A kiberbűnözők rengeteg különféle módszerrel és technikával támadják a szervezeteket. Ezért az it-biztonsági szakembereknek is számtalan eshetőségre kell felkészülniük, és szükség esetén új típusú védelmi megoldásokat beiktatniuk. Nehéz mindezt számontartani és folyamatosan nyomon követni, ám a Micro Focus szakértői szerint van megoldás. Találékony
A Magyar Posta Zrt nem tervez postabezárást, jelenleg nincs olyan átszervezés a társaságnál, ami miatt csökkenne a posták száma – közölte a társaság. A hír előzménye, hogy egy politikus nyolcszáz kistelepülési posta bezárását jelentő átszervezésről beszélt sajtótájékoztatóján. A társaság közleményében cáfolta, hogy tömegével tervezne postabezárások
Az ELTE matematika alapszakának végzett diákja nyerte a 28. International Mathematics Competition for University Students (IMC) elnevezésű, egyetemisták számára megrendezett nemzetközi matematikaversenyt. Gáspár Attila 590 diák közül végzett az első helyen és egyedüliként vehette át a verseny kiemelt első díját, a Grand Grand First Prize-t — közölt
Az Euronics üzlethálózat árbevétele az első fél évben – a márciusi zárva tartást nem számolva – húsz százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, annak köszönhetően, hogy jelentősen nőtt a kereslet a műszaki cikkek iránt — közölte az üzlethálózatot Magyarországon üzemeltető Vöröskő Kft. Ráadásul a webshop által termelt bevételek ugyanakk
A társaság egyre lendületesebben építgeti kiterjed szabadalmi portfólióját, különösen nagy előnnyel rendelkezik a mesterséges intelligencia és a hőszabályozás területén.
A papírmentesség jobb helyeken már alapvető dolognk számít. De a webszolgáltatásoknál is ugyanígy törekedni kellene a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/08/10/4944/