2021. augusztus 10. kedd

aug. 10
4:06
Ha azt hitted, ennyi volt a Terminátor franchise-nak, tévedtél! (Mafab)
Az utóbbi évek folyamán megjelent Terminátor filmek enyhén szólva sem lopták be magukat a franchise rajongóinak szívébe. A 2019-ben megjelent Sötét végzet pedig úgy tűnik, végleg maga alá temette James Cameron kultikus sci-fijét.
aug. 10
4:54
Azt tudtad, hogy kis híján horror lett az Eredet a sci-fi helyett? (Mafab)
Christopher Nolan és Leonardo DiCaprio is elmondhatja magáról, hogy pályafutásuk egyik legsikeresebb és egyben legfurcsább filmjét közösen forgatták. Természetesen az Eredetről van szó, amely 2010 legtöbb kérdést felvető sci-fije volt. Sőt, máig ezernyi kérdést vet fel, amin szívesen vitatkoznak világszerte a rajongók. De azt talán csak kevesen tud
aug. 10
5:42
Az élőhalottak éjszakája: Zombuljunk így estére egy kicsit! (Mafab)
George A. Romero Egy ikon és példakép. Gondolom, itt sokan sejtik, hogy az 1968-as filmre gondolok, és annak óriási sikerére. Romero azzal a filmjével lett az, aki. Majd 1990-ben gondolt egy nagyot, és írt egy új forgatókönyvet, majd jött Tom Savini, a világhírű maszkmester, és újraalkotta az 1968-as klasszikust. Van, aki ezt örömmel fogadta, valak
aug. 10
6:36
Ebgondolat: Valami több, mint film... (Mafab)
Már a címe megragadta a figyelmemet. Persze nem a magyar fordítás, mert az enyhén szólva is pocsék. A verseny művészete esőben. Szerintem fantasztikus. Mikor művészetről beszélünk, valami megfoghatatlanról beszélünk. Valamiről, ami több, mint amit látunk, több, mint amit a szem és az agy látóközpontja együttesen értelmezni tud. A művészet az valami
aug. 10
7:24
Dzsungeltúra: Újabb sikervárományos Disney produkció (Mafab)
A Disney a A Karib-tenger kalózai után újabb Disneylandbéli látványossága megfilmesítése mellett döntött. Az egeres cég újra és újra bizonyítja, hogy mindenkinél jobban tudja, mi kell a népnek, mindenkinél jobban ért az örökzöld családi mozik receptjéhez, és ahhoz, hogy gyér alapanyagokból, szegényes történetekből sikervárományos gigaprodukciókat k
aug. 10
8:18
A delta variáns nyírta ki a nyár kasszasiker várományos szuperhősfilmjét? (Mafab)
A forgatások számos elhalasztása és a mozik bezárása után lassan újra ébredezik a filmes szakma, úgy tűnik azonban még eltart egy ideig, amíg minden a régi kerékvágásban forog majd.
aug. 10
9:06
Jolt: Kate Beckinsale dühkezelési problémákkal küzd (Mafab)
Na persze csak a filmben, nem a valóságban. A történet szerint Lindy (Kate Beckinsale) születése óta egy különleges viselkedési problémában szenved; ha igazságtalanságot, rosszindulatot érez maga körül, egy pillanat alatt "bekattan", nem tudja uralni a dühkitörését, és ennek általában a kiváltó személy issza meg a levét, a legtöbbször igen csúnya m
aug. 10
9:54
The Haunting of Sharon Tate: Ördög a mennyország kapujában (Mafab)
Pontosan a mai napon, 1969. augusztus 9-én hajnalban történt a Manson család által elkövetett brutális gyilkosság, mely egy új korszak kezdetét jelentette. Hollywood ezen a napon vesztette el ártatlanságát. Sharon Tate-et a világhírű filmrendező Roman Polanski állapotos feleségét, és barátait kegyetlenül lemészárolták. A szörnyű gyilkosság 50.
aug. 10
10:48
Hidegtál: Van, aki hidegen szereti. Három gyilkos eszeveszett kalandjai a nagyvárosban (Mafab)
Az elmagányosodás, a modern ember totális széthullása, a társadalom atomizálódása már jó ideje kitűnő témája a különböző művészeti ágaknak. Ha a filmek terén maradunk, ott is számtalan példát lehetne idézni, s ki tragikus, ki humoros formában dolgozta fel ezt a kérdést. Az azonban bizonyos, hogy Bertrand Blier jelen filmje az egyik legegyedibb megk
aug. 10
11:36
Előzetest kapott Michael Keaton és Stanley Tucci 9/11-es Netflixes drámája (Mennyit ér egy élet?) (Mafab)
Szeptemberben debütál a film, magyar feliratos előzetest kapott a Mennyit ér egy élet?.
aug. 10
12:30
Egy animáció most a magyar Netflix legújabb szenzációja (Mafab)
Nem csak sorozatok között van új kedvenc a hazai netflixelők körében, hanem filmek közt is. Az utóbbi napokban erőre kaptak az animációs filmek, ugyanis a legnagyobb streaming szolgáltató nézettségi toplistáján két ilyet is találunk. Igaz, egyik sem a Netflix saját gyártású műsora, de most mindenki ezekre van rákattanva.
aug. 10
13:18
A Gyűrűk Ura: A király visszatér: A nagy fantasy utolsó felvonása, avagy Peter Jackson utolsó gyöngyszemének befejezése (Mafab)
Egyértelműen beérett a záróakkordra a karakterek és Középfölde sorsa egyaránt. Peter Jackson több évnyi munkája is meghozta a gyümölcsét, és a teljes hódolata a regény iránt. Nem lehurrogva az első kettőt, hiszen minden résznek megvolt a maga okozata, amiért máig imádjuk, és a 11 Oscar-díj természetesen az egész trilógiát érinti, de itt érett be ig
aug. 10
14:12
A Breaking Bad a Walking Dead előzménysorozata? Meredek, de elmagyarázzuk! (Mafab)
Már megint egy őrült rajongói teória, ami elsőre olvasva totál képtelenségnek tűnik. Aztán másodjára vagy harmadjára olvasva talán már nem is annyira. Ezúttal az elmúlt évtized legnépszerűbb sorozatai közül került elő kettő, aminek valójában a világon semmi köze nincs egymáshoz, ám egy elmélet szerint titokban mégis.
aug. 10
15:00
Fény derült a Marvel szégyenfoltjára, és elég lehangoló a dolog (Mafab)
Noha az elmúlt 10 évben a képregényfilmek Hollywood legsikeresebb megjelenések közé léptek elő, amelyek milliárdos nagyságrendű bevételt képesek a konyhára a stúdióknak, van itt azonban valami, ami egy kissé árnyaltabbá teszi ezt sikertörténetet.
aug. 10
15:54
Magyar bosszúfilm: Előzetest kapott az Oscar-díjas Deák Kristóf első mozifilmje, Az unoka (Mafab)
A Mindenki című rövidfilm Oscar-díjas rendezője, Deák Kristóf elkészítette első egészestés mozifilmjét. Itt Az unoka előzetese.
aug. 10
19:54
Néhány hónap alatt lett a TikTok legnagyobb sztárja egy 21 éves szenegáli fiú (SzMo)
Khaby Lame unatkozott, ezért kezdett videózni. Ma már 100 millió követője van.
aug. 10
20:42
Egy részeg utas és a csomagszállító-szalag egyenlőtlen küzdelmét vették videóra Oroszországban (SzMo)
Azt hitte a csomagszállító-szalagra, hogy egy mozgójárda, ezért indult el rajta a legnagyobb lelki nyugalommal.
aug. 10
21:24
Kiderült, miről szólt volna Tarantino Star Trekes gengszterfilmje (Mafab)
Quentin Tarantino továbbra is “adósa” a rajongóknak az utolsó filmjével, amelyről egyre gyakrabban hallani mostanában. Noha a rendező egyre több ötletét osztja meg a nyilvánossággal, egyelőre továbbra is kérdéses, milyen produkcióval rukkol majd elő.

Keresés