2020. szeptember 12. szombat

szept. 12
4:06
10 magyar sikerfilm, amit most nézhetsz a Netflixen (Mafab)
Az utóbbi években számos olyan alkotást tett le az asztalra a magyar filmipar, amelyek a szélesebb nézőközönség előtt is megállják a helyüket. Alábbi listánkon olyan produkciókat válogattunk össze, amelyek a Netflix műsorkínálatában is elérhetőek. A Valami Amerikát valószínűleg sokaknak nem kell bemutatni, Herendi Gábor 2002-es filmje a mai napig s
szept. 12
4:54
Humongous: Emberállat (Mafab)
Valamikor nagyon régen láttam már ezt a filmet (igaz szinte sok mindenre nem emlékeztem már belőle, csupán annyi maradt meg, hogy kimondottan félelmetesnek találtam anno) ezért is örültem annak, hogy az elmúlt napokban, volt szerencsém újranézni ezt az 1982-es kanadai slasher horrort. A szó amit erre a filmre összefoglaló szóként leírnék, az az, ho
szept. 12
5:48
Minden áldott reggel: Mester és tanítvány: az aszketikus Sainte-Colombe és a gyarló Marin Marais (Mafab)
A francia barokk zene egyik legnagyobb alakja Marin Marais zeneszerző és gambavirtuóz volt, akit itt most Alain Corneau tett meg az egyik főhősének (de legalább ugyanilyen joggal mondhatjuk azt is, hogy a másik főszereplő Monsieur de Sainte-Colombe, Marais mestere). Nem ódákat zengve róla, nem agyondicsérve, hanem kendőzetlen, szinte nyers őszintes
szept. 12
7:48
Siker vagy bukás? Befutottak az első hazai vélemények a Mulanról (Mafab)
Az év egyik legnagyobb várományosának számít a Disney élőszereplős Mulan filmje, amely megérkezett a hazai mozikba is, ezzel egyidejűleg pedig az első kritikák is befutottak. A film a Magyar Filmadazbázis eddig befutott 79 szavazata alapján 70 százalékon áll. Befutottak az első hazai vélemények a Disney várva-várt élőszereplős adaptációjáról. A Mul
szept. 12
8:36
A mi kis falunk lett az év sorozata (Mafab)
A Színház- és Filmművészeti Egyetem ügye volt a visszatérő témája az idei Televíziós Újságírók Díján. A gálán Nagy Ervin vehette át a legjobb színésznek járó díjat, aki hangsúlyozottan kifejezte szolidaritását az intézmény és a tiltakozó hallgatók mellett. A színész a A Tanár című sorozatban nyújtott alakításáért kapta az elismerést, a legjobb soro
szept. 12
10:24
A Disney összes élőszereplős adaptációja rangsorolva (Mafab)
Ti fel tudnátok sorolni a Disney összes élőszereplős adaptációját? Bár a lista egyelőre még bőven áttekinthető, azonban a stúdió közel egy tucat filmet jelentett már be a következő évekre. Viták valószínűleg mindig lesznek annak kapcsán, hogy az eredeti animációs filmek vagy az élőszereplős adaptációk a jobbak-e, de mint sok más esetben, itt is job
szept. 12
12:36
Az átok háza: Számítottam rá, de ez még annál is rosszabb volt (Mafab)
Tudtam, hogy nem fogja megrengetni a világot ez a film, de azt hittem, egyszer nézhető. Tévedtem. Durván 1 óra 20 perc, de úgy éreztem, soha nem lesz vége. Következetlen, a saját baromságaiban botlik el, és minden, amit tud, az néhány jump-scare, amivel nem is lenne gond amúgy, de így, hogy ez minden, amit tud A színészek egyébként nem volt
szept. 12
13:30
Men in Black - Sötét zsaruk: Valóban léteznek a fekete öltönyösök? (Mafab)
Több, mint húsz éve, 1997. július 2. Men in Black - Sötét zsarukkal Will Smith és Tommy Lee Jones párosa berobbant a mozikba, J és K ügynök pedig egy csapása a filmtörténet ikonikus párosává vált. A képregény adaptációt két további folytatás követte, melyek együtt meglehetősen impozáns, 1,6 milliárd dolláros összbevételt termeltek globálisan. Idén
szept. 12
13:42
A világ 10 legértékesebb eltűnt műkincse (SzMo)
Többet közülük sok éve loptak el, de már soha nem akadtak a nyomára. Sőt, néhány esetben még a tolvajok kiléte sem derült ki.
szept. 12
14:18
Mulan: 10 meglepő érdekesség, amit tudnod kell a filmről (Mafab)
Végre megérkezett a mozikba a Disney eddigi legköltségesebb élőszereplős adaptációja, a Mulan Niki Caro rendezésében, melynek premierje kapcsán 10 érdekességet gyűjtöttünk össze, amit érdemes tudnod a filmről. Miután a kínai császár egy olyan rendeletet bocsát ki, melynek értemében családonként egy férfinek be kell lépnie a Kínai Császári Hadseregb
szept. 12
14:36
Akár piros országba is lehet utazni a magyar diákoknak tanulmányi célból (SzMo)
A Magyar Nemzet írt arról, milyen szabályok vonatkoznak azokra a magyar diákokra, akik külföldre mennének tanulni, vagy szakmai gyakorlatra.
szept. 12
14:42
Rekord: 916 új fertőzöttnél mutatták ki a koronavírust Magyarországon (SzMo)
Elhunyt két idős, krónikus beteg. Az aktív fertőzöttek száma 7134 fő
szept. 12
15:12
Joker: ... felnőttként megértjük a gonoszokat (Mafab)
A film megnézése után láttam egy képet, amire ez volt írva: gyerekként szerettük a hősöket, felnőttként megértjük a gonoszokat. Valamennyire igaz ez a filmmel kapcsolatban is. Látjuk Arthurt, aki egy szellemileg sérült ember, akit folyamatosan támadás ér, hol fizikai, hol lelki. A várost, ahol kegyetlenül bánnak azokkal, akik szegényebbek, betegek
szept. 12
15:54
Hab: 10 tény, amit érdemes tudnod az ősz legédesebb vígjátékáról (Mafab)
Végre a mozikban Lakos Nóra filmje, a Hab Kerekes Vica főszereplésével. A friss bemutató kapcsán cikkünkben 10 izgalmas tényt gyűjtöttünk össze a vígjátékkal kapcsolatban. Létezik egy módszer, amely kilencvenkilenc százalékos pontossággal megmondja, hogy valóban életük szerelmével élünk-e. Hiába a teszt, Dóra (Kerekes Vica) 'Nagy Ő'-je épp
szept. 12
16:48
Sötét titkok és különös történetek a Svábhegyen (SzMo)
Hosszú sétán át jártuk be Budapest egyik legizgalmasabb útvonalát.
szept. 12
19:51
A vécén ült a nő, amikor párja megkérte a kezét - szétoltották őket a netezők (SzMo)
A menyasszony képeket is posztolt a rendhagyó eljegyzésről. Egy kommentelő azt írta: „Teljesen oké, ha bizonyos részleteket megtartotok magatoknak”.
szept. 12
22:27
„Afrika legeldugottabb pontján is hallottam magyar szót” - interjú Földvári András utazóval, aki 796 reptéren járt már (SzMo)
Földvári András építtetett vízvezetéket indiánoknak, járt nem létező országokban, és nem fél a vírustól. Könyve, az "Elmentem világgá - 80 sztorival a föld körül" pedig a sikerlista élére repült.

Keresés