2020. szeptember 25. péntek

szept. 25
4:06
Kozmikus látogatók: Bizarr küzdelem a jó és a rossz között (Mafab)
Nem tudom, vajon kinek lehet ismerős Giulio Paradisi rendező úr neve. Gyanítom, nem sok ember kapja fel a fejét, amit meg is tudok érteni. Ez a jóember ugyanis mindössze néhány, zömmel feledhető – s talán éppen ezért hozzánk nagyrészt el sem jutott – filmet tákolt össze, így nem is csoda, hogy nem a nagyok között tartjuk őt számon. Jelen munkája is
szept. 25
4:54
Blood Rage: Vérben úszó testvéri szeretet (Mafab)
Ismét egy 80-as évekbeli slasher horrorra akadtam, amiről egyáltalán nem hallottam még, pedig teljes mértékben megérdemelné az ismeretséget. Az 1983-ban készített Blood Rage (amit valójában csak 1987-ben mutattak be, és az eredeti címe a sokatmondó Slasher volt) egy ízig-vérig slasher, méghozzá a jobbik fajtából. Tulajdonképpen szinte majdhogynem m
szept. 25
5:42
Friss fotókon a Jurassic World: Világuralom forgatása (Mafab)
A pandémia nem igazán könnyítette meg a filmipar dolgát az elmúlt időszakban, számos produkció forgatása leállt, majd fokozatosan újra is indult, ettől függetlenül a filmes szakembereknek további nehézségekkel kell szembenézniük. Történetesen most a Jurassic World 3 munkálataiba kaphattunk bepillantást. Nemrégiben kisebb szenzációt váltott ki a hír
szept. 25
8:24
A Netlix új horrorsorozatától kiver majd a víz, megérkezett A Bly-udvarház szelleme magyar trailere (Mafab)
A Netflix igazán ütős horrorsorozattal készül az őszi napokra, megérkezett ugyanis a Bly-udvarház szelleme előzetese, amely igazán ütős horrorsztorit ígér. A Bly-udvarház szelleme története szorosabban kapcsolódik majd a 2018-as Hill-ház szelleme cím sorozat cselekményéhez. Egy félelmetes széria, amely a Bly-ház élő és elhunyt lakóinak mindennapjai
szept. 25
9:18
A Netflix idén A chicagói 7-ek tárgyalásával hajt az Oscarra, itt a teljes magyar előzetes (Mafab)
Megérkezett a Netflix saját gyártású filmjének, A chicagói 7-ek tárgyalása magyar előzetese, amely már most a streaming szolgáltató egyik legnagyobb dobásának ígérkezik. Ahogy maga a rendező, forgatókönyvíró Aaron Sorkin egy korábbi interjúban is elmondta, A chicagói 7-ek nem csupán történeti drámának ígérkezik majd, hanem mondanivalójával napjaink
szept. 25
10:06
Keményen megosztotta a hazai nézőket az Enola Holmes (Mafab)
Nem kis várakozás előzte meg a Netflix saját gyártású Enola Holmes adaptációját, amely múlt hét folyamán debütált a streaming szolgáltató műsorkínálatában. A filmhez be is futottak az első vélemények, amelyekből össze is válogattunk néhányat. Nancy Springer azonos című regényének adaptációja nem csupán parádést szereposztást ígért, hiszen a filmben
szept. 25
10:24
„Ma egy éve sikerült elérni a vágyott célt!” – Zente anyukája megható posztban mond köszönetet (SzMo)
„A Ti pozitív energiáitok, a sok kedvesség amit tőletek kap, mind-mind rakétaként repítik a teljes gyógyulás felé!” – írja az édesanya.
szept. 25
10:54
A Disney miatt nem készült el soha A nemzet aranya 3 (Mafab)
Ha egy baráti beszélgetés során Nicolas Cage-re terelődik a téma (ez mindennapos eset, nem igaz?), és feltesszük egymásnak a kérdés, hogy melyik a színész legjobb filmje, akkor sokan rávágják, hogy a A szikla. De legalább ennyien lesznek, akik A nemzet aranya vagy A nemzet aranya: Titkok könyve mellett teszik le a voksukat. Tény, utóbbi két filmje
szept. 25
11:48
Tom Hanks saját zsebből fizette ki a Forrest Gump ikonikus jelenetének költségeit (Mafab)
Közel 26 évvel ezelőtt került mozikba a ma már kultikusnak számító Forrest Gump, amelyben maga Tom Hanks is egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtotta. A produkció számos kulisszatitkára fény derült már az elmúlt évek során, Hanks azonban egy igencsak érdekes részletet osztott meg a munkálatokkal kapcsolatban. A színész az In Depth című műsor ven
szept. 25
12:42
Mégis vesznek fel új jeleneteket a Zack Snyder féle Az Igazság Ligájához (Mafab)
Zack Snyderjelenleg gőzerővel dolgozik azon, hogy megvalósítsa eredeti vízióját Az Igazság Ligájaról. A rajongók nagyjából a 2017-es film premierje óta verik az asztalt a Warnernél, hogy adjon zöld utat a projektnek. Ezt végül megadták, de így is sok hátráltató tényező akadt. Ezek miatt sokáig úgy nézett ki, hogy Zack Snyder nem forgathat új jelene
szept. 25
14:00
Erről szól majd Milla Jovovich új filmje, a Monster Hunter (Mafab)
Paul W.S. Anderson enyhén szólva se nyűgözte le a rajongókat az utóbbi években megjelent Resident Evil filmekkel, a jövő évben érkező Monster Hunterhez azonban hatalmas remények fűződnek. A rendező és Milla Jovovich már számos alkalommal dolgozott már együtt, a “páros” pedig ismét összeállt egy új projekt erejéig. Javában zajlanak ugyanis a Monster
szept. 25
15:24
Készülj fel, érkezik az Örömapa 3! (Mafab)
Kétségtelen, hogy a kilencvenes évek egyik legszívmelengetőbb romantikus vígjátéka az Örömapa és annak folytatása volt, most pedig nagyon úgy tűnik, hogy a Netflix egy további folytatást készít a második részhez. Aki nem ismerné a két film történetét, annak röviden elmondjuk, hogy a George, a családfő kénytelen azzal szembesülni, hogy a pici lánya
szept. 25
17:24
10 hátborzongató fénykép rejtélyes története (SzMo)
Miről árulkodik a koponyahegy, a babák szigete, a csernobili elefántláb, vagy a karikákat rajzoló kislány fotója?
szept. 25
19:12
15 méteres levelet írt egy anyuka a szomszédnak, mert állítólag ellopták a kislánya játékait (SzMo)
A megdöbbent szomszéd az egész lakáson átívelő levélről videót is készített.
szept. 25
20:00
Terhes felesége mentett ki a cápa szájából egy férfit Florida partjainál (SzMo)
Az uszonyt és a véres vizet látva utána ugrott.
szept. 25
20:24
Hétköznapi rémálom: éppen szeretkezett a házaspár, amikor a gyerekek betoppantak a szobába (SzMo)
Csak azért nem látták, hogy mi van anya lábai között, mert apa csupasz fehér feneke kitakarta a lényeget.

Keresés