2024. május 30. csütörtök

máj. 30
12:00
A felszín alatt forrong az összességében toporgó hazai e-kereskedelmi piac (Bitport)
Korábban soha nem történt annyi változás a szereplők rangsorában a GKID éves felmérésében, mint amennyi a tavalyi eredményeket rögzítő, most publikált toplistákon látszik.
máj. 30
14:00
A közvélemény jelentős részét totál hidegen hagyja a mesterséges intelligencia (Bitport)
Miközben a vállalatvezetők és a befektetők is azon pörögnek, hogy minden létező termékbe beletuszkolják az új technológiát, a felhasználókat sokkal kevésbé hozza lázba a dolog – derül ki egy frissen közzétett felmérésből.
máj. 30
15:24
Kitalálja, mitől drágultak az SSD-k? (Bitport)
A megfejtés természetesen ebben az esetben is mindössze két betű: MI. A szektor első negyedéves eredménye azonban vélhetően a generatív algoritmusok kiváltotta hájp nélkül sem lett volna gyenge.
máj. 30
15:30
Megkérdeztük a ChatGPT-t, ki mit mond majd a választási vitán, és egy szebb világban találtuk magunkat (Telex)
A három legesélyesebb jelölt válaszait szimuláltuk mesterséges intelligenciával, a lehető legkevesebb beleszólással, és noha visszaköszönt néhány ismert motívum, a bűnözőzés vagy a bébigyurcsányozás lemaradt.
máj. 30
16:48
Az influenszerek munkáját is elveszi a mesterséges intelligencia (Bitport)
Egy friss felmérés szerint a tengerentúlon már a fogyasztók többsége találkozott a közösségi médiában futtatott virtuális identitásokkal, amelyek nem alszanak, nem betegszenek meg, folyamatosan személyre szabhatók, és az érdeklődésüket sem veszítik el.
máj. 30
17:00
Megérkezett a kilencvenes évekbe az orosz chipgyártás (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

2024. május 31. péntek

máj. 31
8:06
Ezzel újra letarolhatja az Apple a mobilpiacot (Bitport)
A Bank of America elemzése arra számít, hogy a mesterséges intelligencia lehetőségeit kiaknázó "intelliphone-ok" határozzák majd meg a következő időszakot.
máj. 31
9:54
Egy feltűnően szép összkép a magyar biztonságtudatosságról (Bitport)
Az OTP Mobil felmérése szerint az online vásárlók félnek a csalóktól, ezért 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben.
máj. 31
10:54
Orosz és izraeli csoportok is használták dezinformálásra az OpenAI eszközeit (Telex)
Kínából és Iránból is indítottak dezinformációs kampányokat, írja 39 oldalas jelentésében az OpenAI.
máj. 31
11:42
Az európai bankok teljes felelősséggel tartoznak az MI-eszközök használatáért (Bitport)
Az uniós értékpapírpiaci szabályozó hatóság állásfoglalása mellett új szervezetet is felállítanak a nemsokára életbe lépő az MI-törvények végrehajtására.
máj. 31
13:30
A Corvinus beszállt a globális egyetemi rangsorolásba (Bitport)
A Corvinus Rankless oldalon mintegy ötezer egyetem kutatási teljesítményéről szerezhetünk olyan információkat, melyek akár a tudományos karrierépítést is segíthetik.
máj. 31
15:18
A Google nyakába borult a Magic Leap (Bitport)
Külön-külön egyik cég sem tudott világmegváltót alkotni a virtuális és való világot keverő eszközök piacán, a most megkötött partnerség viszont remek lehetőségnek tűnik a bizonyításra.
máj. 31
16:42
A Huawei az összecsukható telefonok új királya (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
máj. 31
16:48
Több százezer routert sütöttek ki egyetlen támadással (Bitport)
Az eset még tavaly történt az USA-ban, de a részletek csak egy biztonsági cég friss jeletése után kezdtek összeállni.

Keresés