akció a Samsung Galaxy Fit 2 okos karkötőre (GSMring)
A Samsung okos karkötője nagy népszerűségnek örvend a felhasználók körében. Most egy kihagyhatatlan akcióban vásárolható meg a MediaMarkt üzletekben. Annak, aki okos karkötőt tervez vásárolni a közeljövőben, kedvező ajánlat lehet a Samsung Galaxy Fit 2 készülék, ami most a MediaMarkt üzleteiben 10.900 Ft-os akciós áron vásárolható meg. Az okos kark
júl. 16
15:24
Megvan, hogy mikor és mire jön az NBA 2K22 (GameStar)
A játék borítójára a Dallas Mavericks játékosa, Luka Dončić került, míg a 75. évfordulós változatra három NBA-legendát raktak.
júl. 16
15:42
Periszkópos kamerát szabadalmaztatott az Apple (PCWorld)
Saját megoldással kísérleteznek a rivális gyártók nyomában járó cupertinóiak.
júl. 16
16:00
Hatalmas LEGO-szettben lehet a tied A klónok támadása csapatszállítója (GameStar)
A gyűjtőknek szánt újdonság soha nem látott részletességgel kelti életre a legendás járművet.
júl. 16
16:21
Már három milliárdan töltötték le a mobiljukra - Tech hírek 2021. július 16. 16:17 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/07/16/4741/
júl. 16
16:48
A Steam Deck lehet a hordozható PC-k új generációjának legelső darabja (GameStar)
Gabe Newell legalábbis azt szeretné, ha más gyártók is beszállnának a buliba a Valve mellett.
júl. 16
17:00
Nagy költségvetésű tévésorozat készül Hunyadi Jánosról (GameStar)
A Rise of the Raven alapját Bán Mór Hunyadi-regénysorozata képezi.
júl. 16
17:12
Itt a mobilgyártók aktuális rangsora, az Apple elvesztette a második helyet (PCWorld)
A pár éve még komoly gondokkal küzdő Xiaomi szenzációs növekedést produkált.
júl. 16
17:12
Új bajnoka lehet a mobilpiacnak (Bitport)
A Canalys előzetes számításai szerint az idei második negyedévben története során először lett második a mobilgyártók között a kínai Xiaomi. A trónfosztásért viszont még meg kell dolgozni.
júl. 16
17:54
A The Last of Us sorozathoz Tommy szinkronhangja is csatlakozott, csak nem Tommyt fogja játszani (GameStar)
Három új színészt szerzett magának az HBO sorozata, akik között egy ismerős arc is felbukkant.
júl. 16
18:30
A Battlefield 2042 egyik követelményének nem mindenki fog örülni (GameStar)
Ugyanis a DICE lövöldéje még akkor is igényli majd az internetkapcsolatot, ha egyedül, botok ellen játszunk.
júl. 16
18:36
Windows 365: a Microsoft véletlenül kikotyogta a felhő-PC árazását (PCWorld)
Egy eltévedt dia mesélt a hétpecsétes titokról.
júl. 16
19:00
Egy játékipari nagyágyút már lenyűgözött a Steam Deck (GameStar)
Az Epic Games atyja elég elismerően nyilatkozott a Valve új masinájáról.
júl. 16
19:30
Késik a Rainbow Six: Extraction és a Riders Republic, az egyik már meg sem jelenik idén (GameStar)
Eredetileg már szeptemberben lecsaphattak volna mindkettőre a játékosok, de a Ubisoft meggondolta magát.
júl. 16
20:12
Phil Spencer reméli, hogy sikerülhet megvédeni a kihalástól a klasszikus videojátékokat (GameStar)
Úgy tűnik, hogy az Xbox feje örülne annak, ha a játékipar közösen óvná meg a történelmet.
júl. 16
20:24
Hasznos funkcióval bővül a Google alkalmazás, de az androidosok nem örülhetnek (PCWorld)
A Google ezúttal nem a saját platformjának kedvez.
júl. 16
21:12
Nicolas Cage végleg lecseréli Hollywoodot a független filmekre? (GameStar)
Lehet, hogy a színészt már nem láthatjuk nagyobb produkciókban a jövőben.
júl. 16
21:36
Az Xbox Series család legyűrte a PlayStation 5-öt júniusban (GameStar)
A vizsgált hónapban sosem hozott még ennyi pénzt Xbox konzol az Egyesült Államokban.
júl. 16
22:00
Egyszerű és érthető okból csúsznak a nagy PlayStation 5-exkluzívok (GameStar)
A PlayStation feje, Jim Ryan igyekezett megmagyarázni, hogy miért késik több játék is.

Keresés