2021. július 31. szombat

júl. 31
4:39
Egy fokkal több, mint a semmi: tízmilliárddal segíti a kormány a startupokat (Mínuszos)
A kormány a Széchenyi Alapok alapkezelőn keresztül tízmilliárd forintot fektet be a magyar startup cégek támogatásába; ez az eddig volt legnagyobb ilyen program az országban – jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter. elmondta, hogy a befektetést nem közvetlenül a startup vállalat kapja, hanem az induló vállalkozásokkal foglalkozó szakmai vál
júl. 31
5:45
Beszüntette a telefongyártást, minden korábbi eredményét felülmúlta az LG (Mínuszos)
Közzétette második negyedéves beszámolóját az LG Electronics (LG). A dél-koreai vállalat 2021 április-júniusában rekordnagyságú, 17,11 ezer milliárd won (15,26 milliárd dollár) konszolidált bevétel mellett 1,11 ezer milliárd won (992,08 milliárd dollár) üzemi nyereséget ért el. Előbbi a vállalat történetének legnagyobb negyedéves bevételének számít
júl. 31
6:39
Az EU ismét megtalálta a Google-t (Mínuszos)
Az Európai Bizottság arra szólította fel hétfőn a Google-t, hogy az uniós jogszabályoknak megfelelően tegye átláthatóvá keresőprogramja működési elvét a keresési találatok sorrendjének meghatározása terén; különben az amerikai internetes szolgáltató szankciók bevezetésével nézhet szembe — jelentette be az uniós bizottság. Didier Reynders igazságügy
júl. 31
7:09
Bemutatták a Huawei P50-es szériát (GSMring)
Több hónapos várakozás után végre bemutatta a Huawei legújabb sorozatát. Mutatjuk a specifikációkat. Kezdjük egyből a hardveres képességeknél. A két készülék egymástól eltérő lapkakészletet kapott meg, hiszen a Pro verzióban a Kirin 9000 dolgozik, míg a sima modellben egy Snapdragon 888, viszont csak LTE variáns mind a kettő. RAM-ok tekintetében 8
júl. 31
7:45
Akkora képfrissítéssel érkezik a Huawei legújabb táblagépe, hogy az már túlzás (Mínuszos)
A Huawei MatePad 11 a vállalat első olyan készüléke, amely 120 Hz-es képfrissítési technológiával rendelkezik és a legújabb generációs M-Pencillel is kezelhető. A tablet a Többképernyős együttműködés funkciónak köszönhetően akár külső kijelzőként is használható. A MatePad 11 kompatibilis az Androiddal, valamint egyszerűen futtathatók rajta a Micros
júl. 31
8:03
Senki sem számított erre, folytatást kap a Waterworld (GameStar)
Kevin Costner posztapokaliptikus akciófilmjének utódját azonban nem a moziban kell majd keresnünk.
júl. 31
8:15
Hamarosan érkezhet a Ray-Ban és a Facebook okosszemüvege (PCWorld)
Menő csomagolásban dobják piacra a közösségi oldal új kütyüjét.
júl. 31
9:09
Egy youtuber bekötött szemmel játszotta végig a Sekiro: Shadows Die Twice-t (GameStar)
Míg sokan easy mode-ot szeretnének a soulslike játékokba, addig mások direkt olyan körülményeket teremtenek, amelyek fokozzák a kihívás mértékét.
júl. 31
9:09
NBA csapatot büntettek meg egy Androidos okostelefon miatt (GSMring)
Sokszor lehet hallani arról, hogy a fiatalok körében valakit kirekesztenek, mert nem iPhone készüléket használ. Az NBA-ben pedig egy egész csapatot büntettek meg ez miatt. Amerikában sokszor történik olyan eset, leginkább a fiatalok körében, hogy valakit megbélyegeznek a barátok vagy osztálytársak azért, mert az iMessage alkalmazásban zöld buborék
júl. 31
9:51
Furcsa érveléssel indokolja a Valve, hogy 30 százalékot csíp le a Steamen eladott játékok árából (GameStar)
Az antitrösztperrel szembenéző vállalat tagadja a vádakat, és kiáll üzletpolitikája jogszerűsége mellett.
júl. 31
10:15
Izmos hardverrel támad az Intel legújabb moduláris mini PC-je (PCWorld)
A NUC 11 Extreme Kit akár normál méretű videokártyákat is képes befogadni.
júl. 31
10:27
Egy youtuber bekötött szemmel játszotta végig a Sekiro: Shadows Die Twice-t (GameStar)
Míg sokan easy mode-ot szeretnének a soulslike játékokba, addig mások direkt olyan körülményeket teremtenek, amelyek fokozzák a kihívás mértékét.
júl. 31
10:51
A kórházból üzent rajongóinak a Better Call Saul főszereplője (GameStar)
Bob Odenkirknek szívrohama volt, de már szerencsére jobban van.
júl. 31
11:03
Lubickolnak a techiparban a Münchhausenek, de néha rajtavesztenek (Bitport)
Csalásért kerül bíróság elé a Nikola Motor alapítója. Lényegében minden hazugság volt, amit a csudás autóiról mondott. De hogyan tudta így megvezetni a világot?
júl. 31
11:45
Elvileg Kevin Feige is nagyon dühös a Fekete Özvegy botrány miatt, Scarlett Johansson 50 milliót bukhatott (GameStar)
Scarlett Johansson ügynöksége nem hagyta annyiban a Disney lejárató kampányát, tovább gyűrűzik a Fekete Özvegy botrány.
júl. 31
12:33
Augusztusban újra fellendül a játékipar (GameStar)
A lagymatag július után most kapkodhatjuk a fejünket: Humankind, Twelve Minutes, Aliens: Fireteam Elite, Psychonauts 2 és sok más érkezik.
júl. 31
12:39
Átalakulhat a Xiaomi Mi Band széria (GSMring)
A Xiaomi Mi Band sorozata felettébb népszerű a felhasználók körében a korrekt árazás és a remek specifikációk miatt. Pletykák szerint viszont nemsokára nagyot változhat a széria. Újonnan kiszivárgott pletykák szerint a Xiaomi egy vad újítással készül a jövőben az okos karkötők terén. Egy szivárogtató állítása szerint, a cég egy belsős előadásáról s
júl. 31
12:45
Kiszivároghatott, hogy mikor mutatják be az Intel saját videokártyáit (PCWorld)
Ha hihetünk a friss pletykáknak, talán nincs már olyan messze a kékek piaci belépője.
júl. 31
13:03
Aliens: Fireteam Elite és még 5 játék, amit ne hagyj ki augusztusban! (GameStar)
Összegyűjtöttük az augusztusi megjelenéseket, lesznek érdekes újdonságok.
júl. 31
13:57
Microsoft Flight Simulator és The Ascent - ezzel játszunk a hétvégén (GameStar)
Végre érkezett pár izgalmas új játék, így nem lesz nehéz elfoglalni magunkat.
júl. 31
14:51
Nagyon megugrott a zsarolóvírusos támadások száma (PCWorld)
Egy felmérés az idén eddig több akciót regisztrált, mint tavaly az egész év során.
júl. 31
15:03
Stallone egy képpel utalt rá, hogy nincs elfelejtve A feláldozhatók 4 (GameStar)
A színész az Instagramon biztosította a rajongókat róla, hogy nincs veszve a folytatás.
júl. 31
15:39
A PlayStation 5 az egyik legjobban fogyó konzol a világon (GSMring)
Azt lehetett sejteni, hogy nagy sikere lesz a legújabb Sony konzolnak, viszont azt az elemzők sem gondolták, hogy ilyen ütemben fog növekedni az értékesítés. A Sony egy új mérföldkövet tett közé saját blogján, hiszen a PlayStation 5 játék konzol eladásai meghaladták a 10 milliós darabszámot világszerte. Ezt az eredményt tavaly november óta érte el
júl. 31
15:51
Flash Gordon filmet rendez Taika Waititi, animációs helyett végül élőszereplőset (GameStar)
A Thor: Ragnarök és a Jojo Nyuszi direktora írja a forgatókönyvet is.
júl. 31
16:39
Hangyavárszerű építményekben lakhatunk a Marson - Tech hírek 2021. július 31. 16:26 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/07/31/4861/
júl. 31
17:03
Így gyorsíthatod fel a Windows 10-et (PCWorld)
Nem titok, hogy nem tökéletes a Windows 10, de jó tulajdonsága, hogy testre szabható, és néhány trükkel sokat gyorsíthatsz is rajta.
júl. 31
17:39
Baj van a The Ascent PC-s változatával - nem egyformák a grafikai beállítások a különböző platformokon (GameStar)
Jelen állás szerint Steamen több opció áll a játékok rendelkezésére, mint a játék Xbox Game Passben elérhető verziójában.
júl. 31
18:57
Nincs egetrengető különbség a King's Bounty II minimum és ajánlott gépigénye között (GameStar)
Úgy tűnik, nem kell bivalyerős gép ahhoz, hogy élvezhessük a játék PC-s változatát.
júl. 31
19:15
Nem hiszünk a szemünknek, visszatér a 3dfx (PCWorld)
Két évtizeddel a megszűnése után életjelet adott a legendás videokártyagyártó. Ráadásul világraszóló bejelentést ígér.
júl. 31
19:33
Különleges könyvvel tiszteleg a Marvel a női és nem bináris alkotók előtt (GameStar)
A Super Visible: The Story of the Women of Marvel olvasói többek között illusztrációkkal és interjúkkal találkozhatnak majd.
júl. 31
19:45
Ezt tudják a Huawei legújabb csúcsmobiljai (GSMring)
Megannyi várakozás után végre befutott a Huawei P50 széria, a rossz hír viszont, hogy egyelőre nem tudni mikortól lehet az újdonságokat Európában és hazánkban megvásárolni.  Mivel hivatalos magyar bemutató nem volt, a mobilok új funkcióit tekintve csak azokra az információkra hagyatkozhatunk amiket a különböző külföldi tech portálok megírtak. Szere
júl. 31
20:27
Egy redditező a The Last of Us Part II miatt saját magának küldött fenyegetésekkel próbált besározni két yotubert (GameStar)
Igazán szívmelengető (NEM), és tanulságos (IGEN) történet arról, hogy az egyik fél képtelen elfogadni a másik véleményét.
júl. 31
20:33
Egy redditező a The Last of Us Part II miatt saját magának küldött fenyegetésekkel próbált besározni két youtubert (GameStar)
Igazán szívmelengető (NEM), és tanulságos (IGEN) történet arról, hogy az egyik fél képtelen elfogadni a másik véleményét.
júl. 31
21:21
Jönnek az olcsóbb, környezetbarát légkondik, hogy mi is jól érezzük magunkat és a bolygó se főjön meg (PCWorld)
Üveghatású gázok felhasználása nélkül működtethető a nitinol-alapú technológia.
júl. 31
22:03
Véletlenül a kampány fájljai is benne maradtak a Halo Infinite bétában, naná, hogy megtalálták őket (GameStar)
A 343 Industries bakijának köszönhetően adatbányászok spoileres információkat túrtak elő.

Keresés