2021. augusztus 31. kedd

aug. 31
0:06
Verstappen: Szükségünk volt már egy jó eredményre (F1világ)
Vasárnapi győzelmének köszönhetően 3 pontra csökkentette hátrányát a világbajnoki összetettben Max Verstappen. A holland nem így szeretett volna nyerni, de örül, mert a Red Bull autója egész hétvégén versenyképes volt.
aug. 31
0:10
Változhatnak az F1 szabályai a hétvégi komédia után (F1világ)
A belgiumi fiaskó után egyeztetéseket kezdeményeznek majd a Forma-1 vezetői a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) arról, hogy miképp lehetne módosítani a szabályokat.
aug. 31
0:14
Az F1 radarjai nem jeleztek előre ilyen heves esőzést (F1világ)
Az időjárás-előrejelzések alapján nem számított ennyire heves esőzésre Belgiumban a Forma-1 – ezt nyilatkozta nemrég a sportág elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali.
aug. 31
0:18
F3: Sokat tanult az esős belgiumi versenyhétvégén Tóth László (F1világ)
A mezőny többi tagjához hasonlóan pályafutása egyik legnehezebb versenyhétvégéjén van túl Tóth László, az FIA Forma-3-as bajnokságban szereplő Campos Racing magyar versenyzője, aki a sorozat Belgiumban rendezett futamain igazán extrém, viharos, esős körülmények között gyűjtötte tovább tapasztalatait a kategóriában.
aug. 31
0:22
Ecclestone elárulta, ő mit csinált volna az F1 vezetőinek helyében Belgiumban (F1világ)
Katasztrofálisan kezelte a Belga Nagydíjon kialakult helyzetet a Forma-1 – ezt mondja a sportág korábbi teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone, aki szerint az is nyilvánvaló, hogy háromórás késlekedés után csak a pénz miatt küldték pályára a versenyzőket Spában.
aug. 31
4:24
3D-nyomtatott réztekercselés forradalmasíthatja a villanymotor-gyártást (autopro)
Egy amerikai cég sikeresen készített 3D-nyomtatott réztekercselést, ami a jövőben lehetővé teheti az elektromos motorok teljesítményének javítását, valamint azok egyszerűbb gyártását.
aug. 31
5:36
Vajon a németek vagy a japánok adják a jobb árat a szedánoknál? (Autónavigátor)
Nemrégiben új, háromhengeres alapmotort a kapott az immár ötvenmilliomodik példányával is elkelt Toyota Corollla. Nemrégiben teszteltük (), s akkor úgy
aug. 31
6:24
Az autógyártók húzták ki a válságból a német nagyvállalatokat (autopro)
A német tőzsdén jegyzett nagyvállalatok maguk mögött hagyták a koronavírus okozta válságot.
aug. 31
6:51
Budapesti autósok, figyelem! Nagy változás a belvárosban (Autószektor)
A közlemény szerint továbbra is irányonként két sávot használhatnak az autósok a Rákóczi úton, keddtől azonban a külső két sáv helyett irányonként a belsőt és a külsőt használhatják az autóval közlekedők. Ezzel az ötödik üteméhez érkezett a Blaha Lujza tér felújítása. A korábbi közlekedési korlátozások az ötödik ütemben is érvényben maradnak. MTI
aug. 31
7:09
Élen a Dacia Sandero (Autószektor)
Szerző: Heimer György A Sandero 2008-évi bevezetése óta első ízben lett európai bestseller, a második helyen a rendszerint élenjáró VW Golf, harmadikon pedig a Toyota Yaris szerepel. A Renault tulajdonában álló román hatchback legutóbb tavaly újult meg radikálisan: túl azon, hogy a nálunk 3,4 millió alatt startoló modell a Renault Clióval osztozik
aug. 31
7:30
Kínában is debütál a Volkswagen ID.3 (autopro)
Folytatja elektromos offenzíváját a Volkswagen.
aug. 31
8:09
Világrekord összegért talált gazdára egy Lfa (Autószektor)
Az exkluzív sportautó egy Nürburgring-csomagos példányáért 1,6 millió dollárt, azaz 480 millió forintot adtak pár nappal ezelőtt. Ugyanitt a modell egy korai, hagyományos kiadása ugyancsak minden korábbinál drágábban kelt el. Ez nem csak a típus történetében példa nélküli összeg: soha egyetlen japán utcai autóért nem fizettek még megközelítőleg sem
aug. 31
8:24
Betonkeverő borult az M0 autóúton, videón a mentése (Autónavigátor)
Szalagkorlátnak ütközött, majd felborult egy rakomány nélküli mixerkocsi az M0-s autóút 50-es és 51-es kilométerszelvénye között, a XVII. kerület térségében,
aug. 31
8:24
Tovább folytatódik a német mozdonyvezetők sztrájkja (autopro)
Újabb ötnapos sztrájkot hirdetett a német mozdonyvezetők szakszervezete, mivel a bértárgyalásokon nem sikerült előrelépést elérni.
aug. 31
9:03
Két nagy baleset pár perc különbséggel – mentők, tűzoltók a helyszíneken (Autószektor)
Összeütközött két személyautó a Debrecen és Hajdúszovát közötti úton. A balesethez a debreceni hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik egy embert kiemeltek az egyik járműből és áramtalanították a gépkocsikat. A mentők is a helyszínen vannak. Nem sokkal később két személyautó karambolozott a 4628-as úton, Mezőhék térségében. Az esethez a mezőtúri hivat
aug. 31
9:24
Startupok dolgozhatnak az autóipar nagyágyúinak kihívásain (autopro)
Október 4-6. között tartja a HIPA és a Design Terminal közös bootcampjét, melyen valós kihívásokra innovatív megoldásokat keresnek a járműipar meghatározó szereplői. Jelentkezzen szeptember 19-ig és mérettesse meg tudását!
aug. 31
10:15
Óriási váltás előtt a Ds Automobiles (Autószektor)
„Az autóipar soha nem látott mértékben és sebességgel változik. Avantgárd szellemiségéhez hűen a DS Automobiles elébe ment ennek az átalakulásnak, hiszen az elektrifikáció a kezdetektől fogva stratégiájának központi eleme volt. Most felgyorsítjuk fejlesztéseinket, hogy megalkothassuk az utazás művészetét tisztán elektromos formában. Ez egy merész t
aug. 31
10:30
Egyedi motortartókkal teszi kényelmesebbé az e-autókat a Continental (autopro)
A tisztán elektromos autók hang- és vibrációs jellemzőit nagyban befolyásolja a villanymotorok rögzítése.
aug. 31
10:54
Újabb márka vált kizárólag villanyhajtásra – meglepően hamar (Autónavigátor)
Majdnem minden héten bejelenti egy autógyártó, hogy a belátható jövőn belül leszámolnak a belsőégésű motorokkal szerelt modellek értékesítésével. A tradicionálisan
aug. 31
11:00
A nagycsaládosok álma – ízelítőn a Dacia pénteken érkező hétüléses újdonsága (Auto Pult)
A nagycsaládosok autóvásárlási támogatása minden addiginál jobb helyzetbe hozta a Dacia Lodgyt, hiszen bár ár/érték, vagy mondhatni inkább ár/méret arányban már egyébként is az egyik legjobb volt a piacon, a támogatást kihasználva egy nem is igazán fiatal használtautó árán jutottak új négykerekűhöz a családok. Hamarosan pedig megérkezhet a nagycsal
aug. 31
11:09
Kigyúrt sportoló feszes öltönyben (Autószektor)
A Lipcsében készülő keresztmotoros és alapból elöl hajtó BMW 2-es Gran Coupé 2019 novemberében a Los Angeles-i Nemzetközi Autószalonon ünnepelte világpremierjét - ez is mutatja, hogy melyik a modell fő piaca. Meg persze Kína, ahol a Mercedes-Benz CLA mellett az Audi A3 Limousine is jól fogy. Extrovertált vonalvezetésével, keret nélküli ajtajaival é
aug. 31
11:30
Elkészült a hatmilliomodik ABS szelep készült el a kecskeméti Knorr-Bremse-nél (autopro)
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.: a vállalat ebben a hónapban gyártotta le a hatmilliomodik ABS szelepet kecskeméti gyárában.
aug. 31
12:12
Már 2024-re tisztán elektromos márkává válik a DS (Auto Pult)
A Citroënből immár jó pár éve kivált, és önálló prémiummárkává avanzsált DS-re talán nem túlzás azt állítani, hogy kissé súlytalanná vált – legalábbis hazánkban biztosan. Nagy tervekkel vágtak bele az új márka felépítésébe a franciák, ám eddig nem úgy tűnik, hogy beváltak volna ezek, ráadásul a PSA és az FCA összeolvadásával egyenesen veszélybe is
aug. 31
12:21
Gyenge kifogás: „Azt hittem, az eltiltás csak személyautóra szól” (Autószektor)
Testvére segédmotor-kerékpárjával közlekedőt intettek le a rendőrök Cegléden 2021. augusztus 30-án délután. A 23 éves sofőrről kiderült, korábban több hatóság is úgy rendelkezett, eltiltja a járművezetéstől. A Ceglédi Járásbíróság először 2021. november 28-ig, majd 2022. április 26-ig, a Budapest Környéki Törvényszék 2022. január 17-ig tiltotta el
aug. 31
12:24
Az akciók megszüntetése is egy válasz a chiphiányra (autopro)
Egyre kevesebb akciót, kedvezményt kínálnak az OEM-ek a vásárlóiknak.
aug. 31
13:15
Hatalmas rollerfelvonulást rendeznek Budapesten (Autószektor)
Pillanatkép egy korábbi rollerfelvonulásról A résztvevők a Margitszigeten gyülekeznek 2021. szeptember 5-én (vasárnap) és Újvári Péter gurulónagykövet vezetésével, valamint rendőri biztosítással 9 kilométert tesznek meg Pesten, majd Budán, egészen a Bikás parkig. A rendezvény fő célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetkímélő gurlóeszközök haszn
aug. 31
13:18
Veszik mint a cukrot a Porsche Taycant, ami most frissült is (Autónavigátor)
Nem az autó karosszériáján kell keresni a változásokat, hiszen a Taycan műszaki tartalma változott. Az egyik legfontosabb újdonság, hogy növekedett
aug. 31
13:24
Mérsékelten emelkedtek a hazai bérek (autopro)
A munkaerő-kereslet és a bérverseny továbbra is meghatározó a keresetek alakulásában. A szakértők így látják a hazai bérhelyzet alakulását.
aug. 31
13:54
Škoda Enyaq iV 80 (2021) teszt – A jövő Škodája, jelenidőben (Auto Pult)
A Škoda már túl van ugyan az elektromos nyitáson (elég csak a Citigóra vagy a konnektoros hibridként elérhető Octaviára és Superbbre gondolni), mégis most érkezett meg igazán a váltáshoz. Itt az Enyaq, a csehek első modellje, amely már teljes mértékben akkumulátoros szemlélettel készült, új képességekkel felvértezve egy új világ számára, amelyben m
aug. 31
14:09
Megrázó razziaadatok: 18/10 – a többség durván ittas volt (Autószektor)
A rendőrök a nyári hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után. A me
aug. 31
14:30
Hamarosan megnyithatja első ázsiai gyárát a Porsche (autopro)
A régió egyre fontosabb szerepet tölt be a Porsche életében.
aug. 31
15:03
Negyven elektromos busszal bővült a Volán-flotta (Autószektor)
MTI/Soós Lajos Hozzátette, a kormány kiemelt prioritása, hogy Magyarország 2050-re klímasemleges országgá váljon. Steiner Attila rámutatott arra, hogy a közlekedési szektor felel a magyarországi szén-dioxid-kibocsátás közel egyötödéért, így a Zöld busz program sokat tesz a környezet ügye érdekében. A kormány a következő tíz évben 36 milliárd forint
aug. 31
15:30
Villanymotorral turbózhatják fel Fordjukat az amerikaiak (autopro)
Külön beszerelhető elektromos motort mutatott be a Ford.
aug. 31
15:54
Vigyázat, gyerekek! Megemelt rendőri létszámot hoz a sulikezdés! (Autónavigátor)
Egész hónapban megemelt rendőri létszámmal segíti a közlekedést a frekventált helyeken fekvő fővárosi iskolák környékén a Budapesti Rendőr-főkapitányság, írja a
aug. 31
16:15
Mennyire ismered a filmvászon ikonikus autóit? Derítsd ki a kvízünkkkel! (Autószektor)
.
aug. 31
16:30
Negyven elektromos busszal bővült a Volánbusz-flotta (autopro)
Tovább gurul a Zöld Busz Program: a Volánbusz 40 Mercedes-Benz eCitarot vett át, mellyel tovább zöldülhet a közösségi közlekedés.
aug. 31
16:57
Halálos baleset történt Hajdúszovát és Debrecen között (Autószektor)
Meghalt egy ember, miután személyautójával összeütközött egy másik gépkocsival kedden Hajdúszovát és Debrecen között - tájékoztatott a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. Azt írták: a balesetben megsérült 26 éves sofőr a kórházba szállítás után vesztette életét. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
aug. 31
17:06
Elkészült a hatmilliomodik ABS szelep a kecskeméti Knorr-Bremse-nél (autopro)
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.: a vállalat ebben a hónapban gyártotta le a hatmilliomodik ABS szelepet kecskeméti gyárában.
aug. 31
17:30
Két hétre leáll a gyártás a Suzuki esztergomi gyárában (autopro)
A járművekhez szükséges mikrocsipek hiánya miatt a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában szeptember 6. és 18. között leáll a termelés.
aug. 31
18:06
Félmilliárd felett kelt el a fényezés nélküli Lamborghini Miura (Autónavigátor)
A legvágyottabb négykerekűek listáján bérelt helye van a Lamborghini Miurának, ami az olasz márka csúcsát jelentette a hatvanas-hetvenes években. Ha
aug. 31
18:09
Több mint húsz éve ellopott Zsigulira találtak rá a Zala folyóban – képekkel! (Autószektor)
MTI/Varga György  Kósi Zsolt, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az esettel kapcsolatban az MTI-nek elmondta: ipari búvárok munkavégzés közben bukkantak rá a Zala folyóban, mintegy három méteres mélységben egy személyautóra. MTI/Varga György  A balatonhídvégi híd közelében talált jármű kiemeléséhez Zalaegerszegről érkezett a h
aug. 31
19:39
Két hétre leáll a gyártás a Suzuki esztergomi gyárában (Autószektor)
Bonnár-Csonka Zsuzsanna tájékoztatása szerint az érintett dolgozóknak pihenőnapokat biztosítanak, melyeket transzfernapok segítségével a munkaidőkereten belül később pótolnak. A vállalat a termelési szünetet kihasználva az éves beruházási tervben szereplő feladatokat valósít meg, folytatják az anyagmozgatási feladatokat automatizálását, valamint fe

Keresés