2021. augusztus 10. kedd

aug. 10
4:30
Új technológiával válhatnak elterjedté a kompozitok (autopro)
Egy amerikai cég mind a kompozitok gyártását, mind azok felépítését újragondolta.
aug. 10
5:42
MÁV “teszt” – 2500 forintot és 22 kg CO2-t spóroltam 5 óra alatt (Autónavigátor)
Szeretném előre leszögezni, hogy nem értek a tömegközlekedéshez. 14 éves koromban megmondtam apámnak, hogy utálok buszozni az iskolába, úgyhogy bérlet
aug. 10
5:51
Éjféli tragédia: 30 éves férfi halálos balesetével zárult a hétfő (Autószektor)
Közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre 2021. augusztus 9-én 23 óra 59 perckor. Egy személygépkocsi a Vésztő és Szeghalom közötti útszakaszon letért az útról és beton villanyoszlopnak ütközött. A balesetben a járművet vezető 30 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A magasfeszültségű vezeték lesza
aug. 10
6:24
Elgurulhatnak a Mercedes-Benz furgonjai (autopro)
Az Egyesült Államokban vizsgálat indult, miután több leparkolt Sprinter elgurulásáról is bejelentés érkezett.
aug. 10
7:03
Avtovaz: a kis hal is jó hal (Autószektor)
A cég minden pénzügyi mutatója javult – írja a rusautonews.com. Az adózás előtti eredmény szintén 85 millió euróra nőtt, szemben a 2020 -as 33 millió eurós veszteséggel. Az eredményről a Volgai Autógyár fő részvényese, a francia Renault adott ki közleményt. Az Avtovaz 100% -ban a Dutch Alliance Rostec Auto BV vegyesvállalat tulajdona, melyet két c
aug. 10
7:30
Pozitív negyedéven vannak túl az autógyártók (autopro)
Összegyűjtöttük, hogyan zárták az áprilistól júniusig tartó időszakot a nagyobb autógyártók.
aug. 10
8:03
Meghosszabbított nyitvatartással működik az ásotthalmi átkelő (Autószektor)
Az átkelő hétfőtől augusztus 31-ig 7 és 22 óra között fogadja az utasokat. A többi határátkelőhely az eddig megszokott rendben tart nyitva Csongrád-Csanád megyében: így a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhely 24 órában, a kiszombori és nagylaki közúti határátkelőhely szintén egész nap, míg a röszkei, kübekházi és tiszaszigeti közúti
aug. 10
8:12
Komoly motorfejlesztésekkel támad ősszel a Ferrari! (F1világ)
Jelentősnek mondható motorfejlesztésekkel készül a 2021-es Forma-1-es szezon második felére a Ferrari – árulta el az olasz istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto.
aug. 10
8:18
A Lamborghini újjáéleszt egy ikont: jön az új Countach! (Autónavigátor)
Egyelőre még szinte semmit sem árultak el róla, de már magában nagy szám az is, hogy jön. Az előzetes videóban
aug. 10
8:24
Nagyon rákaptak a németek az SUV-kra (autopro)
Egyre népszerűbbek az SUV-k Németországban, és a folyamatnak még koránt sincs vége.
aug. 10
8:51
Halálra gázolták a viadalról szökött harci bikát - videóval (Autószektor)
Az incidens vasárnap történt a 2400 főt számláló Brihuegában, ahol a helyi bikaviadal-arénában concurso de recortadorest rendeztek, amely során a résztvevők ugrálnak, forognak és egyéb mutatványokat hajtanak végre a bika körül annak reményében, hogy elnyerik "az aréna legbátrabbjának" címét - olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadás
aug. 10
9:24
Škoda emblémával érkezhet a VW Csoport elektromos kisautója (autopro)
2024-ben jelenhet meg az első, MEB platformra épülő elektromos kisautó.
aug. 10
9:48
Az Aston Martin még fontolgatja, hogy fellebbez-e Vettel kizárása ellen (F1világ)
Bár a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elutasította az Aston Martin Forma-1-es csapatának felülvizsgálati kérelmét, a brit istálló fontolgatja, hogy fellebbez Sebastian Vettel hungaroringi kizárásának ügyében.
aug. 10
10:03
Vasúttal teljesen körbejárható Balatont szeretne a MÁV (Autószektor)
Schanda Tamás a bejegyzésben hangsúlyozta: a kormány azon dolgozik, hogy Magyarország egyik legfontosabb idegenforgalmi célpontja egyre kényelmesebben és gyorsabban legyen elérhető. Tájékoztatása szerint az utasok kétharmada a déli partra, harmaduk az északira tart, a Balatonhoz vonatozók száma pedig több mint ötödével múlja felül a tavalyi adatot,
aug. 10
10:18
Indul a nosztalgiavonat – jön az új Lamborghini Countach (Auto Pult)
A Lamborghini Countach igazi legenda, és bár azt nem mondhatjuk, hogy nem kapott utódot az olaszoktól – hiszen a mindenkori V12-es csúcsmodell tekinthető annak, csak a gyáriak nómenklatúrájában minden típus új nevet kap –, a nagy rajongók mégis régóta várják már, hogy ne csak a szellemiségét, hanem a konkrét autót is újra megidézze a márka. Számukr
aug. 10
10:24
Új beltéri anyagokkal teszi zöldebbé az autókat a Continental (autopro)
A beszállító a beltéri felületi anyagok gyártásában is igazodik a növekvő fenntarthatósági követelményekhez.
aug. 10
10:42
Mitől visít itthon egy Astra? Mangalicától! (Autónavigátor)
Kifejezetten abszurd bűncselekmény áldozata lett egy jászdózsai tanya tulajdonosa, de szerencsére hamar vége lett a könnyeket fakasztó (akár a szomorúságtól,
aug. 10
11:03
Vizsgák között, vizsga előtt (Autószektor)
„ÉRVÉNYES MŰSZAKIVAL” – olvashatjuk sok használt autó hirdetésében és valóban, sajnos nagyon sok az olyan jármű, amelynek legfontosabb értéke, hogy van rajta néhány hónap műszaki vizsga érvényesség. A vírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek maradnak ugyan az okmányok, de ez nem jelenti sem azt, hogy nem is lehe
aug. 10
11:27
Négy méter mély árokba zuhantak, ittas volt a sofőr (Autószektor)
Egy személygépkocsi vezetője közlekedett a Szálkára vezető úton 2021. augusztus 10-én 3 óra 19 perckor, amikor ismeretlen körülmények között egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett, előbb egy kerítéspillérnek ütközött, majd egy fát kidöntve egy négy méter mély vízelvezető árokba zuhant.   Az autóban hárman utaztak, az eddig
aug. 10
11:30
Két új haszongépjárművet dob piacra a GM (autopro)
Az egyikről még nem tudni, melyik brand neve alatt.
aug. 10
11:48
Távozott a Renault F1-es kulcsembere! (F1világ)
Távozott pozíciójából a Renault Forma-1-es motorfőnöke, Remi Taffin. A szakember 1999 óta volt tagja a francia gyártó királykategóriás programjának.
aug. 10
12:30
Megérkeztek az első Model Y-ok Európába (autopro)
Bár a hivatalos kiszállítások szeptemberben kezdődnek, van, aki már augusztusban megkapta az autóját.
aug. 10
12:57
1998 óta júliusban kelt el a legkevesebb új autó Nagy-Britanniában (Autószektor)
A brit autógyártók és autókereskedők szövetsége (SMMT) azt közölte, hogy idén júliusban 123 ezer 296 új autót értékesítettek, 29,5 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál és 22,3 százalékkal kevesebbet az elmúlt egy évtized júliusi átlagához képest. A koronavírus-járvány megfékezését célzó, tavaly március végén életbe léptetett korlátozó re
aug. 10
13:24
Nem viszik haza a termelést a német vállalatok (autopro)
Habár a német cégek nem tervezik a beszerzések átcsoportosítását belföldre, a feldolgozóipari vállalatok 44 százaléka tervezi valamilyen módon módosítani beszerzési rendszerét.
aug. 10
13:36
Vajon hamarabb lesz a Lexusnak elektromos X6-ja, mint a BMW-nek? (Autónavigátor)
A Lexus első villanymodellje, a UX 300e már Európában is kapható, de elnézve a riválisok rohamtempójú villanyoffenzíváját, nem ülhetnek a
aug. 10
14:03
Befektetési Klíma Alapot hoz létre a Toyota (Autószektor)
A Toyota vállalatszerte tovább fokozza a széndioxid-kibocsátás csökkentését a legfőbb cél, a karbonsemlegesség elérése érdekében. Ennek részeként a márka létrehoz egy globális befektetési alapot, a „Toyota Klímaalapot”. A jelenleg a világ legszélesebb öntöltő hibrid elektromos modellportfólióját kínáló, a világ legfejlettebb plug-in hibrid elektro
aug. 10
14:30
Eddig több mint 880 milliós baleseti károk a Ferrari F1-es csapatánál (F1világ)
Nagyjából 2,5 millió eurós, azaz több mint 882 millió forintos baleseti kára keletkezett a 2021-es szezon eddig eltelt részében a Ferrari Forma-1-es csapatának. Az anyagi kár tehát jelentős, idén ráadásul nagyobb jelentősége is van, mint bármikor korábban.
aug. 10
14:30
Rákaptak az alternatív hajtású autókra a kínaiak (autopro)
Kínába jelentősen nőtt az alternatív hajtású (NEV) autók eladása éves összevetésben júliusban, ugyanakkor esett a Tesla autók eladása júniussal összevetve.
aug. 10
14:45
A múlt heti öt közutas balesetből két elkövető azonnal elhagyta a helyszínt (Autószektor)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. már a nyár elején előre felhívta a figyelmet, hogy várhatóan kimagaslóan sok nyaralni vágyó választ belföldi úticélt idén, a megnövekedett forgalomhoz pedig az elmúlt 10 év legnagyobb útfelújítási programja társul. Az úton lévők tehát számos esetben találkozhatnak munkaterülettel, ahol hús-vér szakemberek sokasága végz
aug. 10
15:24
A Cummins erőforrásai hajtják a Daimler teherautóit (autopro)
Az amerikai vállalat a Daimler Truck telephelyén fog belső égésű motorokat készíteni annak közepes tehergépjárműveihez.
aug. 10
15:48
Az első – BMW iX3 (2021) teszt (Auto Pult)
Nem lövünk le semmilyen poént azzal, hogy kijelentjük: a BMW az iX3 személyében elkészítette a SUV középkategória legjobb elektromos autóját. Hogy miért? Mert mindenki padlógázzal fejleszt egy olyan kategóriában, ahol akkora fejlődési potenciál van, hogy egyértelműen előnybe kerül az, aki akár csak egy évvel később dob piacra valamit. Az viszont má
aug. 10
16:09
Elektromost varázsoltak a csehek a benzines orosz Hunterből (Autószektor)
Az MWM Spartan EV névre keresztelt jármű ára 39. 900 eurótól kezdődik. Bár az elektromos változat ára több mint a duplája a benzinmotoros Spartanhoz képest (19. 900 euró), a Land Rover Defender és a Mercedes-Benz G osztályú járművek elektromossá történő átalakítása sokkal drágább, és a célközönségnek – erdészeknek, mezőgazdászoknak – valószínűleg n
aug. 10
16:30
Konnektivitással optimalizálható az energiafogyasztás (autopro)
Az azonban egyáltalán nem mellékes, hogy az elektromos hálózati eszközöket pontosan hogyan is kapcsoljuk egy adathálózatba.
aug. 10
16:51
Megszakította az útját egy Wizz Air gép Budapesten (Autószektor)
A Wizz Air W66611-es számú járata, fedélzetén 180 utassal gond nélkül, biztonságosan szállt le a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren - közölte Radó András. A Wizz Air egy másik géppel szállítja tovább a német fővárosba az utasokat, akik a tranzitban várakoznak. A várakozás ideje alatt a légitársaság étellel és itallal látja el az utazókat - közölt
aug. 10
16:57
Wizz Air gép kényszerleszállása 180 utassal Ferihegyen (Autószektor)
A Wizz Air W66611-es számú járata, fedélzetén 180 utassal gond nélkül, biztonságosan szállt le a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren - közölte Radó András. A Wizz Air egy másik géppel szállítja tovább a német fővárosba az utasokat, akik a tranzitban várakoznak. A várakozás ideje alatt a légitársaság étellel és itallal látja el az utazókat - közölt
aug. 10
17:30
A Volkswagen partnerévé válhat a Samsung SDI (autopro)
Állítólag komoly megrendelést kaphat a koreai cég a Volkswagentől.
aug. 10
17:33
Nőtt a Waberer's nyeresége és bevétele a második negyedévben (Autószektor)
A tájékoztatás szerint a negyedéves, kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBIDTA) 98 százalékkal 19,6 millió euróra nőtt. A kamat- és adófizetés előtti eredmény (EBIT) egymás után a negyedik negyedévben volt ismét a pozitív tartományban, 2021 második negyedévében 7,7 millió eurót ért el, ami 10,4 millió eurós növekedés az előző év a
aug. 10
18:36
Kocka kupé a ’80-as évekből – a nap retro videója! (Autónavigátor)
Egészen az 1985-ös Genfi Autószalonig kell visszautazni az időben, hogy friss pompájában láthassuk a Volvo kétajtós kupéját. Amit ráadásul a
aug. 10
18:39
Húsmentes lesz a Volkswagen központi üzemi konyhája (Autószektor)
A beszámolókban kiemelték, hogy a wolfsburgi gyár fő irodaépületének étkezdéjében sok dolgozó kérésére térnek át a vegetáriánus és vegán konyhára, amely a vállalati működés fenntarthatóságához is hozzájárul, mert a kisebb húsfogyasztás kisebb környezeti terhelést is jelent. Halételek továbbra is lesznek az étlapon időnként. A Volkswagen egy másik
aug. 10
19:33
Súlyos hármas karambol az M0-son, mentőhelikopter a helyszínen (Autószektor)
Összeütközött egy kamion és két személyautó Budapest XXII. kerületében, az M0-ás autóúton, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon, a 12. kilométernél. Egy ember beszorult az egyik járműbe. Őt feszítővágóval szabadították ki, kiemelték, majd átadták a mentőknek a műszaki mentést végző fővárosi hivatásos tűzoltók.   A balesetben az egyik gépkocsi sof
aug. 10
20:09
Kihaló faj, de miért? Hyundai i20 teszt (Autószektor)
A korábbi i20 is jó autó volt, de hiányzott belőle a menőség faktor. Az új modell ránézésre egyáltalán nincs híján ennek, jó ránézni, a sportos, manapság menő éles vonalak és tesztautónk esetében a kék fényezés egyértelműen vonzóvá teszik, sok versenytársánál egyszerűen szebb autó. Az i20-at négy féle felszereltségi szinttel árulják, az alap Entry

Keresés