Időben célszerű gondoskodni a téli időszakban magukra hagyott nyaralóépületek biztosításáról, a nyaralóövezetek kiürülésével párhuzamosan ugyanis jelentősen megnő mind a betörések kockázata, mind az elemi károk és meghibásodások által okozott károk helyreállítási költsége
Elhunyt egy idős, krónikus beteg, és újabb 718 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. A kormányzati portálon azt írták: 10 909-re nőtt a Magyarországon eddig azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 631-re emelkedett. 4014-en már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 6264. Az
A koronavírus-járvány gyorsan növekvő ütemben terjed Hollandiában, pénteken 1270 új napi megbetegedésről számolt be a helyi közegészségügyi intézet. Belgiumban szintén sebesen emelkedik az új fertőzöttek száma. Luxemburgban megkettőződött a kórházban ápoltak száma.
A biztosítók által háromnegyed éve lekérdezhető központi kgfb adatbázis alapján statisztikailag megalapozott díjkalkulációt vár el az Mnb a kárstatisztikával nem rendelkező piaci szereplőktől (is). The post Mnb: A biztosítóknak felül kell vizsgálniuk a Kgfb-díjtarifákat first appeared on Biztosító Magazin | Csok, nyugdíj, kgfb, casco, utasbiztosítá
A Gazdaságvédelmi akcióterv részeként meghirdetett Újratervezés programot összesen 8871 jelentkező végezte el sikeresen. Amellett, hogy a kurzus célja az alapismeretek bővítése volt, az azt teljesítők számára lehetőség nyílik a továbblépésre - közölte pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A CBD egy nem pszichoaktív kannabisz-vegyület, tehát nem okoz „betépést”. A szorongás és a fájdalom csökkentésére és számtalan egyéb betegség kezelésére használják. Olyan termékekbe kerül, mint a testápolók, balzsamok, gumicukrok és még bizonyos sörökbe is. Bár a CBD fogyasztását biztonságosnak ítélik, sok mindent még nem tudunk a hosszú távú egész
A Budapest Film Zrt. élt a bértámogatással, és a kitartó mozirajongóknak is köszönhetően egyetlen munkatársat sem kellett elbocsátaniuk a járvány miatt. Pedig idén augusztusig százmilliós veszteséget szenvedtek el, és három hónapig egy fillér bevételük sem volt - mondta a növekedés.hu-nak Liszka Tamás, a Budapest Film Zrt. vezérigazgatója. A mozikb
Napjainkban már általában számítógéppel szerkesztünk, e-mailt írunk levél helyett, SMS-t küldünk telefonról vagy épp Facebook-on kommentelünk. Ilyenkor használhatjuk az automatikus helyesírás ellenőrző programokat, melyek segítenek kijavítani a súlyos hibáinkat (persze ha vannak). A cikk címében vétett súlyos hibákat természetesen direkt, a figyele
Elsősorban a mélyépítés esik vissza, a magasépítés, mely a házakat, lakóépületeket, irodákat, azok építését tartalmazza, még növekedni is tudott. A legfrissebb építőipari adatokat jövő hét szerdán ismerhetjük meg.
Az elmúlt évi beszámolómban felvetett kérdésre - amely szerint a gépkiállítások/bemutatók számát és terjedelmét célszerű lenne szabályozni, mert a korábbi gyakorlat mind a kiállítók, mind a látogatók költségvetését túlzott mértékben megterheli, hatékonyságuk viszont megkérdőjelezhető - az élet adott érdekes választ. Az akkor kifejtett véleményem, a
Összeállt a Konyhafőnök döntős mezőnye! Hétfőn hat versenyző bújhat bele a hőn áhított séfkabátba, hogy az utolsó héten mindent beleadva, egy közülük elhódítsa a Konyhafőnök címet és az ezzel járó 10 millió forintot. A döntőbe vezető úton már csak két lépcső nehezítette a versenyzők dolgát: az első és a második feladat. Az első főzés
Bár az ünnepi szezon előtt a Sony és a Microsoft is piacra dobja új konzolját, a köztük lévő harc megnyugodni látszik. Rájöttek, hogy egyszerűbb felosztani maguk között a piacot.
Hajdúnánáson a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is elfogadták, hogy a kormány 65 milliárd forintból MotoGP-pályát építsen. Az állami cégnek még semmi nyoma.
A Purdue Egyetem csapata új módszert fejlesztett ki a gyártók számára a zöld forrásból származó, természetes növényi eredetű nanocellulóz felhasználására. Az új módszerrel létrehozott környezetbarát anyagot felhasználhatják csomagolóanyagnak vagy akár a járműiparban is. A nanocellulóz feldolgozásához általában oldószert vagy más diszpergálószert ha
Miután kiderült, hogy a testvérpárra hatalmas vagyon vár, több százan jelölték be Facebookon egyiküket. Bár szüleik mértékletességre nevelték őket, nem vetik meg a luxustermékeket és a drága utazásokat sem. Ismerje meg a norvég Alexandra és Katharina Andresent, akik beleszülettek a gazdagságba.
Nagyvonalú ígéretekkel és milliárdos kártalanítással próbálja visszafordítani azt a gazdasági katasztrófát Zimbabwe kormánya, amit a 2000-es évek „gyorsított földreformja” okozott. Afrika egykor szinte legélhetőbb országa ma már a világ egyik legszegényebbje: a lakosság 70%-a mélyszegénységben él, az ország több mint fele éhezik, a munkanélküliség
Szeretnéd kiszámítani, hogy mennyire fogyaszt a sétálás? Tudni akarod, hogy bizonyos perc gyaloglással mennyi kalóriát (kcal) éget el a szervezeted? Mitől függ, hogy mennyi kalóriát fogyasztasz el ha sétálsz egy nagyot? Kalkulátorunk segítségével most kiszámolhatod könnyedén!
A tőzsdén is igaz az a mondás, hogy a „fák nem nőnek az égig”. Az első félévben extrán teljesítő részvények az elmúlt napok tőzsdei esését követően már kevésbé szép képet festenek. A Tesla például kedden története legnagyobb zuhanását szenvedte el.
Rövid leállást követően, a közreműködőkre kiterjedő COVID szűrés és a Barátok közt épületének fertőtlenítése után ismét forognak a kamerák hazánk ikonikus sorozatának stúdiójában. Egy közreműködő pozitív COVID tesztje miatt négy napon át szünetelt a Barátok közt forgatása. A produkció azonnal reagált a helyzetre: minden szereplőre és stábtagra ki
A Volkswagen nemrégiben jelentette meg a Vass (Volkswagen, Audi, Seat, Skoda) sztenderd hatodik generációját, amely az Eplan 2.9 verziójára történő frissítés is tartalmaz. A Meb platformra épített modellek esetében használt sztenderdet a kapcsolóberendezések tervezésében alkalmazott 3D funkcionalitással és a Plc projekttervező eszközökkel történő k
Levette szombaton Magyarországot és Portugáliát a karanténkötelezettség alól mentesített országok listájáról a brit kormány, és a járványhelyzet miatt eltanácsolta a briteket, hogy Magyarországra utazzanak.
Egy hétre csökken az elkülönülés ideje a koronavírusos fertőzöttek és a velük kapcsolatba kerültek számára Franciaországban az eddigi két hétről - jelentette be pénteken Jean Castex miniszterelnök, egy nappal azután, hogy csaknem 10 ezer új fertőzöttel megdőlt a koronavírus-járvány regisztrált napi esetszáma.
Egymilliós kártérítést fizetett olvasónknak a Volkswagen a dízelbotrány kapcsán: sokan nem tudják, de akkor is járhat kártérítés, ha már eladtuk az érintett autót, vagy épp használtan vettük azt. Akinek volt dolga az érintett modellekkel
Budapesten nyitja meg legújabb nemzetközi képviseleti irodáját a világ legnagyobb korai fázisú startupokra fókuszáló akcelerátora, a Founder Institute. Az egyesült államokbeli Szilícium-völgyben alapított szervezet világszerte már összesen 200 városban működtet irodát. A Founder Institute Hungary programja induló magyar tech startupok jelentkezését
Leminősítette Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-osztályzatát a Moody's Investors Service, mindenekelőtt a belső és külső finanszírozási mutatók romlásával indokolva a döntést.
A Rheinmetallal együttműködve, a gyártóüzemen túl, egy a Lynxek és off road járművek tesztelésére alkalmas tesztkörnyezetet is kialakítanak a ZalaZone járműipari tesztpályán – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen csütörtökön. Palkovics László a ZalaZone Járműipari Tesztpályán tartott rendezvényen Benkő
Fokozatosan emelkedik az egy nap alatt kiszűrt új koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban az egészségügyi minisztérium pénteki adatai szerint, és ennél is gyorsabban nő a kórházban kezelt betegeké. Ennek ellenére - több európai országhoz hasonlóan - az olasz kormány is a karanténidőszak lerövidítésének lehetőségét mérlegeli.
Hosszú várakozás előzte meg, hogy bemutassák az elmúlt évek legédesebb magyar romantikus vígjátékát, a Habot. Nagy tömeg gyűlt össze hétfő este a Cinema City Aréna moziban, hogy együtt ünnepeljék a Hab premierjét. A film szereplői, Kerekes Vica, Gyarmati Erik, Bányai Miklós, Zsigmond Emőke, Pálfi Kata, Láng Annamari és Elek Ferenc hatalmas örömm
A koronavírus-járvány kirobbanása óta 915 ezren hunytak el és 28,48 millióan fertőződtek meg a Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint. Egy nap alatt 320 ezer esetet diagnosztizáltak, ilyen gyorsan még sosem terjedt a fertőzés a vírus megjelenése óta, az elmúlt napokban 230-300 ezer közötti új beteget diagnosztizáltak.
A koronavírus-járvány miatti korlátozások ellenére is részt vehetnek külföldi mobilitási programokban a magyar hallgatók, bár ennek most speciális feltételei vannak - közölte a Tempus Közalapítvány a Magyar Nemzettel.
916 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 11 825 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - olvasható a hivatalos kormányzati oldalon. Elhunyt két idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 633 fő, 4058-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 7134 fő. Az aktív fertőzöttek
Szeptemberben két új egységgel bővült a McDonald's a magyar hálózata, az M1-es autópálya két oldalán, 2,2 milliárd forintos beruházással - közölte az étteremlánc az MTI-vel.
Leminősítette Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-osztályzatát a Moody's Investors Service, mindenekelőtt a belső és külső finanszírozási mutatók romlásával indokolva a döntést.
A magyar kutatók által tökéletesített építőipari innováció igazi áttörést jelent az épületdekorációs megoldások között. A francia Saint-Gobain Weber egyedi alapanyagainak felhasználásával kifejlesztett neonizáló fényfesték-technológia, melynek tökéletesítésén magyar kutatók dolgoztak hét évig, komoly reformnak számít az építőiparban. A környezetbar
Búcsút int a televíziózásnak az RTL Klub népszerű meteorológusa és az informatikai szektorban folytatja karrierjét. Utódjának kiválasztása már folyamatban van. Szeptember 11-én láthatták az RTL Klub nézői utoljára a képernyőn Véber Istvánt. A népszerű meteorológus több mint másfél évtized után int búcsút a televíziózásnak. “Istvánt nemcsak a néző
916 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 11 825 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon. Elhunyt két idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 633 fő, 4058-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 7134 fő.