2020. november 19. csütörtök

nov. 19
4:06
Elit: Ellentétek (Mafab)
Érdekes. Megvannak a maga hibái, mégis nagyon berántott, és öt nap alatt egyéb teendőim mellett végeztem is vele. Az első évadban megölik az egyik főszereplőt, és kihallgatnak mindenkit. Innen indulunk ki, ezek a jelenetek szivárogtatnak nekünk információcseppecskéket a gyilkosság részleteiről, de amúgy megy a cselekmény, és egyre közelebb kerülünk
nov. 19
6:48
Most online nézheted meg az összes James Bond-filmet (Mafab)
Az MCU és Star Wars filmek után egy újabb nagysikerű filmes franchise-nak ad otthon az HBO GO, december 1-től ugyanis a szolgáltató műsorkínálatában elérhetővé válik a teljes James Bond filmszéria. Kevés franchise büszkélkedhet olyan monumentális pályaívvel, mint a James Bond filmek, a széria 1962-ben rajtolt el a Dr. No-val, amelyben Sean Connery
nov. 19
9:18
Világsztárok legrosszabb filmjei (Mafab)
Időnként bizony a parádés szereposztás sem tud megmenteni egy filmet. Alábbi listánkon össze is szedtünk néhány olyan filmet, amelyekre talán a legnagyobb sztárok sem épp a legbüszkébbek. Az megvan, hogy Amy Adams cuki rózsaszíni szerelésben játszott a Pereld a nőt-ben? Vagy Emma Stone zavarba ejtő jelenete a Movie 43-ból? Talán Meryl Streepnek sem
nov. 19
10:30
Így nézett volna ki eredetileg a Skywalker kora posztere (Mafab)
Bár Star Wars Skywalker-saga már közel egy éve lezárult, még mindig érkeznek időnként meglepetések a filmszéria munkálatairól. Ezúttal Adam Brockbank osztotta meg az Instagramon a kilencedik epizód poszterének egy korai vázlatát, amelyet végül a Lucasfilm nem használt fel. A koncepció a játékkártyára hasonlít, így akár fejjel lefelé is fel lehet ra
nov. 19
11:24
Lezárult a Sikoly 5. forgatása, íme a hivatalos cím (Mafab)
Közel két hónap után lezárult a Sikoly ötödik részének forgatása, amelyről a film producere, Kevin Williamson meg is osztott néhány fotót. A fedélzeten  Courteney Cox mellett ott van Neve Campbell, David Arquette, Dylan Minnette, Melissa Barrera, Marley Shelton és Jack Quaid is, a projekt ráadásul hivatalos címet is kapott, bár az alkotók érezhetőe
nov. 19
12:30
A Mátrix 4 forgatása miatt vizsgálódnak Németországban (Mafab)
Bár a koronavírus alaposan áthúzta lényegében minden filmes projekt számításait és időrendjét, szép lassan forognak a filmek szerte a világban. Érvényes ez a Mátrix 4-re is, amelyet csak 2019 nyarán jelentettek be hivatalosan, de az előkészületek már évek óta folytak a háttérben. Mostanra pedig, bő egy évvel a hivatalos leleplezés után már ott tart
nov. 19
13:18
Bréking: Az HBO Maxon debütál Karácsonykor a Wonder Woman 1984 (Mafab)
Az elmúlt időszakban számos nagy várományos premierjét halasztották el a stúdiók, úgy tűnik azonban, hogy Wonder Woman 1984 ez alól kivétel marad, és még idén debütál majd a film. A Warner hivatalos döntése alapján ugyanis a Wonder Woman 1984 december 25-től lesz elérhető az HBO Max műsorkínálatában. A stúdió mindezzel ismételten nem kis kockázatot
nov. 19
14:12
Filmio néven elindult az új magyar streaming szolgáltatás (Mafab)
Mától új, online filmtárral bővül a Magyarországon elérhető streaming szolgáltatások kínálata. A Nemzeti Filmintézet által elindított platform, a FILMIO sokak érdeklődésére számot tartó, egyedülálló tartalommal szeretné megnyerni magának a hazai nézőket. Napjaink elvárásaihoz igazodva, a lehető legszélesebb kínálatot nyújtva teszi hozzáférhetővé a
nov. 19
15:06
Az Igazság Ligája: Kiváló képregény-feldolgozás (Mafab)
Az igazság az, hogy jó lett ez a film. Félre a tréfával, nekem tetszett, minden elemében adott pluszt, amire azt tudom mondani, ez remek lett! A történet ugyan adott, egy kis átszerkesztéssel egész jó kis filmet csináltak belőle. A karakterek igen jól voltak felvezetve, és a film látványa is pazar lett. A szereplők közül talán nem emelnék ki senkit
nov. 19
17:36
Ildikót vonzzák a nagy gépek – Amazonként járja Európát (SzMo)
A 24 éves lány sosem félt vezetni, bármit szívesen, minél nagyobbat, annál jobb. Szeret nő lenni, de ettől még kedvelheti a férfiasnak mondott szakmáját, a kamionozást. Hiszen, mint mondja, egy férfi is élvezheti a konyhát.
nov. 19
21:30
Olyan csípős hamburgert árulnak Ausztráliában, hogy előtte joglemondó nyilatkozatot kell tenni (SzMo)
Védőszemüveg és kesztyű is jár mellé. A cég egy videót is megmutat, amelyben egy bátor delikvens épp megpróbálkozik a lehetetlennel.
nov. 19
21:48
Egy anya Covidlynnek nevezné el a lányát, a kommentelők azonnal szétoltották (SzMo)
Úgy látszik, a világ még nincs felkészülve a Covid-ihlette babanevekre.
nov. 19
21:54
Egymilliárd forint értékű autót tört ripityára a tizenéves amerikai youtuber (SzMo)
Apjáé volt a Pagani, ami már a múlté.

Keresés