2020. december 15. kedd

dec. 15
0:00
Tisztán elektromos autók gyártásába kezd a Mercedes Kecskeméten (Növekedés)
Jelentősen, újabb 50 milliárd forintos beruházással bővíti kecskeméti gyárát a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary, a fejlesztés keretében a vállalat megkezdi Magyarországon elsőként a tisztán elektromos meghajtású autók gyártását - jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kecskeméti gyárból a Facebook-oldalán közvetít
dec. 15
0:04
Még lehet kérni a havi 240 ezer forintos bértámogatást, itt vannak a feltételek (Növekedés)
Eddig mintegy 7 ezer vállalkozás igényelte több mint 50 ezer munkavállalójára az ágazati bértámogatást összesen 5 milliárd forint értékben – nyilatkozta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a program határidejét meghosszabbították, az érintettek köre pedig kibővült. Decembe
dec. 15
0:08
Négy sürgető világválság és stratégiai megoldásuk - Könyvajánló (Növekedés)
Blair Sheppard, a PricewaterhouseCoopers globális stratégiai vezetője és szerzőtársai e kötetben arra vállalkoztak, hogy rámutassanak napjaink legsürgetőbb válságterületeire és javaslatokkal álljanak elő, hogy mit is tehetünk ellenük. Állításuk szerint legfeljebb egy évtizedünk van a cselekvésre, különben „itt az éjfél”, és rettenetes következménye
dec. 15
0:12
NNK: Decemberben jöhet már oltóanyag, 17,5 millió adagot kötött le Magyarország (Növekedés)
Decemberben már érkezhet kis mennyiségben koronavírus elleni oltóanyag Magyarországra, de a lakosság tömeges oltása majd 2021-ben kezdődhet meg - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
dec. 15
0:16
MKB Bank: dr. Balog Ádám elnök-vezérigazgató közleménye (Növekedés)
.
dec. 15
0:20
Csoportos tesztelés: 430 ezer tesztet végeztek, százból ketten fertőzöttek (Növekedés)
Több mint 62 ezer mintát vettek a célzott csoportos gyorstesztelés harmadik körében, és 1,97 százalék volt pozitív. Ebben a körben kormányhivatalok, járási hivatalok dolgozói voltak főként, de óvodai, szociális és egészségügyi dolgozók is - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára hétfőn, megjegyezve: mind a három k
dec. 15
0:24
Új vezérigazgatót választott az MKB Bank közgyűlése (Növekedés)
Az MKB Bank Nyrt. december 14-i rendkívüli közgyűlésén Barna Zsoltot választották meg a vállalat vezérigazgatói posztjára - közölte az MKB Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
dec. 15
0:28
Nem kell jövőre devizakötvényt kibocsátania Magyarországnak (Növekedés)
A Pénzügyminisztérium várakozásai szerint a magyar gazdaság 6,4 százalékkal zsugorodhat az idei évben a járvány hatására. A költségvetési hiány a GDP 9 százaléka körül alakulhat. A GDP arányos bruttó államadósság pedig 80 százalékra emelkedhet. A központi költségvetés jövő évi nettó finanszírozási igénye 3332 milliárd forintot tehet ki. A háztartás
dec. 15
0:32
Történelmi csúcsra nőtt a befektetési alapok vagyona novemberben (Növekedés)
A befektetési alapokban kezelt vagyon novemberben 3,2 százalékkal, 207 milliárd forinttal 6693 milliárd forintra, történelmi csűcsra nőtt - közölte hétfőn a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ).
dec. 15
0:36
Leállt a Youtube, a Gmail és a Google Maps egy időre, a nagy leterheltség lehet a magyarázat (Növekedés)
Leállás volt hétfőn az Alphabet vállalat YouTube, Gmail, illetve Google Maps, Google Drive szolgáltatásainál, a hibát Európában, Japánban, Ausztráliában, Indiában és az USA keleti partján is jelezték.
dec. 15
1:36
Stabil a magyar adósságkezelés (ProfitLine)
A magyar államadósságkezelés változatlanul stabil, több lábon áll és gördülékenyen működik - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn a tárca YouTube-oldalán közzétett tájékoztatójában.
dec. 15
2:06
Új gyárat épít Gödöllőn a koreai Iljin Materials (ProfitLine)
Új gyárat épít Gödöllőn a koreai Iljin Materials 3,8 milliárd forintból, ehhez a kormány 722 millió forint támogatást biztosít - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón Budapesten.
dec. 15
2:36
Jövő Mobilitása Szövetség: Vezető hazai és nemzetközi cégek fogtak össze a fenntartható és innovatív közlekedésért (ProfitLine)
Bemutatkozott a nagyközönségnek a közelmúltban megalakult Jövő Mobilitása Szövetség. A szervezet célja a fenntartható közlekedési megoldások és innovációk bemutatása, népszerűsítése és fejlesztése, valamint az érintett hazai piaci szereplők szakmai szintű képviselete. A szövetséget 20 ismert nemzetközi és magyar cég alapította.
dec. 15
3:06
Megújult a Gibárti Vízerőmű (ProfitLine)
Az Alteo Nyrt. befejezte a több mint 100 éve üzemelő, műemlékké nyilvánított Gibárti Vízerőmű felújítását, az erőmű további hosszú távú, megbízható és gazdaságos működésének biztosítása érdekében. A rekonstrukciós munkálatok célja volt a rendelkezésre álló természeti erőforrás (Hernád folyó) hasznosításának növelése is. Az vízerőmű ugyan 2020.októb
dec. 15
3:48
A járvány miatt óriási bajban vannak itthon a taxisok – Vannak, akik tavasz óta munkanélküliek (Növekedés)
A nagyobb fuvarszervező társaságoknál 50-60 százalékkal esett vissza a fuvarok száma.
dec. 15
4:18
Jövőre megváltozik a netes vásárlás - 10 tudnivaló és 10 tanács (Növekedés)
Sokkal biztonságosabb, igaz valamivel körülményesebb lesz a netes vásárlás 2021. január 1-től. A változás célja az, hogy amennyiben valaki megszerzi, lelesi a bankkártyánk adatait, vagy esetleg a munkahelyünkön odatoppan a netbanknál nyitva felejtett laptopunk elé, nem tud pénzt elvinni tőlünk. Óvintézkedésekre azért továbbra is szükség lesz.
dec. 15
4:36
A befektetők kitartanak az ingatlanárak mellett, népszerűbbek lettek a felújítandó otthonok (ProfitLine)
Az év végéhez közeledve csökkenő, de még mindig aktív kereslet jellemezte a novemberi ingatlanpiacot a Duna House Barométer adatai alapján, amely így a tavalyinál 4%-kal több tranzakciót eredményezett a lakóingatlanoknál. Az értékesítési árakban továbbra is mindkét irányban érezhető enyhe változás előző hónapos vagy előző éves viszonylatban is, de
dec. 15
4:36
Idén egymillió képeslapot értékesít a Posta - A csúcs karácsonykor várható (Növekedés)
Idén a koronavírus sok családban megnehezíti vagy lehetetlenné teszi a személyes találkozásokat. Képeslapot azonban az online világban is lehet küldeni, Karácsony közeledtével mindig felpezsdül a képeslapküldés – persze közel sem olyan mértékben, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Ön küld még képeslapot?
dec. 15
4:42
Csere-bere bomba: robban, ha kétszer mennél a boltba (GazdaságPortál)
Mármint ugyanazért az ajándékért. Járványosban egyszer is sok, mondják a járványügyi szakemberek. De akkor nincs se ajándék, se ajándékozás. Ha mégis, akkor most jobban érdemes figyelni. A csere-bere járványosban olyan, mint ha kétszer mennél vásárolni. Közben csak egyet veszel. Némi gyógyír azért van. Az elmúlt években a karácsonyi ajándékvásárlás
dec. 15
4:42
A világ robotjai 2020-ban (New Technology)
A 2020-as évben rekordot döntött a világban összesen dolgozó robotok száma, ugyanis 2,7 millió darab végzi feladatait idén a gyárakban. Ez a mennyiség 12 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az új robotok száma továbbra is magas, 2019-ben globális szinten 373 ezer darabot telepítettek. Ez viszont 12 százalékkal kevesebb a 2018-ban pu
dec. 15
4:42
Ismét fejleszt az Apollo Tyres (okosipar.hu)
A kormány tíz éve elindított és mára sikertörténetté vált keleti nyitás programjának meghatározó szereplője az indiai Apollo Tyres, amely újabb milliárdos fejlesztést valósít meg magyarországi gyárában – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a cég hétfői beruházásbejelentő sajtóeseményén, Gyöngyöshalászon. Szijjártó Péter kiemelte: a vállalat 4,
dec. 15
4:48
A Konyhafőnök VIP: Nagy Alexandra távozott elsőként a Döntőből (Márkamonitor)
Hat versenyző séfkabátot kapott! A zsűri döntése alapján Nagy Alexandra hagyta el elsőként a konyhát. A séfkabát súlyos teher, a versenyzők legkeményebb megmérettetése most következik.   Az első főzésben egész cápát kaptak a döntősök, amit ázsiai ízvilággal fűszerezve, egy főétel formájában kívánt a zsűri viszontlátni. A piactéren ezúttal plusz, áz
dec. 15
4:54
A Väderstad is beszáll az óriás vetőgépek versenyébe (Agrofórum)
A mezőgazdasági üzemek (farmok) méretének folyamatos növekedése, ill. a vetés optimális időtartamának betartása a vetőgépek teljesítményének növelését igényli. A vetési teljesítmény növelése a munkasebesség fokozásával és a vetőgépek szélességének (sorok számának) növelésével valósítható meg. Ennek lehetőségét napjainkban a többszáz lóerős traktoro
dec. 15
5:00
Egyszázalékos adót fizethet jövőre, akit cigiárusításra jelöl ki az állam (Menedzsment Fórum)
Jövőre egyszázalékos jogosultsági díjat kell fizetnie azoknak a nemzeti dohányboltoknak, akik nem koncesszió, hanem kijelölés alapján árulnak cigarettát. Ez főleg az egyik legnagyobb hazai élelmiszerbolt-láncot érinti.
dec. 15
5:06
Figyeljen a fontos adóhatáridőkre és a változásokra! (ProfitLine)
Az év vége nemcsak az ünnepeket, hanem számos adóhatáridőt is magával hoz, amikre fontos odafigyelni. A Mazars elkészítette azoknak az év végi határidőknek és teendőknek a listáját, amiket a társaságok pénzügyi vezetőinek szem előtt kell tartaniuk. Most olyan döntéseket is meg kell hozniuk az érintetteknek, amelyekről később már nem dönthetnek, vag
dec. 15
5:12
ValóVilág10 powered by Big Brother: Csak úgy potyogtak a villalakók könnyei (Márkamonitor)
A Párbaj utáni bulin mindenki jól érezte magát, kivéve Renátót, Fru pedig igencsak elbizonytalanította a fiút. Ráadásul vége a luxuséletnek, elkezdődött a Munkahét!   Fördős Zé kemény feladatot adott a villalakóknak Elkezdődött a Munkahét a Villában: a játékosoknak innentől kezdve mindenért meg kell dolgozniuk.   Ilyen még nem volt: patakokban foly
dec. 15
5:15
Megmarad az egyetértés Varga Mihály és Matolcsy György között? (Privátbankár)
Mármint atekintetben, hogy a magyar gazdaság legfeljebb 6,5 százalék körüli mértékben eshet vissza az idén a koronavírus-járvány miatt. Erre is fény derül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa idei utolsó kamatdöntő ülését követően, amikor ismertté válik, mit gondol az MNB a GDP és infláció idei, jövő évi, sőt 2022-es alakulásáról.
dec. 15
5:18
Pelenkát viselnek a kínai légitársaságok stewardessei (Növekedés)
A légitársaságok és a repülőterek világszerte komoly harcot folytatnak annak érdekében, hogy túlléphessenek a járvány súlyos következményein. Üzemeltetési változásokat vezetnek be, hogy újra rávegyék ügyfeleiket az utazásra.
dec. 15
5:36
Eddig Ázsiában terjedt a leggyorsabban az 5G, de Európában is robbanás várható (ProfitLine)
Az Ericsson tanulmánya szerint az évtized közepén 8,8 milliárd mobilelőfizetés lehet a világon, és ebből 3,5 milliárd már az 5G hálózatokat használja majd. Észak-Amerikában ötből négy, Közép-Kelet-Európában minden harmadik előfizetés 5G lesz. A tanulmány kitér arra is, hogy a havi átlagos mobil adatforgalom az elmúlt évben másfélszeresére nőtt, és
dec. 15
5:36
A traktorfejlesztés várható irányai (Agrárágazat)
Az Európában ismert traktortípusok alapján a várható rövid távú fejlesztés irányait kívánjuk röviden összefoglalni.
dec. 15
5:36
Nagy költséggel és hatékonyan rontunk talajaink állapotán (Mezőhír)
Talajművelés: a technológia fejlődése nem csak előnyöket, veszélyeket is hordoz: használata nagy odafigyelést és tudást igényel.
dec. 15
5:36
A Väderstad Tempo L 32 tovább emeli a mércét a napi vetési teljesítmény tekintetében (GépMax)
2021-ben a Väderstad újabb lépést tesz a nagy sebességű vetésre képes Tempo vetőgépek modellválasztékának bővítése terén. A szinte teljesen új
dec. 15
5:36
Egy jól bevált üzleti ötlet, amely kiállta az idők szavát (Transpack)
A Mewa ipari törlőkendő legalább ötvenszer felhasználható. A környezetkímélő mosással a vállalat ráadásul a fenntarthatósághoz is hozzájárul.
dec. 15
5:42
Saját mesével ünnepli a 30. születésnapját a Regio Játék (Márkamonitor)
A REGIO JÁTÉK idén ünnepli 30. születésnapját, ennek apropóján pedig a HPS PR ötlete alapján egy olyan több elemes kampánnyal készült, aminek központi eleme minden korosztály kedvence, a diavetítő.   A REGIO JÁTÉK egy igazi sikersztori, családi vállalkozás, ami Pécsről indulva meghódította az országot, és mára, a maga 43 üzletével hazánk legmeghatá
dec. 15
5:42
A DMG MORI gyártási folyamata 2021. januártól teljesen CO2 semlegessé válik (New Technology)
A fenntarthatóság és a mindenre kiterjedő szabályozás melletti kiállás a környezetvédelemért a DMG MORI számára is kiemelten fontos, ezért bejelentették: 2021-től minden gépük gyártása teljesen klímasemleges lesz, a nyersanyagok felhasználásától a szállításig. A DMG MORI emellett biztosítja a legmagasabb fokú energiahatékonyságot az ügyfelei számár
dec. 15
5:42
Lepkecsáppal ment életet a ‘Szaglókopter’ (okosipar.hu)
Egy ízeltlábú igazi szervét kötik rá a levegő kémiai összetételét vizsgáló szerkezetre, amit autonóm drón szállít. Teljesen hihetetlen szerkezetet alkottak a Washingtoni Egyetem kutatói, akik azt szeretnék elérni, hogy bárki testi épségének kockáztatása nélkül lehessen felkutatni például gázszivárgások forrását, rejtett robbanóanyagokat vagy romok
dec. 15
5:48
Putyin bejelentette: Szudánban haditengerészeti bázist létesítenek - De miért különleges ez? (Növekedés)
Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció (OF) elnöke bejelentette, hogy haditengerészeti ellátóbázist nyitnak Szudán Vörös-tenger menti partvidékén, Port Szudánban, az ország egyetlen jelentősebb kikötőjénél. A helyzet nem nélkülözi a pikantériát, mert itt éri el a Vörös-tengert a szudáni olajmezőkről a „fekete aranyat” a tengerig szállító, mint
dec. 15
5:54
Idén is megválasztották az Agrárminisztérium pálinkáját (Agrofórum)
A koronavírus-járvány miatt ez az év mindenki számára rendhagyó, kihívásokkal teli, ami a pálinkafőzdéket sem kímélte. Ebben a nehéz helyzetben sem szabad elfelejtenünk, hogy a pálinka nemzeti italunk, ami méltó vetélytársa lehet a legnemesebb italoknak - mondta Erdős Norbert, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a Nemzeti Pálinkakiváló
dec. 15
6:06
Tisztán elektromos jármű gyártásába fog a Mercedes-Benz Magyarországon (ProfitLine)
A Mercedes-Benz folytatja elektromos offenzíváját a kompaktautók szegmensében, és ehhez kapcsolódóan nemrég egy fontos döntést hozott. Ennek a döntésnek köszönhetően a kecskeméti Mercedes-Benz gyár Magyarország úttörőjévé válik az elektromos autózás terén: az új EQB lesz az első Magyarországon gyártott tisztán elektromos meghajtású, sorozatgyártásb
dec. 15
6:12
Amit eddig kevesen tudtak: 10 újabb kérdés-válasz a lakásfelújítási támogatásról (Portfolio)
2021. január 1-jétől 2022. december 31-éig akár 3 millió forintnyi állami támogatást is igénybe vehetünk lakásfelújításhoz, a beruházásról szóló számlák összegének 50 százaléka erejéig. Mivel a támogatás egyszer vehető csak igénybe, érdemes egészen a 6 milliós összeg eléréséig gyűjteni a számlákat, emellett vállalkozói szerződés és számlaösszesítő
dec. 15
6:12
A Magyar Telekom nyerte a DKÜ mobilszolgáltatás tenderét (Márkamonitor)
A Magyar Telekom nyerte a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó kötelezett és önként csatlakozó szervezetek által igénybe vehető mobilszolgáltatásra kiírt tendert. A megbízás két évre szól, melyet további hat hónappal hosszabbíthat meg a kiíró Digitális Kormányzati Ügynökség.   Két évre szóló keretmegállapodást írt alá a Magyar Telekom a
dec. 15
6:30
A kínai ipar lassan azt sem tudja, mi az a válság (Portfolio)
Stabilan növekedett a kínai ipar novemberben, miközben a kiskereskedelmi forgalom javulásának üteme is gyorsult, jóllehet a várakozásokhoz képest kisebb mértékben, ami továbbra is a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállás egyenetlenségeit sugallja.
dec. 15
6:36
Levelet kapnak az OTP ügyfelei a fizetési moratóriumról és a hitelfelmondási tilalomról (ProfitLine)
Az OTP Csoport postai küldeményben vagy elektronikus úton értesíti valamennyi, a 2021-es fizetési moratóriumban érintett magánszemély ügyfelét a moratóriummal és felmondási tilalommal kapcsolatos tudnivalókról. A 2021. január 1-je és június 30-a között biztosított fizetési könnyítéseket a törvény* értelmében azok a magánszemélyek vehetik igénybe, a
dec. 15
6:36
A magyarok szellemi teljesítményét a járványban is jól lehet exportálni (G7)
Minden tizedik fővárosban élő diplomás az üzleti szolgáltatóközpontok egyikében dolgozik, amelyek nagy mértékben exportálják a tudást.
dec. 15
6:36
Az orosz exportadónak hosszú távon lehet majd hatása (Agrofórum)
Chicagóban a búza 2,8 százalékkal korrigált a kiugró múlt heti növekedés után. A kukorica ellenben 0,3 százalékkal drágult, a szójabab is 0,8 százalékkal került többe, mint pénteken. Párizsban viszont egyértelműen rossz napja volt a piacnak. A négy kiemelt agrártermék mindegyike, így a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza is vesztett
dec. 15
6:42
Megválasztották Joe Bident Amerika következő elnökének (Portfolio)
Az Amerika lelkéért vívott küzdelemben a demokrácia kerekedett felül - mondta Joe Biden demokrata párti elnökjelölt helyi idő szerint hétfőn, pár órával az után, hogy az elektori kollégium megerősítette győzelmét a novemberi elnökválasztáson.
dec. 15
6:42
Borult, párás idő várható helyenként ködfoltokkal (Agroinform)
A következő napokban kevés az esély napsütésre, túlnyomóan borult, párás időnk lesz. Markáns változást egyelőre ne várjunk.
dec. 15
6:42
Drága Rolexek és árháború egy régi debreceni lámpáért a BÁV árverésén (Márkamonitor)
Óriási licitharcok, igazi órakülönlegességek és egy debreceni art deco lámpa hihetetlen eredménye tette emlékezetessé a BÁV karácsonyi élő, online aukcióját. A közönség nélkül megrendezett árverésen rekordot döntött a megbízások száma. Az érdeklődők a legtöbbet a Rolex órákra licitáltak, de nagy sikernek örvendtek az ékszerek és a lakberendezési tá
dec. 15
6:42
3,8 milliárd forintból létesít gyárat Gödöllőn az Iljin Materials (okosipar.hu)
Új gyárat épít Gödöllőn a koreai Iljin Materials 3,8 milliárd forintból, ehhez a kormány 722 millió forint támogatást biztosít – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón Budapesten. A miniszter elmondta, hogy első ütemben egy ötezer négyzetméteres gyártócsarnok jön létre, amely évente m
dec. 15
6:44
Az utolsó egy hónapra még lecseréli igazságügyi miniszterét Donald Trump (Portfolio)
Távozik posztjáról William Barr amerikai igazságügyi miniszter - jelentette be helyi idő szerint hétfőn Donald Trump amerikai elnök.

Keresés