2020. november 27. péntek

nov. 27
0:03
Tizenegy milliárdos gyárcsarnok épül Sajóbábonyon (Infostart)
4,4 milliárd forintos állami támogatásban részesült az indiai érdekeltségű sajóbábonyi székhelyű Kischemicals Kft. – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a növényvédőszerek gyártásával és kereskedelmével foglalkozó, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cég üzemcsarnokának alapkőletételén.
nov. 27
0:07
A Morgan Stanley makrogazdasági prognózisa zene a magyar fülnek (Infostart)
Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzései szerint most már reális kilátás, hogy hamarosan megkezdődik a koronavírus-járvány elleni oltóanyagok forgalmazása, és ez az eddig vártnál lényegesen gyorsabb növekedést eredményez a következő két évben az euróövezeti gazdaságban.
nov. 27
0:24
Moszkvában meghosszabbították a részleges távmunka-kötelezettséget (ProfitLine)
Moszkvában január 15-ig érvényben marad az a rendelkezés, amelynek értelmében a helyi vállalatok alkalmazottainak 30 százalékát távmunkában kell foglalkoztatni, csakúgy mint a 65 év felettiek és a krónikus betegek otthoni önizolációjára vonatkozó ajánlás - közölte Szergej Szobjanyin polgármester a honlapján csütörtökön, miközben országos szinten mi
nov. 27
1:06
Akár 15 százalékkal is csökkenhet az pulykaágazat árbevétele (ProfitLine)
A pulykaágazat árbevétele az idén 10-15 százalékkal csökken egyebek mellett a termelői árak mérséklődése miatt; az ágazat átlagos éves termelési értéke élőállatból 36-40 milliárd forint, feldolgozott termékekből pedig 70-80 milliárd forint - közölte a Magyar Pulykaszövetség elnöke az MTI-vel.
nov. 27
2:06
A koronavírus-oltás jelentősen javítja az euróövezeti növekedési kilátásokat (ProfitLine)
Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzései szerint most már reális kilátás, hogy hamarosan megkezdődik a koronavírus-járvány elleni oltóanyagok forgalmazása, és ez az eddig vártnál lényegesen gyorsabb növekedést eredményez a következő két évben az euróövezeti gazdaságban.
nov. 27
2:36
Így korlátozza Olaszország az ünnepeket (ProfitLine)
Az ünnepekre vonatkozó járványintézkedéseken dolgozik az olasz kormány, amely a karácsonyi családi találkozók résztvevőinek számát is korlátozni akarja tíz főben, közben az egészségügyi tárca csütörtök esti adatai szerint átlépte a másfél milliót a február óta azonosított koronavírus-fertőzöttek száma.
nov. 27
3:06
Hétfőn folytatódik Nicolas Sarkozy pere (ProfitLine)
Elutasította csütörtökön a párizsi büntetőbíróság a halasztási kérelmet Nicolas Sarkozy perében. A volt francia államfőt befolyással való üzérkedéssel és korrupcióval vádolják. A per jövő héten folytatódik.
nov. 27
3:18
Mikor írják azt a papírra, hogy az elhunyt a koronavírus áldozata? (Növekedés)
A vírus- és járványtagadók szerint a Covid-19 számlájára írt halálozások valójában egészen más okra vezethetők vissza. Ők természetesen nem hisznek – az amúgy sok szempontból nehezen összevethető – statisztikáknak. A szakértők ugyanakkor inkább ennek az ellenkezőjét valószínűsítik, vagyis, hogy az ismertnél is több áldozata lehet már a világjárvány
nov. 27
3:30
Világhírű AI-kutató: A gépek az évtized végére elég okosak lesznek szellemi munka végzésére (Növekedés)
Még ebben az évtizedben fel kell készülnünk arra, hogy az általános intelligenciával bíró gépek átveszik a rutinszerű fizikai és szellemi munkákat az emberektől, mondta a növekedés.hu-nak Stuart J. Russel, nemzetközileg elismert mesterséges intelligencia kutató. A szakember szerint, aki november 30-án több világhírű MI-kutatóval virtuálisan Magyaro
nov. 27
4:06
Hány nap szabadság jár 2021-ben egy munkavállalónak? Mennyi szabadnap jár a dolgozónak 2021-ben? (ProfitLine)
Mennyi a 2021-ben kapható szabadnapok száma éves szinten? Mitől függ, hogy 2021-ben hány nap szabadságot kaphat egy dolgozó? Hányadik életévtől hány nappal nő a szabadnapok száma? Gyermekek után mennyi szabadság jár egy dolgozónak 2021-ben?
nov. 27
4:12
Így építs okosgyárat! (okosipar.hu)
A digitális gazdaság nem a jövő zenéje, és a világjárvány gyorsítja is a fejlődését, szemlélteti az Indsutry Week, az elektronikai alkatrészeket gyártó Lacroix Group fejlesztéseire hivatkozva. A francia gyártó a hatékonyság új szintjét keresi azzal, hogy az Orange telekommunikációs szolgáltató segítségével kitágítja az 5G nyújtotta lehetőségeket, a
nov. 27
4:18
Három tulajdonságot keres a világ leggazdagabb embere az alkalmazottaiban (Növekedés)
Az Amazon felvételi eljárásáról általában kevés szó esik, pedig a sikerük egyik kulcsfontosságú tényezője. Jeff Bezos sokszor kifejtette már, milyen tulajdonságokat keres egy új alkalmazottban.
nov. 27
4:42
Kiszámoltuk – több állami pénzt is használhatunk a 3 milliós lakásfelújítási támogatás mellé (GazdaságPortál)
Kifejezetten jól járhat a Bank360.hu elemzői szerint, akinek a lakásfelújítási támogatás időszakában jár le a lakástakarék szerződése. A pénzügyi szakportál elemzői szerint ugyanis a következő két évben közel négymillió forint állami támogatást is felhasználhat az, aki lakásfelújítás előtt áll – ehhez nem kell mást tenni, mint kombinálni a januárba
nov. 27
4:42
A Konyhafőnök VIP: Megvan a kék csapat első középdöntőse! (Márkamonitor)
Sárközi Ákos kettes csapatokba osztotta be versenyzőit. Bódi Sylvi Völgyesi Gabival, Nagy Alexandra Serbán Attilával, Hódi Pamela Zdroba „Rambo” Patrikkal, Horváth Sisa pedig Király Lindával került egy pultba.   Az első feladatban a párosok a ládáikban egy egész kacsát, marhabélszínt és garnélát, valamint rengeteg friss zöldséget kaptak. Ezekből há
nov. 27
4:42
Siegmund termékváltozatok (New Technology)
Hegesztett szerkezetek gyártása során a szerkezet elemeit méret szerint pozícionálnunk és rögzítenünk kell. A németországi Siegmund gyors készüléképítést támogató hegesztőasztal rendszereivel nemcsak ezeknek az előkészítési műveleteknek az idejét csökkenthetjük nagymértékben, de gyártmányaink is méret- és alakpontosak lesznek. A hegesztőkészülékek
nov. 27
4:48
Negatívba fordulhat az áram ára Magyarországon is? (Márkamonitor)
Most ér billenőpont közelébe a fosszilis energiával előállított és a zöld áram ára, ennek köszönhetően hamarosan olcsóbb lesz megújuló forrásból a villamosenergia. Szakértők szerint akár 3-5 éven belül bekövetkezhet, hogy Magyarországon negatívra fordul az áram ára, hiszen a napenergia iránti dinamikusan növekvő kereslet túltermelést eredményezhet
nov. 27
5:06
Kormányzati innovációs célokat, programokat mutattak be az NKE konferenciáján (okosipar.hu)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Belügyminisztérium (BM) több innovációs célját, programját is bemutatták a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) csütörtöki “Az innováció és a tudomány kapcsolata” című online konferenciáján. Gulyás Tibor, az ITM innovációért felelős helyettes államtitkára: Magyaror
nov. 27
5:12
Így érj el otthon is olyan eredményt, mintha edzőterembe járnál (Márkamonitor)
Szeretnék egészségesebb, sportosabb lenni, de nincs időm, nem tudom beiktatni a napi programomba a mozgást, túl sokat dolgozom, messze van a konditerem, és egyébként is nagyon zavar, amikor mások bámulnak – néhány tipikus mondat, miért zárják ki sokan életükből a rendszeres testmozgást.    Van azonban számukra egy jó hírünk: vége a kifogásoknak! Eg
nov. 27
5:12
Kutatók éjszakája – Több száz online programmal várják az érdeklődőket (SzakmaPortál)
A Kutatók éjszakája idén az online térbe költözik. A szervező intézmények több száz, többek között agrártudományi, bölcsészettudományi, hittudományi, társadalomtudományi, orvoslással vagy kultúrával kapcsolatos előadással, kísérletekkel, beszélgetéssel várnak minden korosztályt november 27-28-án. “Különleges lesz idén a Kutatók éjszakája, ugyanis a
nov. 27
5:15
Gyengén muzsikál Habony Árpád és Rogán Antal grúz barátainak vállalkozása (Privátbankár)
A két éve alapított MikroCredit Zrt. több mint 1,2 milliárd forintos negatív eredményt ért el 2019-ben, ez még a 2018-asnál is 200 millióval nagyobb. Miközben a tulajdonosok folyamatosan kölcsönöket és tőkét pumpálnak a társaságba, az Union Vienna Insurance Group függő közvetítője lett, hogy hitelfedezeti biztosítás nyújtásával csökkentse a saját é
nov. 27
5:21
Több milliárd forintos kiírások Pakson – mozgolódnak az oroszok (Piac és Profit)
Ismételten tendereztet az orosz fővállalkozó ASZE cégcsoport Paks II beruházásért felelős magyarországi fiókirodája – az az igényeik változásából is látszik, hogy a beruházás dübörög előre.
nov. 27
5:36
Egy virág, és ami mögötte van (Mezőhír)
Ha engedély nélkül védett természeti területen cserjeirtást végzünk, az kimerítheti a természetkárosítás büntetőjogi tényállását.
nov. 27
5:36
Ram 1500 Trx – Érkezik az Eu-kivitel (GépMax)
Végre jön az Eu kivitel a tekintélyt parancsoló pick-upból, a Ram-1500 Trx-ből.
nov. 27
5:36
Amikor a göngyöleg valódi veszélyt is jelenthet (Transpack)
Növényvédőszer-gyártók és forgalmazók összefogásával közel húsz éve alakult egy abszolút nonprofit kezdeményezés, ami a tudatos csomagolóeszköz-kezelésre neveli a termelőket.
nov. 27
5:42
Lázár János napirendre tűzte a dohánypiaci ellátó kártérítésre kötelezését (Menedzsment Fórum)
A törvénybe bekerülne az állammal szembeni kártérítési kötelezettség. Ami vonatkozna a kiskereskedelmi ellátóra is, amely mögött két nagy dohányipari cég áll. Lázár továbbra is tiltaná a dohányzást az autókban, javaslatai a kormány döntésére várnak.
nov. 27
5:42
Elindult a Bátor Tábor Online iskolai programja (Márkamonitor)
Digitális oktatásban részesülő vagy karantént töltő osztályok számára indította el új, ingyenes iskolai programját a Bátor Tábor. Változatos programkínálatukkal az osztályfőnököknek segítenek a képernyőn keresztül is összekovácsolni a csapatot, otthonról is közös élményeket szerezni.   A Bátor Tábor közel 20 éves tapasztalattal rendelkezik a mentál
nov. 27
5:42
A termeléshez vezető biztonságos út (New Technology)
Az iSaac üzleti folyamatokat automatizál, amelyek az ipari területre való bejutást segítik. Ezek jelenleg humán munkaerővel zajlanak, ami rengeteg hibázási lehetőséget hordoz magában. A vállalatok túlnyomó többsége nagy hangsúlyt fektet a biztonságra. Az ipari területre való bejuttatási rendszernek alapvetően az lenne a célja, hogy szűrőfunkciót lá
nov. 27
5:42
Készülünk már a tavaszra! (Agrárágazat)
A tavaszi magágykészítés megoldásán gondolkodóknak szeretnénk tippeket adni.
nov. 27
5:45
Nem a mostani tűnik a legjobb pillanatnak balatoni nyaralót venni (Infostart)
Nem tapasztalható áresés a közvetlen tóparti ingatlanoknál, sőt ezek négyzetméterára emelkedett.
nov. 27
5:48
Mennyiben különbözik ez a válság a 2009-es krachtól nálunk? (Növekedés)
A várakozások szerint nagyobb lehet a koronavírus válság, mint a 2009-es krach, de azért vannak biztató jelek. A magyar gazdaság például stabilabb alapokon áll, mint akkoriban, így talán könnyebb lesz kezelni a lezárások miatti gazdasági visszaesést. Egyes ágazatok azonban hosszú távú sérüléseket szenvedhetnek el.
nov. 27
6:00
Magyar vétó: sokkal többet veszíthetünk néhány milliárd eurónál (Portfolio)
A magyar és a lengyel vétóval precedens nélküli helyzet alakult ki az Európai Unióban. A már minden részletében megvitatott és ránk nézve rendkívül kedvező EU-s költségvetés (MFF) elfogadása nehézségekbe ütközik, és az évtizedes tabukat ledöntő, nagy nehezen kialkudott újjáépítési alap (Next Generation EU) sem kapta meg eddig a zöld utat. A hétéves
nov. 27
6:06
Az Országgyűlés a jövő héten ismét szavazhat a családi gazdaságokról szóló törvényről (ProfitLine)
Az Országgyűlés a jövő héten ismét szavazhat a családi gazdaságokról szóló törvényről, amelyet Áder János államfő a héten megfontolásra visszaküldött a Háznak, miután a törvényalkotási bizottság a csütörtöki ülésén módosító javaslatokat fogadott el az előterjesztéshez. A családi gazdaságok adózását is érintő változtatás így már jövő januártól alkal
nov. 27
6:06
Tömegek vesznek fel most erre kölcsönt: jól teszik, nagyon megéri (Pénzcentrum)
"A 2021-es év első felére várhatóan szintén rányomhatja a bélyegét a járvány" - vélekedett a Pénzcentrumnak adott interjújában Forró Attila. A Takarékbank Értékesítési igazgatójával a lakossági hitelek piacáról, különös tekintette
nov. 27
6:06
Kiváló szakértelem a veszélyes anyagok terén (GazdaságPortál)
A Dachser jelenleg 44 országban, 396 telephellyel van jelen a piacon, a globális logisztikai szolgáltató évről évre újabb intelligens megoldásokat kínál többek között a vegyipari ügyfeleik részére is. A veszélyes anyag raktárak fejlesztésére kiemelt figyelmet fordít a vállalat, legutóbb Németországban Malschban nyitottak egy új raktárat, emellett a
nov. 27
6:12
Személyi kölcsön trendek (Márkamonitor)
A Sberbank Magyarország Zrt. az NRC Marketingkutató közreműködésével készített egy felmérést, amely a személyi kölcsönök felvételéről ad részletes információkat. A kutatásból kiderül, mennyi időre kötelez el pénzügyileg valakit például egy hirtelen jött nagyobb javítási munka vagy egy nagyobb elektronikai cikk beszerzése.   A megfelelő személyi köl
nov. 27
6:12
Hogyan dolgozik veled együtt a mesterséges intelligencia? (okosipar.hu)
A mesterséges intelligencia (MI) hatalmas lehetőség a gyártók számára, feltéve, ha készen állnak rá. Ahogy mind intenzívebben fejlődik a gazdaság, a MI egyre kevésbé számít futurisztikus kifejezésnek, az alkalmazásával pedig hatalmas előnyre tudnak szert tenni azok, akik hajlandóak lépést tartani a fejlődéssel. Bár a MI nagyon is ígéretes lehetőség
nov. 27
6:14
A döntési tényező: Szoftver (okosipar.hu)
Lehet, hogy az autóvezetők nincsenek tisztában vele, ám az ODW-ELEKTRIK alkatészeit a világ minden táján felhasználják a járművekben. Nélkülük a légzsákok és biztonsági övcsat rendszerek vezetékcsatlakozásai egyszerűen nem működnének. Az ODW-ELEKTRIK hosszú évtizedek óta fekteti bizalmát a ZEISS-be, és biztosítja vele alkatrészeinek minőségét és me
nov. 27
6:24
Megnő a bankoknál a nem valós idejű digitális ügyintézés szerepe (Növekedés)
Gyorsan bővül a digitális ügyfélazonosítás iránti igény, ezen belül is a nem valós idejű, az ügyfél és az ügyintéző egyidejű részvételét nem igénylő megoldások szerepe növekszik meg. A GIRO Zrt. egy egységes rendszer kialakításának lehetőségeit vizsgálja, mely a bankszektorban elterjedten alkalmazható lenne.
nov. 27
6:36
Magas áramszámla buktatta le a marihuánatermesztőket (ProfitLine)
Rendkívül magas, 1,5 millió eurós (mintegy 540 millió forint) elektromosáram-száma buktatott le marihuánatermesztőket Spanyolországban - közölte az Európai Unió (EU) rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) csütörtökön.
nov. 27
6:36
Vegyes hangulat uralkodott a párizsi árutőzsdén (Agrofórum)
Párizsban drágult a malmi búza a következő határidőre, de eközben a kukorica és a takarmánybúza kurzusa nem változott, azonban a repce árszintje csökkent.
nov. 27
6:42
Londoni elemzők: a koronavírus-oltás jelentősen javítja az euróövezeti növekedési kilátásokat, Közép-Európában Magyarország felülteljesítő lehet (GazdaságPortál)
Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzései szerint most már reális kilátás, hogy hamarosan megkezdődik a koronavírus-járvány elleni oltóanyagok forgalmazása, és ez az eddig vártnál lényegesen gyorsabb növekedést eredményez a következő két évben az euróövezeti gazdaságban. A citybeli elemzői közösségen belül vannak olyan előrejelzések is, am
nov. 27
6:42
Karbon-lábnyomuk mérésére keres lakóközösségeket a Daikin és a GreenDependent Intézet (Márkamonitor)
Háromoldalú együttműködés keretében 42 fát ültettek el Piliscsaba-Garancstetőn, ahol a helyi Érdekvédelmi Egyesület kezdeményezésére, a Daikin támogatásával 21 helyi család karbon-lábnyomát számította ki 2020 tavaszán a GreenDependent Intézet. A felmérés eredménye szerint a kutatásba bekapcsolódó családok átlagos karbon-lábnyoma körülbelül kétszere
nov. 27
6:42
Egy vállalkozás életútja – a jelöléstechnika szemszögéből (New Technology)
Egy cég jelöléstechnikai igényei kiválóan tükrözik a vállalkozás fejlődésének lépcsőfokait. Termékek jelölése – egyedi igények szerint tervezett rendszerek – végül az egyes árucikkek nyomon követése. Minél jobb minőségű és különlegesebb termékeket gyárt egy vállalkozás, annál nagyobb lesz az igény a tökéletes minőségű jelölésekre, a testre szabott
nov. 27
6:48
Trump: tömeges csalás volt, de ha az elektorok Bident választják, átadja a Fehér Házat (Növekedés)
Tömeges csalás volt a választásokon, de ha az elektori testület Joe Biden demokrata párti jelöltet választja, akkor ő átadja a Fehér Házat - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön este azon a videokonferencián, amelyen az amerikai katonákat köszöntötte hálaadás napja alkalmából.
nov. 27
6:51
Érdekes felfedezések a Föld ősi idejéből (Infostart)
Amikor a Föld több mint 4,5 milliárd évvel ezelőtt létrejött, forró magmaglóbusz volt, őslégköre pedig rendkívül gyors változáson ment át.
nov. 27
6:54
Hamarosan megszólal Orbán Viktor a járványhelyzetről és a magyar vétóról (Portfolio)
Szokás szerint a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában ad élő interjút a miniszterelnök, aki valószínűleg elsősorban az aktuális járványhelyzetről és az uniós költségvetési vitáról beszél majd.
nov. 27
6:54
Eszközeladás jöhet a Bayernél (Agrofórum)
A Bayer mérlegeli annak lehetőségét, hogy üzleti tevékenységének racionalizálása keretében megváljon néhány kisebb növényvédő márkájától.
nov. 27
6:54
Marketing diamond - már csak 2 hétig lehet pályázni (KKV Magazin)
Mutasd be marketingtevékenységed eredményeit, és nyerd el azzal a Magyar Marketing Szövetség szakmai elismerését, a „Marketing Diamond” védjegyet!
nov. 27
6:54
Jönnek a 3D nyomtatással készülő csontszövetek (New Technology)
A gyártásukhoz használt tiszta ezüst miatt antibakteriálisak lesznek, derült ki két angol egyetem frissen közzétett tanulmányából. Az invazív műtétek és aszeptikus orvosi technikák hatalmas fejlődésen estek át az utóbbi évtizedekben, de a Sussexi és Wolverhamptoni Egyetem kutatói szerint még mindig túl sok szövődmény alakul ki a beavatkozásokkal já
nov. 27
6:56
Koronavírus: Szerbiában már a jövő héten javulást várnak (Portfolio)
December elejére kiegyenesedhet a járványgörbe Szerbiában, ha mindenki betartja a szükséges elővigyázatossági intézkedéseket - véli a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb.

Keresés