2021. július 18. vasárnap

júl. 18
4:39
Nem váltotta be a felfokozott várakozásokat az okosmérők bevezetése (Mínuszos)
Sere Péter, az MVM NET Zrt stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója szerint az okosmérők technológiája itthon még nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az eszközök terjedése jóval lassabb, mint Európában máshol. Az okosmérők beillesztése a magyar energetikai környezetbe szabályozási alapon csak bizonyos fogyasztás feletti körnél kötele
júl. 18
5:39
Budapesten találkoznak a világ játékelméleti kutatói (Mínuszos)
Hétfőtől péntekig Budapest ad otthont a hatodik játékelméleti világkongresszusnak, a World Congress of the Game Theory Society-nek, amelyet négyévente mindig más országban rendeznek meg a tudományág kutatói, szakértői számára. Az eseményt a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont közreműködésével rendezik meg a Budapesti Kongresszusi Köz
júl. 18
6:39
Rászálltak a Didi Chuxing-ra (Mínuszos)
Helyszíni kiberbiztonsági vizsgálatot indítottak a Didi Chuxing kínai közösségi fuvarszolgáltató ellen a kínai hatóságok, két héttel az után, hogy a vállalat ellen vizsgálatot rendelt el a kínai internetfelügyelet. A kínai kiberbiztonsági hivatal internetes oldalán közzétett közlemény szerint a helyszíni vizsgálatot a központi kormányzat hét osztál
júl. 18
7:45
Már honlapblokkolással is védik a vásárlókat (Mínuszos)
A piacfelügyeleti törvény péntektől alkalmazható módosításainak köszönhetően még keményebben léphetnek fel a hatóságok a fogyasztók biztonsága érdekében. Növekszik a vállalkozások önkéntes intézkedéseinek szerepe, veszélyes termék forgalmazása miatt már a logisztikai szolgáltató is felelősségre vonható. A kereskedők többet tehetnek vevőik biztonság
júl. 18
16:00
A genetika vagy a nevelés hat inkább a gondolkodásmódunkra? - Tech hírek 2021. július 18. 15:47 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/07/18/4757/

Keresés