2019. december 10. kedd

dec. 10
4:06
Hivatalos címet és szinopszist kapott a Démonok között 3 (Mafab)
Az utóbbi évek egyik legnagyobb sikerét magáénak tudható Démonok között harmadik része már gőzerővel készül, és bár egyelőre nem sok mindent lehet tudni a filmről, a készítők újabb apróságot hintettek...
dec. 10
4:54
Godzilla vs. Kong - Íme a nagy összecsapás első képkockái (Mafab)
A Warner Bros. nem kis meglepetéssel szolgált a rajongóknak az idei CCXP-n. Senki nem számított rá ugyan, hogy egy jó ideig lát bármit is a készülő Godzilla vs. Kongból, a stúdió azonban elhintett egy...
dec. 10
5:42
Ezért rúgták ki valójában a Star Wars IX rendezőjét (Mafab)
Hosszú utat tett meg az elmúlt évtizedekben a Star Wars-saga, így talán nem is csoda, ha mind a rajongók, mind pedig a szakma hatalmas elvárásokat támaszt majd a bő másfél hét múlva mozikba került Sky...
dec. 10
6:42
Eszelősen jól fest a Szellemirtók 3: Túlvilág első előzetese (Mafab)
Már jó ideje tudni lehetett, hogy elkészül a kultikusnak számító Szellemirtók harmadik része, amely hivatalosan is Túlvilág címmel kerül majd a mozikba. Bár az utóbbi időben meglehetősen csendes volt...
dec. 10
7:06
Mutatunk öt helyet, ahová 2020-ban várhatóan sokan utaznak majd (Hamu és Gyémánt)
Érdemes lehet még a nagy turistacunami előtt felfedezni őket.
dec. 10
7:30
Jön az Aladdin spin-off, de miért borultak ki a rajongók? (Mafab)
Az idei év egyik bombasikerének számít a májusban mozikba került élőszereplős Aladdin, amelynek bevételei átlépték az 1 milliárd dollárt is, ezt a sikert azonban némileg árnyalja a film címszerepét al...
dec. 10
7:48
Viharos szélre figyelmeztetnek: 70-80 km/órás széllökések is jöhetnek (SzMo)
Az Időkép szerint a Balaton környékén és a Bakonyban lehet a legnagyobb szél. A köd viszont így eltűnik.
dec. 10
8:18
Sweetheart: A fekete lagúna szörnye kicsit másként (Mafab)
Mikor megláttam a előzetesben, hogy a film megszületéséért az Universal és a Blumhouse filmes cégek voltak felelősek, reménykedve kezdtem bele a 2019-es Sweetheart című alkotásba, és be kell, hogy ism...
dec. 10
8:36
Visszaköltözhetett otthonába a 79 éves Karcsi bácsi, akit nyáron kilakoltattak a bérlakásából (SzMo)
Halmai Károly elérzékenyült, amikor elmesélte, milyen volt négy hónap után először újra a budafoki otthonában aludni.
dec. 10
9:06
Sengoku jieitai: Savanyú és zavaros limonádé japán módra (Mafab)
A magyarul Időcsúszás címen ismert – már amennyiben ismert – japán opusz sokszor körbejárt kérdésekre keresi a választ, ám ettől még lehetne jó film is. Sajnos nem lett az, aminek több oka is lehet. N...
dec. 10
10:00
Golden Globe 2020 - Íme a jelöltek teljes listája! (Mafab)
Jövő januárban a Hollywoodban élő külföldi újságírók ismét kiosszák az Arany Glóbuszokat, a Joker négy, Martin Scorsese gengsztereposza hat kategóriában esélyes, a Bosszúállók: Végjáték nincs a jelölt...
dec. 10
10:54
A Joker miatt kapott súlyos kritikát a Golden Globe jelölő bizottsága (Mafab)
Kétségtelen, hogy az idei ősz egyik legnagyobb sikerét a Joker tudhatja magáénak. Todd Phillips filmje ugyanis hatalmasat tarolt a kasszáknál, így már csak az a kérdés, milyen szakmai kitüntetéseket z...
dec. 10
11:06
Lakoma Budapesten – a CNN imádja a főváros gasztronómiai fejlődését (Hamu és Gyémánt)
Közel félórás videót készített a CNN Budapest gasztronómiai felpezsdüléséről, top éttermeiről és legtehetségesebb konyhafőnökeiről.
dec. 10
11:54
Ekkora bukást még nem látott Hollywood (Mafab)
LEGO filmekből egyre több kerül a mozikba, ezek többsége meg is találja a maga célközönségét, és így hozza az elvárt mutatókat is. Ám ugyanez nem mondható el a Playmobil: A filmről, amely Hollywood tö...
dec. 10
12:06
A képi élményen túl hangélményt is kapunk a Müpa új kiállításán (Hamu és Gyémánt)
Ahhoz, hogy a hang térbeli alkotássá alakuljon át, szükség van egy okostelefonra.
dec. 10
12:48
Volt egyszer egy téka: ...és megdobban a szív, ha azt hallja, VHS (Mafab)
Azt mondják, hogy a kor önmagában nem érdem, és a történelem szemlélőjeként, hogy megértünk bizonyos eseményeket, még nem tesz minket "valakivé." Engem mégis rendkívüli örömmel és megelégedéssel tölt ...
dec. 10
13:06
Határsértőket keres – Prieger Zsolt-interjú (Hamu és Gyémánt)
Még több olyan pozitív projektet kérünk, mint amilyen ez is!
dec. 10
13:42
Ez Ryan Reynolds kedvenc saját filmje, és nem a Deadpool az! (Mafab)
Azt persze mindenképp szeretnénk előre leszögezni, hogy nem is Zöld Lámpás az. Mindenesetre Ryan Reynolds egy kisebb döbbenetet váltott ki az idei CCXP közönségében, amikor elárulta, melyik saját film...
dec. 10
14:30
Gondolta, átenged néhány libát maga előtt az úton, csak azt nem sejtette, hogy több ezren vannak (SzMo)
Vajon hogy magyarázta ki a késést a munkahelyén?
dec. 10
15:18
Ez a színésznő is lehetett volna Wonder Woman, de már túltette magát rajta (Mafab)
Ahogy Chris Evans a mindenkori Amerika kapitány vagy Robert Downey Jr. a mindenkori Vasember, úgy a másik univerzumban Gal Gadot neve forrt egybe Wonder Woman karakterével. Ám ki gondolta volna, hogy ...
dec. 10
16:12
Nagyon úgy fest, hogy jön a Wonder Woman spin-off! (Mafab)
A hétvégén lezajlott brazíliai Comic-Conon a Wonder Woman 1984 rendezője, Patty Jenkins egy újságíró kérdésére megerősítette, hogy a Warner már dolgozik a projekten. Saját filmet kaphatnak az amazonok...
dec. 10
16:18
Lehengerlő filmben méltatja Budapest éttermeit a CNN (Hamu és Gyémánt)
Közel félórás videót készített a CNN Budapest gasztronómiai felpezsdüléséről, top éttermeiről és legtehetségesebb konyhafőnökeiről.
dec. 10
16:42
Hajdú Pétert új barátnőjével fotózták le (SzMo)
A műsorvezető egy titokzatos nő társaságában nézte meg a teqball világbajnokság döntőjét.
dec. 10
18:06
Elkészült a csigavonalú kilátó Sencsenben (Hamu és Gyémánt)
Kína most sem pihen, egy monumentális és dekoratív kilátót nyitottak meg Sencsenhez közel, egy öntözőrendszert tápláló medence fölött.
dec. 10
18:48
5+1 téli szelfitúra és randiséta a Duna szívében (SzMo)
Szelfizz óriás szódásszifonnal és krumplibogárszoborral, szervezz rendhagyó randitúrát a karácsonyi fények között, vagy ismerj meg egyetlen utcában öt különböző felekezetet. Izgalmas programok télre.
dec. 10
19:36
Már embereket is lehet komposztálni a haláluk után két év múlva (SzMo)
2021-ben Washingtonban fog megnyílni az első olyan hely, ahol az elhunytakat komposztálják.
dec. 10
20:00
„Tudtam, hogy meg fog halni” – férje kapcsolta le a gépekről a nőt, aki négy hónappal az esküvőjük után halt meg (SzMo)
A feleség azt hitte, influenzás, majd kiderült, hogy agyvelőgyulladása van, amiből már nem tudott felépülni.
dec. 10
20:36
72 év után találkozott újra a pár, akik az auschwitzi haláltáborban szerettek egymásba (SzMo)
Csodálatos és megható történet két holokauszt-túlélő szerelméről, akiket a háború hozott össze és sodort el egymástól majdnem egy egész életre.

Keresés