2021. július 10. szombat

júl. 10
4:42
Digitális Egészségügy kategória: Távoli Betegmonitorozó rendszer nyerte a Vodafone Digitális Díjat (Mínuszos)
A Vodafone Magyarország Alapítvány kihirdette a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díj nyerteseit. „A kezdetek óta nagyon fontos szempont számunkra, hogy a Vodafone Digitális Díj révén valós és sokakat érintő kihívásokra adjunk választ. Épp ezért a kategóriák kiírásakor igyekeztünk reflektálni a minket körülvevő világra és a jelen pro
júl. 10
5:42
Magyar nyelvű rendszerrel erősít az iBanFirst (Mínuszos)
A 2013-ban alapított belga székhelyű, a Magyar Nemzeti Bank piacfelügyeleti nyilvántartásában 2017. május óta szereplő iBanFirst rendszere már magyar nyelven is elérhető. A deviza forgalommal rendelkező vállalatoknak komoly terhet jelent, hogy a hagyományos banki szolgáltatások során hosszú és költséges folyamat a deviza tranzakció. A fintech forra
júl. 10
6:42
Végre megalakult a Digitális Turizmus Szövetség (Mínuszos)
Utazás- és rendezvényszervezők, szállásadók, vendéglátók, valamint számos érdekképviselet részvételével megalakult a Digitális Turizmus Szövetség (DTSZ) – közölték az alapítók. A szövetség az informatika és infokommunikáció, valamint a turizmus-vendéglátás együttműködését szorgalmazza, mivel – mint írták – más ágazatokhoz képest gyenge a belföldi i
júl. 10
7:42
A 4iG megvásárolja Telenort… egyelőre a montenegróit (Mínuszos)
A 4iG Nyrt. nem kötelező érvényű előzetes megállapodást kötött a PPF Telecom Grouppal Montenegró piacvezető mobilszolgáltatója, a Telenor d.o.o. Podgorica (Telenor Montenegro) száz százalékos részvénycsomagjának megszerzésére – jelentette be a társaság. A közlemény szerint a Telenor Montenegro 338 ezer előfizetővel, 150 bázisállomással és a lakossá
júl. 10
8:03
Netflixes tartalmakkal érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt az új konzolgenerációra (GameStar)
Még ebben az évben megszépült formában játszhatjuk újra az egyik legkiválóbb RPG-t.
júl. 10
8:03
Tényleg a Google saját chipjével érkezhet a Pixel 6-széria (PCWorld)
Egy friss szivárgás részletesen sorolja a Pixel 6 és a Pixel 6 Pro specifikációit.
júl. 10
8:42
Egy kislány kezén robbant fel az okosóra (GSMring)
Sokszor hallhatunk olyan híreket, hogy felrobbant egy okostelefon vagy okos eszköz. Most egy újabb ilyen eset történt. Sokszor lehetett már arról hallani, hogy egy készülékben felrobbant az akkumulátor. Ez legtöbbször a gyártási hiba következménye lehet, hiszen nem optimalizálják a készüléket a nagyobb hőváltozásokra. Okostelefonoknál előfordult má
júl. 10
9:03
Megvan, hogy mikor akciózik a Szikla, Gal Gadot és Ryan Reynolds a Netflixen (GameStar)
A nyáron még nem számíthatunk a Red Notice-ra, de őszre összeáll a nagy csapat.
júl. 10
9:39
Közel 4000 PlayStation 4 dolgozott az illegális ukrán kriptofarmon (PCWorld)
Komoly meglepetéssel szolgált a hatósági rajtaütés.
júl. 10
9:39
Megismerhetjük a The Witcher új évadjának első szörnyét (GameStar)
Egy sokat sejtető részletet már láthatunk The Witcher 3-ban is feltűnő rémségből.
júl. 10
10:42
Egy ízig-vérig kínai telefon lesz a Huawei P50 (GSMring)
Bár a Huawei egy kínai cég, ez még nem jelenti azt, hogy a telefonjaik 100 százalékosan kínaiak lennének. A világ számos pontján vannak partnereik és beszállítóik. Ezekkel a vállalatokkal viszont az amerikai szankciók óta nem igazán üzletelhetnek. A komponensekkel töltött raktárak már valószínűleg kifogytak, ennek hatására kénytelenek voltak új bes
júl. 10
11:03
Adócsalással vádolják a Demon Slayer mögött álló stúdiót és annak elnökét (GameStar)
A vád szerint elég komoly összeget rejtett el az Ufotable és Hikaru Kondo.
júl. 10
11:15
A kisebb iPad Pro modellek is mini-LED kijelzőt kaphatnak 2022-ben (PCWorld)
Az új technológia jövőre tehát nem kizárólag a 12,9 inches iPadeken lesz elérhető.
júl. 10
11:45
Jó mulatság, férfimunka? Lehet, hogy pont rád van szükség! (GameStar)
Ne zavarjon össze Vörösmarty, ez most egy álláshirdetés. Induló férfimagazin, remek lehetőségek, szakmai kihívás, önállóság és szabadság. De írni tudni kell!
júl. 10
12:12
Joe Biden figyelmeztető lövéseket adott le a big tech óriásokra (Bitport)
Egy tegnap kiadott elnöki rendelet célja a piaci verseny támogatása az Egyesült Államokban, a benne foglalt rendelkezések fő célpontjai pedig a technológiai és távközlési monopóliumok.
júl. 10
12:39
Brie Larson edzésterve láthatóan nagyon bevált, így fest most a The Marvels forgatása előtt (GameStar)
A színésznő könyörtelen edzéstervvel készül a világ megmentésére, és az új hősök köszöntésére, az eredmény pedig magáért beszél.
júl. 10
12:51
Huawei Watch 3 Pro teszt - a befejezetlen remekmű (PCWorld)
Komoly harcok dúlnak a prémium okosórák világában. A Huawei új órája még a HarmonyOS-t is beveti és nem rest ellesni a bevált ötleteket bárkitől.
júl. 10
13:12
Kevesebb Samsung szivárgás érkezhet a jövőben (GSMring)
Megszokhattuk, hogy a legtöbb okostelefon specifikációja már a megjelenés előtt kiszivárog. Most ez változhat a Samsungnál. A készülékek bemutatója előtt nagyon sok esetben, szinte már mindent tudunk az okostelefonokról és a hivatalos megjelenésnél csak megerősítik a kiszivárgott információkat, némi plusz érdekességgel. Ez valamilyen szinten a gyár
júl. 10
13:33
Apa hogyan ismertesse meg a kicsiket a videojátékokkal? (GameStar)
Megnéztük az Outright Games 2021-es felhozatalát, a népszerű rajzfilmsorozatokon alapuló játékok jó eséllyel most is be fognak találni a legkisebbeknél.
júl. 10
14:27
A Resident Evil Village vámpírnői gyakorlatilag nyomtatják a pénzt (GameStar)
A Capcom új horrorcíme hatalmas siker lett, és az első fordulóban lazán lekörözte közvetlen elődjét.
júl. 10
14:33
A TikTok új szűrővel igyekszik megvédeni felhasználóit az erőszakos és pornográf tartalmaktól (PCWorld)
A rendszer elvileg képes lesz felismerni azokat az anyagokat, amelyek megsértik a vállalat szabályait.
júl. 10
14:42
Neked vízálló még a mobilod? (GSMring)
A jelenleg forgalomban lévő telefonok egy része rendelkezik valamilyen szintű csepp- és vízállósággal, de ez az idő múlásával már nem egészen olyan mint egy vadonatúj készülék esetében. Szerencsére van egy mobilapp, ami megmondja, hogy az adott eszköz még bírja-e a vizet vagy sem. Nem csak azoknak jön jól egy ilyen applikáció, akik egy régebbi tele
júl. 10
15:21
Megvan a Margot Robbie főszereplésével készülő Barbie film rendezője (GameStar)
A produkcióról még viszonylag kevés részletet tudni, de az már kiderült, hogy a rendezői széket a projekt írója foglalja el.
júl. 10
16:09
Vízhűtött RTX 3090-nel próbál lenyűgözni minket az MSI (PCWorld)
A hűtőblokknak köszönhetően a világ legdurvább videokártyájából még többet lehet majd kihozni.
júl. 10
16:09
Nézd hatalmas kivetítőn az Eb döntőt, és nyerj egy PlayStation 5-öt! (GameStar)
Hatalmas buli lesz vasárnap a Millenárison, és nem csak a meccs miatt érdemes kilátogatni, hiszen egy PS5 is gazdára talál.
júl. 10
16:18
Egy ízig-vérig kínai telefon lesz a Huawei P50 - Tech hírek 2021. július 10. 16:05 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/07/10/4691/
júl. 10
17:33
Megvan a FIFA 22 arca, változik a borító dizájnja is (GameStar)
Egyúttal az is kiderült, mikor láthatjuk az első trailert. Nem is kell sokat várnunk.
júl. 10
17:57
Javítottak egy kritikus hibát a Windowsban, de a patch új problémákat szült (PCWorld)
A PrintNightmare névre keresztelt hibát villámgyorsan próbálta orvosolni a Microsoft, azóta viszont pár helyen leállt a munka.
júl. 10
18:09
Chicken Police és Monster Hunter Stories 2: Wings of Ruin - ezzel játszunk a hétvégén (GameStar)
Válogatott módszerekkel igyekszünk elkerülni a hőgutát.
júl. 10
18:42
Kijelző alá épített kamerán dolgozik a Huawei (GSMring)
Vélhetően a kijelző alá épített kamerák fejlesztésére fókuszálnak majd a gyártók. Most egy szivárgás szerint a Huawei is ilyen készüléket dobna piacra. Már több éve hallhatunk arról, hogy a gyártók próbálják megoldani az előlapi kamera eltüntetését a kijelzőről. A ZTE már a tavalyi évben bemutatta az ilyen típusú készülékét, viszont a tesztek alapj
júl. 10
18:45
5 kamerával bizonygatta egy streamer, hogy nem csal a Warzone-ban (GameStar)
Új szintre emelte a közvetítést az egykori profi Call of Duty játékos, akit elég sok vád ér folyamatosan.
júl. 10
19:21
Ha nem akarsz sem Intel, sem AMD processzort, akkor miben reménykedhetsz? (PCWorld)
Ha nem is pezseg olyan látványosan, azért van élet az Intel és az AMD processzorain túl, bár ebből az átlagos felhasználó nem nagyon részesül. De mi található az x86/x64 architektúrán túl?
júl. 10
20:33
Igazi népünnepély az Eve Online új fesztiválja (GameStar)
Programok és tartalmak sorával tiszteleg az Eve Online a büszke matariak felszabadulása előtt.
júl. 10
21:27
Így működik majd a Hot Wheels Unleashed pályaszerkesztője (GameStar)
Az idén megjelenő Hot Wheels játékban természetesen saját pályákat is alkothatunk, a fejlesztők pedig most be is mutatták, hogy milyen eszközök állnak majd a rendelkezésünkre.

Keresés