2020. december 6. vasárnap

dec. 6
0:03
A vírusválság sem törte meg a lakáshitelek felfutását (Infostart)
Pluszban maradt a lakáshitelpiac októberben is, 770 milliárd forint lakáskölcsönre szerződtek a bankok az év első tíz hónapjában, ami 1,4 százalékos bővülésnek felel meg éves szinten. Ez egyben azt is jelenti, hogy napi átlagban 2,5 milliárd forintot tett ki az új lakáshitelek összege. A legbiztonságosabb, több mint 10 évre rögzített törlesztőrészl
dec. 6
1:06
Mikor jöhet helyre az építőipar? (ProfitLine)
A kormányzat otthonteremtési programjának, valamint az idén előkészített és a jövőre induló beruházásoknak köszönhetően az építőipar 2021 első negyedévének a végére léphet túl a koronavírus-járvány következményein - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (Évosz) elnöke pénteken az MTI-nek.
dec. 6
3:06
Ingyenes és önkéntes lesz az oltás Szlovéniában (ProfitLine)
Ingyenes és önkéntes lesz az új típusú koronavírus(SARS-CoV-2) elleni védőoltás Szlovéniában, a kormány erre vonatkozóan elfogadta a nemzeti oltási tervet - közölte a helyi sajtó szombaton.
dec. 6
3:42
A fiatalok ma inkább kutyát vesznek, mint gyereket vállalnak? (Növekedés)
A koronavírus-járvány miatti válság ugyan várhatóan a kisállattartásra épülő cégeket is negatívan érinti, összességében mégis ez napjaink egyik leglátványosabban fejlődő iparága. Világszerte folyamatosan nő a kedvencek száma, amire már dollár milliárdokban mérhető hatalmas piac épült.
dec. 6
4:06
280.000 Ft ütheti a markodat év végén, ha ismered az adózási szabályt (ProfitLine)
Érdemes kihasználni (leginkább év végén) az egyes nyugdíjmegtakarítási termékek után járó adókedvezményeket, hiszen aki még az idén indít, illetve folytat ilyen célú megtakarításokat, akár 280 ezer forint adójóváírással is számolhat - mondta el Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
dec. 6
4:42
Jó egy százalékkal bővült az élelmiszerek kiskereskedelme (Agrofórum)
Októberben az előző év azonos időszakához viszonyítva, naptárhatástól megtisztítva az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 1,2 százalékkal bővült.
dec. 6
4:42
Legyen neked is okosgyárad a Lacroix mintájára (New Technology)
A digitális gazdaság nem a jövő zenéje, és a világjárvány gyorsítja is a fejlődését, szemlélteti az Indsutry Week, az elektronikai alkatrészeket gyártó Lacroix Group fejlesztéseire hivatkozva. A francia gyártó a hatékonyság új szintjét keresi azzal, hogy az Orange telekommunikációs szolgáltató segítségével kitágítja az 5G nyújtotta lehetőségeket, a
dec. 6
4:42
Ausztriában 8,1 milliót keres havonta a miniszterelnök - most emelik a bérüket (Növekedés)
A legmagasabb fizetés a szövetségi elnököt, Alexander Van der Bellen-t illeti, aki havi 25 332 eurót (mintegy 9,1 millió forintot) kap. Őt a kancellár, Sebastian Kurz követi havi 22 618 eurós (8,1 millió forint) összeggel.
dec. 6
4:48
Több a plasztika a koronavírus kitörése óta (Növekedés)
A koronavírus kitörése óta megszaporodott a plasztikai sebészetek száma a világon. A magyarázat az online kommunikáció – a folyamatos Zoom, Google Meets és egyéb platformokon annyi ideig és olyan részleteiben látjuk az arcunkat, mint azelőtt soha.
dec. 6
5:06
A karácsonyi kiberveszélyekre figyelmeztet a kibervédelmi intézet (ProfitLine)
A karácsonyi ünnepi időszak kibertérben lévő veszélyei ellen indít figyelemfelhívó tudatosító kampányt a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete (Nbsz NKI).
dec. 6
5:12
ValóVilág10 powered by Big Brother: monumentális viták árnyékolták be a Kiválasztást (Márkamonitor)
Hatalmas konfliktusoknak lehettünk szem- és fültanúi a ValóVilág10 powered by Big Brother tegnapi Összefoglalójában és Kiválasztásán. Szó szerint elszabadult a pokol a Villábban: VV Dani nekiesett VV Moh-nak, majdnem tettlegességig fajult VV Bálint és VV Renátó vitája, VV Gábor pedig aki olyan vitát indított el a luxusbörtönben, ami rendesen összek
dec. 6
5:12
Bemutatkozott a Compass Plus Munkaerőpiaci Elemző és Ismeretterjesztő Alapítvány (okosipar.hu)
A Compass-Plus Munkaerőpiaci Elemző és Ismeretterjesztő Alapítvány szervezésében került megrendezésre a “Reboot Itthon! – Ezért érdemes hazaköltözni Magyarországra” nevű online kerekasztal-beszélgetés. Az esemény a most indult alapítvány első saját rendezvénye. A kerekasztal-beszélgetés célja volt több szemszögből bemutatni az alapítvány tevékenysé
dec. 6
5:36
A gép precíz, de az ember nélkülözhetetlen (Agrárágazat)
Sokat tud a gép, de az állatok gondozását továbbra is az ember biztosítja – vallja a Legszebb-birtok pályázat nyertese
dec. 6
5:36
Mitsubishi – Lassan tőle is elbúcsúzunk (GépMax)
Nem valami jó hírek érkeznek a Mitsubishi európai piacának jövőjéről. A márka tovább folytatja a kivonulást a kontinensről.
dec. 6
5:36
Szenteltvíz a hatóanyag helyett? A növényvédelem nem az ördög műve! (Mezőhír)
Mennyire veszélyes valójában egy növényvédő szer?
dec. 6
5:36
A biztonság „harmadik szeme” (Transpack)
Mint Európa számos országában, a hazai kereskedelemben is egyre fontosabb szerep jut a csomagolás terméktanúsításának is.
dec. 6
5:42
Jövőre lehet vakcina afrikai sertéspestis ellen (Agrofórum)
Vietnám a tervek szerint jövőre rendelkezik afrikai sertéspestis elleni vakcinával, jelentette ki Nguyen Xuan Cuong, az ázsiai ország mezőgazdasági minisztere egy sikeres tesztidőszakot követően.
dec. 6
5:42
Európából még lehet - kínából már kár ajándékot rendelmi (KKV Magazin)
A futárszolgálatok az előző évek tapasztalataira alapozva felkészültek a nagy karácsonyi dömpingre, az viszont megjósolhatatlan, hogy a koronavírus-járvány miatt az egyébként is óriási e-kereskedelmi forgalom mekkora ugrást produkál decemberben. Durst Gergely, a csomagpont.com ügyvezetője szerint az ünnepekre Kínából rendelni már esélytelen, de Eur
dec. 6
5:51
Nem lesz zökkenőmentes a Tesla trónra emelése (Privátbankár)
A héten derült ki, hogy a Tesla bekerül az S&P 500-as indexbe. Ez abból a szempontból pozitív, hogy csökkenti a mostani vezető papírok túlsúlyát, amire egyébként máshol is törekednek. Az viszont, hogy egy mára óriási tőkeértékűvé növekedett cég kerül be az indexbe eddig nem látott kihívásokat támaszt a piac szereplői elé.
dec. 6
5:54
Koronavírus: A virtuális utazásé a jövő? (Növekedés)
Több százezren érdeklődnek A Virtual Tour Live által szervezett virtuális túrák iránt, amiket a Facebookon hirdettek meg. Elég szoros a program: otthonunk kényelméből ellátogathatunk Afrikába, Párizsba, de házhoz jön a népszerű Amalfi-part és Barcelona is.
dec. 6
6:12
Gépgyártás: A fényes jövő (okosipar.hu)
Mindig nehéz a gépeket jövőbemutató teljesítményre tervezni, mert sokféle tényezőt kell figyelembe venni, mint például a kialakulóban lévő technológiákat, a gyártási és összeszerelési folyamatokat. A bizonytalanság csökkentése érdekében mindig tanácsos szabványos gépelemeket használni – mondta Martin Ahner, termékoktató és a norelem ACADEMY vezetőj
dec. 6
6:18
Holnap dönt a kormány a karácsonyi korlátozásokról - Mi várhat ránk? (Portfolio)
Az Operatív Törzs hétfő reggeli ülésén döntenek arról, hogy milyen járványügyi szabályok legyenek érvényesek a következő időszakban. Európa országai eltérő utakat választottak, de vajon mit tehet Magyarország? Várható-e érdemi lazítás a karácsonyra készülve, együtt ünnepelhet-e a család, és mi lesz szilveszterkor? És ha lazít a kabinet, akkor elmen
dec. 6
6:18
Tarolnak a celeb-piák (Növekedés)
A legnagyobb sztárok újabban saját italmárkákkal igyekeznek aprópénzre váltani hírnevüket.
dec. 6
6:27
Légiközlekedés: beláthatatlan távolságban az utazómagasság (Menedzsment Fórum)
A koronavírus-járvány olyan állapotokat hozott a légiközlekedési szektorban, mintha valaki egy bulldózerrel végigment volna az Akropoliszon. Az ma még nem látszik világosan, hogy meddig tart a romok eltakarítása, ám a pusztítás lehetőségeket is hordoz – kérdés, hogy a világ légitársaságai lesznek-e olyan állapotban, hogy éljenek is ezekkel.
dec. 6
6:36
A repülőgépipar lehet a digitális szabványok úttörője (New Technology)
Az új technológiák fejlődésével összekapcsolt, rendszerszintű megközelítésre van szükség, illetve a szabványok jobb integrálásához a mérnöki munkafolyamatokba. A repülőgépiparban a változás iránti igényt elsősorban a működési hatékonyság optimalizálására szolgáló vállalati megbízások vezérlik. Amikor a Boeing a Saabbal együttműködve kifejlesztette
dec. 6
6:51
Kata-változás: szigorodó feltételek mellett többet kell befizetniük az adózóknak az államkasszába (Piac és Profit)
Jelentősen szigorodnak a katás adózás feltételei január 1-jétől, és az adóalanyok fizetési kötelezettsége is szignifikánsan emelkedik – derül ki egy szakértői elemzésből. Az átalakításnak köszönhetően több tízmilliárd forinttal nőhet az állam bevétele 2021-től. A kata eddig a legnépszerűbb adónemnek számított, mintegy 400 ezren veszik igénybe Magya
dec. 6
7:06
Moszkvában megkezdődött a feliratkozás a védőoltásra (ProfitLine)
Moszkvában pénteken megkezdődött a feliratkozás a Covid-19 járvány elleni, szombaton induló tömeges védőoltásra, Szergej Szobjanyin polgármestere elmondta, hogy az első napon ötezren jelentkeztek a veszélyeztetettségük miatt elsőbbséget élvező szakmai csoportokból.
dec. 6
7:12
Még nem drágult a Mikulás csoki, pedig a háttérben óriási piaci csaták dúlnak (G7)
A világ kakaótermelésének nagy részét adó két afrikai ország igyekszik éhbér feletti jövedelemhez juttatni a farmereit, de a nyugati multik megkerülnék a kartelljüket.
dec. 6
7:30
Millió dolláros fizetések, robbanás a villamosenergia-kereskedés piacán (Portfolio)
A következő évtizedben várhatóan egyre nagyobb szerepet fog kapni a megújuló energiaforrások használata, különösen a nap- és szélenergia, de nagy hangsúly lesz az elektromobilitáson is. Ennek pedig számtalan közvetlen és közvetett következménye lesz a piaci szereplőkre is, és ez nem csak az olajipart érinti, hanem többek között a villamosenergia-te
dec. 6
7:42
Miniatűr orvosi robot az aneurizma ellen (New Technology)
A 3D litográfiával készült gépek életet menthetnek: mágnessel juttathatók a megfelelő helyre az emberi testben. A milliméter negyed része – mindössze ekkorák azok a 3D litográfia segítségével készített orvosi robotok, amelyeket svájci kutatók állítottak elő, s amelyekkel sok életet menthetnek meg a jövőben, közölte a zürichi Szövetségi Műszaki Inté
dec. 6
8:00
Nagy nevek a Portfolio ingyenes online klubján! (Portfolio)
A koronavírus-járvány rövid és középtávon is jelentősen befolyásolja a nemzetközi kereskedelem működését. Magyarországon számos olyan hazai tulajdonú kis- és közepes vállalkozás van, amely a válsághelyzetet lehetőségként éli meg, sőt, ki is használja a nemzetközi piacokon történő terjeszkedésre. Ezért december 15-i online szakmai eseményünkön kieme
dec. 6
8:06
Nagy felbontású röntgenfelvétel 5G-n (okosipar.hu)
A távdiagnosztika az egyik kiemelt terület, amelyet az 5G hálózat pontosabbá és gyorsabbá tesz. A vezeték nélküli kapcsolattal a teljes munkafolyamat megváltozik, egyszerűvé és intuitívvá válik. Magyarországon 2020. november 24-én adott hírt az MTI arról, hogy Varga Róbert, a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója hazánkban először továbbított n
dec. 6
8:06
Itt a titok Miklós napjára (Agrárágazat)
A tíz perces figyelmet meg fogja hálálni!
dec. 6
8:06
Van, ahol iszonyúan felpörög a traktorok piaca (Mezőhír)
Nagyot mentek a kisebb traktorok az Usa-ban.
dec. 6
8:06
Több évtized után ismét lesz papíripari szakképzés (Transpack)
Már a következő tanévben elindul középfokú oktatásban a papíripari képzés, ahol a tanulók öt év alatt az érettségi mellett egy szakmát is elsajátítanak.
dec. 6
8:12
Szájer József még nem mondott le erről a kinevezéséről (Menedzsment Fórum)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szenátusára vár a döntés, hogy mi legyen a kínos botrányba keveredett fideszes politikus címzetes egyetemi tanári megbizatásával.
dec. 6
8:36
Koronavírus: néhány helyen látszik a javulás, de még korai fellélegezni (Portfolio)
A koronavírus-járvány hivatalosan regisztrált fertőzöttjeinek száma 66 504 022-re emelkedett, a halálos áldozatok száma 1 528 373, a gyógyultaké 42 747 893 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
dec. 6
8:42
Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben az adóterhelés (Demokrata)
Az OECD 37 országa közül Magyarországon volt a legnagyobb mértékű az adóteher-csökkentés tavaly.
dec. 6
8:42
Kerekasztal-beszélgetéssel mutatkozott be a Compass Plus Munkaerőpiaci Elemző és Ismeretterjesztő Alapítvány (New Technology)
A Compass-Plus Munkaerőpiaci Elemző és Ismeretterjesztő Alapítvány szervezésében került megrendezésre a “Reboot Itthon! – Ezért érdemes hazaköltözni Magyarországra” nevű online kerekasztal-beszélgetés. Az esemény a most indult alapítvány első saját rendezvénye. A kerekasztal-beszélgetés célja volt több szemszögből bemutatni az alapítvány tevékenysé
dec. 6
8:48
Új alkalmazás készült az élelmiszerhamisítás ellen (Agrofórum)
Világszerte egyre nagyobb problémát okoznak az élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések, hamisítások. A Tokiói Egyetem egy új nyomkövető rendszert fejlesztett, amelybe az élelmiszerlánc valamennyi szereplőjét be lehetne vonni a nagyoktól az egészen kicsi vállalkozásokig, termelőkig.
dec. 6
9:06
162-en haltak meg: 6697 új fertőzöttet találtak (Pénzcentrum)
6697 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Elhunyt 162 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 5868 főre emelkedett. 6697 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést
dec. 6
9:06
Koronavírus: három nap halálozási csúcs után itt a vasárnap reggeli jelentés (Portfolio)
Az elmúlt 24 órában 6697 új megbetegedést regisztráltak és elhunyt 162 ember a koronavírus-járvány következtében – derül ki a vasárnap reggeli hivatalos jelentésből. A halálozások az elmúlt három napban rekordot döntöttek, innen vasárnap sem sokat enyhült a nyomás.
dec. 6
9:12
Heti makronaptár - Inflációs, külkereskedelmi, államháztartási adatok érkeznek a héten (Növekedés)
Több statisztikai adat is megjelenik a héten, köztük a fogyasztói árindex novemberi és a külkereskedelmi forgalom októberi és első tízhavi adata.
dec. 6
9:12
Mikulásos csomagolásban minden jó! (Transpack)
Egyedi és 100%-ban újrahasznosítható alapanyagból készült Mikulás-zacskóval hívják fel a figyelmet a környezettudatos csomagolás fontosságára.
dec. 6
9:14
A Schneider Electric 12 millió eurót fordított magyarországi beruházásokra az idén (Növekedés)
A Schneider Electric 12 millió eurónyi beruházást valósított meg idén magyarországi gyáraiban és logisztikai központjában - tájékoztatta az elektronikai vállalat az MTI-t.
dec. 6
9:16
Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben az adóterhelés (Növekedés)
Az OECD 37 országa közül Magyarországon volt a legnagyobb mértékű az adóteher-csökkentés tavaly, 1,7 százalékos - közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
dec. 6
9:18
Munkaerőpiac : a diákoknak a fizetés, a nyugdíjas dolgozóknak a stabilitás a legfontosabb (Növekedés)
A diákok számára a versenyképes fizetés, a kölcsönzött munkavállalóknak a stabilitás és a 13. havi juttatás, a nyugdíjasok számára pedig a stabil nyugdíjkiegészítés a legfontosabb szempont a munkavállaláskor egy felmérés szerint.
dec. 6
9:21
Majdnem hétezerrel nőtt itthon a fertőzöttek száma (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt 24 órában 6697 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 250 278 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 162 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 5868 főre emelkedett - közölte a kormányzati tájékoztató portál.
dec. 6
9:45
Kicsit csökkent az itthon egy nap alatt elhunytak száma (Privátbankár)
Az elmúlt 24 órában 6697 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 250 278 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 162 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 5868 főre emelkedett - közölte a kormányzati tájékoztató portál.
dec. 6
10:06
Eljött a globális terrorizmus ötödik hulláma? - Egyre több a szélsőjobboldali támadás (Portfolio)
Miközben az utóbbi években csökkent az iszlamista terrortámadások száma Nyugat-Európában és az USA-ban, addig a szélsőjobboldali terrorcselekmények terén azt látni, hogy egyre több ilyen támadást követnek el az Atlanti-óceán két partján. Franciaországban az október végi nizzai iszlamista késelés után pár órával a rendőröknek egy fegyverrel fenyeget

Keresés