2020. november 1. vasárnap

nov. 1
0:03
Kilencéves késéssel elindult a forgalom az új berlini repülőtéren (Növekedés)
Elindult a forgalom Berlin és a német főváros körüli Brandenburg tartomány új nemzetközi repülőterén szombaton, az első tervekhez képest kilenc év és egy nap késéssel.
nov. 1
0:06
A vége az, hogy az Apple nem tud hibázni (Napi)
A vártnál nagyobb lett az Apple bevétele és profitja a szeptember végén zárt negyedik pénzügyi negyedében annak köszönhetően, hogy megugrott a kereslet számítógépei iránt, és ez ellensúlyozta az iPhone-készülékek eladásának csökkenését - írja az MTI a Reutersra hivatkozva.
nov. 1
0:06
Januártól indul a kormány új otthonteremtési programja (444.hu)
Öt pontban összegezte Novák Katalin a kormány terveit, aminek részleteit már korábban bejelentették.
nov. 1
0:10
Meglepte az elemzőket a Facebook és a Google is (Napi)
Az előzetesen vártnál jobb eredményekről számolt be a Facebook és a Google anyacége is a harmadik negyedévben.
nov. 1
0:10
Tényleg olyan jó itt, hogy irigyeljen minket a Nyugat? (444.hu)
A KSH demográfiai évkönyve alapján meglepő lenne. Öregszünk, fogyunk, betegeskedünk.
nov. 1
0:14
Meddig zuhan a forint? Már látható a 385-ös euró/forint árfolyam (Napi)
Történelmi csúcson zárt tegnap az euró árfolyama a forinttal szemben, és nem lenne meglepő, ha középtávon ennél is gyengébb forintárfolyammal kellene számolni, vannak erre utaló jelek a grafikonon. Az MNB-nek lehet, hogy nem tetszik a fejlemény, de a jelek szerint most a koronavírus irányít.
nov. 1
0:14
100 ezerrel kevesebb magyarnak volt állása augusztusban, mint egy évvel korábban (444.hu)
Ezt mutatja a KSH friss statisztikája, ami ellentmond a KSH egy másik friss statisztikájának.
nov. 1
0:18
Sok hitelfelvevőt érhet kellemetlen meglepetés (Napi)
Idén mindenkori rekordjára ugrik majd a globális adósság nagysága, azonban ennek ellenére kevéssé valószínű egy világméretű hitelválság kirobbanása az Standard & Poor's friss tanulmánya szerint. Ehhez az kell, hogy legyen vakcina és legyen gazdasági fellendülés, valamint a fogyasztóknak is legyen kedvük vásárolni. Ennek ellenére hatalmas leminősíté
nov. 1
0:18
Indul a Takarék Csoport, az MKB és a Budapest Bank fúziója (444.hu)
A végeredmény egy hatalmas belföldi bankcsoport lesz.
nov. 1
0:22
Jó napja volt Budapestnek (Napi)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 231,49 pontos, 0,72 százalékos emelkedéssel, 32 279,17 ponton zárt pénteken.
nov. 1
0:22
204 milliárd forintot ad a kormány az atlétikai vb létesítményeire (444.hu)
Első körben.
nov. 1
0:26
Erősödött a forint pénteken (Napi)
Az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött pénteken a forint árfolyama a bankközi piacon, a dollárral szemben viszont kissé gyengült.
nov. 1
0:36
Több tüntetés is volt Rómában (ProfitLine)
Az olasz fővárosban több tüntetést tartottak szombat este a koronavírus-járvány miatti korlátozások elleni tiltakozás jegyében, miközben a kormány szigorítást tervez többek között Milánó és Nápoly lezárásával, valamint a tartományok közötti mozgás leállításával.
nov. 1
1:36
Macron szerint a karikatúrák nem elegendőek az erőszakhoz (ProfitLine)
A francia elnök megérti, hogy a muzulmánokat sokkolják a Mohamed-karikatúrák, de szerinte ez nem igazolhatja az erőszakot. Emmanuel Macron az Al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak adott interjújában beszélt erről.
nov. 1
2:36
Remelkedik a kórházi kezelésre szoruló betegek száma Horvátországban és Szlovéniában is (ProfitLine)
Tovább emelkedik a kórházi kezelésre szoruló új koronavírusos betegek száma Horvátországban és Szlovéniában, előbbi országban újabb sportcsarnokban alakítanak ki ideiglenes kórházat - közölte a helyi sajtó szombaton.
nov. 1
3:33
Ma már egy temetés többmillió forintba is kerülhet (Növekedés)
Majdnem félezer vállalkozás foglalkozik ma Magyarországon valamilyen formában a temetésekhez kapcsolódó termékekkel vagy szolgáltatásokkal, a kegyeleti piac éves forgalma eléri a 15-20 milliárd forintot. A végső búcsút sokan nem képesek önerőből megfizetni, a temetkezési ipartestület ezért ismét felvetette az állami kegyeleti előtakarékosság ötleté
nov. 1
3:36
Nem terveznek újabb korlátozásokat Szerbiában (ProfitLine)
Noha a koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb korábban azt közölte, hogy ha 1500 fölé emelkedik a napi új fertőzöttek száma, komoly korlátozásokra lehet számítani, legutóbbi sajtótájékoztatójukon arról beszéltek a testület tagjai, hogy egyelőre nem kell újabb szigorításokat várni, a meglévő intézkedéseket kell betartani - köz
nov. 1
3:45
5 reggeli szokás, ami gazdagabbá tehet (Növekedés)
Hála, mozgás, saját magunk képzése, pénzügyi célok lebontása - a CNBC öt olyan szokásra hívja fel a figyelmet, amik segíthetnek gazdagabbá válni, és érdemes őket már a reggeli órákban elvégezni, hogy hatékonyan induljon a nap.
nov. 1
4:06
Kifogytál a pénzből? Vagy csak vennél valami szép dolgot? Van megoldás! (ProfitLine)
Gyors, biztonságos, rugalmas – nem véletlen, hogy a személyi kölcsön, vagy más néven személyi hitel, a magyar lakosság egyik legkedveltebb hitelfajtája. Több ok is van, amiért a legtöbben ehhez a hiteltípushoz fordulnak a legszívesebben, ha pénzügyi segítségre van szükségük céljaik eléréséhez. Te is épp ebben a cipőben jársz? Akkor jó hírünk van: t
nov. 1
4:33
Felemás érzésű kirándulás az őszi Dobogókőn (Növekedés)
Gyönyörű lehetne, mégis pusztulóban a Pilis legmagasabb pontja. Ám a turista nem ostoba, nem elégi neki egy szép vendégház, egy csodás panoráma és fauna. Fejleszteni is kellene, leginkább a szellemépülteket elbontani, a szemetet, sittet elhordani illetve takarítani az erdőt, mégis az országos Kéktúra egyik ikonikus helyszínéről van szó. Vegyes érze
nov. 1
4:39
„Nem biztos, hogy a kezünkben van a kontroll” (New Technology)
A kérdezés képességét, ami a megismerés alapja, az egyik legfontosabb emberi sajátosságnak tartjuk. Ma már a mesterséges intelligencia is tud kérdezni. Miben különböznek ezek a kérdések az emberek által feltett kérdésektől? Egyelőre nagyon mások. Pont a kérdéseknél bukik le a legjobban a mesterséges intelligencia.  Gondolj csak arra, amikor a humor
nov. 1
4:39
Új megoldás pörgeti fel a negyedik ipari forradalmat (okosipar.hu)
Új szintre emeli az ipari automatizációt a Schneider Electric az Innovation Summiton bemutatott EcoStruxure™ Automation Expert megoldással. A szoftverközpontú ipari automatizálási rendszer megtestesíti a társaság „univerzális automatizálsáról” alkotott elképzelését. Az ipari folyamatok újabb történelmi változáson mennek át, a negyedik ipari forrada
nov. 1
4:45
Virtuális gépbemutató már hazánkban is (Agrofórum)
A Covid-19 járvány miatt számos szántóföldi, sőt beltéri bemutató maradt el itthon és külföldön egyaránt. Ennek következtében külföldön az utóbbi időben megszaporodtak a virtuális bemutatók, amelyekről mi is beszámoltunk. Most örömmel adunk tájékoztatást az első hazai virtuális aratási bemutatóról.
nov. 1
5:33
2024 előtt nem áll talpra a légiközlekedés (Növekedés)
A járvány és a turizmus leállása miatt többezer pilóta veszítette el állását; világszinten 4,8 millió ember munkája van veszélyben. A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) elhúzódó munkanélküliséggel és komoly anyagi veszteséggel számol, s nem számít arra, hogy 2024 előtt talpra állna az ágazat, mondta a növekedés.hu-nak a szervezet képviselője.
nov. 1
5:39
Nemzetközi elektronikai komponens disztribútor termékfejlesztő szerepkörben – Az Endrich IoT (okosipar.hu)
Az Endrich GmbH Európa egyik vezető elektronikai alkatrész disztribútora elkötelezett az IoT fejlesztések támogatásában, elsősorban alkatrész és támogatás oldalról kíván részt venni a projektekben. A magazin hasábjain már korábban bemutatott saját fejlesztésű IoT alapú bemutató rendszere, – mely tartalmaz minden olyan hardver-szoftver és szolgáltat
nov. 1
5:39
A magyar beruházók már a járvány utáni időkre készülnek (New Technology)
A magyar beruházók már a járvány utáni időkre készülnek, fejlesztéseiket ezért a kormánynak is segítenie kell – jelentette ki a pénzügyminiszter pénteken Budapesten, miután öt vállalat vezetőjével írt alá támogatási szerződéseket. A támogatásban részesülő cégek a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) kutatásfejlesztési forrásai
nov. 1
5:39
Miért nem mosolyognak az emberek a régi fotókon? (Növekedés)
A fényképezés megjelenése és elterjedése után jó ideig az emberek nem mosolyogtak a képeken, akkor sem, ha lett volna rá alkalmuk. A technológia csak részben magyarázza, miért komoly a fotókon mindenki, a portréképek szerepéről alkotott felfogás annál inkább.
nov. 1
5:39
A pályázati támogatásból megvalósult hűtőháziprojektek tapasztalatai (Agrárágazat)
A pályázatíró egy beruházásnál az ütemterv alapján meg tudja tervezni a mérföldköveket és a kifizetési igénylések határnapjait.
nov. 1
5:39
Tűzihorganyzás: hatékony korrózióvédelem a mezőgazdaságban is (Mezőhír)
A legmegbízhatóbb és leghatékonyabb korróziógátló eljárás a tűzihorganyzás.
nov. 1
5:39
Rakodóújdonság intenzív használatra – Manitou Mlt NewAg Xl (GépMax)
Új változattal bővült a népszerű NewAg teleszkópos rakodó széria, azok számára, akiknél magas fokú az éves kihasználás.
nov. 1
5:39
Fenntartható csomagolásdesign (Transpack)
A fenntartható csomagolás napjainkra rendkívüli módon felértékelődött, ráadásul annak dizájnja is fontos a vevő számára.
nov. 1
5:54
Adómentesítenék az U-21-es foci Eb-t is (Privátbankár)
A gazdasági bizottság nyújtotta be a módosítót.
nov. 1
6:06
Stagnál az új fertőzések száma Csehországban (ProfitLine)
Csehországban pénteken már túllépte a háromezret a koronavírus-járványban elhunytak száma. Tovább emelkedett a kórházban kezeltek száma is, de az új igazolt fertőzések napi száma jelenleg stagnál - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján szombat reggel közölt adatokból.
nov. 1
6:12
Az Amazon visszavonta a fekete péntekre hangoló reklámjait Franciaországban (Infostart)
Az Amazon visszavonta a fekete péntekre hangoló, leárazásokat hirdető reklámjait Franciaországban, miután a párizsi kormány tisztességtelennek nevezte a kampányt a karantén miatt bezárni kényszerülő boltokkal szemben - mondta el az amerikai vállalat egyik szóvivője.
nov. 1
6:12
Értelmezhető választék és stabil lakásárak - Ugye ez lesz, ha megint visszaáll az 5 százalékos lakásáfa? (Portfolio)
A következő két hónapban biztosan nem fog egész nap csörögni az új lakásokat értékesítők telefonja, a kormány ugyanis azzal, hogy bejelentette, hogy január 1-től ismét él 5 százalos lakásáfa, most nagyon sokakat kivárásra ösztönöz. De mi lesz januártól? Mennyi lakásépítés várható és vajon hogyan alakul ezután az új lakások ára?
nov. 1
6:15
Hogyan lehet a legjobbat kihozni a home office-ból? (Menedzsment Fórum)
Nehéz időszakon vagyunk túl, hiszen a Magyarországon korábban csak korlátozottan népszerű otthoni munkavégzés hirtelen általánossá vált. A veszélyhelyzetben munkavállalók százezreinek kellett hozzászokniuk az új munkarendhez. Útmutató.
nov. 1
6:39
Papírtasakgyártó üzemet adtak át Mezőkövesden (New Technology)
Díszpapírtasakokat gyártó üzemet adott át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkövesden a Kézmű-Erfo-Főkefe cégcsoport, a beruházás mintegy 80 millió forintba került, az üzem 95 embert foglalkoztat, köztük 93 megváltozott munkaképességűt. Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára az avatáson azt mondt
nov. 1
6:42
Nem befektetés, de remek hobbi: numizmatika (FinTechRadar)
Mi sem hittük, hogy érdekes tartalom lehet, hogy egy amerikai srác berollnizott pénzeket bontogat fél órán keresztül. Tévedtünk. Nézzenek bele!
nov. 1
6:45
Öt napja esik a búza ára (Agrofórum)
Chicagóban a búza ára 0,7 százalékkal csökkent pénteken, a kukorica ezzel szemben 0,1 százalékkal drágult. A szójabab ára 0,6 százalékkal emelkedett. Párizsban az elmúlt napok nagy lejtmenete sokaknak már jó belépőpontot jelentett, így a fontosabb agártermékek, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza is drágult.
nov. 1
6:54
Donald Trump és Joe Biden harca nem a legextrémebb a történelemben (Piac és Profit)
Célegyenesben járunk, ha az amerikai választásról van szó, néhány napon belül eldőlhet, hogy Donald Trump vagy Joe Biden örülhet. A Wall Street Journal felidézte azokat a korábbi amerikai elnökválasztásokat, melyek a mostanihoz hasonló kiélezett helyzetben zajlottak.
nov. 1
7:06
Végéhez közeledik az oktatási intézmények fertőtlenítése (ProfitLine)
Végéhez közeledik az oktatási intézmények fertőtlenítése - jelezte a Magyar Honvédség (MH) 93. Petőfi Sándor vegyivédelmi zászlóaljának parancsnokhelyettese az MTI-nek Debrecenben, ahol szombaton négy gimnáziumban fejezik be a teljes körű fertőtlenítést a katonák.
nov. 1
7:06
Koronavírus: durvul a helyzet Európában, jönnek a lezárások (Portfolio)
46 millió fölé emelkedett vasárnap reggelre a koronavírussal fertőzöttek száma a világban, a halálos áldozatok száma pedig közelíti az 1,2 milliót a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. Az Egyesült Államokban már több mint 9 millió fertőzöttet találtak a hivatalos statisztikák szerint, a második helyen India áll, 8 millió feletti számmal. Az európ
nov. 1
7:06
391 ezret keres egy átlagos magyar a KSH szerint (Hírstart)
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 260 400, a kedvezményeket is figyelembe véve 269 000 forintot ért el.
nov. 1
7:08
Végéhez közeledik az oktatási intézmények fertőtlenítése (Hírstart)
Végéhez közeledik az oktatási intézmények fertőtlenítése - jelezte a Magyar Honvédség (MH) 93. Petőfi Sándor vegyivédelmi zászlóaljának parancsnokhelyettese az MTI-nek Debrecenben, ahol szombaton négy gimnáziumban fejezik be a teljes körű fertőtlenítést a katonák.
nov. 1
7:30
Negatív rekordot döntöttek az atomerőművek, miközben sokan tőlük is várnák a világ megmentését (Portfolio)
Folytatódik a nukleáris energia globális térvesztése a megújuló energiaforrásokkal szemben; világszerte 408 nukleáris reaktor üzemelt 2020 közepén, ami harmincéves mélypontot jelöl - derül ki az iparág 2020-as státuszjelentéséből. A világ új atomerőművek létesítésére irányuló beruházásai összességében mindössze körülbelül a tizedét teszik ki a szél
nov. 1
7:36
És akkor erős forint helyett újabb csok-kedvezményt kaptunk (Hírstart)
A forint többször is megközelítette a történelmi mélypontját, áttörnie azonban nem sikerült. A héten kiderült, sokan veszítették el az állásukat szeptemberben, 260 ezer forint felett van a nettó átlagkereset, nagy gondba kerülhet az egészségügy, illetve az is, hogy az állam annyi lélegeztetőgépet vett tavasszal, hogy már árusítják őket - ez a hvg.h
nov. 1
7:48
Meg vannak számlálva a 180 éves Radetzky-laktanya napjai a Bem téren (G7)
Heteken belül elkezdődhet a csaknem teljes bontás, három év múlva szálloda és irodaház lehet az egykori laktanya helyén.
nov. 1
8:06
Jönnek a kedvezmények, érdemes-e várni januárig a lakásvásárlással, -felújítással? (Infostart)
A bejelentett, januárban életbe lépő otthonteremtési támogatások miatt érdemes lehet kicsit kivárni akár vásárlást, akár felújítást tervezünk, de megéri már most felkészülni: hitelt intézni, mestert lekötni, építőanyagot beszerezni. Már csak azért is, mert drágulás jöhet.
nov. 1
8:06
Online rendezik meg idén az Országos Rajzfilmünnepet (ProfitLine)
Online rendezik meg idén november 13. és 15. között a VIII. Országos Rajzfilmünnepet, amely kétszáz filmet tűz műsorára.
nov. 1
8:09
Az utolsó számít, november 30-ig módosíthat a kárenyhítési kérelmén, ha újat ad be (Agrárágazat)
Fagy télen, nyáron és egyéb mezőgazdasági káresemény, most adhatja be a kérelmet, következő év tavaszán fizetik.

Keresés